Hullámok

Elérkezett hát a szeptember, bár a hőmérséklet egész héten nem ezt mutatta: 35 fok, zéró csapadék, tűző napsütés… Elkapott néhányszor a változókori hőhullám, aztán rájöttem, hogy ugyanezt élheti át ebben az időben mindenki, legyen akár húsz, akár hetven éves.

Éjszakánként egész jó hűvös az idő, hajnalban alaposan átszellőztetem, lehűtöm a házat. Reggel általában kint dolgozom mint tanárnéni, tanulok a teraszon, de napközben már inkább bent vagyok. 

El nem tudom képzelni, hogy aki egész napját kint tölti, például egy ház tetején dolgozik, az hogyan bírja ezt a napsütést és hőséget elviselni.

Legszívesebben vízben lennék és belemerülnék a hullámokba, de sajnos idén nemhogy a tengerhez, de még a Balatonhoz sem sikerült lejutnom. De sebaj, jövőre megyek, méghozzá szuper helyekre, bőven lesz itt utazás. És mint tudjuk, nem a cél a fontos, hanem az út, sőt: a legfontosabb a jó útitárs!

Szeptemberrel elkezdődött az egyedüllét időszaka, mostantól hétköznapokon nulla darab gyerekem van itthon.

Néha nagyon fura a teljes csend, ilyenkor üvöltetem a zenét és hangosan énekelek meg táncolok hozzá, máskor viszont élvezem, hogy csak a kinti neszeket hallom. Például fára mászó, diót, mogyorót törő mókusokat, az avarban rovarok után kutató madarakat, a lehulló elszáradt falevelek hangját.

Ma, szeptember 8-án a kert látványra olyan, mintha kb. egy hónappal később lennénk. A fák leveleinek nagyjából fele elsárgult és lehullott, a föld jó részét száraz avar borítja.

Megtörtént nálam az őszi nagytakarítás per kettő, fogjuk rá, hogy tisztaság és nagyjából rend is van a házban (a gyerekek szobájában „népem mércéje szerint” persze csak közepes).

Megint gyakoroltam egy kicsit a vezetést, levittem a lányomat a vasútállomáshoz, hogy a koleszos cuccait ne kelljen a 40 fokban lecipelni a dombról.

Most azonban nem tudok kiállni a kertből! Ugyanis megérkezett a tűzifa, amit épp a kocsibeállóra borítottak le. Szép kis meló lesz az egészet a helyére pakolni, de megvan a motiváció, hogy felszabadítsam a helyet az autó kihajtáshoz.

Elérkezett az utolsó sulis hétvége. A szombatot városnézéssel, a vasárnapot a képzésen töltöttem. Virtuálisan angolul jártuk be a vizsga teljes útvonalát – a valóságban pedig csoporttársaimmal a buszos városnézés első szakaszát, a XIII. kerületet.

Útvonalunk a következő volt: Váci út, Göncz Árpád városközpont, Dózsa György út, Hősök tere, Lehel tér, Duna-part, Jászai Mari tér, Szent István körút, Nyugati pályaudvar.

József Attila színház, ELMÜ központ, Zsinagóga, Lehel csarnok, Szent Margit templom, Szent István park, Palatinus házak, Vígszínház voltak a főbb látnivalóink, valamint szépséges historizáló, szecessziós, art deco épületek.

Láttuk Raul Wallenberg, egy zsákhordó, Nagy Imre, valamint Columbo és kutyája szobrát, és a koreai emlékművet.

Emellett belecsöppentünk a Pozsonyi Piknik forgatagába is.

A héten megtettem újabb pár lépést az idegenvezetői karrierem beindításához. Ezekről sosem fogok előre írni a blogra, mindig csak akkor, ha konkrét lehetőségeim adódnak. 

A célom: kevés munkával sok pénz! És ez nem vicc!!!

Van sok tudásom, sok tapasztalatom és sok készségem, így minden adott ahhoz, hogy életembe végre beköszöntsön az anyagi bőség időszaka.

Ottó halála után hét hónappal nemsokára meglesz a hagyatéki tárgyalás. Anyukám lakásában ennek apropóján megint egy hatalmasat selejteztünk, pakolásztunk. Szép fokozatosan előkészítjük az átköltözését Józsefvárosból Újlipótvárosba.

Virágék egy hetet Albániában töltöttek, fürödtek a tengerben, várost néztek, és sikerült a sok munka után végre kikapcsolódniuk.

Kende beiratkozott az egyetemre, valamint megvette az új autóját, ami nagyon menő! Nyilván én annyit értek hozzá, hogy szép a színe, de hozzáértő kedves ismerősöm szerint ez egy nagyon jó, erős, kifejezetten férfias autó.

Csillag beköltözött az ELTE Kőrösi kollégiumába, ahol, illetve Budapest különböző pontjain egy többnapos gólya-buli zajlott a hét második felében. Csapatépítés, csatakiáltás, csoportinduló, vicces, mozgásos, kreatív feladatok, futóverseny, városjárás, tánc, kincskeresés... Anno sajnos nagyon nem használtam ki jól a koleszos időszakot, ma viszont nagyon szívesen lennék egyetemista és élvezném a kollégista létet. A buli véget ért, a két egyetemistámnak holnap elkezdődik a tanítás.

Tündér és Kincső beköltözött az abai kollégiumba, már a gimisek életét élik. Nekik hétfőn megvolt az évnyitó; a képen látható, hogy az átlaghoz képest igencsak rendhagyó módon. 

Kincső mindent élvez: a némileg epochális jellegű oktatást, a néptáncot, az új közösséget…

Most, hogy sokat vagyok egyedül, mindenféléken gondolkozom. Például a hullámokon: Szerintetek is törvényszerű, hogy egyszer fent, másszor lent? Az az élet rendje, hogy a csúcs után mindig lefelé visz az út? 

Olyan az élet, hogy mindig kell a nagyon jó mellé egy kis „rossz”, hogy az ember ne szálljon el teljesen? És mindig kell a nagyon „rossz” mellé egy kis jó, hogy legyen miben kapaszkodni, és a segítségével kilábalni a gödörből? 

Sőt: minél mélyebbre megyünk, annál nagyobb sebességgel, szinte rakétaként tudunk kilőni, és soha nem látott magasságokba emelkedni?

Aztán arról elmélkedek, hogy ha az ember nem ragaszkodik valamihez, pláne valakihez, akkor kaphatja meg igazán. Azt nem mondom, hogy a régi énem teljesen megszűnt, de sokkal kevésbé görcsölök rá dolgokra.

Elengedtem rengeteg ragaszkodást, sokkal lazább vagyok, nem agyalok folyamatosan a jövőn, így sokkal kisebb a nyomás, nyitottá váltam mindenre.

A végére a lelkiekről kicsit a testre terelem át a szót: nem véletlen, ha a képeken némileg őszülő hajat véltek felfedezni. Most épp az van bennem, hogy lenövesztem, megnövesztem. Hogy mennyire tudok kitartani, majd meglátjátok. Egyelőre, immáron két és fél hónapja, bírom. Aztán persze az is lehet, hogy egyszer csak fogom magam, és le k…om a f…ba. 😊

 

2024. szeptember