Életjel - Június

Ez az utolsó életjelem itt. Mármint nem az életem ér innentől véget, hanem az az öt hónapos majdnem szünet, amit a blogon tartottam.

Ez egy nagyon sűrű hónap volt. Rengeteg eseménnyel teli, fárasztó, de egyben élménydús is. 5 hévége – ebből 3 a képzéssel telt, 2 pedig családi és közösségi programokkal.

A suliban különböző vallások elméletéről és gyakorlatáról hallhattunk nagyon jó előadásokat. Nekem ez hiánypótló volt; egyrészt sok információval gazdagodtam, másrészt ismereteimet rendszereztem.

Egyébiránt főként a vizsgára készültünk. Az elméleti vizsga két fő részből áll majd: lesz egy központi teszt és egy projektfeladat, ahol idegenvezetői jelentést, jegyzőkönyvet és elszámolást kell készítenünk.

A gyakorlati három részből áll majd, lesznek módszertani kérdések, buszos városnézés magyarul, a Hősök terén pedig idegenvezetés angolul. Írtunk dolgozatokat, jól sikerültek; feleltem is, az is jó lett. Eddig csak ötöseim vannak.

A vizsga miatt egyáltalán nem izgulok, egészen biztos vagyok benne, hogy jól fog sikerülni. Főleg, hogy a nyaramat a felkészülésre szánom. Tudom, hogy a képzésbe fektetett idő, pénz és energia sokszorosan megtérül majd. 

A suli nagyjával már végeztünk. Már csak egy nyári és egy őszi alkalom van hátra, aztán októberben vizsga. Az nyelvtanulást nyárra anyagi okok miatt felfüggesztettem, csak Duoligón gyakorlom az oroszt és az olaszt.

Három a magyar igazság és egy a ráadás. Szegény Margitszigetnek sokat kellett várnia, hogy végül bejárhassuk a leendő idegenvezetőkkel. Először egy futóverseny, aztán a pocsék időjárás, végül a békemenet miatt kellett lemondanunk róla. Most végre minden körülmény adott volt. Kellemes meleg, szép napsütés, és egy lelkes kis csapat.

Az Árpád-hídtól indultunk útnak. Minden jelentősebb helyszínnél leültünk egy padra, és a tanárnőnk könyvéből elolvastuk az adott nevezetességre vonatkozó információkat.

A Zenélő kút odaérkezésünkkor épp zenélt. A Japánkertben a vágyott nyugalmat, szombati csúcsidőszak lévén, nem igen találtuk meg.

A vízesésnél meg kellett bizonyosodnunk róla, hogy az itt lévő szobor egy kisfiú.

A hableány szobrát végül a halastóban találtuk meg.

Két szálloda is van a szigeten, a modern Termál…

… és a régi Nagyszálló. (A kettőt egyébként föld alatti folyosó köti össze.)

Az utóbbiba be is mentünk, egyrészt vécére, másrészt megcsodálni az eredeti herendi kávégépet és a porcelán vázákat.

Több régi épület maradványait, romjait is megtekintettünk. Először a Szent Mihály kápolnát.

Aztán a Domonkos kolostort...

...Szent Margit sírjával.

Végül pedig a Ferences rendi kolostort, ami mellett korábban József nádor nyaralója állt.

Egész gyerekkorom itt zajlott a környéken, rengeteget jártam a Margitszigetre, de még sosem másztam fel a Víztorony tetejére.

Ez most megtörtént. Megérte megmászni a 152 lépcsőt. A lépcső mellett a falon kiállítás is látható.

Fentről csodálatos körpanoráma nyílt a városra.

A Szabadtéri színpadon Takács Tamásék épp Karthago koncertre készültek.

Ezután jött a Rózsakert, és a csücskében megbújó Madách Imre szobor.

Az Állatkertet zárva találtuk, így csak körbesétáltuk.

Ráleltünk a főváros egyik legrégibb fájára, a több mint 200 éves, az 1838-as árvízben megdőlt narancseper fára.

Hangulatos volt a street food sor, viszont sajnálatos a bezárt Kaszinó.

A Szökőkút szép volt, mint mindig, ez viszont nem zenélt, mikor odaértünk.

A Centenáriumi emlékművet belülről is megnéztük.

Végül a Margit-hídnál fejeztük be a sétát.

Másik alkalommal, pontosan tegnap a Gellért-hegyet hódítottuk meg. Télen tervezgettük, hogy majd akkor megyünk oda fel, ha már meleg lesz.

Jelentem, a meleg megvolt, túlzottan is. Sikerült kifogni egy olyan napot, amikor 33 fok volt. Ebben a forróságban sétáltunk egyet az Erzsébet- és a Szabadság-híd között.

A meleget csak a vízesés enyhítette némileg, ami a hegy oldalában zúdul alá.

Ezúttal heten voltunk, leendő idegenvezetők. Úgy érzem, nemcsak csoporttársak vagyunk már csak, hanem barátokká is váltunk.

Két szálló is útba esett. A Gellértet sajnos lezárva találtuk.

A Matild Hotelbe viszont bejutottunk, körbe is néztünk az előtérben.

Gellért szobrát alulról, majd oldalról-hátulról is megcsodáltuk.

Amikor felmásztunk a Gellért-hegyre, már patakokban folyt rólunk a víz. 

A kilátás azért kárpótolt mindenért.

A Citadella lezárva, a körbevezető utak is. A Szabadság-szobrot épp felújítják, fel van állványozva. Nem valami szép látvány így, reméljük, hogy majd ha elkészül, szebb lesz, mint újkorában.

Lefelé menet megálltunk a Sziklatemplomnál.

Előtte áll egy kissé fura Szent István szobor. A Duna felől csak a ló látszódik, a másik oldalról meg egy gyermeteg alkotás, nekünk nem jött be.

Ha a hotelbe nem is, de a Gellért-fürdőbe bejutottunk. Pompázatos a szecessziós előcsarnok.

Gyönyörű a kupola, a burkolatok, az üvegek, a bútorok, a díszítések. Az ott dolgozók egy része viszont nem igazán tűnt barátságosnak.

A Gellért téri kútnál fejeztük be a sétát. Pontosabban a csajok még kiültek egyet a Bálnához limonádézni, de engem várt a kis Lee.

Három hétvégét töltöttem Budapesten, két alkalommal vittem magammal sport-szettet. Sokfelé futottam. A Corvin negyedtől a Lágymányosi, a Szabadság, és az Erzsébet-hídig. Újlipótvárosból pedig a Margit és az Árpád hídig. Nagyon jól esett, most már a 4,5-5 km simán megy. Bejött amúgy a gondolataimba egy cél, a bűvös 10 km, ehhez el is kezdek edzeni júliusban.

Futás közben rapid városnézéseket is tartottam, hiszen olyan nevezetességek mellett haladtam el, mint Nemzeti Színház, Művészetek Palotája, Bakács téri templom, Nagycsarnok… És persze végestelen végig a Duna, túlparton a Gellért hegy, a Budai Vár vagy a Margitsziget.

Június első hetén pikniket rendeztek a Nógrádi Vár lábánál. Mi az Almáskerti Zsiványokkal mentünk, így megalapoztuk a jó hangulatot. Sokat beszélgettünk és rengeteget nevettünk.

 Nagyon jó volt a mindennapi rohanásban megpiheni, kötetlenül együtt lenni, ismerkedni. Nagyon tetszett, hogy kisgyerektől az idősig képviseltette magát minden korosztály.

Mindenki hozott valami ennivalót, volt például májas szendvics és túrófánk is. Én pogácsával készültem, Csillag sós rudat sütött, mindkettőnek nagy sikere volt, hamar elkapkodták.

Égett a tűz, lehetett sütögetni szalonnát, kolbászt, hagymát. Fogyott a sör, a bor, a pálinka.

Június 22-én pedig Szent Iván éji összejövetelt tartottunk ugyanitt a vár tövében. A helyszínt égősorokkal, lampionokkal díszítették fel, égtek a fáklyák és a tábortűz.

Ezt az összejövetelt az ötletgazda a nyári napforduló és Szent Iván napja közé tervezte. Együtt ünnepeltük a leghosszabb nappalt és a legrövidebb éjszakát

Pecsenyezsíros kenyérrel, sokféle sós és édes süteménnyel, szörppel kínáltuk a megjelenteket.

Ez egy zenés, éneklős rendezvény volt. Meghívásunkra hat zenész érkezett a faluból. Márti, Betti, Nelli, Szabi, Sanyi és Szabolcs, no meg a többi lelkes résztvevő gondoskodott a jó hangulatról.

Nosztalgikus hangulatba kerültünk az örökzöld slágerektől, régi daloktól, amiket közösen énekeltünk. Együtt buliztak az „őslakosok” és a „gyüttmentek”.

Kis papírdarabokra leírtuk, milyen tulajdonságainktól, problémáinktól szeretnénk megszabadulni, majd ezeket a cetliket szertartásosan a tűzbe dobtuk. És közben szólt a „Tábortűz”. 

Mindkét nógrádi program nagyon jól sikerült. Megálltunk kicsit a hétköznapok rohanásában, végre az élő kapcsolódásoké volt a főszerep. Olyanokkal beszélgettem, akiket eddig csak az internetről ismertem, vagy akikkel rég találkoztam. Tapintható volt a közösségi életérzés! Egészen biztosak vagyunk benne, hogy lesz még sok ilyen program, többek között például fergeteges utcabált tervezünk Almáskertbe.

Az első rendezvényen jelen volt majdnem az összes független polgármester- illetve képviselő-jelölt. Sokukkal tudtam szót váltani, és ezek a beszélgetések megerősítettek abban, hogy helyes az értékítéletem, jó döntés rájuk és a változásra szavazni. A másodikon nagy örömünkre már az újonnan megválasztott polgármestert és képviselőket köszönthettük.

A választások előtt természetesen a politikáé volt a főszerep nálam, nálunk. Pontosabban a helyi közéleté, ahol hihetetlenül beindultak az események. Nem is gondolnátok, hogy micsoda dolgok történnek egy ilyen elvileg békés kis faluban, mint amilyen a miénk is. 

Csak címszavakban: botrány a testületi ülésen, hangfelvétel, leleplező videó, közpénzből kampányolás azaz választási csalás… Teljesen felpörögtem ebben az időszakban, mentek a megosztások az általam is kezelt oldalon és csoportban.

Úgy érzem, az emberek végre felébredtek, itt helyben, és országos szinten is. Ennek, számomra legjelentősebb eseménye a Hősök terén történt. Kincsővel együtt elmentünk a TISZA párt nagygyűlésére, lányom első tüntetésére.

Attól eltekintve, hogy iszonyatosan meleg volt, a tűző napon álltunk több mint 3 órán át, ránk olvadt a ruha, csorgott rólunk az izzadtság, nagyon jól éreztük magunkat.

Rengeteg ember jött el; a résztvevők pontos számáról persze élesen eltér a kormánypárti média és a független sajtó becslése. Mindenesetre tele volt a Hősök tere, plusz még az Andrássy út és a Dózsa György út egy-egy szakasza is.

A fellépők között csupa ismert ember, akik a mozgalom mögé, pontosabban az élére álltak: Rost Andrea, Csézy, Jordán Tamás, Bálint András, Nagy Ervin, Thúróczy Szabolcs, Rusznák András…

Nagyon segítőkész volt mindenki. Ha valaki rosszul lett, rögtön hívták az orvost, azonnal adtak neki legyezőt, ernyőt emeltek fölé, spriccelték rá a vizet, adtak cukorkát, osztogattak hideg innivalót (a miénk idővel pisi-meleggé vált).

Felemelő közösségi élmény volt az egész, erős összetartozás-érzéssel. Addig is reménykedtem, de akkor már végképp el tudtam hinni, hogy sikeres lesz a másnap. Sikeres is lett!

Június 9-én vasárnap, amellett, hogy választásokat tartottak hazánkban, mi családi napot rendeztünk. Az ürügy tulajdonképpen egy születésnap volt, ugyanis Tündér Ilona 17 éves lett.

A másik, hogy végre megérkeztek az unokaöcsémék Kanadából, és mivel az ő szülinapjukat még sosem ünnepeltünk együtt, ezért az idén 19 éves Kevin, és a 16 éves Domi is kaptak egy tortát.

Finomakat ettünk, a tortán kívül tofu, tepsis krumpli, a húsevőknek husi, plusz többféle saláta került az asztalra. A gyerekek felmásztak a cseresznyefára, és onnan csemegéztek. Nagyon bőséges és finom lett az idei gyümölcstermés.

Kedvelt családi program a társasjátékozás. Először a fantáziadús „cica, gida, taco, pizza, sajt” című játékkal, ami hiába idétlenség, mi rengeteget röhögtünk, és persze csapkodtunk. Most már tudom, milyen hangot ad ki a mormota. Aztán csapatokban Concept-eztünk, ez talán családunk közös kedvenc társasjátéka.

Mivel a kötetlen együttlété volt a főszerep, elhatároztam, hogy nem nyomatom a gyerekeimet erőszakosan a szavazás témájával. Mindössze egy rövid üzenetet írtam mindhárom nagykorúnak reggel, hogy tökre örülnék, ha elmennének.

Először elutasítást éreztem részükről, de egyszer csak Kende felpattant, és közölte, hogy akkor ő lemegy szavazni. Erős ráhatással meggyőzte Csillagot, és magával vitte őt is. Virág pedig 5 percet adott nekem, hogy ész-érvekkel meggyőzzem őt arról, hogy elmenjen, és ha elmegy, akkor kikre adja a voksát. Megtettem. Elment. Szavazott. Abszolút sikersztori.

Az eredmény még inkább. Nógrád komplett Fideszes vezetését le tudtuk váltani! 100%-ban független lett a testület, a polgármester és a képviselők is olyanok mind, akiket én is támogattam. Bebizonyosodott, hogy közösségi összefogással, csapatmunkával minden sikerülhet. 

Már át is vették a mandátumukat, de az érdemi munkát hivatalosan sajnos csak októberben kezdhetik meg. Összefogást, tetterőt és sikereket láttunk országos szinten is. A 10 budapesti mandátum, és a 7 EP hihetetlen eredmény, még akkor is, ha egyesek szerint ők „győztek”.

Közben öcsém is befutott, azaz hazarepült Magyarországra, így egyesült az egész nagycsalád. Nagymami kiment elé a reptérre, aztán sétáltak Budapesten. 

Lementek Kenesére fürdeni a Balatonban, és találkoztak a húgomékkal, meg régi osztálytársakkal is. 

A fiúk főleg Kendével csináltak programokat, pl. gokart, trambulin, edzőterem.

Ünnepeltünk még egy születésnapot a családban. Apukám ugyanis kereken 80. éves lett. A család ennek alkalmából meglepetés-bulit szervezett neki.

Leesett az álla, mikor sorra csengettek be hozzá rokonok, barátok. Ott volt mind a három gyereke, és jó néhány unokája.

Eszem-iszom parti volt, mindenféle sós és édes finomsággal. Három torta is készült az ünnepre. 

Én egy fotó összeállítást készítettem neki, amiken Apu velünk, a gyerekeivel, unokáival látható.

Dupla ballagás volt nálunk. Csillag múlt pénteken az abai Atilla Király Gimnáziumtól, Kincső szombaton a nógrádi Dr. Hesz Mihály Általános Iskolától búcsúzott.

Két nap, két ballagás, 280 km távolság, egyik nap kánikula, tűző nap, a másikon kisebb eső. Volt itt minden, sírás, nevetés, izzadás. A szélrózsa minden irányából, Nógrád – Budapest – Fehérvár – Balaton felől közelítettük meg Abát.

A kánikulában a ballagók a hatalmas fák árnyékában álltak. A vendégek az iskolaépületének a tövében illetve sátrak alatt ültek. A ballagók énekszóval végig járták az iskola épületeit, termeit. Az alsóbb évfolyamosok illetve a volt diákok is énekszóval, zenével, tánccal búcsúztak.

Beszédet mondtak a ballagtatók illetve a ballagók képviselői, az osztályfőnök Balu bá, és Igi bá is. A tizenegyedikesek egy-egy szál virágot adtak át a tizenkettedikeseknek, Csillagnak pont a barátnője. Rákerült a szalag az iskola zászlajára. A végzősök megajándékozták tanáraikat. Igi bá nyugdíjba vonulása okán külön ajándékot és a tankerület díját kapta.

Utolsó előtti mozzanatként a kert egyik részébe vonultak, ahol közösen elültettek egy fát, majd szalagokat kötöztek rá saját vágyaikkal, kívánságaikkal. A kivonulás zárta az eseményt. Az összes diák és tanár fűz-ágakból alagutat formált, ez alatt haladtak át a végzősök.

(Valamiért az itt készült képeket a blogspot nem hagyja feltölteni.)

Ezután még haza is kellett költöztetni a lányok koleszos cuccait. Kende fuvarozta fel a rengeteg holmit kocsival. Későn este értünk haza Nógrádra, hogy másnap egy újabb ballagás várjon ránk.

Kincső ballagására ki autóval, ki vonattal, ki gyalog érkezett Nógrádra.

A hetedikesek szépen feldíszítették az udvart és az iskolát.

Az aulában a nyolcadikosok tablója fogadott minket.

A terem is virágdíszben pompázott.

Hajnalban esett az eső, és reggelre sem akarta nagyon abbahagyni. Ezért sajnos nem lehetett kint tartani az ünnepséget.

Gyorsan behurcoltak mindent a tornaterembe, padokat, székeket, hangosítást.

Én anyaként az első sorban ültem, Nagymami mögöttem, a gyerekek meg szerteszéjjel.

A bevonulás után közöntőt mondott Peti bácsi, az igazgató.

Dr. Hesz Mihály, iskolánk névadója, és a jegyző asszony is mondott pár kedves szót.

Peti bácsi kézfogással gratulált.

Misa bácsi mindenkinek ajándékot adott.

Az önkormányzat képviselője emléklapot nyújtott át.

A legmeghatóbb pillanat persze az édesanyák köszöntése volt. Szem nem maradt szárazon, Kincső is, és én is sírtunk ölelkezve, amikor átadta nekem a virágot, Nagymami meg a háttérben pityergett.

Hagyomány itt Nógrádon, hogy a tanárok egy-egy személyes idézettel köszöntik az általuk választott diákokat.

Kincsőnek (sejtettük, reméltük, hogy így lesz!) Máté mondott idézetet, méghozzá közös kedvencüktől, Beton Hofitól.

Ezután a barátnőm, Barbi (néni) búcsúzott az osztályától.

Egy ideje az is szokás, hogy a tanárok meglepetés dallal készülnek. Ezúttal a „Vigyázz magadra, fiam” című Bojtorján számot adták elő gitárkísérettel.

A nyolcadikosok is énekeltek, Ákostól az „Ilyenek voltunk” dalt.

Rákerült a szalag a csoportzászlóra, amit Dávid ezután meglengetett.

Szerencsére a vége felé jobb lett az idő, így ki tudtak vonulni az udvarra.

Itt történt meg a lufi-eregetés.

Az égbe szálltak a léggömbök a diákok álmaival, terveivel.

A végén csoportkép készült.

Aztán a barátnők is összeálltak egy-egy fotóra.

Misa bácsi, olimpiai bajnok kajakozó állított meg az udvaron. Kölcsönösen szimpatikusak vagyunk egymásnak, még a blogomat is követi!

Örültem, hogy az online kommunikáció után végre személyesen találkoztunk. Büszke vagyok rá, hogy ismerhetem őt!

Végül levadásztuk Mátét, hogy vele is készüljön közös kép.

A családi programot egy közös ebéd zárta „Béla bácsinál”, azaz Vincénél és Gergőnél a Vár Vendéglőben.

Megtörtént a beiratkozás is a gimibe, mostantól nincs általános iskolás gyerekem. Aba előtt azonban Kincső még leutazott az országos diákolimpiára. Tavaly Debrecenben rendezték, idén Pécsett. A Hesz hatalmas csapattal képviseltette magát. Szülők és testvérek is lementek drukkolni, segíteni. 

Máté lett idén Nógrád megyében az Év Tesitanára! A fiúk fociban, a lányok atlétikában lettek megyei bajnokok, így jutottak el Pécsre. Kincső két héttel az olimpia előtt lesérült, kiment a bokája. Büszke vagyok rá, hogy így is lement és derekasan helyt állt.

Kincső tehát középiskolás lesz, Csillag pedig, ha minden jól sikerül, akkor egyetemre megy. Ehhez megtette az utolsó lépéseket, június utolsó hetén szóbelizett, jó eredményekkel. Már „csak” egy kicsit kell várni, hogy megtudjuk, felvették-e.

A kertben elvirágzott a tűzliliom. Pompáztak a különböző sárga, lila, rózsaszín, kék, számomra no-name virágok. A hónap közepére már elérett a cseresznye, a faluban érik a málna.

A sűrű program miatt nem túl sokat foglalkoztam növényekkel. 

Kaptam Györgyitől aloét, ezeket ültettem cserépbe.

Ezen kívül metszettem rózsákat, és kötöztem menta-csokrokat.

Azért akadt egy komolyabb kertészkedős nap is. 

Dávid segítségével nagy kinti rendezkedést tartottunk fűnyírással, sarlózással, gazolással, ág-pakolással.

Ez az öt hónap „szünet” itt a blogon számomra lelkileg nagyon sokat adott. Jó volt kicsit visszafogni magamat a nyilvánosság terén, kevesebbet adtam magamat kifelé. Helyette volt sok elmélyült gondolkodás és építő beszélgetés.

Szerintem nagyon sokat változtam ez alatt az öt hónap alatt. Kicsit lecsendesedtem és magamba fordultam. Sok mindent átértékeltem, sok következtetést levontam. Ebben családtagok, barátok is segítettek.

De a legfontosabb, hogy van nekem egy kedves „tükröm”, akiben úgy látom magamat, mint soha korábban. Neki köszönöm leginkább, hogy ennyit fejlődtem. Szeretem azt a Rékát, akivé mellette-vele váltam.

Nyugi, ne aggódjatok, azért nem váltam remetévé! A pofám ugyanúgy nagy maradt, mert azért én továbbra is az a csaj vagyok, aki kimondja, amit gondol, Réka, akinek ami a szívén, az a száján.

Erre a hónapra csak egyetlen évforduló jutott: A gyermekemé, aki most lenne 3 éves. 2021. júniusában született volna egy hatodik kisbabám, de 2020. decemberében elvetéltem. Köszönöm neked, kedves Babus, hogy sokkal bölcsebb voltál nálam, és nem maradtál itt a fizikai síkon. Mindenesetre jó érzés volt három hónapig újra áldott állapotban lenni.

Eszembe jutsz néha… A kis macidat, akit a várandósságom alatt találtunk Mikulás alkalmával a nógrádi vasútállomáson, itt őrzöm a polcon. Rajta a világoskék kis zokni, mivel valahogy kisfiúnak éreztelek. Kedves Ákos (avagy Anna), legyél boldog abban a másik világban, a lelkek birodalmában!

Mivel az életem, fogjuk rá, nagyjából rendeződött, ezennel a blog mostantól visszatér a normál kerékvágásba. Azaz akkor írok, ha épp valami esemény történt, besűrűsödtek a dolgok, avagy olyan téma akad, amiről mindenképp meg szeretnék nyilvánulni. Tudjátok, hogy elég gyakran feszít a közlésvágy, úgyhogy biztosan lesz miről olvasnotok a jövőben is.

A legközelebbi esemény igencsak jelentős az életemben: holnapután lesz a születésnapom! Méghozzá nagyon kerek, ugyanis július másodikán leszek 50 éves! A következő bejegyzésben a családi ünnepről, a baráti buliról fogok beszámolni, és arról, hogyan értékelem ezt a fél évszázadot.

2024. június