Az Alföld egészen a múlt évig viszonylag kimaradt az életemből. Egy évet Szegedre jártam egyetemre, később csak párszor volt alkalmam ide utazni, azt is csak rövid időre, pl. Tiszakécske, Kecskemét, Debrecen.
Tavaly azonban az akkori párommal, aki Békés megyéből származott, több időt eltöltöttem az ország ezen szegletében. Jártam Gyulán, Békéscsabán és Szarvason, valamint a Réka Tour keretében Gyomaendrődön Livinél és Nagyréven Pirosnál.
Első utam ezúttal is hozzá vezetett. Az idei Réka Tour-on csupa olyan ismerőshöz látogatok el, akiket régóta nem láttam, de a barátnőmmel kivételt tettem, és nála újráztam.
Busszal utaztam a Népligettől Tiszakürtig, soha életemben nem hallottam róla, mint ahogyan az előtte lévő Tiszaug, valamint az utána következő Tiszainoka településekről sem. Az átszállásra volt időm, így először jártam egyet a faluközpontban. Emlékműveket néztem, parkban sétáltam, szobrot csodáltam.
Aztán szóba elegyedtem két nagyon kedves nénivel. Igazából csak útbaigazítást kértem tőlük, de aztán beszélgetés lett belőle az élet dolgairól. Innen másik busz vitt Nagyrévre. Az út onnantól vált ismerőssé, amikor az elágazásnál megláttam a kocsmát, aminek az oldalát egy félbevágott kék Trabant díszíti. A buszfordulóban már várt rám a barátnőm.
Most azt veszem leginkább számba, mi változott, mióta ott jártam nála. Először is barátnőm neve: mint ahogyan én az Andrea helyett már szinte mindenütt a Rékát használom, ő a Piroska helyett már Sellának szólíttatja magát. Még nehezen áll rá a szám, többször elvétettem, de igyekszem, hiszen ő is Andiként ismert meg, később tért át a „Rékám” megszólításra.
Nagyréven, mint ahogyan azt a neve is mutatja, átkelőhely található a Tiszán. Komppal lehet átjutni a szemközti Tiszakécskére, tavaly itt mentünk le a Tiszához. Idén viszont két másik helyen találkoztam a folyóval.
Először a Meseerdőn keresztül indultunk útnak, ez arról nevezetes, hogy Sella itt játszadozott kisgyermekkorában. Tényleg varázslatos volt a fák között sétálni, a beszűrődő napfényben. Hirtelen a magasból pillantottuk meg a Tiszát, majd Sella megtorpant, és közölte, hogy itt fogunk lemenni a folyóhoz.
Mit menni, mászni, hiszen egy iszonyatosan meredek, földbe vájt lépcsőn állt előttünk. Ő rutinosan nekiindult, bennem viszont még az a gondolat is megfordult, hogy le se megyek, pláne hosszú szoknyában voltam, inkább fent megvárom. Aztán erőt vettem magamon, és én is lekapaszkodtam a meredélyen, ágakba-gyökerekbe fogódzkodva. Megérte, szépséges volt a folyó.
Utána átsétáltunk szinte az egész falun, ami nem volt túl nehéz mutatvány, hiszen ez egy kicsi, kb. 600 fős település. A „belváros” után az üdülőrészhez értünk, aztán elénk tárult egy másik „folyó”, a Holt Tisza-ág. Itt Sellának van egy majdnem saját stégje, amit virágokkal ültetett körbe. Ide telepedtünk le, néztük a vizet és beszélgettünk.
Sella kertje a tavalyihoz képest még szebb lett, hiába szabadkozott, hogy a vacak időjárás meg a kártevők miatt nem olyan, mint amilyennek szeretné.
Több, különböző alakú, különböző technikájú ágyása van. Sokféle paradicsomot láttam nála, égig érő napraforgót. Óriási a tökfélék levele is, termése is. Felkarózva a szőlő, támasztékra felfutva az uborka.
A talajt mulccsal vagy fóliával takarja, komposztál, és még a komposztálóból is kihajtott egy tök. A szomszédban kettő paci is lakik, az egyikkel barátságot is kötöttem.
A virágoskertjében mini-rózsák, a háza előtt mocsári hibiszkusz és búzavirág. Sella kábé mindent beültet virággal, a kiskertben fűszernövények vannak, különösen a bazsalikom illatozott erősen.
Ha megyek valahová, mindig megkérdem a vendéglátóimat, hogy mit segíthetek. Legtöbben azt mondják, hogy semmit, és akkor ülök ölbe tett kézzel. Pedig jobb szeretem, ha a számmal egyidejűleg a kezem is jár, így például Zalában Andival borsót fejtettem, most meg Sellával almát aszaltunk.
Fogalmam sincs, tavaly mit ettem itt, de idén almalevest és cukkinifőzeléket – mindkettő isteni volt. Az is változott, hogy tavaly még egy kanapén aludtam, mostanra viszont elkészült a vendégszoba, amiben közös ismerősünk, Tibor keze is benne van. (Ha olvassa, tuti erre is gyárt valami szóviccet.)
Eredetileg egyedül mentem volna tovább innen, de mikor Sella megtudta, hogy hová, pláne hogy kikhez készülök, úgy döntött, ő is velem tart. Hová? Ópusztaszerre. Kikhez? A Nagy családhoz, Krisztához és Tamáshoz (lányuk, Kincső, ottlétünkkor épp a Balatonon nyaralt).
Őket még a Waldorfos időszakból ismerem, többször találkoztunk Visnyeszéplakon meg Kecskeméten, náluk viszont csak egyszer jártam korábban, annak is vagy 8-9 éve. Ők nem sokat változtak, ugyanolyan fiatalosak, kedvesek és mosolygósak, mint rég. A tanyájuk viszont, ami a vicces Rontószél nevű tanyarészen található, egyre csak szépül.
Mindketten biológia szakot végeztek, Kriszta tanulócsoportot menedzsel, a Vackor Kuckó az ő találmánya, Tamás a nemzeti parknak dolgozott. Méhészkednek, lovaznak, madarásznak.
Sok hektáros a területük, van saját, van bérelt, van magán és van közösségi célú is. Hogy találtak rá? Miután egyetemista korukban összeszerelmesedek, elhatározták, hogy tanyán fognak élni. Kinyitották a Déli Aprót, benne egyetlen tanya-hirdetést találtak: ezét.
A központi részt három épület határolja, ennek közepén, fák lombjának árnyékában nagy asztal, körülötte sok pad meg szék, itt fogadják a vendégeket. Ezúttal nemcsak minket, hanem egy fóti nagycsaládot is. Velük együtt indultunk el tanyanéző-körútra.
Egyik a lakóház, amolyan hamisítatlan parasztház verandával, csikótűzhellyel, népi bútorokkal. Természetesen nem használnak vízöblítéses vécét, van egy benti és egy kinti komposzt-toalettjük. Ennek bemutatásával kezdődött a program. Aztán megnéztük, hogy működik élőben egy dupla derítős, nádgyökérzónás szennyvíztisztító.
A ligetben folytattuk tovább utunkat, amiről alig hittük el, hogy korábban puszta szántóföld volt. Több ezer fát ültettek ide, köztünk legalább 150 gyümölcsfát. A teljesség igénye nélkül hárs, tölgy, nyír és nyár, meg olyan gyümölcsfajták, amikről életemben nem hallottam. Minden résznél megálltunk, meséltek, magyaráztak, mutogattak, lehetett kérdezni, válaszokat kapni. Sella videózott, én fotóztam.
Természetesen van veteményesük is, ahol most szintén a paradicsom és a tökfélék domináltak. Saját szántóval is rendelkeznek, egyik részében gabona, másikban kukorica nő, a harmadik mindig pihen, aztán vetésforgóznak. Elkerített részen tyúkok kapirgálnak, de a kotlósok a csibéikkel az egész területen szabadon mászkálnak, csipegetnek és kotkodálnak.
Egy igazán egyedi méhkast tekinthettünk meg, alja fából, teteje fonott. Itt mindenféle szakszavak röpködtek, hiszen a fóti család méhészkedett, mi meg persze semmit sem értettünk belőlük. Ők aztán később külön is elvonultak gyakorlati méhész-bemutatóra.
Mi inkább maradtunk és rengeteg aszalnivaló szilvát magoztunk ki. (Hiába áztattam, utána napokig retkes volt tőle a körmöm.)
Egy rögtönzött madarász-bemutatón is részt vettem, ahol teleszkóppal figyeltük meg a távolban lévő madarakat. A tanya előtti oszlopon gólyafióka sivalkodott. Szemközt a nagyobb terület a lovak legelője.
Sella autóval vitt és hozott, aztán Szentesen szálltam fel a buszra. Előtte azonban mentünk kettesben egy kört a városban, ahol korábban még soha nem jártam. Kedves, rendezett település, a fagylalt is finom volt, amit közben elnyaltam.
Szentes folyója a Kurca, ami egy török lányáról (fiáról? feleségéről?) kapta nevét, aki belefulladt a vízbe. Sekély és lassú folyású, a hídról több szökőkút és benyúló stég is látszik rajta.
Az épületek többnyire klasszicista (múzeum) vagy szecessziós (Petőfi szálló) stílusúak. Több, különböző méretű, korú és stílusú templom mellett is elhaladtunk.
A hazafelé út nem lett volna rossz, ha a közelemben nem ül egy kínai férfi, aki kihangosítva, üvöltve „beszélgette” végig az utat. Így max. hangerőre tekertem fel a zenét, Ákos hangja kísért végig Budapestig.
Arra gondoltam, az idei komolyabb Réka Tour ezennel befejeződött, még néhány közelebb lakó ismerős jöhet már csak szóba. Aztán folytatom jövőre is, mert a lista felét tudtam csak így kipipálni.
A pontot az I-re a tegnapi Bagossy koncert tette fel, ahol két kolléganőmmel, és egyikük férjével tomboltunk. Volt ének és tánc, sikítás és ugrálás, tapsolás és nevetés. Imádom a koncerteket! (Lesz még belőlük három is a közeljövőben!)
Még egy hét, aztán nekünk tanároknak megkezdődik a munka.
Elmondhatom, hogy tartalmas, sokszínű, pihentető és mozgalmas vakációm volt.
2021. augusztus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése