A tavasz a kedvenc évszakom, az április vége-május eleje a kedvenc időszakom, a mostani a kedvenc időjárásom. Kellemesen langymeleg van, napközben 18-20 fok körüli a hőmérséklet, a nap hol süt, hol jönnek-mennek az égen felhők, a szellő lágyan fúj.
A cseresznyefák mostanra ledobták fehér ruháikat.
A faluban most az almafák virágoznak. Igazából nekem is van egy almafám, csak dicsekedni nem szoktam vele, ugyanis szegényke nagyon satnya, alig terem, de nem vágatom ki, mert zöldnek, árnyéknak jó. Most rajta is megjelentek az első virágok.
A japánbirs még ciklámen színben pompázik.
Itt a május, itt van hát az orgona, anyukám kedvenc virága. Nálunk is van egy szép nagy orgonabokor. Erről szedünk egy-egy csokorra valót, hogy kint is, bent is díszítse vázában az asztalt.
„Május szépen zöldellő…” Hirtelen, mindössze pár nap alatt nagyon bezöldült körülöttünk minden. A mogyoróbokrok, a nyírfák, még a diófán is megjelentek az első levélkék.
A fű is nagyon dzsungeles volt már, ezért megejtettük az idei első fűnyírást. A lányok megosztva végigmentek a gyepen a fűnyíróval, én pedig szépen haladtam utánuk sarlóval, és a fák törzsénél, bokrok tövében vágtam rövidre a füvet.
Ilyenkor mindig kicsit szomorkodom, elsiratom a vadvirágokat. Pedig a tavalyi tapasztalatok alapján tudom, hogy pár nap múlva megint előbújnak. Ez így is történt: máris újra itt a gyöngyike, a pitypang, és a százszorszép.
Újabb tulipánok nyíltak ki a kertünkben: bordó, narancssárga, páros rózsaszínű.
A falu is tele van pompás színes tulipánokkal.
A múltkor vásárolt virágpalántákat átültettem virágcserepekbe. A terasz korlátját díszítem velük.
A kör alakú virágoskertben egészen picik még az egynyári virágok, de végre ők is előbújtak. Lesz majd sárgaviola, bársonyvirág (büdöske), porcsinrózsa, körömvirág, őszirózsa, rézvirág.
A sziklakert tél végén nagyon siralmasan nézett ki, egészen reménytelennek tűnt, hogy itt bármi is történni fog. Aztán egyszer csak megjelentek benne az első zöldek, most pedig már egész jól növekszenek itt a növények. A nagyon üresen maradt részekre majd később ültetek valamit, ami árnyékkedvelő.
Megjelentek nálunk az első fűszernövények. Némelyik olyan nagyra nőtt már, hogy az idei első csokrokat le tudtam belőlük szedni, és fel tudtam akasztani őket száradni. A zöldséges szélére két éve ültetett oregánót nem zavarja a szántás, a rotakapálás, ő köszöni szépen, jól van és virul. Csakúgy, mint szomszédságában a snidling. A veteményes szélén tárkony és menta nő, ez még az előző lakók érdeme. A fűszerkertben zöldell a petrezselyem, a levendula, a citromfű, és egyelőre icipiciben, de a kapor is.
Megérkeztek Nógrádra, majd hozzám Almáskertbe a zöldség-palánták! Vásároltam többféle paradicsomot (fa, ökörszív, K3, holland – erre nagyon kíváncsiak vagyunk, milyen lesz, a levele egyáltalán nem olyan, mint egy paradicsomé), paprikát (fehér vastag húsú, özön vékony húsú, édes zöld, Jancsi). Ezen kívül csípőset is, bár azt nálunk senki sem eszi, de annyira cuki a bokor a picike paprikákkal. Vettem még: bazsalikom, cukkini, padlizsán, valamint szabadgyökeres zeller és karalábé.
Később tervezem csak őket kiültetni, ha majd felszabadul a hely a magaságyásokban. Addig napközben kint vannak a teraszon, sütkéreznek a napon, kapnak egy kis vizet is. Délután-este behozom őket a házba, az éjszakát bent a melegben töltik. Tegnap kiderült, hogy maradt még palánta. Nem bírtam ki, elcsábultam, és ma még vettem további paradicsom- és paprika-palántákat. Vajon ez függőség? Bárcsak mindenki ilyen függőségben szenvedne a világon…
A másik „függőségem” a tánc. A gyerekeim életének része a néptánc, de nekem eddig mindig csak táncházakban meg mulatságokon volt alkalmam néptáncolni. Nemrég megtudtam, hogy a diósjenei néptánccsoport új tagokat toboroz. Nosza, jelentkeztem, és hétfőn meg is volt életem első igazi néptáncos próbája. Nyolcan voltunk, és rábaközi táncot tanultunk. A régiek ezt már ismerték, ők gyakorolták, mi újak tanultuk a koreográfiát. Szerénytelenség nélkül állítom, hogy nagyon jól ment, és állóképességgel is jól bírtam. Mivel itt nem készült kép, ezért egy kb. tíz évvel ezelőtti szennai képet tettem ide.
Iskolánkban a fenntarthatóság jegyében telt ez a hét. Hétfőn akadályversenyt tartottunk, én az osztályomat, a hetedikeseket kísértem végig.
A tónál egy környezetvédelmi témájú puzzle eldugdosott darabkáit kellett megtalálniuk.
A Csurgó-forrásnál találós kérdésekre válaszoltak, és természetről szóló kvízt oldottak meg.
Az iskola udvarán gyógy- és fűszernövényeket kellett felismerniük.
A pályán pedig ügyességi sorverseny várta őket.
Mivel olimpiai iskola vagyunk (névadónk Hesz Mihály olimpiai bajnok kajakozó), minden évben meghívunk egy-egy híres sportolót. Csütörtökön egy háromszoros olimpiai aranyérmes kajakozót, ráadásul Exatlon résztvevőt, Szabó Gabriellát láttuk vendégül.
Először megnéztünk egy kis videós összeállítást a versenyeiről meg az Exatlonról. Aztán interjú készült vele, aminek a végén a gyerekek is kérdezhettek tőle. Az eseményt közös fotózás és autogram-osztás zárta.
Elég sokat sikerült a héten magammal foglalkozni. Hétfőn arcmasszázsra mentem, ahol széken ülve a nyakamat, vállamat masszírozták, majd fekve az arcomat olajos masszázzsal kényeztették. Szerdán (öt év óta először) eljutottam kozmetikushoz. Először bőrradírozás történt és gyümölcssavas hámlasztás, aztán hialuronsavas krémpakolást kaptam. Ezt géppel masszírozták a bőrömbe, aztán itt is egy fincsi arcmasszázsban részesültem. A végén még, életemben először, a szemöldökömet is kezelésbe vették. Csütörtökön pedig fodrász zárta a szépség-hetet festéssel és vágással.
Nagyon nem szoktam ennyit foglalkozni magammal, pláne nem szakemberek segítségével. Számomra a bőrápolást a reggeli aloés krémem, és a heti egyszeri mandulaolajos pakolásom szokta jelenteni. Na de ugyebár szépnek kellett lennem, hiszen pénteken volt a 30 éves érettségi találkozónk. Bizony, három évtizeddel ezelőtt, 1992-ben ballagtunk el az óbudai Árpád Gimnáziumból.
Ennek ötletgazdája és egyik szervezője is voltam. Egy Bécsi úti étteremben, a Pódium Bisztróban foglaltuk le a teljes belső teret. Szükség is volt rá, ugyanis nemcsak az osztállyal, hanem az egész évfolyammal találkoztunk. A mi osztályunkból jöttek el a legtöbben, 35-ből, 30-an, ami szerintem nagyon szép szám. Szerencsére mindenki él tőlünk, és általános benyomásom az volt, hogy a csajok nagyon csinosak és jól tartják magukat, a pasik közül viszont jópárra ráférne egy kis tuning. Tanáraink közül csak néhányan tudtak eljönni; sajnos többen meghaltak, illetve idősek, betegek már.
Spárgás rizottót ettem és narancslevet ittam. Sokat beszélgettünk, régi fotókat nézegettünk, régi élményekről sztorizgattunk, beszámoltunk egymásnak az életünk alakulásáról, és persze sokat nevettünk. Amikor besötétedett, átmentünk az Amfiteátrumhoz. Az Árpádos ballagás ugyanis nagyon különleges, mindig este tartják, fáklyákkal világítanak a romokon, és világító buzogányokkal végzett gyakorlat zárja az eseményt. Aztán visszamentünk az étterembe, ahol olyan sokáig beszélgettünk, hogy hajnali 3-kor feküdtem le aludni.
Másnap viszont korán kellett kelnem, hiszen jöttünk ki együtt Nógrádra. Szombaton ugyanis családi találkozót tartottunk itt Almáskertben. Végre sikerült (majdnem) mindenkinek, öt gyereknek és két nagyszülőnek eljönnie. Virág ugyan dolgozott, de helyette itt volt a „menyem”, Bori.
Az összejövetel egyik célja az Anyák napja megünneplése volt. Kapott is tőlem az anyukám sok-sok orgonát, és még több puszit. Az ebéd szokásosan isteni finomra sikeredett: fűszeres újkrumpli, vegáknak tofu, húsevőknek csirke, hozzá vegyes saláta. A desszert Nagymami-féle muffin, de Kincső saját süteménnyel készült, lekvárral töltött kiflit sütött nekünk.
A másik cél sokkal hétköznapibb volt, ugyanis egy kis kalákára hívtam össze a családot. Több hete, inkább hónapja érik már nálunk a sufnipakolás. Valahogy mindig úgy van ez, hogy tavasszal rendet teszünk benne, aztán szép lassan nőttön nő benne a kupi, de senkinek sincs kedve ott rendet tenni. Még nekem se, aki köztudomásúan rendmániás vagyok.
Tegnap aztán együtt kipakoltunk belőle mindent, szelektáltunk, selejteztünk, rendezkedtünk, pakolásztunk, többek között szerszámokat, kerti eszközöket, befőttes üvegeket, gyújtós-fát. Sok mindent kidobtunk, sok mindent levittünk a pincébe.
Átpakoltuk a maradék tűzifát is. A régi helyéről minden fa elkerült, és a sufniban kapott helyet. A teraszról is elpakoltuk az utolsó adag fát; úgy döntöttem, jöhet akármilyen hideg májusban, én már tuti nem gyújtok be többet, legközelebb majd csak októberben.
Végre üres az a hely, ahol eddig a fa télen rendkívül ronda nejlonnal volt letakarva. A sufni pedig végre átlátható és rendezett. Ez az épület továbbra is a legocsmányabb része az ingatlanomnak. 100 éves terv, hogy amint lesz pénzem rá (haha), először kívülről, később belülről faburkolatot, illetve faajtókat, -ablakokat kap.
Ma pedig elérkezett a május. A mai nap, május elseje triplán jelentős.
1. Munka ünnepe. Amikor ugyebár nem dolgozik az ember lánya. Haha! Annyiban volt jó dolgom, hogy a tegnapi családi napról maradt bőven ennivaló, így főznöm nem kellett. A nap nagy részét egyébiránt viszont munkával töltöttem. A szokásos házimunkán (takarítás, mosogatás, dupla mosás) kívül a kert várt rám, de nagyon.
Jóska bácsi, a nyolcvanakárhány éves szomszédom át akart hívni pálinkára. Jóska bácsi, már mondtam, hogy nem iszom alkoholt! Akkor menjek át szarvas-pörköltre. Jóska bácsi, már mondtam, hogy nem eszem húst! Nem is dohányzik? Dehogy dohányzom! Rékácska, maga nem cigizik, nem alkoholizál, ráadásul vega, hát mit ér így az élet? Maga egész nap csak dolgozik, pedig élveznie kellene az életet, Rékácska körül dongania kellene a férfiaknak. (Szintén: Haha!)
Jóska bácsi amúgy nagyon tud élni és bulizni. mindig jönnek hozzájuk rokonok, barátok, nagy bográcsozásokat rendeznek, iszogatnak, beszélgetnek. Ilyenkor mulatós zene megy, és mivel Jóska bácsi kicsit már nagyot hall, ezért csutkára tekeri fel a hangererőt. Így Rékácska ma úgy kertészkedett, hogy közben kicsit táncikált, kicsit énekelgetett Jóska bácsi mulatós zenéire.
Elsődleges fontosságú a kertben a gyomlálás volt. Kapáltam és kézzel gazoltam. Olyan, elvileg tavalyi zöldségek jöttek elő a veteményesben, melyek létezéséről is nem tudtunk, vagy nem is emlékeztünk rájuk. Van már itt sárgarépa és hagyma, cukkini és petrezselyem.
Elvetettem az áprilisi magokat. A földbe került: karfiol, brokkoli, káposzta, uborka, kukorica, valamint elduggattam négy maréknyi ajándékba kapott hagymát is, vöröset, lilát vegyesen.
Ma készítettem idén az első értékelhető salátát saját, magas-ágyásban nevelkedett zöldségekből: spenót, újhagyma, retek.
2. Anyák napja. A nagylányom és a fiam messenger-en köszöntött, a középső lányaim pedig egész egyszerűen elfeledkeztek az ünnepről.
Kincső viszont jól meglepett. Míg én reggel bent tettem-vettem a házban, ő kilopakodott a kertbe, és szedett nekem egy nagy csokor orgonát. Ezen kívül egy olyan szivecskével ajándékozott meg, amit ő maga varrt.
3. Majális. A faluközpontban májusfa-állítást rendeztek. Többnyire nők és gyerekek kötötték a szalagokat a fa ágaira, és a férfiak állították fel a helyére. Szólt a zene, lehetett süteményt enni, üdítőt inni.
„Valami véget ért…” Véget ért hát egy hónap, és kezdődik egy új. Ki tudja, mit hoz a május? Bizakodva nézek a hónap elébe.
(A népviseletes babák Dávid Barbara tulajdonában vannak, a fotókat is tőle kölcsönöztem.)
2022. május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése