Ez a nap már hűsebben és borúsabban, és nagyon szelesen
indul. Először a Carmel Marketre megyünk, ami a helyi piac. Nem sok olyan őrült
turista akad, aki ilyen korán kilátogat, így nincs tömeg, tudunk nézelődni. Sok
a friss gyümölcs és zöldség, fűszer-hegyek, mi friss péksüteményeket veszünk az
útra. Az egyik téren leülünk a színes padokra és megreggelizünk, nézegetve a
sok különféle embert, tervezgetve a napot.
Kimegyünk utoljára a Földközi tenger partjára, ahol a vihar
tépi a pálmafákat és a hajunkat is. Ez már talán a szörfösöknek is sok, hatalmasak
a hullámok, senki sincs a vízben.
Utána elmegyünk a kölcsönzőbe, és átvesszük a bérelt autót.
Julinak tetszik a pöpec kis járgány, hamar megszokja az automata sebváltót, és
útnak is indulunk észak felé.
Sajnos ahogy egyre inkább haladunk úticélunk irányába, az
időjárás egyre szörnyűbb. Gyűlnek a fellegek fölöttünk, először csak csepereg,
majd esni, végül szakadni kezd az eső, a szél viharos erejű.
Eredetileg egészen
felmentünk volna a libanoni határhoz, a tengeri barlangokhoz, de ilyen időben
esélytelen lejutni. (Később megtudjuk, hogy ilyenkor le is van zárva a hozzájuk
vezető út.)
Akkóba tartunk hát, bízva abban, hogy legalább az ősi várost
meg tudjuk nézni. Az erődnél tombolnak az elemek, a víz az emlékműi kicsap. A
kőfalakat verik a hullámok. Rajtunk póló, vékony és vastag pulcsi, kabát,
kapucni, és még így is hűs a hőérzet.
A várost az időjáráshoz alkalmazkodva próbáljuk bejárni.
Amikor épp eláll az eső, vagy legalábbis alábbhagy, a sikátorokban sétálunk. Mindenütt
tornyok és kupolák. A kövek mellett a kapuk és ablakkeretek jellemző színe a
kék.
Amikor szakad, behúzódunk fedett helyekre. Ilyen például a
török fürdő, ahol szobrok segítségével mutatják be, hogyan zajlott a zene és a
tánc, a fürdés és a masszázs. Vagy ilyen a bazár, ahol baklavát veszünk.
A citadellában sok időt eltöltünk. A kertje mint egy
dzsungel. Több szint mélyre le tudunk menni, kiállítások mindenütt a történelem
különböző időszakaiból. Mikor a végén a kocsihoz megyünk, egész emberinek tűnik
az idő, de mikor újra útra kelünk, akkor megint szakadni kezd.
A szállásunk Haifában van, amiből az égvilágon semmit sem
látunk a zivatar miatt. A víz hömpölyög az utcákon, alig tudunk feljutni az
emelkedőn. Úgy lehűl a levegő, hogy a szálláson be kell kapcsolni a hősugárzót,
és még így is vacogunk.
Nem egy szívet melengető nyaralás. Csak reménykedni tudunk,
hogy másnap más lesz…
2020. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése