Minden jó, ha a vége jó...

Semminek sincs vége, csak a hétnek. Aminek az utolsó napja, pontosabban annak az első fele elég bénára sikeredett. Nem kertelek, konkrétan fos volt, de ez igazán nem mondható el magáról a hétről. Vagy: Minden szar, ha a vége szar? Mire elolvasod ezt a bejegyzést, kedves Olvasó, megtudhatod, hogy az ősi bölcs közmondás-e az igaz, vagy annak az ellentéte.

Először amúgy azt a címet akartam adni a blognak, hogy „Futni mentem”, mert megnéztem végre én is a filmet, ami annyira népszerű most a magyar mozikban, és most került ki a Netflixre. Mondjuk én nem voltam annyira oda érte, elég klisés és sokszor erőltetett. De egy kis esti kikapcsnak pont jó volt, és megtette a hatását: a héten nagyon rákapcsoltam a mozgásra.

Három súlyzós edzés mellett kétszer futni is voltam. Úgy, hogy éjjel nálunk mínusz 12-13 fokra hűlt a hőmérséklet, és hiába vártam az indulással délelőttig, akkor is rohadt hideg volt. Előny, hogy fagyottak az utak, nem kell sárban cuppogni. Hátrány, hogy a beöltözés ellenére is eléggé fáztam, szívtam be a tüdőmbe a jeges levegőt, és a vastag zokni mellett is a végére lefagytak a lábujjaim. Sebaj, mindent a fittségért!

A nap közepe amúgy munkával és szerelemmel telt. Szeretem az ilyen békés, mégis izgalmas hétköznapokat.

Női munka, férfi munka, főzés és begyújtás… gombaleves és zöldséges rizs tócsnival…

…séta Almáskert majdnem összes virágneves utcáján… a rét, háttérben a tó, a vár és a Börzöny látványával

…vicces angolozás, ahol összekeveredik a pick up és a put down… este pedig szerelem.

Az öltözködés terén mostanság kísérletezek, kicsit játszom a nőiességemmel.

Mondjuk tarka laza nadrág, de hozzá felül bőrdzseki, alul tűsarkú.

Vagy szűk fekete trikó, de hozzá színes, bő szoknya, élénk kiegészítők.

Aztán azt találtam ki, hogy legyen a blog címe „Kalandok”, mert a hét második fele több izgalmas programot, esemény tartogatott. Haladjunk szépen időrendi sorrendben.

Ha február és péntek, akkor itt az ideje a farsangnak. Ugyan most sem az osztályom nem keringőzött, sem a lányom, én mégis bementem a nógrádi iskolába, hogy megnézzem a volt diákjaimat, kollégáimat.

Többen kérdezték, hogy nem hiányzik-e, és tényleg nem, de mikor találkozunk, az nagyon jó érzés. Mikor pl. kinyitom a terem ajtaját, és a hetedikesek visítva ölelnek meg, hogy „Réka néniii!!!” Készült is velük szelfi, ugyanúgy, mint tavaly.

Az ünnepséget a helyi tradíció szerint a nyolcadikosok tánca nyitotta meg. 

Ezután sorra következtek a kis alsósok, kalapos, kirándulós, egeres és cowboyos tánccal.

Az ötödikesek a „Pedro, Pedró”-ra táncoltak…

A hatodikosok szinkronúszók voltak, „medencével”, fürdőruhás gyerekekkel, akiken rengeteget röhögtünk.

A hetedikesek előadása igazán profira sikeredett, a díszlet, a jelmez, a zene, a koreográfia. A Pál utcai fiúk megvívták a csatát a vörösingesekkel, és a végén övék lett a grund.

A tanárok tiroli táncot adtak elő. Na, itt előjött a nosztalgia-fíling, mert a táncot betanítani, próbálni, pláne előadni nagyon szerettem. (Lásd. Gangnam Style boszorkányos vagy Cotton Eye Joe cowboyos.)

Készült is egy szelfi az én kedves volt kollégámmal, jelenlegi tanítványommal, barátommal. Nevezzük most egyszerűen Jürgennek.

Másnap eljött a szombat, a szombat esti láz ideje. Pontosabban  délelőtti. Az ember nem is gondolná, hogy Budapest belvárosa mennyi izgalmat tud rejteni, még egy látszólag unalmasnak tűnő szombat délelőttön is. 

Úgy volt, hogy aznap nem fogunk tudni találkozni, de a párom végül meglepett; amikor kiléptem egy kapun, szinte bele botlottam. Mindketten szeretjük a titkos meglepetéseket. Hiszen meglepetést adni és kapni is nagyon jó.

Egy isteni anyukám-féle zöldbabfőzelék után elkísértem Levi haveromat kajálni egy keleti étterembe. Én ugyan ott nem ettem ekkor semmit, mert már tele voltam mindenféle finomsággal.

Aztán együtt mentünk hospitálni az Emagine-hez, ahol egy újabb e-scooter-es túra várt ránk, ezúttal a Hősök terére.

A múltkori túrából okulva kicsit jobban beöltöztem, sapka, sál, dupla-kesztyű, harisnya, de most kissé enyhébb volt az idő, és szinte végig sütött a nap, nem fáztam.

Megint angolokkal voltunk, ezúttal két házaspárral. Az idegenvezető más volt, nekem tetszett a stílusa, hozzáállása. Ő haladt a csapat élén, mi Levivel hátulról biztosítottuk őket. Beszélgettük velük, főleg a politika iránt érdeklődtek, és még technikai problémákat is sikerrel oldottam meg (Én!!!).

Több helyen megálltunk, pl. W Hotel (volt Balettintézet), Oktogon, Kodály körönd.

Az Operát kívülről is, belülről is megcsodáltuk. 

Gyönyörű volt a mennyezet, a falak, az oszlopok.

Valamint Levi elvarázsolt, így egyszerre lehettem két helyen.

A Hősök terén jó volt kicsit körbe-körbe száguldozni, erről videó is készült.

Innen a Vajdahunyad vára volt a következő célpontunk.

A csoport megismerkedhetett a különböző építészeti stílusokkal, pontosabban azoknak neo változatával: román, gótikus, reneszánsz, barokk.

A vár mögé is kerültünk, ahol a szobrok, a jégpálya és a driftelés állt a középpontban.

Míg a Zene Házánál a turistákkal videók készültek, mi Levivel körberobogtuk a Néprajzi Múzeumot.

Odabent a csoportnak a város makettje tetszett. Mondjuk nekünk is.

Itt találtuk a Hősök teréről hiányzó Gábrielt is. Egy kedves kisfiú, Lőrinc, mindenféle érdekességeket mesélt nekem róla.

Aztán egy random idősebb hölggyel a szobor elé álltunk, integettünk, és hipp-hipp, máris ott találtuk magukat az oszlop tetején!

Megint nagyon élveztem a túrát és alig várom a következő hospitálást.

Ezek után anyukámmal egy újabb lakberendezési áruházba látogattunk el. 

Ezúttal az RS volt a cél, ahol ő ágyakat nézegetett, én meg kanapékat. Este későn és hullafáradtan dőltem be az ágyba, mint akit fejbevertek. Micsoda Satur-day volt!

Aztán jött a vasárnap reggel-délelőtt, amikor minden olyan bénára sikeredett. Túl sok volt nekem az előző nap, hét, így totál le voltam merülve, energiaszintem mínuszban. Bajom volt mindenkivel, a világgal, az élettel. Senkivel se volt kedvem kommunikálni, és ha mégis, abban nem volt túl sok köszönet.

A nap végére aztán minden rendeződött. Problémák megoldva, testem kipihenve, gondolataim rendezve, energiaszintem emelve. Tehát: Minden jó, ha a vége jó…

2025. február