Sokmindenféle

Tavaly nemcsak a szüret maradt el nálunk, de a sportnap is, legalábbis szokásos formájában. Két és három éve Diósjenőn tartottuk, akkor több mint 2 kilométeres össznépi futással, a felsősöknek forgószínpad-szerű sportos feladatokkal, az alsósoknak erdei kirándulással, a végén közös bográcsos ebéddel. Idén nemcsak szuper szüret volt, de végre jó kis sportnap is. Ezúttal, ha már nógrádi iskola vagyunk – Nógrádon.

A futóversennyel indítottunk most is, ami az idei évszámnak megfelelően 2021 méteres távot jelentett. Az útvonal gyönyörű volt! Felsétáltunk a Fekete-parton (ennek van valami polgári neve, Tabán utca vagy köz, de senki se hívja így), ez már önmagában jó kis edzés. A Községházánál még bemelegítettünk egy kicsit, aztán Máté bácsi megfújta a sípot. Az útvonalat végig a polgárőrök biztosították, autókkal illetve személyes jelenléttel zárták le a gépkocsi-forgalom elől az utat. Végigfutottunk a Hunyadi utcán, ahol a gyerekek nagy része jól meglendült. Én nem siettem, tudtam, hogy az ilyen rohanástól hamar ki lehet fulladni. Tartottam egy közepes tempót, így amikor ráfordultunk a vár mögött vezető útra, szép lassan kezdtem leelőzni a gyerekek egy részét. A szuper-gyorsak ekkorra már jóval előttünk jártak, köztük az én kislányom is. Elfutottunk a tűzoltó-szertár és az iskola parkolója mellett. Utána ráfordultunk a tó körüli útra, ez volt az utolsó 500 méter. Ennek a végén álltak az alsósok, akik addigra már lefutották a maguk tó-körét, és a tanító nénikkel együtt hangosan tapsoltak nekünk és bíztattak bennünket. Bevallom, jól esett a szívemnek a hangos „Hajrá, Réka néni!”. Ezután befordultunk a célegyenesbe, és itt még volt egy kis erőm gyorsítani is. A célban már vártak a beérkezett gyerekek, köztük Kincső is, aki a korosztályában a lányok között nyert! Nagyon büszke vagyok a lányom első aranyérmére! Remélem, holnap a kistérségi mezei futóversenyen újabbal gazdagodik majd.

Természetes volt idén is, hogy a gyerekekkel együtt futottam. 2018-ban az volt a célom, hogy túléljem ezt az egészet, és végül is végigcsináltam, az utolsók között bevánszorogva a célba. 2019-ben azt a célt tűztem ki, hogy ne maradjak a legvégére, és sikerült is a mezőny kb. 3/4-nél, 2/3-ánál beérkeznem. Idén ugye, hogy rendszeresen futok, az lett az újabb célkitűzés, hogy a csapat felénél legyek, és ezt is sikerrel teljesítettem. Jövőre szeretnék annyira felfejlődni, hogy az első 1/3-ban legyek benne. Lehet, merész terv ez, ennyi jól mozgó, rendszeresen sportoló gyerek között, de azért megpróbálok rá edzeni és megcsinálni. Ezúttal rajtam kívül csak egy tanár futott még, a tesitanár-focista igazgatónk, aki persze jóval előttem ért célba, de azért mondhatjuk ezt úgy is, hogy a pedagógusok kategóriájában ezüstérmes lettem J

Az akadályverseny egy ideig hagyomány volt az iskolában, aztán volt egy kis szünet, de idén újra ez lett a sportnap második felvonása, ezúttal nem a tó körül (Kendéék még ott állomásoztak), hanem a várra és köré szervezve. Ezt a nyolcadikosok osztályfőnöke szervezte, ő találta ki a feladatokat, ő rakta össze a nyolcadikosok háromfős csapatait, akik az állomásoknál segítettek. Tündér a pincesorhoz került. Minden akadályhoz jutott egy-egy tanár is, én fel a várba. Nálam fatalpakon kellett nagyobb diákoknak kisebbeket átvinni egy szakaszon.

Akadályverseny – kedves Olvasóim, előjöttek a régi kisdobos-úttörő emlékeitek? Anno nálunk volt menetlevél – most is ilyenbe írtuk a pontokat. Volt éneklés meg csatakiáltás – itt a tizenegyből egy csapat próbálkozott ilyennel, kaptak is érte tőlem plusz-pontot. Régebben őrsök vonultak végig az akadályokon, most vegyes korosztályú csapatok álltak össze, összesen 11. Ezeket én állítottam össze, és az én hetedikeseim voltak bennük a „főnökök”, rájuk kellett hallgatniuk a kis elsősöknek is. Nagyjából fegyelmezetten haladtak végig, bár néhány kis ördögfióka azért próbára tette a nagyobbak idegrendszerét. Tíz állomáson mutatták meg ügyességüket, gyorsaságukat, logikájukat, tudásukat. Hétfőn hirdették ki, hogy a győztes a Gumikacsák csapata lett! (A csapatneveket is a hetedikeseim találták ki. J )

A sportnap előzte meg a Szüretet, a hétvégi bulikat pedig társas-klubbal vezettük le. Ez egy jól hangzó név, ami igazából azt takarja, hogy átjött egy barátnőm meg egy barátom, és a lányokkal együtt Dixit-eztünk meg Concept-eztünk. Közben sajtos rudat és kókuszos kekszet ettünk, aztán a vendégek beburkolták a maradék szilvás-gombócot. És rengeteget röhögtünk! Aki régóta olvas, emlékezhet rá, hogy a Boróka-házban jártuk korábban társaskörre. Komoly létszámmal, sokféle társassal, több asztalnál. Ez a kezdeményezés azóta elhalt sajnos, de tervezzük, hogy újraélesztjük, mert mindenki nagyon szerette, gyerekek-felnőttek egyaránt. Lehet, kezembe kellene vennem a szervezést…

Még valaminek a szervezését vettem a kezembe, és ez a: Jóga! Elkezdődött itt tavasszal, Etka anyó egyik tanítványa jött volna hozzánk, de kettő alkalom után visszamondta. A csoport megmaradt – a fb-on, valós jóga-órák nélkül. És most jön egy hihetetlen sztori! Járt az iskolánkba egy lány, a női körünkbe az anyukája. Nyáron kiköltöztek egy évre Máltára, itt hagyva a berkenyei házukat. Élt Máltán immáron 11 éve egy kétgyermekes család, akik viszont haza akartak települni Magyarországra. Ők ott kint összeismerkedtek. A „máltaiak” kivették bérbe a berkenyei házat, és beíratták a nógrádi iskolába a gyerekeiket. Kedves Olvasók, tippeltek, hogy mi a házaspár foglalkozása? Igen: jógaoktatók! Bemutató óra holnap!

A női kör szervezését-irányítását viszont kiadtam a kezemből, amit nem is bánok. Így spontán módon alakul az egész. Nyár végén Adri jurtájában voltunk, most pedig felmentünk a Rác-hegyre. Ez Nógrád egyik külterülete, ahol egy kedves hölgy megvett egy nyaralót. Tisztára időutazás volt nekem itt lenni: se víz, se áram, se közvilágítás, kb. olyan messze is van a központtól, mint anno mi a szőlőhegyen Balatonhenyétől. Betti egyedül él itt, elég nehéz helyzetben, ezért a közösség igyekszik őt segíteni. Kapott tűzifát, építettek neki egy cserépkályhát, hogy nyugodt szívvel kezdhessen bele a téli szezonba. Mi mindenféle finomságot vittünk neki, kicsit feltöltve az éléskamráját. Hűs volt már az őszi este, de mi végig kint beszélgettünk a szabadban. Letelepedtünk a padokra, az asztalra pogácsa meg rágcsa került, és kaptunk forró almás-fahéjas teát mézzel. A csillagok alatt voltunk, női közösségben, szeretetben.

Mielőtt azt hinnétek, Réka élete maga a megtestesült tökéletesség, hadd meséljek nektek a legutóbbi koncertről! Ezzel terveztem lezárni az idei koncert-szezont, és az ideális (meleg, napos) időjárás is ígéretesnek tűnt. A villamosút is vicces volt odafelé. Először is láttam végre, életemben először, egy nosztalgia-villamost. Olyat, amilyennek a peronjáról anno a nagymamám leesett és eltörte a bordáját. Tetszett a sípoló kalauz meg a csilingelő csengő. Én normál 2-essel mentem végig a Duna-parton, amire egyre több olyan utas szállt fel, aki láthatóan-hallhatóan oda igyekezett, ahová én is. Poénkodtak, nevetgéltek, a jó hangulat egyre jobban rám ragadt. Aztán a villamosvezető rendkívül vicces hangon közölte, hogy aki az ajtóban áll, az legyen szíves tántorogjon befelé. Erre már mindenki mosolygott. Mikor másodjára szólt bele így a hangszóróba, kitört az utasokból a nevetés. Valaki be is kiabálta, hogy „Ezt szeretnénk még egyszer hallani!” J

Ismert helyre mentem, a Budapest Parkba, ahol idén csupa jó élményben volt részem (Ákos, Bagossy, Parade). Ráadásul Scooter-re, akikre sokszor tornázom reggelente (röhögni nem ér), és akik a Fezen-en 3 éve szuperek voltak. Amikor megérkeztem, egy ismeretlen DJ melegítette be a népet, egész jó kis számokkal. Aztán jött Náksi, aki a Parade Remember-ön nem volt annyira rossz. Most viszont szörnyű volt a hangzás, és nem tudtuk eldönteni, hogy mindez a DJ vagy a Park hibája. Már kezdtem azt hinni, hogy a hiba az én vevőkészülékemben van, de a mögöttem állók is ezen a véleményen voltak, valamit utólag kommentben is írták mások, hogy gond volt a hanggal. Reménykedtünk abban, hogy a fő-zenekar esetén már csak nem lesz ez így.

De így lett! L Eleve csak egy és negyed órát játszottak HP-ék, azt is a legnagyobb hangzavarban. A basszus túl erősen dübörgött, a hangszórók torzítottak. A magas hangokat ez teljesen elnyomta, a dallamot alig hallottuk. Hiába tettek ki magukért látszólag a színpadon, lelkesek voltak meg minden, de akkor se hallottam a kedvenc számaiból túl sokat. Én meg ugye éneklős koncertező vagyok, de hogy énekeljem a zenekarral együtt a dallamot, ha nem hallom? Elment az életkedvem, komolyan.

Ez tehát egy vacak szombat volt. Most szombaton viszont megmászom a Szent György hegyet, vasárnap pedig a Gulácsot. Irány a Balaton-felvidék!

2021. október