Farsang - Kowa

A továbbtanulási hajrá utolsó szakaszában járunk. Megtörtént az összeolvasás (jegyek, adatok, kódok), sok fénymásolás, sok aláírás, már semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy a dokumentumok holnap postára kerüljenek. Részemről a továbbtanulással kapcsolatos feladatok nagy része ezzel lezárult. Még néhány szóbeli vizsga van hátra, aztán már csak drukkolni kell, hogy mindenkit a lehető legjobb helyre vegyenek fel.

Amúgy nagyjából az egész hetet némileg betegen csináltam végig. Nem volt semmi komoly, csak kis orrfolyás, kis torokfájás, kis köhögés, meg általános gyengeség. Szerintem pont azért tudott betámadni ez a kórság, mert eléggé le voltam merülve, kifogytak az energia-tankjaim.

Kedden viszont még sok volt az energiám, mintha valami löketet kaptam volna. Az elmúlt kb. három évben járok ilyen-olyan rendszerességgel kosarazni, de az eddigi időszak talán legjobb edzését éltem meg most a héten. Pedig már akkor bujkált bennem a gyengeség, a kórság. Aznap nagyon jól mentek a lepattanók, a passzok, a védekezés, és még egész sok kosarat is dobtam.

A kézilabdázóink energiaszintje a héten az egekben volt. A helyszín Salgótarján, az esemény a megyei döntő. Az 5.-6. korcsoportból a lányok negyedik helyezettek lettek, a fiúk harmadikak, így ők bronzérmet nyertek. Szerdán a 7.-8. fiúk utaznak a megyeszékhelyre, és játsszák le a döntő meccseket. Hajrá, Hesz!

Hajrá, Réka is, ugyanis, képzeljétek, egy komolyabb életmód-váltásba fogtam bele! Azaz fogtam volna, ha ez a betegség közbe nem jön. Mindenesetre terv szintjén már megvan, miken fogok változtatni az edzés és az étkezés terén. Ehhez fogadtam egy „személyi edzőt” is. Egy hétre előre kidolgozzuk az edzés-tervet. Minden nap végén megírom neki, miket sportoltam, miket ettem. Baromi szigorú! Ha nem annyit, vagy nem úgy csinálom, amennyit és ahogyan kellene, akkor jól leteremt. Tihanyi Kendének hívják…

A hét egyik csúcspontja a Hesz-es farsang volt. Pénteken délelőtt megvoltak a főpróbák; a miénk, ahogy a nagykönyvben meg van írva: rontások, botlások, amit csak el tudtok képzelni. Tudtam, hogy ha a főpróba nem túl tökéletes, akkor az előadás az lesz. (Az is lett!)

Délre érkezett a pizza. Hamar elfogyott a sonkás, kukoricás, szalámis illetve brokkolis. Aztán a terem öltözővé, fodrászattá, smink-szalonná változott. Nagyon készültek a gyerekek. A fiúk sima fehér ing, fekete nadrág, fekete bőrcipő, hajak levágva, belőve. A lányok szépséges ruhákat szereztek, frizura költeményeket varázsoltak, sminket, körmöt csináltattak. Igazi királylánynak érezhették magukat.

A délutáni programot a tornateremben az osztályom, a nyolcadikosok tánca nyitotta meg. Hat héten át, ha jól számolom, tucatnyi alkalommal próbáltak rá. Segítségünkre volt ebben Anikó. Én ugyan táncoslábú vagyok, keringőzni azonban a sima alaplépésen kívül nem tudok, így a szülőkkel úgy döntöttünk, szakemberre bízzuk

Indira – Love story című számára táncoltak, ez egy francia nyelvű dal. Minden nagyon simán ment, a gyerekek szépek voltak, ügyesek voltak.

A tánc a csoportos, majd négyes meghajlásokkal fejeződött be. Mégsem ért véget teljesen, hiszen ez után következett a tanárok felkérése. Én Dáviddal és Szabival táncoltam. Ezt követően kérték fel a gyerekek a szüleiket, testvéreiket. Legvégül a csoportos és páros fotózások estek meg az egyik sarokban.

A nyitótánc után jöttek a – sokszor nagyon ötletes – egyéni jelmezek, pl. hűtő, szardínia, Túró Rudi, üdítő-automata, léggömb, majd az osztályok csoportos fellépései. Köztük medúzák, mulatós mix, reptéri szín, M&M’s csokigolyók, Mekk Mester meséje, századeleji dívák, stb.

Kincsőék egy utazós jelenet keretében mutattak be egy Just Dance táncot. A jelmezük nem volt valami komplikált: fehér ing és nyakkendő. A Dragostea Din Tei című román nyelvű dalra adtak elő egy koreográfiát.

És ezzel még nem ért véget a fellépések sora. Itt az ideje, hogy lerántsam a leplet a farsangi meglepetésünkről: a western-előadásunkról!

Utoljára három éve léptünk így színpadra farsangkor, akkor egy boszorkány-táncot adtunk elő. A mostani koreográfiát én találtam ki és tanítottam be. Erre készültünk a tanárokkal heteken át, nulladik órákban és nagyszünetekben gyakorolva. Cowboyoknak, cowgirlöknek öltöztünk be. Fejünkön kalap, nyakunkon apacskendő, rajtunk kockás ing, farmer.

A „Jó, a rossz és a csúf” zenéje segítette a ráhangolódást. A „Volt egyszer egy vadnyugat” ikonikus szájharmonikás zenéjére vonultunk be, titkos ellenség után leskelődve. Majd beindult a „Cotton Eye Joe”. Dobogtunk, tapsoltunk, mindeközben a férfiak paripáikon belovagoltak. Ez után jöttek a klasszikus country tánc-elemek: forogtunk, ugráltunk, sasszéztunk.

A fiúk a direkt erre a célra készített bendzsókon „gitároztak”, valaki lájtosan, valaki kemény-rockosan, valaki metálosan. Mindeközben mi a lányokkal simiztünk (másutt csirizésként ismert összekapaszkodós-ugrálós forgás.)

Ezután hármas formációkban „összevesztünk” a férfiakon, pacsiztunk velük, rángattuk őket ide-oda. 

Igyekeztem változatos formákat kialakítani: oszlop, kör, sor…

A végén azonban nagy baj történt: a három férfi előrántotta revolverét, és lelőtték egymást! Holtan rogytak össze. Újra megszólalt a szájharmonika, mi nők zokogva sirattuk őket.

Szerencsére a Cotton Eye Joe dallamának visszatérése feltámasztotta a fiúkat, így a végén együtt hajolhatunk meg.

Nagy sikert arattunk! A gyerekek vagy a refrént énekelték, vagy ujjongva sikítoztak. A végén óriási tapsot kaptunk.

Levezetésként jött egy kis táncház, ahol moldvai és bukovinai táncokat tanultunk. Azaz hogy ezeket a lányaimmal mind ismertük, így rutinosan jártuk, énekeltük. Volt körtánc (Ördögútja), páros (Szederinda) és hármas is (Gyurka – paszulyka).

Este korán, hullafáradtan dőltem az ágyba. De nem hogy egész hétvégén kipihentem volna a fáradalmakat és kikúráltam volna magamat. Nem!

Másnap jött a hét másik csúcspontja, a Kowa Koncert! Kowalsky meg a vega 20 éves jubileumi nagykoncert az Arénában.

Előzenekar – csakúgy mint másfél éve a Barba Negrában – a No Sugar volt. Nagyon jó erős hangja van annak a nőnek!

Aztán megtelt az Aréna, elsötétült minden, a színpadon felvillantak a fények. És kezdetét vette a két és fél órás tombolás. 

Elgyengült lábakon, csökkentett tüdőkapacitással, lestrapált hangszálakkal végig ugráltam, táncoltam, tapsoltam, valamint ordítva énekeltem az egészet.

Különösen a Tombold ki, az Amilyen hülye vagy, illetve az Otthon, édes otthon számok maradnak emlékezetesek. De az Át egy világon, az Elég lenne meg a Rendíthetetlen is nagyon ütött. 

Á, felesleges is felsorolni a számokat, mind szuper jó volt. Ez az együttes valamit nagyon tud: a zene is, és a szöveg is nagyon ott van!

Bent aludtam Budapesten, reggel tértem haza, és ma már tényleg nyugalom volt, egy spontán baráti látogatást kivéve, viszonylagos csend, kamasz lányaim esetleges sikításait és ordításait kivéve. 

De amúgy tényleg nagyon keveset házimunkáztam, annál többet pihentem. Remélhetőleg, holnap újult erővel vágok bele a tanításba.

Virág a tegnapi napon Milánó felé vette útját. Rövid kikapcsolódás lesz, ami nagyon is ráfér a dolgos hétköznapok után. Remélem, sok szép élménnyel lesz gazdagabb.

Jövő héten tart róla élménybeszámolót, amikor is dupla szülinapi családi buli vár ránk. A legfiatalabbat (Kincső = 13) és a legidősebbet (Ottó = 96) ünnepeljük majd.

 

2023. február