Új Év

Múltkor olvastam, hogy az emberek legkevésbé kedvelt hónapja a január. Mert hogy akkor nem történik igazából semmi sem. Vége a decembernek a maga varázslatával, izgalmával, nem jön se Mikulás, se Jézuska, nincs se szaloncukor, se bejgli. Nincs mit várni úgy, mint adventkor, csak majd a tavaszt, de az ilyenkor még rettentő távolinak tűnik, még akkor is, ha néha az időjárás, úgy, mint Szilveszterkor, alkalmanként tavasziasra változik.

Tök unalmas az egész január, mondják. Visszatér az ember a mindennapi rutinjához, korai kelés, robotolás a munkahelyen, sötétben ébredés, sötétben érkezés, hideg, fagy, köd, nyirkos idő. Lelkileg pedig: fásultság, életuntság, fáradtság, depis állapotok. Szörnyű hónap. Csakúgy, mint az emberek többségénél (és Garfield-nál) a hétfő, ami a legutáltabb nap úgy általánosságban.

Én ezzel nagyon nem értek egyet. Képzeljétek, hogy én olyan fura egyed vagyok, hogy kedvelem a januárt is, a hétfőt is. Számomra ugyanis mindkettő az újrakezdés ígéretét rejti magában. Hogy milyen újra kezdések, változások történtek, történnek nálam, nálunk? Erről szól ez az írás.

Voltam a legnagyobb lányoméknál látogatóban. Rég beszélgettem vele kettesben, mert általában csak nagyobb családi eseményekkor találkozunk. Büszke vagyok rá, hogy van munkája, amit szeret, és viszonylag normális fizetése. Van egy párja, akit szeret, és akit én is kedvelek. (Igazából elhatároztam, hogy bárkit is választanak társul a gyerekeim, elfogadom az illetőt, hiszen az ő életük, az ő érzéseik, az ő döntésük.) A lakás, amit bérelnek, nagyon szuper. Nem igazán az én stílusom, ellenben nagyon kedves és otthonos. Minden csupa fehér és modern. Mielőtt beköltöztek, a tulaj padlótól plafonig felújította az egészet, zsír újak a burkolatok, gépek, beépített bútorok. A fiatalok is vettek ide bútorokat, szépen alakítják a teret és az életüket. Úgy látom, jól megvannak, jól boldogulna, egy anya ennél többet mit kívánhat?

Elmondhatom, hogy büszke anya vagyok! Bár az én gyerekeim nem számítanak él-tanulónak, az anyjukkal ellentétben, nem mentek/mennek egyetemre, úgy mint én, ellenben az életben már most nagyon jól megállják, vagy meg fogják állni a helyüket. Ennek mondjuk ellentmond, hogy Kende kapásból felmondta a másodfokú egyenlet megoldó-képletét, amelyre ugyebár minden embernek „rettentő” nagy szüksége van a mindennapokban. J Készülnek a jogosítványra, és vidékiként is szuperül közlekednek Budapesten. Dolgoznak az iskolai szünetekben, amivel szép summát keresnek. Bármit megfőznek, amit szeretnének, és ha gondolnak egyet, finom sütit sütnek. Bútort szerelnek, fát pakolnak, kertet rendeznek. Kende már most tervezi, milyen fatárolót fog ide építeni tavasszal, és azt is elhatároztuk, hogy nyáron együtt kifestjük az egész házat.

Úgy érzem egyébként, hogy összességében a gyerekeimmel való kapcsolatom, illetve a testvérek közötti viszonyok is megváltoztak. Oké, néha most is úgy nyúzzák egymást, hogy a visításuk a kert legvégéből hallatszódik. Továbbra is gyilkolásszák egymást poénból, néha a földre gyűrik egymást, máskor a tesójuk hátára pattannak, és azért mennek a piszkálódások is. De sokkal kevesebb az indulatos kiabálás, a komolyabb konfliktus. Tegnap itthon volt az ötből négy gyerek, ültem lent a kanapén egy könyvvel a kezemben, és örömmel, megnyugodva tapasztaltam, hogy fent mindenki csendben elvan, olvasnak, tanulnak. Béke volt és nyugalom. (Amíg kicsik a gyerekek, addig a túlzott csend mindig gyanús.)

Az emeleten amúgy is változások történtek nálunk. Mivel lent nagyjából be van bútorozva a nappali-étkező-előszoba, a konyha és a fürdő felújítása pedig anyagi okok miatt még várat magára, úgy gondoltam, dobjuk fel kicsit a gyerekek birodalmát, a tetőteret. Ennek az adott apropót, hogy felkerült oda egy tévé. Na, most hördül fel az olvasóim nagy része! Ez a Réka nagyon gáz! Hirdeti a természetes életet, aztán szép lassan teljesen visszatér a civilizációba. Nem elég, hogy megújíttatja a jogosítványát, okos-telefont használ, még tévéje is lett? Hát igen, kb. 15 éve, hogy ezt a készüléket sok mással (pl. mikró) egyetemben száműztük az életünkből. Most viszont, némileg másképp, visszatért.

Ennek története, hogy a gyerekek kapták karácsonyra (meg egy kupac édességet), hadd éljék át a filmnézés élményét itthon. És hogy tisztázzam a dolgokat: ez igazából nem tévé. Tehát adás nem megy rajta, csak Netflixet meg YouTube-ot és hasonlókat tudnak majd rajta nézni a gyerekek. A kérdés az volt, hová tegyük. Először ideiglenesen Kincső komódjára helyeztük, de aztán vettem egy üveges-polcos TV-állványt. Mire négyen felpasszíroztuk ide, az nem volt semmi mutatvány, a keskeny, meredek, kanyarodó lépcsőn, de végül sikerült. Ez is natúr fa, mint az összes bútor a házban, jól illik hát ide stílusban.

Másik új bútor a tetőtérben az ágy. Amikor Kende hazajön, akkor úgy aludtak eddig, hogy ő Kincső ágyán, a húga meg szivacson a földön. Ennek a helyzetnek vége, vásároltam egy franciaágyat. Szintén natúr, fenyő. Kincső és Kende rakta össze. Így egymás mellett is kényelmesen elférnek majd, ha a fiam nagy ritkán hazalátogat. Még mielőtt valaki azt hinné, milliomos vagyok: mindkét bútor használt, a Marketplace-ről. Ráadásul az ágyhoz egyelőre matrac nem tartozik, ideiglenesen a két régi szivacsot tették rá a keretre-rácsra, egyfajta „kanapét” varázsolva így belőle. Mivel úgy gondolom, a matracnál nagyon fontos, hogy jó minőségű legyen (pl. kókusz vagy zsákrugós), ezért arra még spórolok egy kicsit. Ezt némileg önös érdekből is teszem, hiszen előbb-utóbb az a szoba lesz az én hálószobám, az az ágy az én ágyam. Végre nem kihúzható kanapén fogok aludni, süppedős szivacson, hanem franciaágyon, egészséges matracon.

Egy másik gép is beköltözött a házunkba. Apukáméktól ugyanis egy aszalógépet kaptam karácsonyra. Korábban eszembe se jutott volna ilyen, hiszen az előző házban a csikótűzhely fölött, kereten aszaltam a gyümölcsöket. Amióta ebben a házban élünk, tény, hogy csak a nyári időszakban tudok normálisan aszalni, amikor a kereteket a teraszra helyezem, ott meleg van és jár a levegő. Az itteni cserépkályha búbja fölé nem fér keret, így igazából én már fel is adtam, hogy az ősztől tavaszig tartó időszakban bármit is aszaljak, na de most! Még nem izzítottam be, de nagyon kíváncsi vagyok, mit tud. Akinek van tapasztalata vele, megírhatná nekem.

A fentebb említett jogosítványnak egyébként egyszer már hasznát is vettem. Amikor kézhez kaptam a friss, ropogós kártyát, arra gondoltam, hogy először majd szépen kint a földeken gyakorolok, újra rutint szerzek, és majd csak utána merészkedek a forgalomba. Aha, álmodik a királylány. J Egy héttel ezelőtt ugyanis vezettem! Rendesen, közúton. Aki ismer, az tudja, hogy nekem ez mekkora évtizedes para megszüntetése, milyen sok belém rögzült félelem leküzdése.

A dolog amúgy kényszerhelyzetből született. Elhatároztuk ugyanis, hogy étteremben fogunk enni. Vittünk pár gyereket is. Ám mindenki kedvencét, Béla bácsi Vár Vendéglőjét zárva találtuk. A szomszédos Zen Teraszban pedig csak inni lehetett, enni nem, mivel a „magánéleti problémákkal küzdő” szakács aznap úgy döntött, nem megy be dolgozni. Akkor menjünk át Diósjenőre, a Mona Lisába. Oké, de ki vezet? Volt, aki már sörözött, volt, aki tudott vezetni, de nem volt jogsija. Rám szegeződött minden tekintet. J Én voltam az egyetlen nem sörözött, jogosítvánnyal rendelkező ember a csapatban.

Mentünk, jöttünk, túléltük. Kicsit (nagyon) féltem, de segítést, támogatást éreztem. Végre nem azt kellett hallgatnom, hogy én mennyire egy béna vagyok. L A rutin megvolt, a kocsi fura, egész más, mint amihez szoktam. Az utoljára látott 4 sebesség helyett 5, a rükverc jobb alul helyett bal felül, benzines helyett diesel, a pedálra csak picit kellett lépni, nem nyomni ezerrel, a kormányt lágyan tekerni, nem izomból. Aki rendszeresen vezet, az most biztos jókat kacag rajtam, de tudni kell, hogy utoljára 11 éve vezettem, azelőtt se sokat, inkább csak pár kilométeres távokat, lájtos forgalomban. Szóval van még mit gyakorolnom, fejlődnöm, de az első lépést megtettem.

Januári megújulás még, hogy a téli szünetbeli némi lazulás után (torna kb. kétnaponta) a sport újra nagyobb szerepet játszik az életemben. Minden reggel tornázom, újrakezdődött a jóga, és végre ismét beindult a tanár-diák kosáredzés. Ha már nem fagy, mert itt ma épp mínusz 8 fok volt reggel, akkor nekiindulok futni is, mert már nagyon hiányzik ez a mozgásforma. Addig is a reggeli gyakorlataim mellé még beiktattam egy kis aerobic-ot, helyben-futást, ugrálást.

Ja: az út is némileg megújult a házunk előtt.

2022. január