Bolondos április

A múlt hétről ez a második bejegyzés, hogy kicsit olvashatóbb hosszúságú legyen és fogyaszthatóbb számotokra. Bár jól tudom, hogy nem igazán vagyok olvasóbarát, hiszen ahogy halad az idő, az új nemzedék egyre rövidebb írásokat olvas csak el, inkább a fotókra fókuszál.

A még fiatalabb generáció pedig szinte kizárólag videós tartalmakat fogyaszt. Számukra olyan fura lehet a betűkből álló, fényképekkel illusztrált cikk, mint nekem az, ha valaki papírra nyomtatott újságot olvas és golyóstollal ír.

Javasolták többen, hogy haladjak a korral, rövidítsem le a posztokat, kezdjek el videókat gyártani, stb. Én viszont azt mondom, ez Réka. Írásba önti a gondolatait, fotókkal dokumentálja az életét. Ha velem tartasz ezen a majdnem 16 éve járt úton, akkor nagyon köszönöm Neked!

Szóval, a múlt hét fő meghatározója az idegenvezetés volt, bejártam a fővárost, a Dunakanyart és a Balaton-felvidéket, bár némely kerület, ahol múlt héten örömteli találkozásokban volt részem, most kimaradt. Azért történt több más esemény is velem.

Például hétfőn ismét a Nemzet Hangja szavazatgyűjtésben vettem részt aktivistaként.

A megszokott társakkal önkénteskedtünk, a Váralja TISZA-sziget lelkes tagjaival, Judittal és Katival.

Ezúttal Tolmácson jártunk, ami egy szép kis zsákfalu Diósjenő és Rétság között. Életemben egyszer voltam itt korábban, tanár kollégáimmal a kastélykertben Csík koncerten.

Tegnap volt a záróbuli a Műegyetem rakparton, amikor is bejelentették, milyen szuper eredmények születtek. Három hét alatt több mint 1,1millióan írtak alá, 12.000 önkéntes segítette a szavazást, a Nemzet Hangja mind a 3155 magyar településre eljutott, Magyar Péter pedig mind a 106 választókerületben járt ez alatt.

Vácott kétszer is voltam. Szép város, jó város, és egy ideje némi érzelmi kötődésem is van hozzá. Először hétfőn szemészetre mentem. Semmi komoly panaszom nem volt, de eddig mindig csak az optikusnál nézettem meg a látásomat. Úgy gondoltam, itt az ideje egy komolyabb kivizsgálásnak. A látásom szar és egyre szarabb, ez tény. Majdnem tíz éve van olvasószemüvegem, egyre nagyobb dioptriával. De most bebizonyosodott, hogy szerencsére semmilyen komolyabb szembetegségem nincs, például a szürke és a zöldhályog is kizárva. Távolra pedig egyelőre nem kell szemüveget hordanom.

Nem bírtam magammal, és ezt is, mint szinte mindent, összekötöttem egy mini-kirándulással. Ott van a kórház mellett ugyanis a Kálvária-domb, ahová tettem egy kis kitérőt.

A domb tetején két épület, az egyik a különleges, kör alakú Szent Sír Kápolna. A XVIII. század elején épült, barokk stílusban, ahol a lépcsőn felfelé haladva a stációk láthatók.

A felső teraszon egy szoborcsoport áll: Jézus a kereszten, mellette a két lator, alattuk Szűz Mária, Mária Magdolna és Szent János.

Fentről csodaszép a kilátás, egyik irányban a Naszályra, a másikban pedig a Pilisre és a Dunára.

Mellette kőből épült remetelak áll fából készült haranglábbal.

Még egyszer voltam Vácott, pénteken a Sutiban. Az általánostól eltérően kisebb társasággal és rövidebb időre. Kivételesen nem volt kedvem szoknyát viselni, pedig mostanában igencsak kedvelem a minit. Így az új laza nadrágomat vettem fel, és hozzá kivételesen nem fekete, hanem szürke trikót.

Egyedül mentem este busszal, ott találkoztam a többiekkel, akik késtek, így majdnem egy órán át magányosan üldögéltem. Aztán persze énekeltem és táncoltam is, de a szokásos felhőtlen tombolás, laza életérzés most valahogy elmaradt.

Kettő lányom volt itthon a hétvégére, akik általuk sütött brownie-val kínáltak és virágkoszorút fontak nekem pitypangból.

Szombaton eljöttek velem a Nógrádi Vásárba, ahol kürtőskalácsot vettem nekik.

A közelgő Húsvét alkalmából itt ismét mese-délelőttöt szerveztek. Az adventi vásárhoz hasonlóan most is vállaltam, hogy mesélek a körém gyűlt gyerekeknek. 

Az én történetem arról szólt, hogyan védi Márti a természetet. 

De meghallgattam a sóról, a nyuszi csengettyűjéről, és a nündérekről (nem elírás a N-betű!) szóló meséket is.

Ezen a napon még egyszer megmásztam egy Kálvária-dombot, méghozzá a nógrádit. Érdekes, csak most tűnik fel, hogy egy héten belül ez kettő kálvária. Pont így húsvét közeledtével, pedig egyáltalán nem volt tudatos részemről a választás.

Mindenesetre a lányokkal kirándulgattuk egy kicsit. Elsétáltunk a várhegy mögött. Aztán ittunk a Csurgó-forrás friss vízéből.

Innen elindultunk a kék jelzésű turistaúton. Oldalt a Nógrádi várat láttuk.

Előttünk magasodtak a Börzsöny hegyei.

A domb aljában egy nemrég felújított kápolna található, előtte fakereszt áll. Miután az ember fellépdel a lépcsőkön (ezek tulajdonképpen fával megerősített, földbe vájt lépcsőfokok), akkor feljut a három kőkereszthez. 

Szeretem ezt a bűvös számot, bár mint tudjuk, három a magyar igazság, de egy a ráadás. Itt szoktuk mindig kibontani a geoládát és beleírni a nevünket, de sajnos nem találtuk ott a szokott helyén, eltűnt.

Utána együtt ebédeltünk a Vár vendéglőben. Az üdítőm kupakjában a „Légy mindig önmagad!” feliratot találtam.

Az étel, mint mindig, finom volt, rántott sajt sült krumplival, a kiszolgálás, mint mindig, pazar.

Ráadásul vicces módon innen egy fura járgánnyal utaztunk haza, amit egy elektromos scooter és egy mini teherautó egyvelegeként tudnék leginkább jellemezni. Ennek a platójára pattantunk fel a lányokkal, és hazáig fuvarozott minket az egyik szomszédunk.

Azért amúgy itthon is töltöttem egy kis időt, és voltak hétköznapi tevékenységeim is. Úgy mint futás.

Vagy mint főzés. Szokták kérdezni, hogy vegaként miket főzök, miket eszek. Hát én aztán nem bonyolítom, egészen egyszerű dolgokat, mint például: zöldségleves, borsófőzelék keménytojással, gombafasírt madársalátával vagy mazsolás túrós sütemény.

Van a főztömnek egy nagyon nagy rajongója, felőle tulajdonképpen bármit készíthetek, az rajongásszerű fogadtatásban részesül. Nagyon csodás érzés megtapasztalni azt az elfogadást és támogatást, amit tőle kapok. Így tudok leginkább kibontakozni, hogy nem érzek részéről kontrolt, nem érzékelek magamban megfelelési kényszert. Szabadság van!

A tavasz majdnem kellős közepe van, és tényleg itt az igazi kikelet. Minden csupa zöld és tarka virág, virágillat száll a levegőben, madárkoncert ébreszt reggel és búcsúztatja a napot este.

Az aranyeső (azaz aranyvessző) mindenütt kezd elvirágozni.

Azért a vázában még sárgállik nálam pár ág.

Az utcára a kerítésen át kinyíló fa is virágzik.

A vérszilvák nemcsak Berkenyén virágoznak, hanem Nógrádon is. Ezek a tónál vannak, de azok is rózsaszínűek, amiket pár éve mi ültettünk az iskola kertjébe.

A legnagyobb esemény a kertben a cseresznye-virágzás.

Pár napja elkezdődött, most tetőzik.

A kertben lévő mindhárom nagy és vaskos fán megindult a rügyek kipattanása.

Mára teljesen fehérbe borultak a cseresznyefák, döngenek körülöttük a méhek.

A japánbirs bontogatja szirmait Vácott.

A mi bokrunkat is végre rózsaszínű virágok díszítik.

Nő ezerrel a nőszirom.

Sárgán virágzik a mahónia.

A faluban rózsaszínű a magnólia, bár mi (lehet helytelenül) ezt tulipánfának hívjuk.

Ha már tulipán, ez a másik leghangsúlyosabb most mindenütt.

Tulipánok virágoznak Vácott…

…Almáskertben…

És végre már a kertben is.

Imádom ezt a szín-kavalkádot! Piros, sárga, rózsaszín… 

Személyes kedvencem a cirmos.

A kert olyan, mint egy vadvirágos rét. Nő és zöldell a fű, benne sárga pitypang…

…és halványlila meténg.

Sötétlila gyöngyike rejtőzik a fűben.

Anno ezt ültettem egyszer cserépbe is, ami meglepetésemre minden évben újra meg újra kihajt.

Előszedtem a húsvéti dekorációt, felaggattam a díszeket a lámpákra, fogantyúkra. Az asztalon is nyuszik, bárányok, tojások és virágok várják a hétvégi ünnepet.

Ez a hét egy kissé nyugodtabbnak ígérkezik most, de hétvégére majd felpörögnek az események. Ez így szokott általában lenni, és én nagyon nem bánom, ha a békés, nyugodt napok után jönnek az izgalmasak és élménydúsak. Majd meglátjátok, milyenek!

 

2025. április