Hihetetlen, hogy mennyi minden belefér 4x24 órába! Rendkívül sűrű volt ez a hosszú hétvége, és nagyon termékeny is. Ha valaki múlt héten (farsangot, helyettesítéseket, ünnepi műsort követően) megkérdezett volna, mit fogok csinálni ebben a négy napban, tuti azt válaszoltam volna, hogy: Semmit! Csakis pihenés! Nos, minden volt, csak pihenés nem, de ez pont így volt jól.
Én, mint ahogyan azt hű olvasóim bizonyára tudják, nagyon nem vagyok az a lustálkodós alkat. Mindig akad valami ötletem, amit meg kell valósítanom, ha nem rögtön, akkor azonnal. Képtelen vagyok huzamosabb ideig megülni a seggemen, nekem mindig csinálnom kell valamit. Ha pedig március és langyos idő és napsütés, akkor ez a tennivaló csakis kertészkedés lehet.
Még tavaly vettem itt helyben használt nádszövetet, de a négy tekercs a tél során a sufniban várakozott. Most érkezett el az idő, hogy felkerüljön az utcafrontra. A munkálatok vezetője Kende volt, a többiek az utasításai szerint dolgoztak a keze alá.
Először is szükség volt némi előkészületre is. A gyerekek a kerítés mentén végig kikapálták, elegyengették a földet, lemetszették a kilógó ágakat, így a mogyoróbokrok most kissé rendezettebb képet mutatnak.
Aztán előre hozták a tekercseket a kapuhoz. Kaptunk egy nagy kupacnyi gyorskötelegőt, azzal erősítették fel őket a meglévő drótkerítésre. Pont elég lett az utcafrontra, pici még be is tudtak vele fordulni oldalra.
A lemetszett ágakat a lányok a kert végébe vitték (jók lesznek majd gyújtósnak), én pedig felgereblyéztem a kisebb gallyakat, leveleket. Szép rendezett lett végre az utcafront, és a nádpalló megvéd a kíváncsiskodó tekintetek elől.
Ezalatt Kende kinyitotta a télire elzárt külső vízvezetéket, és beüzemelte a kerti csapokat. Megszerelte az egy ideje vacakoló zárat és biztonságosabbá tette a kis bejáró burkolatát. Mindeközben én a lábamat lógatva lustiztam. Ja, mégsem. J
Megérkezett ugyanis a várva várt termőföld. Jóval olcsóbban, mint tavaly, és sokkal jobb minőségű is. A múltkori szürkés volt, ez szép sötétbarna. Az utánfutóról letoltuk lapáttal kupacba.
Az én dolgom már „csak” az volt, hogy belapátoljam a földet a talicskába, odaszállítsam a különböző kisebb-nagyobb ágyásokhoz, és feltöltsem őket földdel.
Új földréteget kapott a két magaságyás, a kör alakú virágágyás, a sziklakert, a levendulák, és a két fűszerkert. Még a rózsabokor tövébe is jutott belőle.
Tavaly boltból vettem virágföldet, de idén ezzel fogom feltölteni a cserepeket is, amikbe fűszernövényeket és virágokat ültetek majd. Remélem, a növénykék örülnek majd a tápanyagban gazdag talajnak, és szépen fejlődnek majd benne.
Télire beszedtem a házavatóra kapott kerámiákat, mert azt mondták, nem tesz jót nekik a fagy, berepedhetnek. Csak a terasz párkányán maradt néhány.
Most újra előszedtem őket, és leszúrtam a fák tövébe, ágyásokba.
Ismét színpompás gombák, virágok, pillangók, boszorkánysapkák, harangok díszítik a kertet.
Kikerült a madáritató is. Apropó madárkák: hihetetlenül hangos madárkoncert hallatszódik Almáskertben reggel és este. A feketerigók egész közel merészkednek az emberhez, zörögnek az avarban, keresik az ennivalót, készítik a fészkeiket. Csuszka csúszkál az almafán, vörösbegy röppen a teraszra.
A nagy veteményesre túl sok energiám már nem maradt. Csak annyi, hogy a felrotált földet elegyengettem gereblyével.
Aztán annyira belejöttem a gereblyézésbe, hogy átszántottam vele az EGÉSZ kertet. Összeszedtem az ősszel lehullott faleveleket, a tél során letöredezett gallyakat. Jó sok kupac összegyűlt, a lányok felváltva talicskázták hátra a komposztálóba.
Pihenésképpen, mert nem bírtam ki, azért vetettem egy kicsit. A magaságyásokba majd május végén kerülnek ki a paradicsom- és paprika-palánták. Hogy addig se álljon üresen, raktam bele a koraiakból. Az egyikbe háromféle salátát, a másikba spenótot, retket és hagymát.
A cserépbe ültetett áfonyabokrocska túlélte kint a telet, elkezdett rügyezni.
Egy szem sárga kankalin virágzik a kert közepén. Már apró ibolyák látszódnak a fű között, nemsokára minden csupa lila lesz!
Még több hagymás bújt elő a földből. Látom, lesz sok nárcisz, jácint és tulipán. Nagyon várom már, hogy milyen színűek, fajtájúak lesznek. Minden virághagyma egy-egy rejtély, míg meg nem mutatkozik.
Holnap kapok aranyeső és mályva vesszőket, hogy több virágos cserje legyen a kertben.
Nekem nemcsak ez a ház meg ez a kert jelentik az otthont, hanem a falu, Nógrád is, különösen annak az üdülőrésze, Almáskert. Múltkor már nagyon kiakadtam, mennyi szemét van eldobálva árokparton, bokor tövében. Többnyire sajnos alkoholos italok üvegei, dobozai. Elhatároztam, hogy szemétszedő akciót hirdetek.
Ezen végül is csak ketten jelentünk meg, de így is rendkívül hatékonyak és jókedvűek voltunk. Zsákokkal és kesztyűkkel felszerelkezve jártuk be Almáskert egy nagyobb részét. Minden szemetet felszedtünk! Találtunk maszkot, zsebkendőt, sörösdobozt, borosüveget, műanyag palackot, és sok mindent. Két zsák telt meg, mi meg örültünk, hogy tehettünk valamit Almáskert tisztaságáért. (Az akció egyébként hétvégén folytatódik a településrész keleti felével.)
Rájöttem, hogy végérvényesen megöregedtem. Ugyanis lett nekem egy nyanyás étkészletem, vénasszonyos kredencben. Komolyra fordítva a szót: tényleg kaptam egy új étkészletet. Először örültem a hírnek, mert ha itt a nagycsalád vagy jönnek barátok, akkor jól jön több tányér. Amikor viszont megláttam, rájöttem, mennyire nem az én ízlésem, aranyszélű, rózsamintájú.
Utána azonban átkattant bennem valami, és rádöbbentem, mekkora értéket képvisel ez a mai világban. Mély-, lapos- és kistányérok, levesestál, mély- és lapok kínálótányérok, még szószos edény és sótartó is van hozzá. De hová rakjam az én 4 (!!!) négyzetméteres konyhámban? Hohó, van énnekem egy üveges kredencem! Igaz, eddig a kézműves dolgok voltak benne, de most újratervezés történt, és idekerült a vitrinbe az én békebeli, mamikás étkészletem.
Na jó, az első bekezdésben kicsit kamuztam, mert mikor lement a nap, azért tudtam kikapcsolódni, pihengetni is. Utolértem magamat az oroszozással. Beüzemeltem végre a pöpec kis új lapotopomat. És megírtam rajta kettő blogbejegyzést is. Március 15-ét pedig mindössze annyiban ünnepeltem meg, hogy egész nap kokárdát viseltem itthon.
A hosszú hétvégébe egyébként belefért egy fél nap a Dunakanyarban. A legmelegebb és legragyogóbb napon elkocsikáztunk erre a számomra nagyon kedves vidékre. Nagymaroson leparkoltunk a kompnál és sétáltunk egyet a folyóparton. Megnéztük a helyi étkezési lehetőségeket, a hekkest illetve a Piknik Manufaktúrát.
Aztán úgy döntöttünk, hogy menjünk át Verőcére pizzázni. A pizzázásból végül is semmi se lett, mert beültünk az egyik vendéglőbe, ahol húsos és húsmentes étek egyaránt akadt. Utána fagyiztunk is - a Family Frost-ból szoktunk ugyan fagylaltot venni, de idén ez volt az első igazi, tölcséres fagyizásom. A strandon sétálgatva nyalogattuk el a fagyit.
Nógrádra visszatérve még belefért egy kis italozás a Vár Vendéglőben. A Top Joy ezúttal ezt üzente: „Fogd meg a kezét, és fuss!” J
2022. március
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése