Én, aki évekig
szinte csak népviseletben jártam, és táncházak látogatója voltam, valójában
soha nem tanultam néptáncolni. Most, hogy jobban belegondolok, mégis: általános
iskolában egy évig a tantervben benne volt a néptánc (ének-zenei suliba
jártam), és a bemutatón kékfestő szoknyában pörögtünk a San Marco utcai
művelődési központ (akkor még Úttörőház) színpadán.
A népi dolgok
iránti vonzódásom már egész fiatalon megmutatkozott, amikor gimnazistaként szabadidőmben
rendszeresen jártam a szentendrei Skanzenbe.
Aztán pár év
szünet következett, első férj, majd második, diszkók és bulik. A néptánc akkor
tért vissza az életünkbe, amikor már Érden laktunk. A lányunk kb. 4 éves lett,
és elkezdett Battára járni a Forrás néptáncegyüttesbe. Rendezvényeinken mi is
rendszeresen részt vettünk, a legnagyobb szabású a nyári fesztiváljuk, a
Summerfest volt.
A
máriahalmi-únyi időszak során a baráti csapat nemcsak családi napközit
szervezett, és házibulikat rendezett, hanem néptánc-tanítást is indított. Itt
gyerekek és szülők együtt tanulták a lépéseket, és népdalokat, népi játékokat
tanultak. Ekkor többször jártunk Piliscsabán is a Ward Mária iskola ünnepi
táncházain.
A Biofaluban is
részt vettünk táncházakon. Jó időben a csűr adott otthont ezeknek a
programoknak, rossz időben pedig a Vendégházban jártuk. Ennek az időszaknak
köszönhetem a moldvai alaplépéseinek elsajátítását. Emlékeimben élesen él a sok
erős, csizmás férfi hangja és mozdulata.
Amikor
leköltöztünk Széplak-élőfaluba, ott rendszeressé váltak a táncházak. A nagyobb
gyerekeink hetente jártak a faluházba, ahol a moldvai mellett mezőségit, székit
is tanultak. Mi inkább csak az ünnepi alkalmakon vettünk részt.
Az abai Atilla
király gimnáziumban szintén a tanterv része a néptánc-tanulás. Virágnak ez már
a 4. éve itt, és az Alba Regia néptáncegyüttes tagjaként már egész komoly
fellépései voltak. Idén Virág és Kende már együtt léptek a művészeti iskola
színpadára.
Jómagam aktív
résztvevőként utoljára a négy évvel ezelőtti táncház-találkozón voltam a BS-ben
(bocsánat, Aréna).
Aztán pedig most
pénteken. Az úgy történt, hogy akadt egy szabad estém Budapesten, és valamilyen
programra vágytam. Korábban már kipróbáltam az egyedül mozizást (életemben most
először), pénteken pedig az egyedül táncházazást. Azaz hogy: Egyedül? Dehogyis,
legalább százan roptuk az Eötvös 10-ben a moldvait. Imádom ezt a dob-alapú
dübörgő zenét, a körben együtt mozduló tömeget! Ráadásul sok tiszta arcú,
tiszta lelkű ember társaságában…
Amikor
megismerkedtünk, a férjem azt mondta, lehozza nekem a csillagokat is, csak két
dolgot ne kérjek tőle: hogy énekeljen, és hogy táncoljon. Ezért amikor néha
páros tánc következett, kicsit szomorkodva ültem ki a szélére és árultam
(volna) a petrezselymet, de legnagyobb meglepetésemre kétszer is felkértek. Pedig
azt tapasztaltam, hogy manapság ez kezd kihalni az ilyen rendezvényeken (lásd.
az őszi kudarcos szüreti bált, ahol senki sem kért fel, pedig jó sokáig
ücsörögtem magányosan a parkett szélén).
Az Eötvösben jól
megforgattak, és akkor döbbentem rá, mennyire hiányzik ez az életemből. Rájöttem,
hogy mi a következő vágyam: szeretnék szert tenni egy táncpartnerre!
2019. május
(A moldvais fotók az Eötvös 10 honlapjáról valók.)
Tetszik a blogod! Feltehetem ide? www.tanchazblog.hu
VálaszTörlésPersze, köszi!
VálaszTörlés