Jin-Jang

Mindenki által ismert szimbólum a Jin-Jang. Nekem nagyon tetszik, hogy a fehérben ott van a fekete, és a feketében ott a fehér. Minden rosszban van valami jó, és ez fordítva is igaz: minden jóban van valami rossz.

Én azt mondom, ez tök jóóó! Például nem baj, ha egy férfinak van némi nőies tulajdonsága, például képes az érzelmeiről beszélni, vagy ha egy vakítóan kék égre beúszik egy kis bárányfelhő. Azt vallom, ha egy emberi kapcsolat alapvetően jó, sőt, nagyon jó, akkor azt egy kisebb hiba, rossz tulajdonság nem ingathatja meg.

Egy kedves ismerősömmel való beszélgetésben példának azt hoztam fel, hogy ha egy csepp fekete festéket belecsöppentünk egy köbméteres víztartályba, akkor az nem fogja feketére, de még szürkére sem színezni a vizet. Ő viszont erre úgy reagált, hogy de akkor már nem tiszta a víz.

Miért kell, hogy teljesen tiszta legyen? Semmi sem tökéletes. A vegytiszta fehéren kívül ott a tört-fehér számos árnyalata, ami szerintem ráadásul még szebb is. Meg aztán létezik sokféle más egyéb szín, és ettől szép az élet, a világ.

Bizony, sokan hajlamosak nem arra a sok jóra fókuszálni, aminek örülni kellene, hanem a kevés rosszra összepontosítanak, olyannyira, hogy ez akár el is uralhatja a gondolataikat. A félig tele helyett a félig üres pohár esete. Nem akarom a szentet játszani, jócskán van nálam is min változtatni ezen a téren. Van pár kulcsszó, visszatérő téma, ami elő- előjön belőlem, igaz, már érezhetően sokkal ritkábban és sokkal kisebb intenzitással.

Visszatérve: ez is jó, az is jó, amaz is jó, de…! Mi ezt úgy hívjuk: BUT! Van a mondás, hogy ami a „de” előtt van, az nem számít. Én viszont most arra törekszem az életemben, hogy igenis számítson! Sőt, csak az számítson!!!

Az univerzum annyira sok jó helyzetet ad nekünk, annyi sok szép pillanatot élhetünk meg! Üldögélni a teraszon, megenni egy tányér finom gombalevest, elkortyolni egy forró bodzateát, meglocsolni a virágokat a kertben, nézni, ahogyan egy kiscica nyalogatja a tejfölt, szeretettel megölelni valakit, vagy egyszerűen csak egy jólesőt szundikálni, persze kellőképpen betakargatva.

Én már nem vágyom nagy, magasztos dolgokra. Egyre kevesebb az elvárás. Persze jó lenne mondjuk utazgatni és élményeket gyűjteni, de erre majd a munkám során úgyis adódik számtalan lehetőségem. Van azért egy bakancslistám, de egyre kevesebb konkrét dolog szerepel rajta, és egyre kevésbé érzem fontosnak a tervezgetést és a célok hajszolását. Sokkal inkább azt, hogy ami van az életben, azt megbecsülni, annak örülni.

Apropó, munka és utazás. A héten tettem egy konkrét újabb lépést az idegenvezetővé válásom felé. A múltkori helyi váci és Dunakanyaros idegenvezetési lehetőség mellé most bejött egy másik munka egy főként kiutaztatással foglalkozó utazási irodánál. Pontosabban nem csak úgy bejött magától, hanem én kerestem meg őket.

Voltam is náluk megbeszélésen, és bízom benne, hogy a végzettségem megszerzése után alkalmam lesz velük (is) dolgozni. Ezen kívül egész héten rengeteget tanultam, persze a vizsgára is, de még inkább a saját fejlődésemre koncentrálva, a jövőmre készülve. Na, ebben például céltudatos vagyok.

Ha már Vácott jártam, tettem egy kis sétát, és közben rájöttem, milyen rég is jártam itt, és az is újra megerősödött bennem, mennyire kedves, hangulatos kis város ez. Ezúttal azonban adódott egy extra különlegesség, a közelgő árvíz. Úgyhogy katasztrófa-turistáskodtam egy kicsit, és a Duna-parton is gyalogoltam egyet, már amerre lehetett.

Hihetetlen magas volt a vízszint (és még nem is akkor tetőzött), elöntötte a parti sétányt a folyó, Szent Erzsébet szobra a Dunában áll, a játszótér víz alatt, a komp nem jár, a kedvenc nagymarosi éttermünket, a Piknik Manufaktúrát pedig mobilgát védi.

Döbbenetes volt látni, micsoda pusztítást végzett a folyó másutt, és szomorú nézni, hogy védművek helyett helyett mennyi más dologra (leginkább bizonyos emberek zsebébe) megy el a pénz ebben az országban. 

Mégis felemelő volt figyelni, milyen sok önkéntes dolgozott a gátakon homokot lapátolni, zsákokat pakolni, mennyien ajánlottak fel (többek között Nógrádon is) ételt, italt, anyagi vagy munkabéli támogatást. Csodálatos volt (nekem csak virtuálisan) megtapasztalni ezt az önzetlen segítést, közösségi összefogást. „Azért a víz az úr!”

Anyukámmal nagy pakolászást rendeztünk most hétfőn, és fogunk jövő hétfőn. Továbbra is a költözését készítjük elő, sok év, több évtized holmiját átnézve. Én vagyok a létrás, a magasan rakodó, nehéz cuccokat emelgető ember, anyukám meg selejtezget, szortírozgat. Már most érezhetően fellélegzett a tér. Kisszoba, fürdőszoba, előszoba kész, konyha félig. Folyt. köv.

Vezetés Level 2. Ezen a héten is többször használtam az autót, legurultam a vasútállomáshoz, buszmegállóhoz, bolthoz, hogy ebben is fejlődhessek. Ismét volt mit kipipálni a mumusok közül, ugyanis elvezettem Rétságra, ami ugyebár egy város, ráadásul egy főúton (para faktor!).

Mindeközben megdöntöttem saját sebesség-rekordomat, ami most kb. 80 km/óra. Nem ér nevetni, az eddigi max. 50 km-es falusi döcögések után száguldásnak tűnt, de egész jól ment. Sőt, valaki szerint 10/10-es. Jártunk Tüzépen, ráadásul tankoltam is, amit emlékeim szerint utoljára 30 éve csináltam. Igaz, előtte volt némi kavarodás a sárga és a narancssárga között.

Ma pedig Diósjenőn jártam a lányaimmal. Pizzázás a Mona Lisában, fagyizás, jenei tó volt a program – a bejegyzés képeinek egy része itt készült.

Múltkor már írtam a környezetemben tapasztalható radikális változásokról. Sokan szakítanak, újrakezdenek, elválnak, újraterveznek… Nem tudom, mi a franc van a levegőben, de a közvetlen környezetemben valahogy ez a trend, újabb és újabb esetekről hallok, az elmúlt napokban durván sokról, ami engem durván sokkol.

Ennek „örömére” tegnap elmentünk a barátnőkkel a Sutiba a havi szokásos karaoke partinkra. A cél a bulizáson kívül: a válókat bátorítani, az újrakezdőknek örülni. Ennek okán fogytak is rendesen a sörök, borok, Tátra-teák, részemről persze csak gyümölcslé.

A mi Sutis történelmük során még sosem láttunk itt ennyit embert, méghozzá főként hozzánk hasonló baráti, még inkább barátnői társaságokat. Sokszor álltunk ki mint „csajok” énekelni, amiből legtöbbször ordítás lett (hangom nem sok maradt), valamint táncolni, ami már-már őrjöngésbe csapott át.

Mindenki kiadta magából a feszültséget, brutál energiák tomboltak, és a rengeteg nő miatt igazi Women Power hangulat uralkodott. Emellett nekem most az volt szembetűnő, milyen sok dalról jut eszembe épp aktuális élethelyzetem, mennyi szöveg szól rólam. Például: "Engedd, hogy a dolgok most nélkülünk változzanak."

Hol is vagyok most? Legutóbb elkezdtem pedzegetni ezt a Királynő témát. Ígértem is nektek erről egy komplett írást. Még mindig nem gondoltam át teljesen, úgyhogy most inkább csak címszavakat, tőmondatokat írok róla. A királynőnek van tartása. Vele nem lehet bármit megcsinálni. Határozottan mond igent és nemet. Nem hajlandó a szabadságát feláldozni. Nem mások elvárásai szerint él. Ráadásul ő dönt.

Az univerzum ugyanis hozza a bizonyos helyzeteket, embereket, lehetőségeket, de csakis rajtunk múlik, hogy ezekkel mit kezdünk. Szerintem nem jó mindent a sorsa fogni, meg olyan módon fogalmazni, hogy valami megadatott. Ugyanis a kapott lehetőségekkel nekünk kell élni, a helyzetekben cselekedni, az emberekkel bánni. És jól dönteni! Nekem holnap épp Hollókő lesz egy ilyen lehetőség…

2024. szeptember