Egyetlen nap

Egyetlen nap alatt változott meg minden. Egy nap alatt lett a nyárból ősz, a napsütésből eső, a kánikulából hűvös. Nem az a baj, hogy most 14 fok van, mert hiszen szeptembert mutat a naptár, hanem az, hogy egy nappal előtte még 34 volt. Drasztikus változás. Fura volt a könnyű nyári ruha helyett több hónapos szünet után felvenni bakancsot, farmert, bőrdzsekit.

Nem volt átmenet. Mostanában ritkán van, úgy általában minden téren. Hirtelen történnek meg dolgok, villámcsapás-szerűen, egyik pillanatról a másikra. Úgy, hogy az ember nem tud felkészülni rájuk. Képtelenség. Pedig de! A felkészülés maga az egész élet. Az eddig megszerzett tudás, ami felvértez, a tapasztalat, ami átsegít. A szeretkezésnél sem pár perc az előjáték, hanem az egész nap, 0-tól 24 óráig, a chat, a telefon, az összekacsintás, a lopott érintések. Így mindig ott a vibrálás, folyamatosan magas a rezgésszint.

A szívem mélyén bevallva azért már vártam ezt az időszakot. Túl sok volt a forróság, túlzottan tűzött a nap, úsztam az izzadtságban, energiaszint napközben nulla, nappal legyek, este szúnyogok… Minden TÚL …! Sokáig én is ilyen voltam, „a Réka túl sok”, talán valakiknek még most is az vagyok, TÚÚÚ MÁÁÁCS. Aki viszont szeret, az így szeret.

Elviseltem a hetekig tartó hőgutát, noha elviselhetetlennek tűnt. Mindig sokkal többet kibír az ember, mintsem gondolná. Példa rá az egész életem. Van, aki ezért nagyon csodál engem. Sokszor mondják az emberek, hogy ők nem bírták volna ki, amit én. Szerintem meg de, még sokkal többet is. Most viszont már jó ideje nem kibírok, nem túlélek, hanem élek, összességében jól és elégedetten.

Ebben a pillanatban kardigánban ülök a kanapén, kint 12 fok, a házban 18, más nyilván megfagyna, nekem így pont kellemes, és ha nem lenne az, akkor sem fűtenék még, nyilván nem fogok szeptember közepén begyújtani. Ráadásul állítólag még pár ilyen csapadékos, hűvös nap, aztán jön a kellemes, langymeleg idő és napsütés bárányfelhőkkel tarkítva, ami az én személyes kedvencem.

A hétnek volt pár hangsúlyos eleme. Pontokba szedem őket, mert van egy kedves ember, aki nagyon szereti, amikor így csinálom. Szóval:

1. A nemrég érkezett tűzifát ugyebár a kocsibeállóra tudták csak leborítani, túl nagy volt a teherautó, túl szűk a hely. Nem lehetett kocsival megmozdulni tőle, meg amúgy is szúrta a szememet az a ronda kupac a tér kellős közepén. Egyszer aztán lendületet vettem, és egyetlen nap, pontosabban egy délelőtt alatt szépen átpakoltam mind a három köbmétert A-ból B-be. Ez most így elolvasva egy másodperc, nekem három-négy órába telt.

Őszintén: rohadt büszke vagyok magamra! Csak inni és egy-egy falatot enni álltam meg egy-egy pillanatra, különben végig nyomtam. Megvolt a lendület, hangosan szólt a zene, énekeltem, néha még táncikáltam is. Amúgy meg: fa bepakolása a talicskába, áttolása, kiborítása, felhajigálása. Felért egy heti edzéssel, ráadásnak „ha lúd legyen kövér” jeligével aznap még futottam is egy Almáskert kört. Másnapra persze éreztem a karom, combom, lett néhány kék-zöld foltom, de abszolút túlélhető volt az izomláz. Ja, kesztyű nélkül csináltam, mert utálom, és egyetlen körmöm sem tört le, egyetlen szálka se ment az kezembe.

2. Néhány hosszú ideje magam előtt tolt ház körüli munkára sikerült pontot tenni. Például szétesett ágyszerkezet összerakása, kilincs megszerelése. Még van pár tétel az itthoni őszi bakancslistán, olyan mumusokkal, mint pl. sufni-pakolás, de jól esett most párat kihúzni. Hála érte a segítő kezeknek!

3. Hirtelen felindulásból vettem egy mérleget! Nem súlymérésre, azt nagyon ritkán szoktam, legutóbb mondjuk épp ezen a héten anyukámnál, 58 kiló, nem rossz. Igazából régóta akartam már a konyhába egy mérleget, dekorációs célra, most meghirdették a helyi csoportban, pontosabban kettőt. Nem tudtam dönteni, melyik legyen, megvettem hát mindkettőt, és ha megszületik bennem a végleges döntés, akkor a másikat eladom. Legurultam értük, a kép az aktuális állapotot mutatja, persze majd letisztítom és kipofozom őket. Amúgy szerintetek a zöldes vagy a sárgás a nyerő?

3. Apropó, legurulás. A kocsi, a vezetés! Ezen a héten többször vezettem, mindig csak itt a falun belül, pár kilométert. És nem azért, mert lusta vagyok, bár őszintén, nagyon jól esett ebben a szar időben nem gyalogolni, hanem autózni, boltba, állomásra, nem hazacipelni a hátamon a kaját, hanem a kocsival felhozni. Gyakorolni akartam, hogy ami másnak évtizedek óta természetes, az nekem is szép lassan rutinná váljon. Felmenni az emelkedőn, legurulni a lejtőn, beállni a parkolóba, a kapun, kátyúkat kerülgetni, előzni, ilyenek. Egész jól ment, sőt, voltak pillanatok, amikor egészen benne voltam a flowban. Még persze bőven van parám, amiket le akarok küzdeni: vezetés esőben, sötétben, főúton, városban, stb. Ez a lista jelenleg végtelennek tűnik, de mint mindenhonnan, innen is sorra pipálom ki a teljesített tételeket. Ráadásul támogatást érzek a környezetemből és az univerzumból egyaránt.

Egyetlen nap… Nyáron is volt egy nap, amikor totálisan összeomlottam, én is, a család is. Azt hittem, azt hittük, hogy… És csoda történt! Univer nagyot alakított! Mert csodák tényleg léteznek! A héten bizonyosodott be, hogy a nehezén tényleg túl vagyunk, és hivatalosan igazolva is minden a legnagyobb rendben.

Nálunk legalábbis. Na de másoknál! Észrevettétek, hogy mostanában mindenkinél minden annyira radikálisan változik? A környezetemben sokak élete borul, fogjuk rá, hogy egyik napról a másikra. Nyilván hosszas aknamunka előz meg egy brutális robbanást. Hangsúlyos a szakítás, a válás. Barátok, barátnők borítják fel egész korábbi életüket, és kezdenek bele valami egészen újba, másba.

Én, a változások embere, most egészen kivételes módon kívülről szemlélem ezeket az eseményeket. Támogatom, akit kell, ahogyan tudom, mert ezúttal én vagyok a stabil. Nálam minden oké. De tényleg. Annyira, hogy sokszor még mindig hitetlenkedve szemlélem kívülről, és élem meg belülről az életemet. Mintha mostanra minden beérett volna, és elérkezett a jól megérdemelt boldogság.

Változás persze van, ezerrel. Személyiségben, viselkedésben, hozzáállásban. Próbálom címszavakban megfogalmazni. Kinyílás, öntudat, szabadság, tartás. Egyfajta, hogy is mondjam, királynői lét. Erről azt hiszem, egy külön bejegyzés fog majd szólni, ami már félig megszületőben is van bennem.

Egyetlen nap. Az életemben több ilyen sorsdöntő is volt. A legutóbbi 07.07. Minden megváltozott, minden turbó sebességre kapcsolt. Lépésről lépésre, de inkább ugrásról ugrásra haladok egyre előrébb, egyre feljebb. A határ tényleg a csillagos ég.

2024. szeptember

Hullámok

Elérkezett hát a szeptember, bár a hőmérséklet egész héten nem ezt mutatta: 35 fok, zéró csapadék, tűző napsütés… Elkapott néhányszor a változókori hőhullám, aztán rájöttem, hogy ugyanezt élheti át ebben az időben mindenki, legyen akár húsz, akár hetven éves.

Éjszakánként egész jó hűvös az idő, hajnalban alaposan átszellőztetem, lehűtöm a házat. Reggel általában kint dolgozom mint tanárnéni, tanulok a teraszon, de napközben már inkább bent vagyok. 

El nem tudom képzelni, hogy aki egész napját kint tölti, például egy ház tetején dolgozik, az hogyan bírja ezt a napsütést és hőséget elviselni.

Legszívesebben vízben lennék és belemerülnék a hullámokba, de sajnos idén nemhogy a tengerhez, de még a Balatonhoz sem sikerült lejutnom. De sebaj, jövőre megyek, méghozzá szuper helyekre, bőven lesz itt utazás. És mint tudjuk, nem a cél a fontos, hanem az út, sőt: a legfontosabb a jó útitárs!

Szeptemberrel elkezdődött az egyedüllét időszaka, mostantól hétköznapokon nulla darab gyerekem van itthon.

Néha nagyon fura a teljes csend, ilyenkor üvöltetem a zenét és hangosan énekelek meg táncolok hozzá, máskor viszont élvezem, hogy csak a kinti neszeket hallom. Például fára mászó, diót, mogyorót törő mókusokat, az avarban rovarok után kutató madarakat, a lehulló elszáradt falevelek hangját.

Ma, szeptember 8-án a kert látványra olyan, mintha kb. egy hónappal később lennénk. A fák leveleinek nagyjából fele elsárgult és lehullott, a föld jó részét száraz avar borítja.

Megtörtént nálam az őszi nagytakarítás per kettő, fogjuk rá, hogy tisztaság és nagyjából rend is van a házban (a gyerekek szobájában „népem mércéje szerint” persze csak közepes).

Megint gyakoroltam egy kicsit a vezetést, levittem a lányomat a vasútállomáshoz, hogy a koleszos cuccait ne kelljen a 40 fokban lecipelni a dombról.

Most azonban nem tudok kiállni a kertből! Ugyanis megérkezett a tűzifa, amit épp a kocsibeállóra borítottak le. Szép kis meló lesz az egészet a helyére pakolni, de megvan a motiváció, hogy felszabadítsam a helyet az autó kihajtáshoz.

Elérkezett az utolsó sulis hétvége. A szombatot városnézéssel, a vasárnapot a képzésen töltöttem. Virtuálisan angolul jártuk be a vizsga teljes útvonalát – a valóságban pedig csoporttársaimmal a buszos városnézés első szakaszát, a XIII. kerületet.

Útvonalunk a következő volt: Váci út, Göncz Árpád városközpont, Dózsa György út, Hősök tere, Lehel tér, Duna-part, Jászai Mari tér, Szent István körút, Nyugati pályaudvar.

József Attila színház, ELMÜ központ, Zsinagóga, Lehel csarnok, Szent Margit templom, Szent István park, Palatinus házak, Vígszínház voltak a főbb látnivalóink, valamint szépséges historizáló, szecessziós, art deco épületek.

Láttuk Raul Wallenberg, egy zsákhordó, Nagy Imre, valamint Columbo és kutyája szobrát, és a koreai emlékművet.

Emellett belecsöppentünk a Pozsonyi Piknik forgatagába is.

A héten megtettem újabb pár lépést az idegenvezetői karrierem beindításához. Ezekről sosem fogok előre írni a blogra, mindig csak akkor, ha konkrét lehetőségeim adódnak. 

A célom: kevés munkával sok pénz! És ez nem vicc!!!

Van sok tudásom, sok tapasztalatom és sok készségem, így minden adott ahhoz, hogy életembe végre beköszöntsön az anyagi bőség időszaka.

Ottó halála után hét hónappal nemsokára meglesz a hagyatéki tárgyalás. Anyukám lakásában ennek apropóján megint egy hatalmasat selejteztünk, pakolásztunk. Szép fokozatosan előkészítjük az átköltözését Józsefvárosból Újlipótvárosba.

Virágék egy hetet Albániában töltöttek, fürödtek a tengerben, várost néztek, és sikerült a sok munka után végre kikapcsolódniuk.

Kende beiratkozott az egyetemre, valamint megvette az új autóját, ami nagyon menő! Nyilván én annyit értek hozzá, hogy szép a színe, de hozzáértő kedves ismerősöm szerint ez egy nagyon jó, erős, kifejezetten férfias autó.

Csillag beköltözött az ELTE Kőrösi kollégiumába, ahol, illetve Budapest különböző pontjain egy többnapos gólya-buli zajlott a hét második felében. Csapatépítés, csatakiáltás, csoportinduló, vicces, mozgásos, kreatív feladatok, futóverseny, városjárás, tánc, kincskeresés... Anno sajnos nagyon nem használtam ki jól a koleszos időszakot, ma viszont nagyon szívesen lennék egyetemista és élvezném a kollégista létet. A buli véget ért, a két egyetemistámnak holnap elkezdődik a tanítás.

Tündér és Kincső beköltözött az abai kollégiumba, már a gimisek életét élik. Nekik hétfőn megvolt az évnyitó; a képen látható, hogy az átlaghoz képest igencsak rendhagyó módon. 

Kincső mindent élvez: a némileg epochális jellegű oktatást, a néptáncot, az új közösséget…

Most, hogy sokat vagyok egyedül, mindenféléken gondolkozom. Például a hullámokon: Szerintetek is törvényszerű, hogy egyszer fent, másszor lent? Az az élet rendje, hogy a csúcs után mindig lefelé visz az út? 

Olyan az élet, hogy mindig kell a nagyon jó mellé egy kis „rossz”, hogy az ember ne szálljon el teljesen? És mindig kell a nagyon „rossz” mellé egy kis jó, hogy legyen miben kapaszkodni, és a segítségével kilábalni a gödörből? 

Sőt: minél mélyebbre megyünk, annál nagyobb sebességgel, szinte rakétaként tudunk kilőni, és soha nem látott magasságokba emelkedni?

Aztán arról elmélkedek, hogy ha az ember nem ragaszkodik valamihez, pláne valakihez, akkor kaphatja meg igazán. Azt nem mondom, hogy a régi énem teljesen megszűnt, de sokkal kevésbé görcsölök rá dolgokra.

Elengedtem rengeteg ragaszkodást, sokkal lazább vagyok, nem agyalok folyamatosan a jövőn, így sokkal kisebb a nyomás, nyitottá váltam mindenre.

A végére a lelkiekről kicsit a testre terelem át a szót: nem véletlen, ha a képeken némileg őszülő hajat véltek felfedezni. Most épp az van bennem, hogy lenövesztem, megnövesztem. Hogy mennyire tudok kitartani, majd meglátjátok. Egyelőre, immáron két és fél hónapja, bírom. Aztán persze az is lehet, hogy egyszer csak fogom magam, és le k…om a f…ba. 😊

 

2024. szeptember