Szüret - Nógrád - 2021

Sosem tudom utolérni magamat itt a blogon, mindig egy hét lemaradásban vagyok. J Annyira sok minden történik a hétvégéken, hogy azokról az eseményekről mindig csak a következő hétvégéken tudok írni. Most például a múlt heti Szüretről.

Három éve voltam utoljára Szüreten. Erről szólt is a blogon egy írás: https://rekautja.blogspot.com/2018/10/szuret.html Tavaly ugye ismert okok miatt elmaradt, azelőtt pedig olyan vacak idő volt, hogy a házból se volt kedvem kimozdulni. Márpedig a Szüret Nógrádon egy kimozdulós, az egész falut, sőt, a környező településeket is megmozgató esemény, vagyis inkább esemény-sorozat. Három fő-pillére a felvonulás, a bál és a vigalom.

Szorgos kezek a falu különböző pontjait díszítették fel az ünnepre. A központban áll egy kis bódé, ott szokott lenni karácsonykor a betlehem meg húsvétkor a tojásfa. Most őszi dekoráció került bele. A pálya mellé szalmabálákat állítottak fel, emberalaknak „öltöztetve”. A tornaterembe és a színpadhoz is odakerült a kukorica, tök, napraforgó, stb. A legviccesebb dekoráció szerintem a falu jenei végénél található. Eleve jól néznek ki a különböző népies kellékek, pl. hordó, vájdling, teknő, kocsikerék, a poén viszont a földön részegen fetrengő férfi-alak és az őt épp elnáspángolni készülő felesége.

Már múltkor is népviselet-szerűben mentem, azaz hímzett blúzban és kékfestő szoknyában. Most ennél autentikusabb akartam lenni. A szlovák önkormányzat vezetőjétől kaptam kölcsön hagyományőrző viseletet: fehér blúz, fehér alsószoknya, piros szoknya és zöld kötény – hozzá fekete gyöngyös nyakláncot és fekete kopogós cipőt vettem fel.

Múltkor Tündér kísért el engem, akkor ő is viseletben (ilyet akkor láttam rajta utoljára). Most Kincsővel mentem, akire nemhogy viseletet, de bármilyen lányos holmit képtelenség ráerőltetni, így a sok fonott hajú, pruszlikos, rakott szoknyás lányka között ő pólóban, shortban és sportcipőben vonult.

A vonulás nem szó szerint értendő, hiszen ilyenkor nem a lábukon, hanem mindenféle járműveken haladnak a résztvevők, pl. ló, lovashintó, teherautó, traktor. A legdíszesebb hintón utazik a „menyasszony-vőlegény”, a másikon a „bíróék” – azaz a polgármester és családja. 

Mi a múltkorihoz hasonlóan a kisvonatra telepedtünk, Kincső osztálytársai közé. Ezúttal viszont nem közvetlenül előttünk haladt a zenét szolgáltató autó, így eleinte csendben vonultunk, később viszont énekeltünk mindenfélét. A csendben levés persze nem teljesen igaz, hiszen lelkesen köszöngettünk, integettünk mindenkinek, aki a háza előtt, a kertjéből, erkélyéről, teraszáról üdvözölte a konvojt.

Bejárjuk (Almáskert kivételével) Nógrád szinte összes utcáját. A felvonulás során háromszor áll meg a menet. Egyszer Újtelken, másszor a falu északi végén, végül pedig a központban. 

Ilyenkor mindenki lekászálódik a járgányáról, és táncba áll. Egy, majd két körben is táncolunk, néhány pár, köztük a menyasszony-vőlegény és a bíróék a kör közepén járják, mások párokban vagy négyesben a körökön kívül. 

Népdalok, mulatós énekek, cigány dalok szólnak ilyenkor. Tudjátok, hogy a népzenén kívül egyik sem az én világom, de aki ismer, az azt is tudja rólam, hogy ha én egyszer megérzem a ritmust, megszólal a dallam, akkor velem nem lehet bírni: egyszerűen táncolnom kell. Nagyjából tök mindegy mire. 

Ilyenkor a nép kézen fogva ropja, a dalokat együtt énekli. Az ott lakók pogácsával, süteménnyel, borral és üdítővel kínálják a csapatot.

Délutánra értünk a falu központjába, ahol a résztvevőket étellel vendégelték meg (csak hát ugye én nem eszem meg se a virslit, se a kolbászt). Aki ilyenkor viseletben van, az ingyen jegyet kap az esti bálra. Mi ezután hazamentünk enni (vega-kaját) és pihenni. Én konkrétan annyira elfáradtam a melegtől és a sok tánctól, hogy aludtam is egy órát.

Aztán este jött a készülődés. Smink, frizura, ruha. Konkrétan megzsaroltam a lányaimat: csak az jöhet el velem, aki ruhát (nőieset, szépet!) vesz fel, és normálisan megcsinálja a haját is. Végre a száz számmal nagyobb pólók, buggyos pulcsik és szakadt farmerek helyett ujjatlan csinos ruhában, kiengedett hajjal, ünnepi cipőben jöttek a lányok, mert látni akarták a bált. Ahonnan, mivel szerintük unalmas és gáz volt, egy óra múlva távoztak is. J Amikor elindultunk otthonról, kopogós cipőinkben a földúton, olyan hangosan hallottuk lentről a zenét, mintha a szomszédból játszanák. Almáskertnek olyan jó az akusztikája, hogy a hangosabb zene felhallatszódik hozzánk a várból vagy a pályáról.

Rég volt errefelé ilyen tömeg-megmozdulás, így a bál sokakat vonzott, nemcsak Nógrádról, hanem Berkenyéről, Diósjenőről, Szendehelyről is. A tornaterem egyik fele ilyenkor a táncparkett, ott van a zenekar is, élő zenét játszva, főleg mulatóst és retró slágereket. A terem nagyobbik fele végig asztalokkal-sörpadokkal tele, így aki megpihenne vagy inna egyet, itt megteheti. Én kollégáimmal és néhány anyukával telepedtem le, de nem sokat ücsörögtünk, inkább sokat táncoltunk.

Három éve eléggé untam magamat a bálon. Akkor nem ismertem még annyi embert itt, így csak üldögéltem, és jól nevelt nőnemű lévén vártam, hogy majd a férfiemberek felkérnek táncolni. Hát, senki sem kért fel, úgyhogy akkor elég korán hazatérem. Ha arra vártam volna most is, akkor hajnalig ott várakozhattam volna, ugyanis most sem kért fel senki! A múltkor ezt már leírtam a táncházzal kapcsolatban is, de: Manapság miért nem kérik fel egy bálban a férfiak a láthatóan egyedül lévő nőket táncolni??? 

Mindegy, barátnőkkel meg tanítványokkal táncoltam, és az igazgatónk minket, a suliban dolgozó nőket azért megpörgetett-forgatott. A tombola után mentem haza, éjjel 1 órára értem Almáskertbe. Régebben utáltam egyedül mászkálni haza, de mivel kísérőm nem akad mostanság, így szépen megbékéltem azzal, hogy a sötétben magam kóborolok az éjszakában.

És a szüret még nem ért véget! Másnap a focipályánál folytatódott az esemény-sorozat. A futball-meccsről lemaradtunk, mint ahogyan a hagyományőrzők énekeiről és táncairól is. Egy fiatal lány gyerekdalokat énekelt, később ugyanő a kilencvenes évek slágereit is, egy férfikar pedig retró dalokat. 

Az operett nagyon nem az én műfajom, ámde el kell ismernem, hogy nagyon színvonalas műsort adtak. Vincze Lilla, Nógrád nagy rajongója is fellépett, és nemcsak koncertet adott (mint ahogyan nyáron a várban is), de ekkor volt a nálunk forgatott videoklipjének a hivatalos bemutatója is.

Volt ott pörkölt és palacsinta, hamburger és kürtős kalács, meg persze vattacukor is (bleee…). A helyi kézművesek termékeiket, alkotásaikat árulták. A búcsú-fílinget körhinta, dobáló és dodzsem biztosította. Rögtön két almáskerti barátunkkal akadtunk össze, többnyire velük töltöttük a délutánt. Egyikük világító lufit vett Kincsőnek, és befizette őt egy dobálóba, ahol ő tök ügyesen lehajigálta a konzervdobozokat, így nyert valami vacak műanyag játékot.

Aztán együtt dodzsemeztünk egyet. Forgalomban utálok vezetni, de az a tavalyi go-kartozásnál bebizonyosodott, hogy ha a dolognak nincs tétje, akkor viszont imádok. Most is rendkívül lelkesen nyomtam a pedált, tekertem a kormányt, és az volt a célom, hogy mindenkit leszorítsak a pályáról. Mindenkinek, barátoknak, tanítványoknak direkt nekimentem, lehetőség szerint szemből, és nagyon élveztem a frontális ütközéseket, valamint a sikításokat.

A lányok még ott maradtak estig az utolsó koncertet meghallgatni és labdázni, én viszont ekkorra már annyira hulla voltam, hogy inkább hazatekertem, és jóleső érzéssel dőltem be otthon az ágyba. Remekül sikerült ez a szüret!

Ez volt október első bejegyzése a „Réka útjá”-n. Itt az igazi ősz, csodaszép színekkel, reggeli köddel, szűrt fényekkel. Imádom! Majd írok nektek a sportnapról, a társas-klubról, a női körről meg az újabb, nem túl pozitív koncert-élményemről is. Aztán jóga kör is indul és a Balaton-felvidék is vár rám, csak győzzetek olvasni!

2021. október

(A fotók Nógrád község oldaláról valók)