Téli Napforduló

December 21. Az IGAZI karácsony. Számomra véget ért az óév, elindult az új. Bizony, nálam megtörtént a fordulópont. Régi olvasóm tudják, hogy a mi házunk táján a napfordulók és a nap-éj-egyenlőségek mentén rendeződik az év.

Már alig van édesség az adventi zsebes tárolóban. (Néha én is kapok belőle egy-egy drazsét vagy szaloncukrot.) Ezzel fordított arányosságban nő a házban a különböző helyekre (kilincs, lámpa, bútor-fogantyú) felaggatott díszek száma.

Az iskolában az idő múlásával egyre fokozódott az adventi hangulat. Minden terembe odakerült az adventi koszorú. Az aula is ünnepi díszbe öltözött. Kolléganőim szép decemberi faliújságot készítettek, majd a feldíszített karácsonyfa tette fel a pontot az I-re.

A falu is egyre jobban készül a karácsonyra. Az adventi koszorú és központi karácsonyfa közelébe odakerült a betlehemi jászol. Benne barátnőm, Veronika (Színnel-Szívvel Műhely) festett alakjai.

A falu különböző pontjain is feltűntek díszek, pl. a patak feletti híd korlátján, a vasútállomáson, Újtelken, stb. Élmény sötétben végigmenni az utcákon, mindenütt ünnepi a kivilágítás.

Megjött a Mikulás, iskolába, faluba, otthonunkba. Idén persze másként. A két legkisebb lányom rajzot készített a Mikulásnak. Bedobták a Mikulás ládájába a Szent Flórián parkba. A rajzokból aztán kiállítás nyílt a könyvár ablakában.

Mivel a suliban nem lehetett nagy ünnepséget tartani, ezúttal nem személyesen kapták meg a gyerekek az ajándékcsomagot, hanem „titkos manók” rejtették oda a padokra. Egyszer csak különös zajt hallottunk kintről: egy piros ruhás alak járt a kertben. Maga a Mikulás! Egyesek véltek némi hasonlóságot felfedezni a Mikulás és egy bizonyos matematikatanár között, de ez persze csak a véletlen műve.

A faluba is másként jött a Mikulás, mint eddig. Idén egy nagy teherautóra ült fel két segédjével, a manóval és a krampusszal együtt. Körbejárták a falut, szólt a zene, és szaloncukrot dobáltak a gyerekeknek. Még Almáskert határáig is eljutottak. 

A lányaim is lementek hozzá, aztán aljas csellel megpróbálták velem elhitetni, hogy a Mikulás elrabolta és fogva tartja őket a teherautóján. Azért sem hittem nekik, mert élő közvetítésben mindig láttam, épp kinél jár a Mikulás. Sok ismerős gyereket, családot fedeztem fel a képernyőn, többek között a saját lányaimat is, épen, egészségben.

Aznap éjjel aztán megérkezett mindenkihez az IGAZI Mikulás is. Valakinek sikerült lesi-fotót készíteni arról a pillanatról, amikor rénszarvas-húzta szánján átrepült a nógrádi vár fölött. J Az idei ajándékok be sem fértek a csizmákba. Még az én bakancsomba is került két tábla csoki. Fogalmam sincs, ki tette oda. Ezek szerint tényleg létezik a Mikulás?

A Hesz nap is másként zajlott, mint szokásosan. Misa bácsi a Covid miatt nem jöhetett haza a születésnapjára. Ezért az ötödikesek (köztük Kincső) és néhány tanár egy dalt küldtek neki videó-üzenetben. A sport-napra sem jöhettek más iskolákból, ezért az osztályok egymással versenyeztek az exatlon-pályán. Aznap minden órán szóba került Hesz Mihály, én például egy angol nyelvű totót töltettem ki a gyerekekkel iskolánk névadójáról.

Az osztállyal azért tudtunk tartani egy kis karácsonyi ünnepséget. Mindenki megajándékozta azt, akit húzott. Én egy foci-rajongó fiúnak Barcelonás órát adtam, ahol a számok helyén focilabdák voltak. Ettünk, ittunk, mulattunk.

Sajnos az utolsó hetet már nem tölthettem a tanítványaimmal, kollégáimmal (lásd. előző bejegyzés). Csak az interneten keresztül kívántam nekik boldog ünnepeket.

Idén másképp alakul a karácsony a családunkban is. Eddig mindig a Téli Napforduló napján, azaz 21-én összegyűlt a nagy csapat. Most az apukám, a felesége és a húgom a vírus miatt nem találkoznak velünk. Mivel a lányom és párja dolgoznak, ezért az ő beosztásukhoz alkalmazkodva pont Karácsony napján, 25-én fogunk ünnepelni. Utána mennek majd a gyerekek az apjukhoz.

A gyerekeknek egyre kevésbé veszünk meglepetéseket, inkább megkérdezzük őket, minek örülnének leginkább. Így kap Virág kanapét, Kende pedig szerszámot, a kisebbek társast. Engem is kifaggatott anyukám, mit szeretnék: lakberendezési könyveket választottam.

Fenyőfánk már van, ingyen kaptuk Almáskertből. Ma vettünk hozzá talpat is. A lányok minden délután-este az asztalhoz ülnek, és készítik a szebbnél szebb ajándékokat a rokonoknak. Anyukám minden este újabb süteményeket készít, kész a hókifli, megsültek a bejglik, lesz zserbó.

Maga a napforduló nem volt nagy szám. Virág Fehérváron, Kende Füreden, Kincső Berkenyén, nagyszülők Budapesten – mi többiek Nógrádon. Tüzet nem gyújtottunk – csak gyertyát. Meg akartuk nézni a „betlehemi csillagot”, azaz a Jupiter-Szaturnusz együttállást – de az ég borús volt. Senkinek sem volt kedve ünnepelni – így inkább írtam.

Egy hete nagyon rossz dolog történt velünk. Születés helyett halál. Mára elvileg megérkezett a fény. Az idő ugyanolyan borús és komor, mint már jó ideje. Nem tudom megmondani, mikor láttuk utoljára a napot. Az igazi tél, a hó és hideg várat magára. Testileg jobban vagyok. Majdnem egy hétig nem léptem ki a kapun, csak feküdtem, tegnap aztán végre sétáltam, ma már lájtosan tornáztam is. A lelkem hullámzó: néha elfeledkezem a történtekről, akár órákra is (mikor pl. filmet nézem, írok vagy olvasok) – aztán hirtelen elsírom magamat.

Nem tudom, hogy fogunk tudni így karácsonyozni. Az biztos, hogy más lesz, mint idén minden…

Áldott Ünnepet Kívánok!

(A következő poszt 2020 évértékelője lesz.)

 

2020. december