Ez a nap az izraeli út egyik legjobbja lehetett volna, ha… Pedig
szépen sütött a nap, meleg volt, a látnivalók is gyönyörűek, de… Ha nem lett
volna az a fránya kerékpár!
Kezdjük azonban a legelején, amikor is Eilatból indulva
rövid autókázás után ismét a sivatagban találtuk magunkat, csak annak másik
oldalán. Pontosabban, a Timna Nemzeti Park kapujában. Egyiptomi figurák
fogadtak bennünket, sejtetve, hogy odabent nemcsak természeti, de történelmi érdekességekben
is lesz részünk.
Mivel a park igen nagy területen található, a nevezetességek
pedig egymástól sokszor igen nagy távolságokra fekszenek egymástól, úgy
döntöttünk, hogy biciklivel járjuk be. Voltak ott hagyományos és elektromos
kerékpárok is, és mi tartottuk magunkat olyan sportosnak, hogy a
mountainbike-ot válasszuk. Utólag bánom, hogy nem ismertem be puhányságomat. Megérte
volna az a néhány plusz sékel az elektromos bicóért…
Az út első fele ugyanis végig felfelé vezetett. Nem volt
egyáltalán meredek, de folyamatosan emelkedőn kellett tekerni, és ekkor
tudatosult bennem, mennyire sokat hagytam ki a biciklizésben, és mennyire nem
megy nekem ez a tekerés.
Eleinte Zoli lemaradt a kedvemért és Juli előre
száguldott, később már inkább egyedül maradtam le, és ők kettesben tettek
kitérőket, míg én szusszantam rövidebbet-hosszabbat.
Közben szépséges szikla-képződményeket láttunk. Spirál alakú
hegyet vagy Salamon oszlopait.
Utunk felénél egy oázisnál megpihentünk. Ettünk, majd
lefeküdtünk és süttettük a hasunkat a nappal. Ekkorra már nemcsak a pulcsi
került le rólunk, legszívesebben trikóban-shortban lettünk volna.
A térkép itt egy tavat jelölt, mi inkább medencének
neveztük. Elég bizarrnak tűntek rajta a rózsaszín flamingós vízibiciklik.
Innen egy Szfinx-alakú szikla mellett vitt utunk. Aztán azt
mondtam a többieknek, hogy száguldjanak csak előre, engem hagyjanak meghalni.
A
kereszteződésnél aztán lefeküdtem a földre, pihentem és napoztam. A vicc, hogy
megállt egy autós megkérdezni, hogy valami baj van-e… Á, nem, csak 45 évesen nyomin bírom a
kerékpározást.
A visszafelé út már jobban ment. Láttunk néhány gomba alakú
sziklát, és az út is kezdett lejtőssé válni. Itt legalább könnyen tekertem,
viszont megint beugrottak a hülye balesetem képei. A legenyhébb lejtőn sem
engedtem szabadon gurulni a biciklit, folyton a féken tartottam a kezemet.
A végén aztán valami átkattant bennem. Élvezni kezdtem a száguldást,
és az utolsó lejtőn, ami igencsak meredek volt, fék nélkül gurultam végig. Ha
azt hiszitek, nem volt bennem félelem, tévedtek. Be voltam rezelve,
kapaszkodtam a kormányba, mégis megcsináltam. Tök büszke voltam magamra!
Mivel jól ért véget a Timna parki látogatás, és maradt is
egy kis időnk még a naplemente előtt, úgy döntöttünk, megkoronázzuk a napot egy
kis fürdéssel.
Gyorsan fürdőruhába öltöztünk, és lementünk a partra. Amikor
készültünk az utazásra, azzal riogattak bennünket, hogy sabbat-kor megáll az
élet. Bezárnak a boltok, nem járnak a buszok, kihalt minden.
Ehhez képest a parton tömegek voltak, a zene üvöltött, és minden
boltot meg éttermet nyitva találtunk. Mi pedig siettünk a strandra, hogy még
meg tudjunk egyet mártózni a Vörös-tengerben.
Szinte egyedül voltunk a vízben, a többiek már inkább kint
feküdtek a nyugágyakon. Mi viszont úgy gondoltuk, ha már életünkben először
járunk itt, vétek lenne kihagyni a tengert. Ami amúgy meglepően langyos volt,
és kellemes érzés volt benne megmerülni.
Kimenni már nem volt annyira kellemes, egyre hűsebbnek
éreztük a levegőt. A nap hamarosan lement, és mi már felöltözve nekivágtunk egy
kis parti sétának.
Igazából enni akartunk valamit, de minden baromira sokba
került. Izrael amúgy is drága, de ez az üdülőrésze még inkább. Julinak
segítettünk kukoricát vadászni (az egyik helyen annyira nem értették a „corn”
szót, hogy egy üres tölcsért akartak neki adni!).
Eilatnál szép a tenger és attól érdekes, hogy át lehet látni
a jordán oldalra. Délen tulajdonképpen ez az egyetlen izraeli város, ami a
Vörös-tenger partján terül el. Mellette már Jordánia van, szépséges sziklákkal
a távolban.
A lemenő nap fényében korzóztunk végig a parton, sötétben
tértünk vissza a szállásra, és tudtuk, hogy másnap dél felől északi irányba
térünk majd, hogy Izrael harmadik tengeréhez jussunk. De ez már egy másik
történet…
2020. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése