2025. január 1., szerda

Óév vége - Újév eleje

Jól végződött az előző év nagyon, több szempontból is elégedett lehetek 2024 lezárásával.

Vasárnap megcsináltam életem első buszos városnézését a Cityramánál. Egy nagy busszal vitt 42 turistát 2 idegenvezető. A buszon felváltva beszéltünk, én a Bazilika - Budai vár, illetve a Hősök tere - Parlament közti szakaszokat vállaltam. A Budai várban és a Hősök terén kiszállva egy egyórás illetve egy félórás sétát tettünk, ketté bontva a csoportot. Olaszok, franciák és dánok kerültek hozzám. Előző este és még aznap reggel is nagyon izgultam, de aztán hamar belelendültem, a végére nagy sikerélményem lett.

Hétfőn pedig megvolt az első gyalogos túrám is a Turista Angyallal. Majdnem 80 vendég jutott négy idegenvezetőre, szétosztottuk őket magunk között, nekem amerikai, angol, ciprusi, olasz és francia nemzetiségű csoportom lett. A kétórás túra során már több idő jutott a várnegyed részletes felfedezésére, így a Mátyás templom – Halászbástya részen kívül eljutottunk a Palotához is. Bár a köd miatt nem túl sok látszódott a panorámából, és a végére mindenki kockára fagyott, azért jól sikerült minden. Az előző napon felbuzdulva itt már sokkal kevésbé izgultam, még lazábban ment a tour.

Ma aztán egy hasonló tapasztalásban volt részem. A különbség annyi, hogy háromfelé szakadt a csoport, izraeli, indiai és görög vendégeim voltak, a ködtől konkrétan semmit se láttak szegények a panorámából, és még sokkal hidegebb volt, mint két nappal ezelőtt. Néhányan fel is adták útközben, én persze kitartottam, de a lábujjaim csak a vonaton engedtek ki. A tanulság: még több réteg ruha, még vastagabb zokni, bundás lábbeli az idegenvezetők téli öltözéke. Ja és elmondhatom, hogy egyáltalán nem izgultam semennyire sem!

Elég régen voltam a Mátyás-templomban, ma lehetőségem adódott bemenni. Körbenéztem ebben a csodálatos térben, ott készítettem ezeket a fényképeket:

Az első tapasztalatok alapján úgy érzem, megtaláltam az igazán nekem való szakmát. Abszolút elememben vagyok! Emberekkel foglalkozom, mert szeretek ismerkedni, kommunikálok, mert szeretek beszélni. Szeretek utazni és megmutatni másoknak szépséges helyeket. Az idegenvezetés változatos, mindig mások a csoportok, eltérőek a lehetőségek. Kiutazás, beutazás, körutazás, városnézés, buszos, gyalogos… Nem lehet megunni.

Mostanság sokszor eszembe jut a nagymamám. Eléggé nyomatta anno, hogy tanuljak, főleg a nyelvtanulást forszírozta. Ráadásul sok könyvet vettek nekünk anyukámmal, a műveltségem mai szintjének jó részét nekik köszönhetem. Ez alapozta meg azt, ahol most tartok. Ráadásul neki az volt az álma, hogy stewardess legyek. Ha nem is épp az lettem, de most az emberek – nyelvek – utazás kombinációját valósítom meg az idegenvezetéssel.

Volt három randim a hét három első napján, úgyhogy elmondhatom, hogy ebből a szempontból is nagyon jól végződött az óév, és még annál is jobban kezdődött az új.

A gyerekeim ahányan vannak, annyifelé töltötték az óév utolsó, és az újév első napját. Siófok, Lovasberény, Pázmánd, Budapest voltak a helyszínek, régi és új osztálytársakkal, közeli és távolabbi barátokkal buliztak. Lesz még korcsolyázás és koncert, szóval változatosan töltik a téli szünet hátralévő részét. Apropó, volt, aki kérdezte, hogy a gyerekek karácsonyoztak-e az apjukkal. A válasz: Nem, egyikük sem találkozott vele az ünnepek alatt.

Én a Szilvesztert a barátnőimmel, illetve egyikük gyerekeivel töltöttem. Méghozzá úgy, hogy meghívtam a csapatot magamhoz. Sajnos volt, aki lebetegedett, így egy ideiglenes potya-vendéggel együtt összesen heten voltunk.

Örültem, hogy jönnek hozzám, és elpusztítják a karácsonyról maradt sok sütit meg nasit. Erre nemhogy fogyott volna belőle, még hoztak hozzá mindenféle sós és édes ropogtatnivalókat. Számomra a nagy sztár a sajtos rúd és a csokis golyó volt.

A csajok forralt bort készítettek, terjengett a házban a fűszeres illat. A koccintás üdítőkkel és alkoholmentes sörrel történt, némileg éjfél előtt.

A karácsonyfáról már sajnos nagyon hullanak a tűlevelek. A kreatív Lotti és Dani ezekből kirakta a nevünket meg az újévi feliratot.

Ők külön többféle társasjátékkal játszottak, de együtt Bumm-oztunk is.

Az egyik szomszédom bejött hozzánk látogatóba, és el akart csábítani minket a Vár Vendéglőhöz tűzijátékot nézni. Először úgy volt, hogy lemegyünk, de aztán a barátnői szolidaritás okán végül itthon maradtunk.

Az különböző életterületek mentén kielemeztük az előző évet. Aztán különböző angyal-, csakra- és meditációs kártyákat húztunk a jövő évre. Ez alapján elmondhatom, hogy nálam minden az előrelépésről fog szólni.

Végül fél 2-kor feküdtünk le, Barbi itt aludt nálam a kanapén.

Az új év még annál is jobban kezdődött, mint ahogyan a régi befejeződött. Azt mondják, amit az új év első napján csinálsz, azt fogod csinálni egész évben. Ezek szerint nálam 2025-öt az élet a szerelem és a munka fogja meghatározni. Délelőtt ugyanis a párommal voltam, délután pedig idegenvezettem.

Szilveszter reggelét az újonnan kijött Azahriah Puskás Arénás koncertjével, Újév reggelét pedig Magyar Péter beszédének meghallgatásával töltöttem. 

Érzéseim, érzéseink szerint ez egy nagyon szuper év lesz! Hogy milyennek képzelem, arról fog szólni a következő bejegyzés.

2025. január

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése