Katonadolog

 „Hidd el katonadolog, hogy néha bekapod az első sebet a harcban.

Hidd el katonadolog, hát jobb, ha feladod, 

ha a szerelem eltalál az soha se fáj.”

Egy hete belépett a Nap a Bika jegyébe, ráadásul tegnap Újhold is volt. Jó kis energiákat érzek! Nagyon belendültem az életbe!

Ami a mozgást illeti, mindenképpen. Sportos egy hét volt az előző, két edzéssel, és négy futással. A már említett Margit- és Árpád-hídon kívül Nógrádon Újtelek legújabb utcája volt a cél. Aztán persze nem hagytam ki a Csurgó-forrást sem. Amilyen hülye vagyok, délelőtt indultam neki, így dögmelegben, tűző napsütésben izzadtam.

Budapesten pedig kora reggel rendeztem egy park-futást. Ennek keretében Újlipótváros öt parkját érintettem: Vizafogó, RAM, Wein János, Szent István és Thurzó. Több mint 4 és fél km volt a táv. 

Ma végre újra kerékpárra pattantam. Sajnos sokáig hanyagolnom kellett a biciklit, mert valami gixer volt vele. Húsvétkor a fiam (szinte szó szerint) megvarázsolta, így megint működik a járgány. Jól esett ismét Nógrád útjain tekerni, kivéve: sár, kátyúk, hepehupa, emelkedők… De legalább ettől is edződöm.

Az egészséges életmódot a friss zöldségek turbózzák. A magaságyásokból már szedhetők a saláták, hagymák. Tök jó a tudat, hogy a zöldség-mix több mint fele a saját kertemből van. Megpróbáltam felkapálni kézikapával a még mindig üresen álló nagy veteményest. Az egyik fele full sár, a másik tele száraz, kemény rögökkel. Egy idő után feladatam, és úgy döntöttem, segítséget hívok. 

Holnap géppel felrotálják, aztán (tudom, igencsak megkésve, de) végre lehet bele vetni. Borsó, bab, cukkini, padlizsán a fő terv. Megrendeltem az idei palántákat, remélem, szép és finom lesz a paprika, paradicsom. A régen eltett gyümölcsöket lassacskán elfogyasztom a fagyasztóból. Ezúttal a meggyből tejszínes süteményt sütöttem.

A lányaim meg szokásukhoz híven palacsintát, amit fahéjas-túrós krémmel és Nutellával töltöttek meg.

Ők amúgy eddig tavaszi szüneten voltak, most visszamentek egy nagyon rövid hétre. 

Csak két nap tanítás, aztán szerdán ballagás, és jön a négynapos hosszú hétvége. 

Utána pedig az írásbeli érettségi, ahol két embernek is kell drukkolni.

Abán ismét megrendezték a Szent György napot. Az Atilla Király Gimnázium diákjai színes csapatokba rendeződtek. 

Tündér idén a narancssárga, Kincső a kék csapatba került. Fiúk mérkőztek meg egymással, ádáz küzdelemben, sokszor a természet elemeivel (zuhogó eső) is dacolva.

"Csak ballag a katona, még ő sem tudja, hova.

Egy fénykép a zsebében, egy könnycsepp a szemében."

Már szinte menetrendszerű, hogy ha hétvége, akkor Budapest. Pénteken kocsikáztunk a fővárosBA, és a fővárosBAN. Budapest több pontja kezd kultikussá válni számunkra. Ilyen például az Oktogon környéke, Óbuda, Újpest, és mostantól az Astoria is ide tartozik.

Aznap megtanultam, ráadásul meg is tapasztaltam valami nagyon fontosat. A gyorsnál néha jobb a lassabb. Nem kell mindent hajszolni, néha ki kell várni. Nem kell mindig beszélni, néha jobb csendben lenni. Ismét nagy szintlépést történt nálam, nálunk.

Aztán anyukámnál befaltunk egy pizzát. Valamint utólagosan igaziból meg lettünk locsolva, méghozzá meglepetésszerűen, egy-egy pohár vízzel.

Ez után olyan helyeken autóztunk, ahol ritkán vagy talán még sosem jártam. Újpest és Rákospalota volt a célpont, ahol idegenvezető szemem rögtön kiszúrt néhány szép épületet. 

Újpesten a Víztornyot...

...illetve a Szent István király plébániatemplom és a Clarisseum épületegyüttesét (Ybl tervezte!). 

A felüljárón átkelve Rákospalotán a Budapesti Magyarok Nagyasszonya Orosz templomot...

...és a Rákospalota-Óvárosi Református Egyházközség templomát.

Mostanában többször írom le, és tényleg így is gondolom: tökéletes nap volt!

Másnap pedig jött a nagy beavatás: életem első saját scooteres tour-ja! Univer jól bedobott a mélyvízbe: tíz német legénybúcsús férfit kaptam első csoportnak. 

Az útvonal és a látnivalók csak: felsorolásszerűen: Andrássy út, Opera (előcsarnok)...

Terror Háza, Oktogon, Kodály körönd, Hősök tere, Kós Károly sétány, Városliget, Vajdahunyad vára (udvar), Magyar Zene Háza, Néprajzi Múzeum (makett).

Totális káosz volt aznap a városban. A Városligetben rendőr- és tűzoltó nap, rengeteg emberrel, nyüzsgéssel, kerékpáros felvonulás az Andrássyn, ami miatt lezárták az egész utat. 

Elterelések, dugók, visszafelé másik útvonal, de megoldottam, mint mindig mindent. 

A rollerezés-robogás pedig, főleg ha visszagondolok a kezdeti bénázásaimra, most már nagyon könnyedén ment. Imádom a „száguldást”!

"Kicsi ólomkatonám, arcod mikor láthatám?

Kicsi ólomkatonám, puskád agyon eldugnám."

Az is már visszatérő eleme a hétvégéimnek, hogy anyukámnak segítettem. Természetesen a hat nap múlva bekövetkező költözése miatt ismét pakolásztunk. Helyzetjelentés: a nagyszoba dolgai a polcokról, fiókokból mind elcsomagolva, a ruhák bőröndökben, a konyhai cuccok egy része is már dobozokban, mozdulni alig lehet.

Óbudán közben nagy előrelépések történtek. Elkészült a hőn áhított beépített szekrény. Meg lett rendelve franciaágy (pénteken szállítják) és a tárolóbútorok (szombaton érkeznek). Holnap ejtik meg a hivatalos átadást-átvételt. Hátra van még a glettelés, festés, közben további pakolás, elő-átcuccolás, vasárnap pedig jön a fiam az erős barátaival, és átköltöznek a bútorok és minden más is. Vasárnap már anyukám is, én is Óbudán alszunk.

Ez a hét tehát a dolgok jelenlegi állása szerin maga lesz a full káosz, bár az is lehet, hogy Univer, mint mindig, szépen egymásba rakosgatja a puzzle-darabkákat, és a végére összeáll a kép.

Ha a költözésre való készülődés nem volna elég, másra is ezerrel készülök. Miközben a teraszon kucorgok és napozok, képzeletben Erdély varázslatos tájain, városaiban járok. Infókat gyűjtök, képeket nézek, térképeket böngészek. Rengeteget kell utánajárnom, tanulnom. Hiszen egy hét múlva útnak indulok Gyergyóba és Csíkba.

Addig is: szerdán szupernek tűnő randinap vár ránk, méghozzá a Margitszigeten.

"Hidegen ragyognak a csillagok, messze vagy, hogy szeresselek, 

ó nem tudom. Nehéz a dolga a katonának..."

(Hogy miért tűzdeltem tele ezt a bejegyzést katonákról szóló dalszövegekkel, azt csak mi tudjuk, és örök rejtély marad az olvasóim számára…)

2025. április

Feltámadás

Ezen a húsvéton közepesen kerültem ihletett állapotba. Előtte a böjti időszakban nemhogy nem böjtöltem, de szinte semmivel nem készítettem fel sem a testemet, sem a lelkemet az ünnepre.

Ami viszont nagyon ment most, az az ünnepi menü. 

Vasárnap kora reggel keltem fel, és bedagasztottam a kalácsot. 

Míg kelt, begyúrtam a pogácsát. 

A kalácsot most új recept szerint csináltam, és szerintem ez lett életem eddigi legszebbje és legfinomabbja is. 

A fonás egész jól sikerült, és kivételesen nem hosszúkás formában sütöttem ki, hanem kör alakban. 

A túrós-vajas pogácsába medvehagyma és háromféle mag került. 

Tavaszi, húsvéti formákkal (virág, pillangó, tojás) szaggattam ki.

Az ebéd krémleves volt, szintén medvehagymából, hozzá pirított kenyérkocka, amit ma már crouton-nak szokás hívni. A család kívánságára rakott krumplit készítettem, az egyik tálat vegetáriánus módon, a másikat klasszikusan kolbásszal (mivel én nem nyúlok húshoz, az anyukám készítette elő).

Idén nemcsak hogy én nem festettem tojást, hanem a lányok nagy közös nagyszombati tojásfestése is elmaradt. Csak az egyikük készített hagymahéj segítségével néhány pirostojást húsvét vasárnap.

A nap fénypontja az „egg-hunting” volt. A piacon bevásároltam egy halomnyi édességet. Kosárba raktam és anyukámmal együtt elrejtettük őket a kert különböző pontjaira.

Gyerekeim ilyenkor felmennek a tetőtérbe, és nem leskelődnek. Csokik kerültek az ágyásokba, az ablakpárkányokra, a postaládába, a farakáshoz, a fák tövébe és ágaihoz, a virágcserepekbe, stb.

A gyerekek kisebb kosarakba füvet szedtek, még vadvirágokkal is feldíszítették. Mikor megindult a csoki-vadászat, ezekbe gyűjtötték össze a megtalált finomságokat.

Vicces volt aznap részt vennem a „Be like me” kihívásban. Mostanság az az egyik trend a TikTok-on, hogy szülők a gyerekeik ruháit veszik magukra. Én is így tettem a többiek bíztatására. Először kapucnis pulcsi, kinyúlt póló, bő pamutnadrág, valamint direkt felemás és direkt lyukas zokni volt a szettem.

Aztán piros garbópóló, trapézfarmer, itt is felemás zokni, valamint jellegzetes kiegészítők, úgy mint hasitasi (amit manapság hason ciki viselni) vagy fülhallgató. Aki ismeri a gyerekeimet, szerintem egyből rájön, melyik kinek a jellegzetes viselete.

Ez volt az első hiányos létszámú húsvétunk, mert egyik gyermekem sajnos nem tudott eljönni a családi ünnepségre. Emiatt kicsit szomorkodtam, de persze tudomásul vettem, hogy ahogyan nőnek, úgy élik egyre inkább a saját életüket. A gyerekek a tavaszi szünetben jönnek-mennek, különböző random időpontokban megjelennek itthon Nógrádon, vagy Budapesten a nagymamájuknál, esetleg az ország és világ különböző pontjain. 

A kislányok barátnője például múltkor itt aludt, aztán együtt kirándultak a Rác hegyre, ahonnan egyik irányban a Nógrádi, másikban a Visegrádi Vár látszik. Voltak a Margitszigeten is, és most épp Pázmándon buliznak a barátaikkal.

Ha hétvége, akkor az mostanság nekem többnyire Budapestet jelenti és a segítést anyukámnak. Már csak két hét van a költözéséig, elindult hát a csomagolás. Együtt pakoltuk dobozokba a könyveket és a porcelánokat.

Csináltunk egy anya-lánya programot is, aminek keretében Óbuda újabb részeit fedeztük fel együtt. Először megnéztük, hogy áll az új ház felújítása, azaz a szigetelés és a festés. Az eredeti csokoládészín kezd eltűnni, és lassan az egész ház szép világos és rendezett lesz.

A Fő tértől indultunk el, abban a reményben, hogy találunk valahol egy fagyizót, de húsvét hétfőn sajnos semmi sem volt nyitva.

Szeretem Óbudában, hogy két világ, a régi és az új harmonikusan ötvöződik benne. Ezt láttuk az ódon házak és lakótelepi panelek között.

De ugyanezt tapasztaltuk egy vadiúj lakóparkban, aminek a közepén meghagytak néhány ipari műemléket.

Tulajdonképpen a Dunaparton akartunk volna végig gyalogolni, de döbbenten tapasztaltuk, hogy a HÉV-mentén csak az autósok közlekedhetnek, a gyalogosok nem.

A K-hídon keltünk át az Óbudai-szigetre. Hangulatos innen a Kis-Dunaág látványa.

Régi ismerősként üdvözöltem a sellőt. Aztán tettünk egy nagy kört a szigeten. 

Sehol nem találtunk inni- vagy ennivalót, illetve vécét sem, valamint a játszótéren kívül padot sem. Szép a park, de az infrastruktúrán bőven lenne mit fejleszteni.

Aznap lejártam a lábam, mivel volt egy tour-om is, amolyan klasszik Budapest. 

Lehet, ti már unjátok ezt a Szent István Bazilika, Parlament, Budai Vár kombót. 

Én nem, mert minden csoport más és más; ezúttal egy Spanyolországban élő amerikai családot kalauzoltam.

Legnagyobb kedvencem a vár, ahol húsvét miatt szerencsére mitha kicsit kisebb lett volna a tömeg. Erről ömlesztve rakok ide pár fotót:

 

A végén az evangélikus templom...

...a Levéltár...

...a Hadügyminisztérium...

...és a Mária Magdolna torony felé vettem az irányt.

Egy kicsit csámborogtam a középkori házak között. 

A híresebb látnivalókon kívül szeretem a „hidden gem”-eket, azaz a rejtett gyöngyszemeket is felfedezni.

Budapesti tartózkodásom alatt kétszer is elmentem futni a Dunapartra. Egyszer a Margit-, másszor az Árpád-hídig, kb. 4-4 kilométert. Nagyon szeretek a folyó mentén futni, főleg kora reggel. Ilyenkor csak hozzám hasonló futókkal, kerékpárosokkal és kutyasétáltatókkal találkozik az ember.

Bevallom, az utóbbi időszakban nagyon ellustultam, magamhoz képest legalábbis. Míg korábban szinte minden napra jutott valami mozgás, most egyszer-kétszer edzettem csak. A téli időszakban a főként ülő életmód miatt bizony feljött rám pár kiló. Nem a változókort okolom ezért, hanem csakis a saját lustaságomat. A feltámadás számomra most azt jelenti, hogy újra aktívabbá, fittebbé kell válnom. Jobban odafigyelni a kevesebb ételre, a minimális édességre, és a lehető legtöbbet mozogni.

Az is az aktivitás része, hogy tegnap és ma elég sok munkát elvégeztem a házban és a kertben. Takarítottam és selejteztem. Rendet raktam a szekrényben és a komódban. 

Pakoltam ruhákat és törülközőket. Lemorzsoltam tavaly elrakott gyógynövényeket, feltöltöttem a tea-készleteket. Jégtelenítettem és átrendeztem a sufniban lévő fagyasztót. 

Locsoltam és gazoltam. Lesarlóztam a füvet kint a kerítés előtt és az ágyások körül. A fűnyírót már előkészítettem, de nemcsak a lányok, hanem az anyukám is azt mondta, hagyjuk még meg icipicit ezt a szép vadvirágos kertet ilyennek. 

Nem tudtam ellenállni a könyörgésüknek, szóval ha rájuk hallgatok, majd akkor fogok nekiállni levágni, ha már térdig ér a fű.

Tombol az orgonaszezon, a faluban és a kertben is árad az illat. Meg bent a házban is, mert a lányok hatalmas csokrokkal szedtek nekem belőle. Konyhapult, étkezőasztal, terasz, mindenütt csak orgonát lát-szimatol az ember.

Emellett a violák nyíltak ki mostanra a nagyobb kör-ágyásban. Ez nem az a klasszikus lilás-rózsaszínes fajta, hanem a sárga viola. Nagyon szép évelő virág, ami a sárga szín mellett tud bordó és cirmos is lenni.

Amúgy tegnap is és ma is nagyon szép és tanulságos napunk volt. Vicces volt úgy borsólevest főzni, hogy elfelejtettem borsót venni. Varázslatos volt együtt madárkoncertre ébredni és az ágyban heverészni. Történtek mély beszélgetések és poénkodások, nevetések is. Csak ne lenne annyira szarkasztikus a humorom… Ismét sokat tanultam figyelemről és önfegyelemről. Olyan kapcsolódásnak vagyok részese, amiről soha nem gondoltam, hogy létezhet. Valamint meg is lettem locsolva meg nem is.

Még egy dolgos nap, aztán: „Vége van már a hétnek, mindig örülök annak, ha beköszön a péntek…”

2025. április