Nap, víz, tánc

Egy sokgyerekes anyuka élete mindig csupa változatosság és meglepetés, pláne, ha a gyerekei már kamaszkorban vannak. A csemeték nálunk random módon jönnek-mennek, sokszor átláthatatlan összevisszaságban.

A héten Kende (és Álmos) távozott. Az utolsó velük töltött nap hozott pozitív és negatív meglepetést. A negatívum, hogy leszakadt a hátsó lengéscsillapító, a pozitívum, hogy azért megrakodva bejutottak Budapestig, ahol majd megbütykölik. Utolsó napon, munkából hazatérve, koszosan, izzadtan, festékesen közölték, hogy pizzára vágynak. Javasoltam, hogy akkor irány Diósjenő. De: én is megyek velük. A fagyizó 8-kor zárt, így sietve oda mentünk először, a pizzériában fél 9-ig lehetett leadni a rendelést, oda már fagyival a hasunkban tértünk be, ők dzsuvás melósruhában. A fiúk befaltak egy-egy négysajtosat, és megittak egy-egy sört. Ezt direkt azzal a céllal fizettem nekik, hogy rá legyek kényszerülve a vezetésre. Ráadásul sötétben, amit utálok, de fejlődni akarok ebben is. Hazafelé tehát én voltam a sofőr, a dolgomat ugyan némileg nehezítette a folyamatosan zörgő lengéscsillapító, de azért sikeresen hazaértünk. Megint egy próbatétel pipa.

Kincső az apjánál volt a Bakonyban, csütörtökön tért haza, közben Budapesten új tépettebb, lendületesebb frizurát csináltatott magának. (A fénykép akkor készült, mikor a csajok elmentek Tibivel a Csurgóhoz naplementét fotózni.)

Tündér Dunaszigeten volt az Atilla Király Gimi fecsketáborában, ő pénteken tért haza. Nagyon jól érezte magát!

A tanárok különböző csapatépítő feladatokkal igyekeztek összerántani a társaságot.

Sátrakban aludtak. Kenuztak a nagy Dunán és kis eldugott ágakban is.

Volt éjszakai evezés is, amikor mécsesek világítottak a hajóikon, ők pedig nézték a csillagokat.

Este tábortűznél zenéltek, énekeltek. Jól összekovácsolódott a csapat. Tündér úgy érzi, jó lesz az osztályközösség, össze is barátkozott néhány osztálytársával.

Kedden bementem Budapestre, ahol (előre megbeszélten) Csillaggal, később (meglepetésemre) Kendével (és Álmossal) találkoztam. A Tázló moldvai táncházába mentünk, amit kivételesen nem az Eötvös 10-ben, hanem a Westend tetőkertjén tartottak.

A színpadon húzta a zenekar, a központi füves téren lehetett táncolni, a raklapokból kialakított ülőhelyeken és nyugágyakban lehetett pihenni. Összetalálkoztam régi barátnőmmel, Erzsivel.

Megörültünk egymásnak, táncoltunk is együtt vagy egymás mellett, és beszélgettünk is az életünk alakulásáról.

Végre táncoltam egyet egy olyan férfival, akivel öröm a tánc. Sajnos ritka az olyan táncos, aki jó ritmusérzékű, erős, van tartása, és csak bele kell simulni a táncba. Nagy vágyam egy olyan táncpartner, aki szeret is, tud is táncolni…

Szerdán, miután Budapesten aludtam, Nagymarosra vonatoztam. Vácott Barbi is felszállt a zónázóra, vele töltöttem az egész napot.

Fagyiztunk a központban, üldögéltünk a padon a parti sétányon.

Néha az árnyékban heverésztünk egy fa alatt, néha napoztuk.

Azért fürödtünk is a Dunában. Hihetelen alacsony volt a folyó vízszintje, széles a parti sáv, tűzforró a homok.

A Piknik Manufaktúrában ebédeltünk, ő grillezett sajtot, én spenótos, csicseriborsós, currys, répás, krumplis egyveleget jázmin rizzsel, hozzá mentás citromfüves szörpöt ittunk.

De a legjobb az volt, hogy rengeteget beszélgettünk. Nagyon boldog vagyok, hogy van egy ilyen jó barátnőm!

A csütörtök egyaránt tartogatott nagyon jó és nagyon rossz dolgokat is, de az a rossz, nagyon remélem, végre-valahára jóra fordul. Múltkor egy olvasóm azt kérte, ne beszéljek rébuszokban; ha valamit le akarok írni, akkor írjam le, ha meg nem, akkor ne is utalgassak rá sejtelmesen.

Mivel nem akarok ennek a történetnek több energiát adni, ezért azt javaslom, akit érdekel, a privát oldalamon olvassa el. A jó benne a sok támogató energia, amit kaptam és folyamatosan kapok. Bízom benne, hogy a három hónapja tartó rémálom ezzel véget ért.

Csillag csak jött és ment, közben megtudtam, hogy nagyon büszke lehetek rá, amiért ilyen jól dolgozik, ennek örömére kapott a főnökétől ajándékba egy equadori, szuper-gyönyörű függőágyat!

A kert állapota jelenleg nagyjából a „siralmas” szóval jellemezhető 37-38 fokos hőség egész nap, esti és/vagy reggeli locsolások, melyek csak szinten-tartásra jók.

Gyakorlatilag nem érik semmi. Szomjaznak a növények, száradnak a száraik, pöndörödnek össze a leveleik, sárgulnak és peregnek a falevelek, csontszáraz a föld.

Két madaras történetem is volt a héten. Egyszer egy cinke-féle berepült az ajtón keresztül a házba, és nem talált ki szegényke. Próbáltam lágyan seprűvel kifelé irányítani, de csak még jobban bepánikolt. Folyton nekiütközött az üvegnek. Ilyenkor mindig egy kissé beájult, pihengetett picit a párkányon vagy a vitrázson, aztán újra vad kesze-kusza röptébe kezdett. Jó sokáig házikóm vendége volt, mire végre megtalálta a kijáratot. A második történet szomorú: egy rigó-féle az emeleti ablaknak ütközött, hatalmasat koppant, majd a földre zuhant. Sajnos nem élte túl.

Öcsémék három év szünet után végre hazautaztak Magyarországra. Egyelőre csak videó-chatben beszéltem vele, a nagy találkozás még egy hetet várat magára.

Holnap ugyanis a nyár egyik nagy kalandja kezdődik számunkra: Fonyódliget  - Erzsébet-tábor!

2022. július