Amikor kívül nem történik túl sok minden, akkor belül folynak a történések. Közeledek az ötvenhez és habár nagyon érdekesnek érzem az életemet a tekintetben is, hogy milyen események zajlanak, milyen élményeket élek át, egyre érdekesebb azt figyelni, hogy magamban mi megy végbe. Egy hihetetlenül izgalmas átalakulási folyamatban vagyok benne, amit, hiába vagyok elvileg író is, mégis nagyon nehéz szavakba ölteni. Minden kifejezés, amit találtam rá, mára már annyira elcsépelté vált. Tudatosodás, asszertivitás, felébredés… Oh, Istenem, mintha egy spiri megmondó könyvet olvasna az ember!
Két olyan asztrozófus van, akit követek a neten: Zentai Anna (fiaink amúgy osztálytársak) és Szántó Brigitta. Gyakran olvasom csillagbölcseleteiket, amik nagyon nem amolyan Kiskegyed-stílusú horoszkópok! Rendszeresen megjelenik mindkettőjüknél a határok meghúzása, amit mostanság aktívan gyakorlok. Kimondani, hogy Igen és hogy Nem. Ehhez persze megfelelő önismeret kell, hogy tudjam, nekem mi a jó és mi nem, mi fér bele egy kapcsolatba (legyen az bármiféle) és mi nem.
A héten több területen (pl. család, iskola) és több alkalommal sikerült nagyon határozottan képviselni az érdekeimet és meghúzni egy vonalat, hogy eddig és ne tovább. Azt veszem észre magamon, hogy határozottan javul a kommunikációm. Kimondom, amit gondolok, de megfontolva, mi módon. Sok embernél nem azzal van a gond, amit mond, azaz a tartalommal, hanem ahogy mondja, azaz a stílussal. Én tök kulturáltan el tudom mondani mindenkinek, mit gondolok; hogy ez az illetőnek hogyan megy át, és hogyan csapódik le benne, az már tőle függ.
Ezen a héten sok időm volt gondolkodni az élet dolgain. Például a kémián, ami anno (sajnos a tanárnőnek köszönhetően) az általam leginkább utált tantárgy volt. Pedig vannak benne jó dolgok is, például a kötések. Bocsánat, ha nem lesz túl pontos, amiket írok, a vegytanhoz értőktől előre is elnézést kérek, itt inkább a szimbolika a lényeg. A kémiai kötések jelen esetben az emberi kapcsolatokat jelképezik. Szóval van többféle kötés, de én most a két legismertebbre, az ionosra és a kovalensre fókuszálok.
Az ionos kötés ellentétes töltésű atomoknál jön létre. Az egyik kis elektronvonzó képességű (gyenge?), a másik nagy (erős?). Az egyik atomnál többlet van, a másiknál hiány, az egyik elektron(oka)t ad le, a másik felveszi az(oka)t. Azaz az egyik szabad vegyértékét a másik kitölti. Az átadástól-átvételtől mindkét atomnak megváltozik a töltése, anionok és kationok lesznek belőlük, azaz mások lesznek, mint eredeti önmaguk. Az, hogy az egyik ad, a másik kap, nem tűnik egyensúlyi helyzetnek, a kapcsolat viszont, ami ebből kialakul erős(nek tűnik). Az elektrosztatikai vonzás erős az ionok között, tehát ez a kötés a két atomot szilárdan tartja össze. Mégis: az ellentétes töltésű ionok csak bizonyos határig közeledhetnek egymáshoz, tehát az ionok végső soron külön maradnak, teljesen nem olvadhatnak össze.
A kovalens kötés viszont két azonos vagy hasonló atom között jön létre. Az atomoknak közös vegyértékeik vannak, az adás és a kapás kölcsönös. Mindegyik ad az elektronjaiból, ezekből közös elektronpár lesz, amelyek aztán közös pályán mozognak tovább. Innentől fogva osztoznak az elektronokon. Két egyenértékű egészből egy közös (azaz egy molekula) alakul ki, megszületik a Mi, mégis megmaradnak benne a független, nem megváltozott alkotóelemek. A mostani átalakulós folyamatomban a kapcsolódások „ionosból” „kovalenssé” változása is hangsúlyos. Hosszú évtizedekig „ionos” kapcsolataim voltak, de már nem lesz ilyen soha többé! Mindenféle emberi viszonyban, legyen az párkapcsolat vagy munkahely, szülő-gyerek viszony vagy barátság egyenrangúságra, harmóniára, egészséges arányokra törekszem.
Korábban már írtam a „kontrol kontra lazaság” témájáról. Rájöttem, hogy jobb szó az „uralás”. Fontos rögtön tudatosítani, hogy ez nem egyenlő az elfojtással! Rengeteg intenzív érzelmet élek meg belül, de egyre fejlettebb bennem az a képesség, amivel ezeket uralni tudom. A kollégáim többször mondták rám azt, hogy én milyen életvidám vagyok, nekem nincs semmi gondom, vagy ha igen, az nem látszik meg rajtam. Tény, hogy a munkahelyemre soha nem vittem be a magánéletemet, pedig mióta itt dolgozom, történt már az életemben válás, baleset, vetélés, zaklatás…
Mostanság még inkább így van ez. Törnek fel bennem az érzelmek, ezeket magamban megélem, de nem hagyom, hogy bármiféle kontrol nélkül a felszínre kerüljenek. Régebben, ha valami nem tetszett, hajlamos voltam olyan módszerekkel élni, mint: szenvedés, hiszti, panaszkodás, bűntudat-keltés, ajtócsapkodás, üvöltözés, és a többi. Manapság, habár az érzelmek ugyanúgy megjelennek belül, kívülre mégis vagy nem, vagy csak szelídített formában kerülnek. Így tulajdonképpen minimális a konfliktusaim száma, emiatt jóval békésebb az életem, mint korábban.
Erre rímel a tegnapi beszélgetésem, ami egy folyóról szólt. A folyó (Réka = patak, folyó), ha nem állnak útjába, szétárad, szerte folyik, energiáit elaprózza. Azt viszont nem tűri, ha gátakkal akadályozzák meg folyását, mindenféle akadálynak nekifeszül erővel. Ellenben ha van egy stabil meder, amely megtartja, de amelynek keretein belül szabadon áradhat célja felé, akkor… Nos, ezt hívják boldogságnak.
Jé! Milyen jó kis témákról írtam így farsang idején! Ez pont az az időszak, amikor az emberek álarcokkal takarják el arcukat és jelmezeket húznak. Lehet ez a valóság elfedése, de lehet egyszerű vidám szerepjáték. Hogy én ezt hogyan élem meg, arra még két hetet várnotok kell, és megírom.
2023. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése