Erdély 1. Nagyvárad, Gyergyszárhegy, Gyilkos tó, Békás szoros, Gyergyószentmiklós

Az Óbudai Árpád Gimnázium csoportjával töltöttem el hat napot Erdélyben, a „Határtalanul” program keretében.

Jó fej, fiatal kísérőtanárok jöttek, két nő és egy férfi. Sokat dumáltunk, viccelődtünk, megvolt a kötetlen légkör, a vidám hangulat. Kiválóan együtt tudtunk működni. A hetedikes osztállyal az égvilágon semmi problémám nem akadt. Nyitott, fegyelmezett diákok voltak, jó közösséget alkottak.

Buszvezetőnk a Csavargó Trans sofőre volt, akivel abszolút meg voltam elégedve. Biztonságosan, jól vezetett. Erdélyi lévén kisujjában volt a környék, ismerte a vidéket, jól tájékozódott. Személyisége közvetlen, barátságos, segítőkész; kiváló volt köztünk a kommunikáció és az összhang.

Rengeteget készültem, internetről információkat gyűjtöttem, de nagy segítségemre volt a googlemaps, különösen annak utcaképe. Azért még így is eléggé izgultam, amikor hajnalban bőröndömmel útnak indultam Anyu új óbudai lakásából az iskolához, ami hajdan az én gimnáziumom volt. Érdekesség még, hogy egy ismerősöm és egy blogolvasóm lánya is ebbe az osztályba jár, valamit hogy anyukám néhai férjének a menye a mai napon pont ugyanezzel a busszal és sofőrrel indult útnak egy pont ugyanilyen tour-ra.

1.

Magyarországon egyszer álltunk meg Berettyóújfaluban, aztán Ártándnál léptünk át Romániába, Erdélybe, annak is először a Partium nevű részébe, Bihar megyébe.

Míg az Alföldön már virágzik a pipacs vagy a vadrózsa, Erdélyben még csak most nyílik a tulipán, az orgona, és virágoznak a gyümölcsfák. Az oszlopok tetejére épített fészkekben mindenütt gólyákat láttunk. Utunk során még őzeket is, valamint legelésző teheneket, birkákat, lovakat, viszont medvét vagy farkast nem.

Nagyváradon, azaz a Peceparti Párizsban” (by Ady) volt az aznapi első és utolsó jelentős megállónk. Míg egy évszázada a lakosság kb. 90%-a magyar volt, most csupán 18%-a.

A Kanonoksoron szálltunk ki a buszból, és először Románia legnagyobb barokk templomát, azaz a Székesegyházat néztük meg. Alatta nyugszik Szent László, előtte áll a szobra.

A néhai Kisboldogasszony templom romjai fölé épült Püspöki Palota,

A Petőfi parkban Petőfi Sándor, József Attila és Bethlen Gábor szobrait láttuk messziről. 

A sétálóutcában sok templom, és még több színesre festett, gyönyörűen díszített szecessziós palota áll.

A Holnapos írók szoborcsoportjánál többek között Ady Endre és Juhász Gyula társaságában tölthettünk el pár percet.

A Ferdinánd téren a színház Szigligeti Ede nevét viseli, az ő szobra áll előtte.

A sarkon ott az Adyhoz szorosan köthető volt EMKE kávéház, ahol Lédának udvarolgatott anno.

Itt folyik a Pece patak a Sebes-Kőrösbe, gyorsan zubogott alattunk. A Szent László híd ível át felette, ami a Szent László térre vezet, ahol többek között a Szent László templom is áll. 

Leghíresebb épülete azonban a Fekete Sas palota, a szecesszió gyöngyszeme.

Láttuk még a különleges óratoronnyal rendelkező neoreneszánsz Városházát, a Görög-katolikus Püspöki Palotát, a Szent Miklós katedrálist vagy a Holdas templomot, középen pedig Ferdinánd király lovasszobrát.

Egy másik sétálóutcán, szintén szép paloták mellett jutottunk el a December 1. parkba, ahol az ismeretlen román (!) katona emlékműve áll.

A séta tulajdonképpen kétórásra volt tervezve és a főtérig, én viszont másfél óra alatt eljutottam a csoporttal a Várig. 

Éles kontrasztban állt egymással a hatalmas ortodox templom, a lepusztult szocreál panelházak, és a háttérben a vár.

Eredetileg kívülről akartam csak nekik megmutatni a reneszánsz vár épületét, de végül a hídon át bementünk kicsit körülnézni. 

Bent Szent László lovasszobrával búcsúztunk el Nagyváradtól.

Átkeltünk a Királyhágón, és Bánffyhunyadon „megcsodáltuk” (inkább csodálkozás volt, semmint csodálat) a híres-hírhedt cigánypalotákat.

Itt még viszonylag kegyes volt hozzánk az időjárás, aztán hamarosan leszakadt az ég, és utána végig zuhogó esőben utaztunk, kétszer megállva. (Ezen a napon tarolt a jégeső Romániában, súlyos károkat okozva.) A Bucsin-tetőn át jutottunk a Gyergyói medencébe.

Estére megérkeztünk a ditrói Barátság Panzióba, abban a hiszemben, hogy ott fogunk aludni is. De kiderült, hogy ott csak ételt kapunk, a szállásunk a szomszédos Remetén lesz. A csoporté a templomdombon, ahová a busz nem tudott felmenni, ezért lent kiszálltak és felgyalogoltak néhány száz métert, amit aztán minden nap megismételtek fel és le.

A sofőr és én külön szállást kaptunk egy magánház tetőterében, kétágyas szobákban. Egyszerű, kicsi, de tiszta, kényelmes szállás volt. A szállásadók pedig nagyon kedvesek, barátságosak, segítőkészek. Esténként általában felkészültem másnapra, de egyszer filmet is néztem. 

A szállás és az étkezés tehát nemcsak külön épületben, de más településen is volt, így mindig busszal kellett köztük ingázni. Reggelit és vacsorát kaptunk, az ennivaló mennyisége és minősége is kiváló volt. Reggelire enni kenyeret, sokféle kennivalót, felvágottat, sajtot, főtt virslit vagy kábánoszt, inni pedig teát hoztak. Vacsorára vega kaját kaptam, klasszik rántott sajtot meg gombát, a leveseknek meg a vega változatát, csorbát meg savanyúlevest. Cuki néni volt a panzió vezetője. Az úticsomag szendvicset, gyümölcsöt, édességet tartalmazott. Lejből alig költöttem, csak lángosra, jégkrémre, nyilvános vécére.

2.

Kora reggel tettem egy kisebb sétát Remetén. 

Székelykapukat csodáltam meg, aztán átkeltem a Maros felett a fahídon. 

Végül felgyalogoltam a Szent Lénárd plébániatemplomhoz.

Gyergyószárhegy volt a napunk első felének helyszíne. Határában a ma Tatárdomb nevet viselő helyen verték vissza a székelyek a tatárokat.

Első helyszín a Böjte Csaba nevével fémjelzett Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthona volt. 

Itt körbevezettek minket, de az épületnél a gyerekeket sokkal jobban érdekelték a lovak, akiket az útravalóul kapott almáikkal csalogattak magukhoz.

Régen a gyermekotthon fent volt a Szármány-hegy oldalában, a Ferences kolostorban.

Felsétáltunk, el a szoborpark mellett. A rendházat zárva találtuk, viszont a templom nyitva volt.

A gyerekek leültek, elcsendesültek, szabályosan ihletett állapotba kerültek.

Csodaszép kilátás tárul elénk a hegyoldalból.

A település összefonódik a Lázár család nevével. 

Mi a reneszánsz kastélyukat néztük meg, amit pártázatos fal vesz körül, olaszbástyás saroktornyokkal. 

Egy hölgy elmesélte nekünk a kastély történetét, például hogy Bethlen Gábor itt töltötte gyermekéveit, mivel édesanyja Lázár-leány volt. 

Vázlatosan megmutatta a különböző épületeket, termeket, amiket aztán mi magunk fedeztünk fel: 

a tömlöcöt a veremmel és kalodával…

az udvarházat a lovagteremmel…

az Asszonyok házát..

mellette a kápolnát...

A kastélyban különböző kiállítások láthatók, pl. vadászati vagy festmény.

Pazar volt a kilátás a Veres torony tetejéről.

Gyergyó sok mindenről híres, például „remek” útjairól. Miután kiküzdöttük magunkat a városból, szerpentineken szlalomoztunk. Sikerült egy kisebb defektet kapnunk, amit a Gyilkos tónál ideiglenesen, a Békás szorosban pedig véglegesen megoldottak.

Utunk során láttunk pisztrángosokat, a fenyőerdőkben lombházakat, és egy fájdalmasan csúnya tájsebet is: egy épülő hipermodern szállodát a kiirtott fenyvesben.

A Gyilkos tó román neve Lacul Rosu, azaz Veres tó. Tudományos magyarázat szerint hegyomlás vagy földrengés által keletkezett, amikor a sziklák elzárták a patakok folyásait. Persze legendák is fűződnek a keletkezéséhez, például a szép Fazekas Eszter haláláról vagy a pásztorokat maguk alá temető sziklákról.

Bejáratánál Szent István faragott szobra áll. A tóból kiálló fenyőcsonkok a régi erdő maradványai. Keleti oldala mentén a piros kereszt jelzésen végig sétáltunk a tó déli csücskéhez. 

A sáros utak miatt nem jártuk körbe a tavat, és nem mentünk fel a kilátóponthoz sem. A bazárokál a gyerekek kaptak egy kis szabadidőt, szuvenírt venni, lángost, kürtőskalácsot enni. Én hűtőmágnest vettem.

Fent hatalmas sziklák magasodtak, leghangsúlyosabb közülük az Oltárkő. 

Átmentünk a Pokol kapuján, végig haladtunk a tornácán, majd bejutottunk a torkába.

A Békás szoros Erdély legnevezetesebb természeti látnivalója. 

Az elején kirakott minket a busz, a végén meg felvett, mi pedig sétáltunk egyet. 

A patak mentén, libasorban bandukoltunk, a természet szépségére rácsodálkozva. 

A szurdokvölgyben ugyanis több mint 300 méteres sziklafalak vettek minket körül, amelyek néha annyira közel voltak hozzánk, hogy meg is érintettük őket.

Levezetésképpen sétáltunk egyet Gyergyószentmiklóson, ami Gyergyószék központja. A lakosság ¾-es magyar, szecessziós stílusú az itteni magyar iskola.

A főúton állt meg a busz, innen a Márton Áron úton besétáltunk a Szabadság térre. Fő cél a különböző templomok megtekintése volt, amik egymást érik a városban. 

Utunk során láttunk kettő ortodox, egy (fallal megerősített, kerektornyú) örmény...

...egy katolikus (falába építve kőkeresztek) és egy unitárius templomot...

egy református templomot...

A végén még egy zsinagógát is.

A sétálóutcán érdekes örmény házakat láttunk, a téren pedig a helyi kézművesek házait. 

A parkban Szent Miklós szobra áll...

Egy padon pedig medve ül, hiszen „Miklóson nem játék a medve, nem táncol, csak ül és vár”.

Bagossyékra úgy is ráhangolódtunk, hogy a buszban visszafelé meghallgattuk néhány számukat. Amúgy is sokat szólt a zene a buszon, én meg néha énekelgettem rá.

Folyt. köv.

2025. május