Negev - Izrael 5.

Ez a nap a sivatagról szólt.

Az emberben él egy képe erről, méghozzá az afrikai homoksivatagok alapján. Én is jártam már a Szaharában, a homokdűnék között, amikor Marokkóban tevegeltünk, és berber táborban aludtunk.

Izraelben, azon kívül, hogy berberek helyett beduinok vannak, a sivatag képe is egész más. Mindenhol csak kő és kő és kő. Mégsem unja meg az ember, mert változatosak a színek, méretek, formák.

A borzalmas éjszaka után nem vágytam másra, csak pihenésre és melegre. A pihenés úgy-ahogy sikerült a kocsiban, merthogy én bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között el tudok aludni.

Meleg ugyan nem volt, de végre kisütött a nap, nagyon jól jött ez a két esős nap után. A szél viszony nagyon tombolt, ahányszor kiszálltunk nézelődni, le akarta tépni a fejünket. És a sok autókázás mellett sokszor ki is szálltunk.

Egy olyan boltban vásároltunk be útközben (előre gondolva a közelgő sabbat-ra), ahol orosz feliratok voltak, és a legtöbben oroszul beszéltek! Ezen felül főleg fotózni álltunk meg, és fotó-téma akadt bőven.

Egy olyan helyen is kiszálltunk, ahol kis tavacskákban gyűlt össze a víz. Hasonlított az Alpok-béli tengerszemekre. Itt egy kiállítás-szerűséget is láttunk különböző kőfajtákból és homokfélékből.

A fő célunk ezen a napon igazából a Vörös-kanyon volt. A Vörös-kanyon tényleg vöröses (lilás, bordós, stb.) színű. Ehhez le kellett gyalogolnunk egy völgybe, ahol aztán megkezdhettük az utat a kőfalak között. Elég sok turista járt akkor arra, többször hallottunk magyar szót is.

Az út először szűk volt, majd egyre tágult, a kőfalak pedig egyre magasabbá váltak. Az a túra-útvonal, amit a többség végigjárt, csak egy rövid szakasz volt. Mi természetesen úgy döntöttünk, hogy a piros után a zöld jelzésen megyünk tovább. 

Szélesedett a kanyon, és az addig vöröses sziklák sárgássá váltak. Aztán következett a fekete jelzés, ami már felvezetett ezeknek a szikláknak az oldalában, egészen a tetejükig.

Mivel reggel eléggé rosszul voltam, a túra végére legyengültem. Így míg a kiindulóponthoz visszatérve a többiek újból visszamentek a kanyonba, én leültem egy székre, és süttettem magamat a lenyugvó nappal. Közben meg élveztem, hogy sokan azt hiszik, én vagyok ott a helyi tourist guide J Jól esett kicsit beszélgetni emberekkel.

Estére értünk a Vörös-tenger partjára, Eilatba. A szállásunk eléggé béna helyen volt, de maga a hostel szobával elégedettek voltunk. Mondjuk az autó után kábé bármi is jobb lehetett. Örültünk, hogy fedett helyen, ágyban hajthatjuk álomra a fejünket. Hamar be is szundítottunk.

Másnap a Timna park és tengeri fürdő várt ránk…

2020. január