Baba

Akik követik a személyes oldalamat, azoknak semmilyen meglepetést nem fog jelenteni ezt a bejegyzés. Akik viszont a „Réka útjá”-t olvassák csak, most biztosan dobnak egy hátast. (Főleg, hogy az előző poszt is ütős témáról, a válásról szólt.)

Gyermeket várok! A hatodikat! Most 12 hetes, úgyhogy a nyári napforduló táján egy újabb taggal bővül a családunk.

Micsoda? Réka? 46 évesen? A 6. gyerekét várja?

Nem volt elég neki ez a 2020-as őrült év? Válás, költözés, új ház, koronavírus, online suli, új szerelem, összeköltözés – még egy babát is bevállalt?

12. hetesen

Szerencsére gonoszkodó megjegyzést nem igazán kaptam, akinek megvan arról a véleménye, hogy ennyi idősen, ennyiedik gyerek, az is jól elhallgatta. Titeket is kérlek, hogy a negatív kommenteket mellőzzétek, pozitív hozzáállással segítetek a legtöbbet.

Minek egy ilyen vén tyúknak még egy hatodik is? Erre racionális magyarázatot nem tudok adni. Egyszerűen úgy éreztük, a szívünkkel, hogy szeretnénk egy közös gyermeket. A baba tervezett, és előre készültünk a fogadására testileg-lelkileg.

A kedvesemnek nincs gyermeke, nem is nagyon számított rá, hogy valaha is lesz. Most madarat lehet vele fogatni, bár az első időkben szinte el sem akarta hinni. A két csík a teszten már eléggé meggyőző volt, de leginkább az ultrahangnál fogta fel, hogy apa lesz. Az már most látszik, hogy szereti a gyerekeket, az enyémekkel is jó kapcsolatban van.

Egyedül a családom reakciói voltak némileg negatívak, de erre számítottam is. Anyukám már Tündérnél is meglehetősen kiakadt, amikor Kincső érkezését megtudtuk, nem is én közöltem vele a hírt, hanem Virág, most pedig a párom mondta el, hogy jön a hatos számú.

A testvérek reagálása nagyon vegyes volt. Az öröm a korral fordított arányosságban van: az idősebbektől megkaptam a „nem normális”, „felelőtlen” és „öreg” jelzőket. Van olyan gyermekem, aki beszélni sem akar a témáról, nem is erőltetem. A kisebbek boldogok, főleg Kincső, aki eddig a legkisebb volt. Most végre ő lehet a nagytesó. Már tervezi, hogy később vele alszik a gyerkő, neki adja a játékait, és megtanítja minden jóra.

A nagy bejelentést szép lassan adagoltuk, először a gyerekek és a nagyszülők, aztán a kollégák és a tanítványok, majd a női kör tagjai, végül ezen a héten a blog olvasói. A gyerekek a suliban nagyon aranyosak, figyelmesek, érdeklődők, rengeteget kérdeznek.

Mivel alapvetően a természetes dolgokban hiszek, ezért csak a legszükségesebb vizsgálatokra mentem el és fogok elmenni. Már jártam védőnőnél, van kiskönyvem, volt labor és ultrahang. Minden a lehető legnagyobb rendben, a baba makkegészséges! Most épp 5,7 cm-es, a feje 2 cm, van két keze, két lába, és dobogó szíve.

Azt persze még nem tudjuk, hogy mi a neme. A lányok inkább öcsikét szeretnének, hiszen nálunk kissé túlteng a női többség, anyósom, sógorom is fiút érez, a párom lányt, nekem meg komolyan: édes mindegy!

Már most imádom, éjjel-nappal simogatom a hasamban, és csupa jó energiát küldök neki. Hogy egészséges legyen testileg-lelkileg. A néven viszont megy a küzdelem, nagyon nem passzolnak az elképzeléseink (a skála az ősmagyar nevektől az angol baseball- és jégkorong-játékosokéig terjed), a gyerekeknek megint más tetszik, úgyhogy ezzel még futunk egy pár kört.

7. hetesen

Aki régóta olvas, az tudja, hogy öt gyermekemből hármat kórházban (az amúgy eléggé baba-mama barát Szent Imrében) szültem, kettőt pedig otthon, Geréb Ágival. Sajnos amióta így beszabályozták az otthonszülést, azóta egy csomó kizáró ok van, ami miatt valaki ezt nem választhatja. Nálam is fennáll egy ilyen ok, és képzeljétek, nem a korom, hanem az előzetes császár. Hiába szültem Kende után a három húgát természetes úton, mégis. Ezért úgy tűnik, kénytelen leszek, nem túl nagy örömmel, praktikus okokból (távolság), a Váci kórház mellett dönteni.

Természetesen anno az összes babaholmit elajándékoztam barátoknak, ismerősöknek. Hogy lesz akkor így meg minden, ami a babának kell? Egyrészt azt minden tudatos ember belátja, hogy amiket reklámoznak, azok közül a töredékére sincs szüksége egy kismamának/kisbabának. Mindez a bizniszről szól, nem lesz bébiőr és légzésfigyelő, nem fogok fejni és cumisüvegezni, nem kellenek méregdrága bútorok, bébikomp és százfunkciós babakocsi, se pólya vagy mérleg. (Van olyan is, hogy popsitörlőkendő-melegítő készülék! Meg: Járássegítő kantár!)

Persze néhány dolog tényleg kell, de ez gyakorlatilag máris megoldódott. A helyi női kör csoportjába tettem fel a posztot – két óra múlva gyakorlatilag MINDEN megvolt. Már itt is van a babaágy (amit valószínűleg csak később és ritkábban használunk majd, hiszen eleinte úgyis velünk alszik), a babakád (bár biztosan sokszor velünk fog fürdeni), és kettő hordozókendő (egy rugalmas és egy csatos). Kapunk majd bölcsőt, mózeskosarat, babahintát. Egy klassz fekvős-ülős babakocsit és mosipelust. Lesz a teraszra járóka, és amikor megtudjuk a nemét, akkor sok-sok babaruha is. Hogy a kismama se maradjon ki, máris kaptam bővebb nadrágokat, felsőket, mert a hasam olyan gyorsan nő, hogy már most nem jönnek rám a normál gatyáim. Bőség van! Imádom ezt a közösséget – amit adunk, azt kapunk! Ezúton is köszönet a sok kedves felajánlásért!

Nagyon odafigyelek magamra. Folytatom (persze kicsit lájtosabban) a reggeli tornát és sokat gyalogolok. A várandósságom elején megmásztam a Börzsöny legmagasabb csúcsát, a Csóványost! Sokkal kevesebb édességet eszek, csokit alig, a mai nap kivételével, amikor a Mikulásnak köszönhetően azt hiszem, csokoládé-mérgezést fogok kapni. Többféle vitamint és ásványi anyagot szedek be, erősítem immunrendszeremet: Béres-csepp, grapefruitmag-kivonat, multivitamin, nyomelem-kiegészítés. Úgy érzem, fitt, egészséges és fiatalos vagyok, minden rendben lesz.

A tünetek közül eddig csak kettőt tapasztaltam, de ez minden eddigi várandósságomnál így volt: álmosság és éhség. Se hányás, se hányinger, se visszerek, se vizesedés, se gyomorégés, se semmi. Aludni viszont bármikor tudnék. Ha van rá lehetőségem, akkor ebéd után is szundítok egyet, és sokkal korábban fekszem le este. Mindig arra ébredek, hogy hangosan korog a gyomrom, és a kora reggel kivételével a nap bármely szakában tudnék enni. Főleg főtt ételeket, leveseket, főzelékeket kívánok.

10 éve szültem utoljára. Minden szülésem más volt, rövidebb és hosszabb, könnyebb és nehezebb, egyszerűbb és komplikációkkal teli. Most az a hozzáállásom, hogy nem agyalok semmin, lesz, ahogy lesz. Nem parázok semmitől, nem olvasok babás horror-sztorikat. („Idősebb” korban szülők siker-sztorijait, pl. Fehér Anna, Gryllus Dorka, Jakupcsek Gabriella annál inkább.) Még a koronavírus sem félemlít meg. Nyugodtan, örömteli szívvel élem meg a várandósságot, és várom a kisbaba megszületését.

 

2020. december