Feltámadás

Ezen a húsvéton közepesen kerültem ihletett állapotba. Előtte a böjti időszakban nemhogy nem böjtöltem, de szinte semmivel nem készítettem fel sem a testemet, sem a lelkemet az ünnepre.

Ami viszont nagyon ment most, az az ünnepi menü. 

Vasárnap kora reggel keltem fel, és bedagasztottam a kalácsot. 

Míg kelt, begyúrtam a pogácsát. 

A kalácsot most új recept szerint csináltam, és szerintem ez lett életem eddigi legszebbje és legfinomabbja is. 

A fonás egész jól sikerült, és kivételesen nem hosszúkás formában sütöttem ki, hanem kör alakban. 

A túrós-vajas pogácsába medvehagyma és háromféle mag került. 

Tavaszi, húsvéti formákkal (virág, pillangó, tojás) szaggattam ki.

Az ebéd krémleves volt, szintén medvehagymából, hozzá pirított kenyérkocka, amit ma már crouton-nak szokás hívni. A család kívánságára rakott krumplit készítettem, az egyik tálat vegetáriánus módon, a másikat klasszikusan kolbásszal (mivel én nem nyúlok húshoz, az anyukám készítette elő).

Idén nemcsak hogy én nem festettem tojást, hanem a lányok nagy közös nagyszombati tojásfestése is elmaradt. Csak az egyikük készített hagymahéj segítségével néhány pirostojást húsvét vasárnap.

A nap fénypontja az „egg-hunting” volt. A piacon bevásároltam egy halomnyi édességet. Kosárba raktam és anyukámmal együtt elrejtettük őket a kert különböző pontjaira.

Gyerekeim ilyenkor felmennek a tetőtérbe, és nem leskelődnek. Csokik kerültek az ágyásokba, az ablakpárkányokra, a postaládába, a farakáshoz, a fák tövébe és ágaihoz, a virágcserepekbe, stb.

A gyerekek kisebb kosarakba füvet szedtek, még vadvirágokkal is feldíszítették. Mikor megindult a csoki-vadászat, ezekbe gyűjtötték össze a megtalált finomságokat.

Vicces volt aznap részt vennem a „Be like me” kihívásban. Mostanság az az egyik trend a TikTok-on, hogy szülők a gyerekeik ruháit veszik magukra. Én is így tettem a többiek bíztatására. Először kapucnis pulcsi, kinyúlt póló, bő pamutnadrág, valamint direkt felemás és direkt lyukas zokni volt a szettem.

Aztán piros garbópóló, trapézfarmer, itt is felemás zokni, valamint jellegzetes kiegészítők, úgy mint hasitasi (amit manapság hason ciki viselni) vagy fülhallgató. Aki ismeri a gyerekeimet, szerintem egyből rájön, melyik kinek a jellegzetes viselete.

Ez volt az első hiányos létszámú húsvétunk, mert egyik gyermekem sajnos nem tudott eljönni a családi ünnepségre. Emiatt kicsit szomorkodtam, de persze tudomásul vettem, hogy ahogyan nőnek, úgy élik egyre inkább a saját életüket. A gyerekek a tavaszi szünetben jönnek-mennek, különböző random időpontokban megjelennek itthon Nógrádon, vagy Budapesten a nagymamájuknál, esetleg az ország és világ különböző pontjain. 

A kislányok barátnője például múltkor itt aludt, aztán együtt kirándultak a Rác hegyre, ahonnan egyik irányban a Nógrádi, másikban a Visegrádi Vár látszik. Voltak a Margitszigeten is, és most épp Pázmándon buliznak a barátaikkal.

Ha hétvége, akkor az mostanság nekem többnyire Budapestet jelenti és a segítést anyukámnak. Már csak két hét van a költözéséig, elindult hát a csomagolás. Együtt pakoltuk dobozokba a könyveket és a porcelánokat.

Csináltunk egy anya-lánya programot is, aminek keretében Óbuda újabb részeit fedeztük fel együtt. Először megnéztük, hogy áll az új ház felújítása, azaz a szigetelés és a festés. Az eredeti csokoládészín kezd eltűnni, és lassan az egész ház szép világos és rendezett lesz.

A Fő tértől indultunk el, abban a reményben, hogy találunk valahol egy fagyizót, de húsvét hétfőn sajnos semmi sem volt nyitva.

Szeretem Óbudában, hogy két világ, a régi és az új harmonikusan ötvöződik benne. Ezt láttuk az ódon házak és lakótelepi panelek között.

De ugyanezt tapasztaltuk egy vadiúj lakóparkban, aminek a közepén meghagytak néhány ipari műemléket.

Tulajdonképpen a Dunaparton akartunk volna végig gyalogolni, de döbbenten tapasztaltuk, hogy a HÉV-mentén csak az autósok közlekedhetnek, a gyalogosok nem.

A K-hídon keltünk át az Óbudai-szigetre. Hangulatos innen a Kis-Dunaág látványa.

Régi ismerősként üdvözöltem a sellőt. Aztán tettünk egy nagy kört a szigeten. 

Sehol nem találtunk inni- vagy ennivalót, illetve vécét sem, valamint a játszótéren kívül padot sem. Szép a park, de az infrastruktúrán bőven lenne mit fejleszteni.

Aznap lejártam a lábam, mivel volt egy tour-om is, amolyan klasszik Budapest. 

Lehet, ti már unjátok ezt a Szent István Bazilika, Parlament, Budai Vár kombót. 

Én nem, mert minden csoport más és más; ezúttal egy Spanyolországban élő amerikai családot kalauzoltam.

Legnagyobb kedvencem a vár, ahol húsvét miatt szerencsére mitha kicsit kisebb lett volna a tömeg. Erről ömlesztve rakok ide pár fotót:

 

A végén az evangélikus templom...

...a Levéltár...

...a Hadügyminisztérium...

...és a Mária Magdolna torony felé vettem az irányt.

Egy kicsit csámborogtam a középkori házak között. 

A híresebb látnivalókon kívül szeretem a „hidden gem”-eket, azaz a rejtett gyöngyszemeket is felfedezni.

Budapesti tartózkodásom alatt kétszer is elmentem futni a Dunapartra. Egyszer a Margit-, másszor az Árpád-hídig, kb. 4-4 kilométert. Nagyon szeretek a folyó mentén futni, főleg kora reggel. Ilyenkor csak hozzám hasonló futókkal, kerékpárosokkal és kutyasétáltatókkal találkozik az ember.

Bevallom, az utóbbi időszakban nagyon ellustultam, magamhoz képest legalábbis. Míg korábban szinte minden napra jutott valami mozgás, most egyszer-kétszer edzettem csak. A téli időszakban a főként ülő életmód miatt bizony feljött rám pár kiló. Nem a változókort okolom ezért, hanem csakis a saját lustaságomat. A feltámadás számomra most azt jelenti, hogy újra aktívabbá, fittebbé kell válnom. Jobban odafigyelni a kevesebb ételre, a minimális édességre, és a lehető legtöbbet mozogni.

Az is az aktivitás része, hogy tegnap és ma elég sok munkát elvégeztem a házban és a kertben. Takarítottam és selejteztem. Rendet raktam a szekrényben és a komódban. 

Pakoltam ruhákat és törülközőket. Lemorzsoltam tavaly elrakott gyógynövényeket, feltöltöttem a tea-készleteket. Jégtelenítettem és átrendeztem a sufniban lévő fagyasztót. 

Locsoltam és gazoltam. Lesarlóztam a füvet kint a kerítés előtt és az ágyások körül. A fűnyírót már előkészítettem, de nemcsak a lányok, hanem az anyukám is azt mondta, hagyjuk még meg icipicit ezt a szép vadvirágos kertet ilyennek. 

Nem tudtam ellenállni a könyörgésüknek, szóval ha rájuk hallgatok, majd akkor fogok nekiállni levágni, ha már térdig ér a fű.

Tombol az orgonaszezon, a faluban és a kertben is árad az illat. Meg bent a házban is, mert a lányok hatalmas csokrokkal szedtek nekem belőle. Konyhapult, étkezőasztal, terasz, mindenütt csak orgonát lát-szimatol az ember.

Emellett a violák nyíltak ki mostanra a nagyobb kör-ágyásban. Ez nem az a klasszikus lilás-rózsaszínes fajta, hanem a sárga viola. Nagyon szép évelő virág, ami a sárga szín mellett tud bordó és cirmos is lenni.

Amúgy tegnap is és ma is nagyon szép és tanulságos napunk volt. Vicces volt úgy borsólevest főzni, hogy elfelejtettem borsót venni. Varázslatos volt együtt madárkoncertre ébredni és az ágyban heverészni. Történtek mély beszélgetések és poénkodások, nevetések is. Csak ne lenne annyira szarkasztikus a humorom… Ismét sokat tanultam figyelemről és önfegyelemről. Olyan kapcsolódásnak vagyok részese, amiről soha nem gondoltam, hogy létezhet. Valamint meg is lettem locsolva meg nem is.

Még egy dolgos nap, aztán: „Vége van már a hétnek, mindig örülök annak, ha beköszön a péntek…”

2025. április