ÉletIskola - Rékásan

Bezzeg a régi szép időkben… A híres-neves ÉletIskola idején… Amikor még otthontanulósok voltak… Akkor Réka havonta felrakott egy-egy beszámolót a közös tanulásról… Tancsoport, életszerű tanulás, önképzés…

Mi maradt meg ebből? Valóban nem sok. Gyökeresen átalakult az életünk, amióta elváltam és sok-sok év „csak” anyaság után dolgozó nő lettem. Most a gyerekeim tanulnak, de másképp, iskolai keretek között (ki Nógrádon, ki Abán) – én pedig tanítok, de másképp, főállású tanárként. A saját öt, illetve a tancsoportos tucatnyi gyerek után most több mint 100 diákkal foglalkozom.

Mostanság azonban jött az ihlet a családban, hogy változtassunk. Legyen megint egy kicsit „ÉletIskola”! Jelöljünk ki egy napot a héten, amikor senkinek sincs délutáni tesije, nincs ebédeltetés meg ügyelet, hanem hamar hazaérünk, gyorsan megfőzzük és megesszük az ebédet, hogy utána együtt alkothassunk. Nemrég ugyanis pakolásztunk, és megtaláltunk egy csomó, általunk méltatlanul elfeledett képzőművészeti könyvet, többek között a „Képzelet világa” sorozatot és a „Jobb agyféltekés rajzolás-t.

Elővettük a régi rajzainkat is, amiket hol büszkén, hol nevetve mutogattunk meg a páromnak. Aztán kapott mindenki egy-egy új vázlatfüzetet, új ceruzákat és az új tanév kezdetekor nagy lendülettel bele is vágtunk a projektbe. Először a saját nevét kellett mindenkinek díszesen megalkotnia, aztán terveztünk képeslapot a füredi nyaralásunkról. Volt, aki fura őslényeket és képzeletbeli állatokat is rajzolt.

Később Egyiptomba utaztunk képzeletben; volt, akit ez piramisos-sivatagos képre inspirált, én ókori stílusban ábrázoltam embert és tájat. Aztán lerajzoltuk a mellettünk vagy szemben ülőt. Abban megegyeztek a többiek, hogy az enyémek egész jók lettek, de nem igazán hasonlítottak a modellekre. Jó alkalom ez arra, hogy egyrészt lecsendesedjünk, magunkkal foglalkozzunk, kreatívkodjunk, másrészt hogy együtt legyünk és beszélgessünk. Jövő héten jobb agyféltekésen fogunk alkotni, már nagyon várom!

Az ÉletIskola számomra mostanság azt is jelenti, hogy belekezdtem egy intenzívebb önképzésbe. Öt gyerek helyett már csak kettő van itthon a hétköznapokon, mostanra sikerült belerázódnom a tanításba és az osztályfőnökségbe, kevesebb a házimunka, nagyobb a csend és nyugalom, kicsit több a szabadidőm. Amit tanulásra fordítok.

Ez egyelőre három területen valósul meg.

SZEPTEMBER. Az első, amiről múltkor már írtam is, az a lakberendezés. Nemrégiben iratkoztam be a tanfolyamra, és mára végeztem vele. Igaz, ifjú hölgyként még azt hittem, hogy bejárós suliban fogom elsajátítani a személyesen átadott anyagot, most viszont a neten keresztül hallgattam az előadásokat.

Az Otthonkommandós Krivarics Ditta tanfolyamát végeztem el. Egyúttal bekerültem egy zárt fb-csoportba is (meg se lepődök, hogy akadt benne néhány ismerős név is), tagja lettem egy tanulói közösségnek. Ide mindenki felrakhat lakberendezési problémákat, kérdéseket, a csoport- tagok pedig igyekeznek válaszolni, segíteni. Avagy megosztják már megvalósult otthonok, lakások fényképeit, és ezekből a fotókból mind tanulhatunk, inspirálódhatunk.

Szó volt a burkolatokról és tárolásról, a színekről és világításról, tervezésről és kivitelezésről, stílusokról és harmóniáról, majd végigvettük a lakás különböző helyiségeit. Most kettős érzés kavarog bennem. Egyrészt sok eddig már sejtett vagy tudott dolog került helyre bennem, másrészt viszont olyan sok új tudással lettem gazdagabb, aminek még idő kell, hogy leülepedjen. Hálás vagyok, hogy a ház felújítása előtt találtam rá Dittára, így remélem, hogy profibban megy majd a lakberendezés (amihez azért eddig is volt némi érzékem), és szép otthont tudok majd teremteni.

OKTÓBER. A második lépés az önképzéshez a nyelvtanulás lett. Angolul már jól tudok (legalábbis fogjuk rá J, ha már tanítom), oroszul csak kicsit. Kortársaimhoz hasonlóan én is kilenc évig tanultam a suliban, az általánosban Bánsági Ildikó színésznő orosz származású édesanyjától, a nemrég elhunyt Natasa nénitől. Ő olyan alapokat adott számomra, hogy az egyetemi időszakban néhány magánóra és kis otthoni gyakorlás után le tudtam tenni az alapfokú nyelvvizsgát. A többségtől eltérően én egyáltalán nem utáltam az oroszt, utóbbi időben pedig kifejezetten megszerettem.

Pozitív megerősítés volt, mikor egyik utazásunk alkalmával orosz turistákkal elegyedtem szóba, és direkt megkértem őket, hogy ne angolul, hanem oroszul beszélgessünk. Abszolút megértettem őket és megértettem magamat velünk mindenféle témában és igeidőben. Ekkor döntöttem el, hogy az orosszal valamit kezdenem kell. Eleinte duolingó-ztam, ami igen nehézkes volt cirill betűs billentyűzet híján, ráadásul angolul tudtam csak oroszozni. Aztán tavaly vettem egy könyvet munkafüzettel ("Kljucs" azaz kulcs), és nyáron szorgosan tanultam belőle, csináltam a feladatokat. Aztán a tanév kezdetekor parkoló-pályára került a dolog, mígnem a minap szembejött velem egy hirdetés a neten. Ingyenes orosz próbaóra! Ugyan, mit veszíthetek? Jelentkeztem! Jövő héten lesz a nagy esemény, amikor is életem első online oroszóráján fogok részt venni. Drukkoljatok!

NOVEMBER. A harmadik önképzés mi más lenne, mint az írás. Ezt mindezidáig „csak” műveltem, novellákat és regényeket írtam, de a blogon és az ÉletIskola könyvön kívül még sehol nem jelentek meg írásaim. 7-8 éve volt egy fellángolásom, amikor megvettem a „Kezdő írók kézikönyvé”-t, és azon jó alaposan átrágta magamat, minden gyakorlati feladatot elvégezve. Ilyen jellegű tanfolyamokat is nézegetek már régóta, ezeket neves vagy általam nem ismert írók tartják, vannak éves hosszúságúak, de akadnak egy hétvégés gyorstalpalók is. Amire a választásom most esett, az az Íróképző, méghozzá egy öt alkalomból álló kiscsoportos online tanfolyam.

Itt tanulhatok alkotói módszertant, szakmai és piaci ismereteket egyaránt. Világokat teremtünk, párbeszédeket írunk, karaktereket tervezünk. Talán jobban eligazodom majd a műfajok világában, és profibban szövögetem a cselekmények szálait is.

Az is lelkesít, hogy tucatnyi hozzám hasonló írópalántával fogok együtt tanulni, lesznek találkozók és táborok, tehát itt is egy közösség részévé válhatok. Alig várom, hogy amit már évtizedek óta nagyjából autodidakta módon csinálok, azt most szakmai alapokra helyezzem!

 

2020. szeptember