Velem mindig történik valami

Van egy ugyanilyen című Janikovszky Éva könyv. Ott a rosszcsont kisfiúval történnek kalandok, itt meg velem, velünk. Épp ma volt egy beszélgetésem, mely során megkaptam a kérdést, hogy nem unalmas-e a vidéki életem. Ezen eléggé meglepődtem-kiakadtam. 

Azt sem tudom hová kapjak, annyi minden történik körülöttem! Legyen szó akár családról, akár iskoláról, akár faluról, akár csak úgy simán rólam. Megpróbálom összeszedni egy csokorba, mik zajlottak az elmúlt egy-két hétben, úgy, hogy már most tudom, mennyi rengeteg minden fog történni a következő két-három hétben.

Május 26-án véget ért a Kihívás Napjához kapcsolódó pályázat. Mint ahogyan arról már írtam korábban, öten a tantestületből jelentkeztünk a „Legsportosabb munkahelyi közösség” kihívásra. Igazából fogalmam sincs, hányadikak lettünk, de nem is ez a lényeg. Már annyira megszoktam, hogy minden este összeszámolom, aznap mennyit sportoltam! Engem nagyon motivált olvasni, hogy a többiek mit és mennyit mozogtak, és állítom, ez is közrejátszott abban, hogy mostanában szerintem kábé kétszer annyit töltök testmozgással, mint korábban. Ma például legalább négy órát, ebben volt jóga, futás, kerékpár, túra és izomedzés is (azaz ásás, lapátolás, talicskázás J). A Kihívás Napján ráadásul a „Legsportosabb iskola” felhíváshoz is csatlakoztunk. Amúgy is sokan járnak a suliba bicajjal vagy rollerrel, de ezen a napon szinte mindenki azzal jött, vagy görkorival, gördeszkával.

Ezerrel zajlanak a Jerusalema tánckihívás próbái. Ugyebár úgy alakult, hogy én lettem a tánc betanítója. Már egész jól tud mindenki mindent, nagy a lelkesedés. Alapvetően az iskolások csapatában leszek, de korhű (királylányos) ruhába is be fogok öltözni a várban zajló jeleneteknél. (Még a tűzoltók is hívtak, hogy öltözzek be menet-felszerelésbe!) Nem akarom lelőni a poént, de nagyon szuper lesz a forgatókönyv meg a koreográfia. Természetesen megosztom majd veletek az ebből készült videót. Ennek felvétele jövő héten indul!

A tánc egyre nagyobb szenvedélyem, amit két másik helyen-alkalommal is volt lehetőségem gyakorolni. A közelben egy Szabadtánc nevű rendezvényen voltam, aminek a neve rögtön el is árulja, hogy itt szó sem volt semmiféle kötött lépésekről, megszabott koreográfiáról. Félhomály volt, dübörgő zene és én. Tudom, furának hangozhat, de másfél órán át végig csukott szemmel táncoltam! Nagyon brutális és hihetetlennek tűnő megéléseim voltak!

A másik tánc-esemény szintén szabad volt, viszont nagyon is közösségi. Azaz hogy: egyedül táncoltam, de egy csomó más emberrel körülvéve. Az Ecstatic Dance-ről van szó. Erről a kezdeményezésről, ami anno a MagNet Házban indult útjára, négy évvel ezelőtt írtam már a Női Szemmel oldalra. Akkor interjút készítettem a parti négy arcával, most egyikük, Zoli tartott táncot, ezúttal a Margitszigeten, a Nagyréten. Két és fél órán keresztül tomboltunk mezítláb a fűben, a tűző napon.

A Margitszigetre még egyszer eljutottam, ez a másik alkalom egy régi-új téma az életemben. Kátai Piros, alias Sella ismertetett meg még 11 éve az Anasztázia-könyvekkel. Akkoriban ez a sorozat egyfajta Bibliám lett - aztán a váláskor valahogy szépen az egész a volt férjemnél maradt. Egy időre kicsit el is feledkeztem róla, habár tudat alatt sok tanítás motoszkált bennem, beépült az életembe. Most egy Anasztáziás találkozón vettem részt a kolostor-romnál, ahol a fő téma a Szeretet Tere (egyik vesszőparipám) volt.

Május utolsó vasárnapja Gyereknap, hosszú idő után az első komolyabb rendezvény volt a faluban. A gyerekeket persze a vattacukor meg a palacsinta vonzotta leginkább, de én is szívesen mentem le beszélgetni, mókázni. Belerángattak egy sorversenybe, ahol szlalomban kellett futni meg karikákon átbújni. Egy testfestő világbajnok (azt sem tudtam, hogy ilyen létezik) szépítette a gyerekek kezét, én is kértem tőle egy non-figuratív mintákkal díszített R-betűt a karomra. Örökzöld slágerekre Fitt-Tündér táncoltatta meg a népet, persze én is beálltam. Tudjátok, én nagyjából bármire tudok mulatni, ezúttal például a „Hej, Rigó, Rigó, te sárga csikó” című nótára.

Egyik kedvenc helyem, a diósjenei Boróka-ház bolhapiacot szervezett. Amikor még csak az úton sétáltam a vasútállomásról felfelé, már megláttam a ház kisvasútját, amiről ismerősök és ismeretlenek integetve köszöntöttek. Főleg palántákért mentem oda, meg barátokkal találkozni. Vásároltam is persze néhány növénykét (amiket aztán később kiegészítettem a gazdaboltból is), megvettem a helytörténész bácsi könyvét a kistérség látnivalóiról, ittam finom teát, ettem isteni pogácsát. És persze jókat beszélgettem kedves emberekkel.

Nógrádon a Vár parkolójában kézműves vásárt tartottak. Mint mindig, most is nagyon színvonalas volt a kínálat: kerámia, fonott kosár, gyöngy, faragás, textil, ékszer, valamint termelői finomságok, pl. méz, sajt, gyógynövény, gomba vagy szörp. A szépséges portékák mellett ide is a jó társaság miatt kerékpároztam el. Azért persze pénzt is költöttem: nem tudtam ellenállni az isteni kürtős kalácsnak, és vettem gyöngyös karkötőt meg szütyőt Tündér lányomnak.

Merthogy négyes számú gyermekem születésnapját ünnepeltük a héten. A hivatalos gyerekkor véget ért számára, 14 éves, azaz fiatalkorú lett. Ennek örömére nugát-tortát kért, aminek a krémje félig csoki félig Nutella volt, és nagyon hamar elfogyott. Könyvet kapott, társasjátékot, és majd egy babzsákot fog, ha kiválasztja végre a neki legjobban tetszőt. Tegnap nagyobb családi összejövetelt tartottunk, evéssel és beszélgetéssel. Mivel itt a nyár, a lányok a medencében töltötték a nap nagy részét, anyukámék meg élvezték a vidék csendjét és jó levegőjét.

Most volt az osztálykirándulás! A gyerekek nyúztak, hogy menjünk kerékpáros-túrára, hát merészen belevágtam. Ehhez persze kellett sok segítő szülő, kísérőnek illetve bicikli-fuvarosnak. Magyarkút-Verőcéig vonatoztunk el a kis pirossal, ott vártak ránk a kerékpárjaink. Innen kitekertünk a Duna-partra, Kismaroson át Nagymarosra. Az első pihenőnél a gyerekek megrohamozták a játszóteret, különösen az óvodás-méretű kismotorokat élvezték. Mezítláb bementünk a vízbe és pancsoltunk. Zebegény volt a következő cél, ahol a gyerekek kövekkel kacsázgattak.

Visszafelé ismét megálltunk Nagymaroson, ahol már annyira meleg volt, hogy a merészebbek teljesen megfürödtek a Dunában. Verőcén a strandon trambulinoztak, vidámkodtak. Az éhes csapatot pizza és fagyi várta. Míg mi felnőttek beszélgettünk az étterem teraszán, a gyerekek megint játszótereztek. Nagyon jó tempót mentünk, szépen együtt tudtunk haladni. Összesen 36 kilométert tekertünk. A másik nagy örömöm, hogy úgy tűnik, végre jól összekovácsolódott az osztály, szuper kis csapat lett belőlük.

Ma egy kisebb túrán vettem részt az iskola tanáraival. Jövő héten akadályversenyt és kirándulást szervezünk az iskolásoknak, ennek az útvonalát jártuk ma be. Sárban tapicskoltunk, derékig érő fűben gázoltunk, némi bolyongás után eljutottunk Sóskútra. A hangulat, mint mindig, szuper volt, sokat beszélgettünk, nevettük. Szeretem, hogy ők a kollégáim!

Végül pedig: folyamatosan zajlik a kert rendezése. A nagy hír, hogy végre-valahára megérkeztek a magas-ágyások! Majdnem egy hete töltjük fel őket ágakkal, komposzttal és földdel. Nemsokára belekerülnek a palánták is. A következő bejegyzés természetesen erről, a veteményesről, a finom zöldségekről, és az újabb virágokról fog szólni.

Emellett persze zajlik nálunk a tanév-végi hajrá, több mint száz témazáró nagydolgozat megíratása és kijavítása, projektek, felelések, jegyek lezárása, készülés a ballagásra, satöbbi… Ja, és még jobban levágattam a hajam! J

A címről így a végére egy idézet jut eszembe a "Békés harcos útjá"-ból: "Olyan nincs, hogy semmi sem történik. Nincsenek átlagos pillanatok." Na, unalmas az életem?

2021. június