Masada - Izrael 8.

Korán feküdtünk, hajnalban-sötétben keltünk. Direkt terveztük ezt így; azt akartuk, hogy a napkeltét már egy szuper helyről, a Masada (Masszáda) erődből nézhessük végig. Két Fülöp-szigeteki nőt is elvittünk magunkkal a kocsiban, jól esett velük beszélgetni.

Azt hittük, hogy rajtunk kívül nem sok olyan őrült lesz, aki pirkadatkor akar felmenni a hegyre, de tévedtünk. Már a kanyargós úton feltűnt előttünk több turistabusz, a nyugati főkapunál pedig kifejezetten tumultus alakult ki.

Az erőd falában tömött sorokban igyekeztek felfelé a látogatók, főleg fiatalokból álló csoportok. Ami fura volt, hogy míg ők lassan vánszorogtak, mi sorra előztük meg őket, és fitten, kb. 15-20 perc alatt értünk fel a fenti kapuhoz.

Az erődöt az emberek többsége nem úgy közelíti meg, mint mi, hanem a keleti oldalról, ahol lejjebb van egy látogatóközpont, ahol ők vagy felülnek egy felvonóra, vagy vállalják a jóval hosszabb, egy, akár másfél órás gyaloglást.

Ha azt mondom, hogy az erőd csupa kő és kő, akkor az nem hangzik túl izgalmasnak. Ha viszont azt írom, hogy kora reggeltől majdnem délig fent töltöttük az időnket, akkor azért az azt sugallja, hogy volt mit nézni.

Először persze egy jó kis helyet kerestünk, ahonnan szuper volt a kilátás. Egyrészt az alattunk elterülő Holt-tengerre, másrészt a jordániai hegyekre, harmadrészt pedig a mögülük felbukkanó napra. Szépséges volt, ahogy a sugarak megvilágították az erődöt, és a mögötte lévő hegyeket.

Csodálatos hangú, dallamosan énekelő madarak élnek itt az erőd falai között.

Maketten láthattuk, hogy nézett ki az erőd, azaz az ideépült palota Heródes korában.

Egy korabeli fürdőházat is megnéztünk, medencékkel, mozaikokkal, padlófűtéssel.

A korabeli zsinagógában épp szertartás folyt, balra a férfiak, jobbra a nők és a gyerekek. Itt láttunk először hithű zsidókat imádkozni, vallási szertartásokat végezni.

A délutánt direkt lazára terveztük. Az eddigi sűrű napok után igazán ránk fért egy kis lazítás. Lementünk hát a Holt-tenger partjára, ahol először fürödtünk, majd pihentünk (én aludtam is).

Előre elképzelem, milyen lesz ebben a különleges vízben fürdeni, de ezt leírni nem lehet, csak kipróbálni. Ugyebár olyan magas a tenger sótartalma, hogy rendkívül nagy benne a felhajtóerő. Tehát az is tud benne lebegni, aki amúgy nem is tud úszni.

Aki viszont úszni szeretne benne, azt csalódás éri, hiszen ez gyakorlatilag képtelenség. Hanyatt fekve, tenyerünkkel némileg evezgetve lehetett haladni, helyet változtatni. Ha hasra, vagy akár csak oldalra akartam fordulni, akár egy keljfeljancsi, úgy fordultam rögtön vissza. Még a lábunkat is nehéz volt lefelé tolni, ezért csak ott érdemes kievickélni a partra, ahol nagyon sekély a víz.

Amikor kimentünk a partra, a bőrünkön rajta maradt ez a nyálkás-sós réteg. Amikor pedig megszáradtunk, a testünket csupa száraz só borította. Kíváncsiságból meg is nyaltam, szörnyű íze volt!

Visszafelé csalinkáztunk kicsit a hegyekben kocsival, láttunk beduin teve-karavánt is, aztán újra a megszokott és megkedvelt hostelben kötöttünk ki. 

Este megint volt pizza, de mivel a korábbi lakók nagy része tovább állt, ezért beszélgetésben ezúttal kevesebb részünk volt, csendben és nyugalomban annál több.

És hogy mi maradt még ki? Jeruzsálem és Betlehem. Erről fognak majd az utolsó izraeli bejegyzések szólni.

2020. február