Életjel - Május

Ebben a hónapban annyi minden történt, hogy igencsak problémás lesz mindent tömören egy bejegyzésbe belesűríteni. Nehéz volt azt megállni, hogy a hónap során ne rakjak fel gyakrabban posztot, de ugyebár februárban megfogadtam, hogy öt hónap szünetet tartok a blogon. Még így is adok magamról életjelet havonta, ezúttal a májusit.

Hosszabbak a nappalok, már az esti tanfolyamom után is világosban tudok hazasétálni vagy hazabiciklizni a faluközpontból. Annyira hihetetlen, hogy néhány hónapja még tök sötétben, tök hidegben gyalogoltam ugyanitt.

Anyukám kijött Nógrádra, hogy kikapcsolódjon a kertben, és az unokáival legyen. Ez természetesen abból állt, hogy sütött-főzött, oké, azért pihent is a jó levegőn, és napozott a teraszon. Valamint rávette a gyerekeimet a fűnyírásra. Sőt, még ő maga is tologatta a fűnyírót!

Én pedig az egyenetlen helyeken meg az ágyások szélénél lesarlóztam a gazt. Tényleg nagy volt már a dzsungel, térdig ért a gyom, itt volt az ideje az idei első rendbetételnek. A kert így végre némileg rendezett formát öltött.

Krisztával átmentünk Diósjenőre a gazdaboltba, ahol Kati nénitől vettem többféle paprika-, paradicsom- és bazsalikom-palántát. A fagyosszentek után mind bele került a magaságyásokba.

Ezekben előjöttek az első korai zöldségek, van egy kis saláta, egy kis hagyma, egy kis spenót. Már ezeket eszem, ezekkel főzök. 

Valamint rengeteg petrezselymem nő. Ez az, amit 4 éve ültettem, azóta töretlenül zöldell minden évben.

Szárítom is télire a mentával, citromfűvel, oregánóval együtt. 

Az első adag csokrokat leszedtem egy kosárba, már a második adag szárad a kék fogason.

Kincsővel közös bodzaszedést rendeztünk. 

A vasútállomás közelében lévő bokrokról gyűjtöttük be a fehér virágokat, a sárga virágpor beszínezte az arcunkat és a hajunkat. 

Most kosárban szárad, naponta megforgatom, jó lesz belőle télen a tea.

Elnyílt az akác és a tűzliliom, a mezőn virágzik a réti boglárka

A faluban pompázik, a pünkösdi rózsa, a jezsámen. 

Csodálatos illatukkal vonzanak, szedünk is belőle csokrokat.

Megjelentek a kertben az első bordó illetve ciklámen rózsák.

Azóta sorra nyílnak, szebbé téve a kertet.

Ez a rózsa ugyan nem nálam virít, viszont én metszettem, és gyönyörű.

Klárikától kaptam kövirózsákat, a sziklakertbe kerültek.

Május végére elkezdett érni a cseresznye. A képen láthatók a legelső gyümölcsök, azóta már sokkal pirosabbak. Kincső rendszeresen fent tölti az idejét a fán és szedi nekünk a friss, ropogós cserkót.

Nógrádon is látható volt a sarki fény. Ezt a gyönyörű fotót Paulinyi Zoltán készítette.

A kertbe és a teraszra folyton ismeretlen kóbor macskák járnak át. Sőt, Almáskertben nemcsak róka, de aranysakál is jár néha.

Május 1. munkaszüneti nap volt. A majális helyett egy váci anya-lánya nap volt megbeszélve az anyukámmal, végül egy Réka én-nap lett belőle a Dunakanyarban, a vége felé lányokkal kiegészítve. Elhatároztam, hogy vonattal utazok oda, majd gyalog járom be a különböző településeket.

Először Szob volt a cél, ahol a vonatról leszállva a sínek fölötti hídon át lehet megközelíteni a település központját. 

Itt megnéztem a Szent László templomot meg a városházát. 

Véleményem szerint Szob nem egy nagy szám, de lementem a Dunapartra, és engem a folyó látványa, hangulata mindig különös érzéssel tölt el.

Vonattal átmentem Zebegénybe, ahol először a központban a Kós Károly féle Havas Boldogasszony templomot néztem meg. 

Aztán átkeltem a patak felett. 

Felfelé gyalogoltam a hegyre, ahol az egyik fordulóban ott a sziklakápolna. 

A hegy tetején pedig a Trianon-emlékmű. 

Innen csodálatos kilátás nyílik a falura, a Dunára, a szemközti hegyekre. 

Aztán lesétáltam a vízhez, a strand részhez. 

Majd a kerékpárúton elmentem a Napraforgó-házakig. 

Imádom ezeket a kék-fehér, hangulatos házikókat!

Ismét vonatra szálltam, újra két megállót tettem meg. Várt rám Nagymaros, és a Fő tér a virágzó gesztenyefákkal. 

A Kittenberger iskolánál régen jártam, nagyon tetszik ez az egyedi épület. 

A templomnál tízóraiztam az árnyas fák alatt. 

Ezután felmentem az egyik kedvenc helyemre, a kálvárián át a kápolnához. 

Ha valaki szép látványt akar a Dunára és Visegrádra, viszont nem akar felmászni a Julianus-kilátóhoz, annak elég csak ezt a néhány lépcsőfokot megtenni, és csodát fog látni.

Innen lesétáltam a Dunához, andalogtam kicsit a sétányon, a rózsák között. 

Aztán leültem a parton a lépcsőre, onnan néztem a folyót és a várat. Nemsokára megjöttek a lányok, Tündér, Kincső és a barátnőjük, Janka. 

A Piknik Manufaktúrában limonádéztak, aztán irány a strand. 

A 14 fokos vízbe először bokáig, vádliig, majd térdig, combig mentek bele. 

A végére már a derekukig ért a víz, fröcskölték egymást, így persze csuromvizesek lettek, de nagyon jól érezték magukat, én meg rendkívül jól szórakoztam rajtuk a partról.

Utolsó állomásunk Vác volt, a majális. Fagyiztunk az Adriában, majd irány ki a Duna-partra. A zenepavilonnál állt a színpad, rajta Delhusa Gjon. 

Remélem, nem perel be, amiért ezt nyilvánosan kiírom, de ez a koncert úgy volt szar, ahogy; ennek az embernek egészen konkrétan semmi hangja sincs. 2-3 számot vártunk meg, aztán én el haza, a lányok pedig még sötétedésig kóboroltak a városban.

Május első péntekén Törökbálintra voltunk hivatalosak anyukámmal egy baráti házaspárhoz. A férfi operaénekes, és ami a nagy extra: orosz származású! Finom vacsorával vártak, a háziasszony külön az én kedvemért készített egy rakott zöldséges tepsis ennivalót, utána pedig túró- és csokitortával is kínált.

Négyesben persze magyarul beszélgettünk, de amikor kettesben maradtunk, megkértem Anatolijt, hogy beszéljünk oroszul. Nagyon jól ment, kábé mindent megértettem abból, amit mondott, és kábé mindent el tudtam mondani, amit akartam. Ez volt életem első hosszabb beszélgetése egy orosz emberrel, ami nagy sikerélményt adott.

A turisztikai képzésen megtanultuk, hogyan kell idegenvezetői jelentést és jegyzőkönyvet írni, valamint utólagos elszámolást készíteni. Ez már kőkemény készülés volt a vizsgára, ott ilyen feladatok várnak majd ránk ősszel.

Ezen kívül most először próba-vizsgát csináltunk. Egy feleletválasztós, kitöltős, párosítós tesztet töltöttünk ki. Nagyon jó eredmények születtek: a csoport nagy részének 4-es lett volna, néhányunknak pedig 5-ös. Büszke vagyok rá, hogy én értem el a legjobb eredményt!

Kincset kerestünk Szentendrén! A csoporttal együtt villamosoztunk, HÉV-eztünk ki, igazi team-building volt. Tanárnőnk játékos városismereti feladatot talált ki nekünk: kis csoportokban kellett különböző helyeket megtalálni a belvárosban, kérdésekre válaszolni, információkat szerezni, és mindenhol szelfit, sőt egy helyen videót is készíteni.

Megtudhattuk, mi köze a malomnak a művészetekhez, és miért van bárány a város címerében. Ki van eltemetve az egyik templom falába, és melyik Szentendre legrégibb iskolája. Voltunk a Szamos marcipánnál és a pestis emlékkeresztnél. Fotózkodtunk Rab Ráby házánál és a Templom domb tetején.

Megmértük a legkeskenyebb sikátor szélességét, és láttunk kő-madarakat egy kút szélén. Megnéztük a Fő teret, a Városházát, a híres színes esernyőket, lampionokat és a Dunapartot. Ilona elmesélte nekünk a dióbabák történetét, Andi pedig a Kívánságok terének legendáját.

Iszonyat meleg volt, ránk olvadt a ruha. Nagyon jó csapatban voltam, többet röhögtünk, mint nem. Lehet tippelni, ki találta meg leghamarabb az összes helyszínt és ki ért vissza legelőször a Fő térre.

A végén néhányan még ott maradtunk, kiültünk egy kerthelyiségbe, ki limonádézni, ki sörözni. Jó volt kötetlenül beszélgetni, nevetgélni.

Óbudára érve, a HÉV-ről leszállva hárman arra gondoltunk, hogy még folytatjuk a felfedezést. Mivel itt nőttem fel, én kalauzoltam Andit és Levit a zegzugos utcákon. Útvonalunk: Szentlélek tér, Zichy kastély, benne a Kobuci. 

Aztán a Fő tér, a Városháza, és az esernyős szobrok, akikről 50 év után kellett megtudnom, hogy igazából örömlányokról mintázták őket.

A Flórián téri aluljáróban megnéztük a római fürdő maradványait, valamint a római város más egyéb romjait a föld alatt és fölött.

A régi, hangulatos Óbudából kevés rész maradt meg, csak a Krúdy ház, az Óbudai társaskör és a Kéhli vendéglő.

Közben persze megnéztük a régi házunkat és az iskolámat, udvarán a klarisszák kolostorának romjaival. Ezután jött Szent Péter és Pál templom az Árpádházi Szent Erzsébet téren.

Mivel sábbát volt, az óbudai zsinagógát nyitva találtuk. Be is mentünk, egészet az üvegfalig. Már épp csodálni kezdtük volna a belső kialakítását, amikor megszólalt a riasztó! Szép óvatosan kisomfordáltunk, hogy a kamera-felvételeken lássák, nem betörők jártak ott, csupán néhány kíváncsi leendő idegenvezető.

A Szentlélek térre visszaérve jutott eszünkbe, hogy épp Aurevoir koncert van, Levivel még ezt is végig hallgattuk. Szeretem a srácokat, mert a népzenét vegyítik könnyűzenével, olyan hangszereket szólaltatnak meg, mint például hegedű, nagybőgő, tangóharmonika, vagy szaxofon és fuvola, ráadásul egy női kórus egészítette ki a fiúk énekét.

Az egyik hétvégén két lettországi ismerősömet kalauzoltam az országban. Bejártuk együtt Tolnát-Baranyát. 

Na, azt pont nem, de voltunk Somogy, Győr-Moson-Sopron, Heves és Hajdú-Bihar megyében, utaztunk a Dunántúli-dombságban, a Dunántúli-középhegységben, az Északi-középhegységben és az Alföldön.

Egyik alkalommal a Balaton partján ebédeltünk, Szemesen, másik nap pedig Eger belvárosában, a Dobó téren. 

Láttuk a Minaretet és a Várat, az Eger-patakot és a Minorita templomot, valamint a felállványozott Székesegyházat is. 

Sokat beszélgettünk, rengeteget nevettünk, és hatalmas mennyiségű epret ettünk.

Még öt hónap van hátra addig, hogy megszerezzem az idegenvezetői képesítésemet, de már most találnak meg olyan lehetőségek, melyekkel biztosan élni fogok. Váratlanul jönnek meglepő ajánlatok. Ez az, amivel az univerzum hozzájárul a sikereimhez.

Ám azt is tudom, hogy nekem is tennem kell a jövőmért, megragadnom azt, az utamba kerülő lehetőségeket, kitágítani a kapcsolati hálómat, folyamatosan képezni magamat. Leendő karrierem megtervezése rajtam is múlik, és ennek érdekében már tettem is bizonyos lépéseket.

Az egyik, hogy a leendő honlapomat mintegy előkészítendő gyorsan elindítottam egy új blogot. Réka Tour a neve. Ide az utazásaimról, túráimról szóló beszámolók és fényképek kerülnek fel. A mottók: Élmény, kaland, felfedezés. Száz út vár rád, Járt utat járatlanért bátran hagyj el. Az út a cél.

Eddig már raktam fel posztot Bécsről, a Medve-szurdokról, Szentendréről, Madeiráról, Óbudáról, Erdélyről, evezésről, Szlovéniáról, Székesfehérvárról, barlangászatról, Máltáról, Csehszlovákiáról, kerékpáros túrákról, Egerről, Marokkóról és a Csóványosról. Folyt. köv.

Május utolsó szombatján a szlovák nemzetiségi önkormányzat számos segítő támogatásával családi napot rendezett a Nógrádi Vadasparkban. 

Az érdeklődőket Börzsi, a kisvonat vitte ki a falu központjából erre a csodaszép helyszínre, ahol, töredelmesen bevallom, hiába élek immáron 8 éve Nógrádon, korábban még sosem jártam. 

Kincsővel vettünk részt az eseményen, ahol az Almáskerti Zsiványok csapatát erősítettük, ugyanis főzőverseny zajlott a javából. 

Mi leginkább csak szurkolásunkkal segíthettünk, vegaként valahogy nem volt kedvünk megkóstolni a szarvaspörköltet, amit Laci séf gombával, szilvával, borókával ízesített. 

Ugyan a főzőversenyt nem ők nyerték, ellenben nagyon jól éreztük magunkat. 

A szuper csapat és a kiváló hangulat miatt önmagában megérte ott lennünk. 

Külön említést érdemel az autentikus stand, a népies dekoráció. 

A kreatív Lili és Korina szépséges feliratot készített a „zsiványoknak”. 

A kisgyerekeket lovashintó vitte körbe a vadasparkban, volt íjászat, arcfestés, ugrálóvár, meseerdő, zenés és táncos előadás. 

Ráadásként volt pogácsa, bodzaszörp, palacsinta és kakaós csiga. 

Én pingpongoztam, sokat beszélgettem falubéliekkel, és rengeteget nevettem.

Ezen a napon azonban nem ez volt az egyetlen esemény. Mielőtt leírnám, hol voltam és mit csináltam május 25-én reggel, jöjjön egy kis bevezető. Lehet furcsán hangzik az olvasóim számára, akik ezt az oldalamat még nem ismerik, és ez a téma nem szokott szerepelni a blogon, de engem alapvetően érdekel a politika.

Pontosabban van bennem egyfajta közéleti érzékenység, hajlamos vagyok magamat nemcsak egyénként, hanem a közösség (falu, ország) részeként is értelmezni. Már a rendszerváltáskor részt vettem különböző demonstrációkon, a volt férjemmel is jártunk tüntetésekre.

Aztán nagycsaládos anya lettem, vidékre költöztem, és ez az érdeklődés szép lassan takaréklángra került nálam. A végére mélységesen kiábrándultam az országos pártpolitikából. Ahogyan teltek az évek és jöttek újabb meg újabb választások, egyre lesújtóbb eredményekkel, egyre siralmasabb szereplőkkel és intézkedésekkel, egyre inkább reménytelenebbnek tűnt a helyzet.

Most viszont a lelkesedést egy szikra lángra gyújtotta bennem, mint ahogyan sokakban is Magyarországon. Ez a közéleti vezető látogatott el most Nógrádra, a megye névadó településére. Még Kincső is szelfizett vele. Minden megyét bejárja, egy nap 5-6 helyszínre jut el, ahol óriási tömegek fogadják. Szinte a semmiből nőtt ki ez a mozgalom, nagyon gyorsan hihetetlen népszerűségre tett szert.

Nincsenek illúzióim, nem vagyok naiv, ebből lehet nagyon jó, de bármi is. Azt viszont tudom, hogy ami most van, az nagyon rossz, és azt nem szeretném tovább. Úgy érzem, mostanra hágott tetőfokára az országban az elégedetlenség, mostanra érett meg az emberekben az igény a változásra, az erő a változtatásra. Hihetetlen lelkesedést tapasztalok, mintha a szunnyadó tömeg most egyszerre ébredt volna fel, és fogott össze valami nemesebb cél érdekében.

Nemcsak az országos politika kezdett el érdekelni, hanem a helyi is. Mint azt korábban írtam, közéleti emberként tevékenységemmel igyekszem segíteni a változást a falu szintjén a politikában. Pontosabban támogatom a független polgármester-jelöltet, és lelkesen támogatok egy független jelölt csapatot, az Itthon, Nógrádon-t. Bennük látom azt a potenciált, hogy le tudják váltani a jelenlegi vezetést.

Sosem csináltam titkot abból, hogy nem szimpatizálok a jelenlegi polgármesterrel és a képviselő-testülettel; a piac ügye, az aláírásgyűjtés óta ez felturbózódott. Májusban egyre erőteljesebben zajlottak helyben is a közéleti események, egyszerűen semmibe vették a nógrádiak akaratát, sőt: botrányba fulladt a legutolsó testületi ülés. Mindezeket a történéseket természetesen nyilvánossá tesszük a Nógrádi KözTér nevű oldalon, illetve a Nógrádi Zsibongó nevű helyi csoportban meg is vitatjuk.

Ebben igazából semmi meglepő sincs: tulajdonképpen az megy kicsiben a mi kis falunkban, ami nagyban az országunkban. Lehet, hogy ez a téma valakiket elriaszt, előfordulhat, hogy ezekkel a mondataimmal veszítek néhány olvasót és szerzek pár ellenséget, de nem igazán érdekel. A véleményemet és tetteimet vállalom, ez az én blogom, a Réka útja. Szóval: mindenki menjen el június 9-én vasárnap szavazni, és a változásra tegye a voksát!

Virágék beköltöztek a fehérvári kis házikóba, és nagyjából be is rendezkedtek. 

Meg is látogattam májusban, szuper a ház. 

Sétáltunk a belvárosban, segítettem neki a pakolászásban. 

Nagyon jó anya-lánya nap volt!

Kendét alig láttam ebben a hónapban. Főként a Balaton környékén dolgozott a barátjával.

Csillag megírta az érettségiket magyarból, matekból, töriből, angolból, majd föciből. Elment az alkalmassági vizsgára, mivel óvódapedagógus szakra jelentkezett, ami természetesen sikerült neki. Június végén a szóbelikkel folyt. köv. Addig otthon tanul, és szabadidejében mindenféle süteményeket alkot egyedül vagy a húgaival együtt.

Abán az Attila Király Gimiben kertészkedés zajlott, Tündér is munkálkodott a fűszerkertben. Vele amúgy az a szokásunk, hogy itthon főként angolul beszélgetünk egymással. Tündér pontosan a holnapi napon lesz 17 éves.

Elkészült a nyolcadikosok tablóképe és csoportképei. Kincsőék az iskola csapatával atlétika többpróbában aranyérmesek, megyei bajnokok lettek!

A nyolcadikosok utolsó osztálykirándulásuk keretében a Balatonra utaztak. Bogláron töltöttek el három napot. 

Boboztak, és felmentek a gömb-kilátóba. 

Kincső még valami köteles izéről is kiugrott. És mivel szuper nyárias időt fogtak ki, természetesen sokat fürödtek a Balatonban.

Én pedig tegnap egy Analóg Balaton koncerttel zártam a hónapot a Budapest Parkban.

Anyukám szegény megbotlott az utcán, elesett, beütötte az arcát, és mint utólag kiderült, eltört a bordája. Egy ideig nagyon fájlalta, nehezére esett minden mozdulat. Valaki a családból mindig ott volt vele és segítette, vagy én, vagy az unokái.

Ő persze olyan zsizsegős, mint én, és nem bír magával. Pár nap ágyba fekvés után már a növényeit ápolgatta, ezeket láthatjátok a fotókon, aztán elment sétálgatni, például a Margitszigetre. Azt mondja, ha megy, akkor nem is igazán fáj már, csak néha a levegővételnél szúr, és a fekvés esik nehezére.

Ahogyan az utóbbi bejegyzésekben mindig, most is az évfordulókkal zárom a bejegyzést:

2020. májusában indult el egy kapcsolatom, aminek alig egy év múlva vége is szakadt.

2021. májusában írtam alá az adásvételi szerződést a Hóvirág u. 23-ra. Életemben először lett saját ingatlanom, 3 éve vagyok háztulajdonos!      

2022. május. Történt egy váratlan, de nagyon emlékezetes találkozás egy vonaton. Az univer(zum) nagyon nagyot alakított! Vác és Budapest között a zónázón nagyjából minden megváltozott az életemben. Erről most nem írnék részletesebben, de az biztos, hogy mindenképp sorsfordító volt ez a pontosan két évvel ezelőtti nap. Azóta pedig igen sikeresnek tűnő róka-szelídítésbe fogtunk…

Apropó, eszembe jutott még egy tavaszi évforduló! Méghozzá kerek. 2009. májusában, azaz pontosan 15 éve kezdtem el írni a blogot. Akkor még Boldogszer címmel, akkor még Máriahalmon. Immáron Réka útja a neve, és Nógrádon írom - reményeim szerint még nagyon sokáig.

Júniusban nem lesz semmilyen évforduló. Ellenben az 5 hétvégéből 3-at a képzésen fogok tölteni. 7-án megérkeznek Kanadából az unokaöcséim, 8-án valószínűleg ott leszek a Hősök terén, 9-én a családi szülinapozás mellett szavazunk. 21-22-én pedig dupla ballagás: Csillag Abának, Kincső Nógrádnak mond búcsút. Érzem, hogy ez a hónap nagyon mozgalmas lesz, nagyon fárasztó lesz, és nagyon jó lesz!

2024. május