Advent 3. - Körök

Miután a Mikulás rénszarvasok húzta csengős szánján elrepült, és elfogytak a szaloncukrok meg a csokik, a további hétköznapok nem túl sok izgalmat tartogattak. Rengeteg csoport írt (és még fog írni) témazáró dolgozatot, készített projektet, én pedig csak javítottam és javítottam.

Bezzeg a hétvége! Három szuper esemény 24 órán belül! De előtte még kis kitérő.

Szerdán Kende kijött Álmossal Nógrádra, így az autós fuvar lehetőségét kihasználva nagyon nagy bevásárlást rendeztünk. Tudni illik, hogy én ilyet nagyjából soha nem szoktam csinálni, mivel gyalog-biciklivel-tömegközlekedve járok, így mindig annyit veszek csak, amennyit a hátamon haza tudok cipelni. Amióta itt élünk, most jártam másodjára bevásárló-központban. Tele is raktunk két kocsit cuccokkal. Szerintem még életemben nem költöttem el egyszerre ennyi pénzt kajára (másoknak gyanítom ez az átlag), mindenesetre jól feltankoltuk a kamrát, egész télre megvannak a tartalékaink.

Még ez előtt jött egy kis anya-lánya nap, ünnepi fílinggel. Kincsővel korábban vonattal mentünk be Vácra, ahol közölte, hogy amúgy nem találja a tavalyi sapkáját. Remek. Vettem hát neki egyet a vásárban, de ezen felbuzdulva magamat is megleptem egy komplett szettel. Ezt már fontolgattam egy ideje, mert a lányom megunt sapkáját hordtam évek óta, valamint a vékonyabb kesztyűm már annyira szétfoszlott és kilyukadt, hogy akkor is odafagyott a kezem a kormányhoz, ha rajtam volt. (December van, és még most is kerékpárral közlekedek.) Valamiért a szürke színt választottam, ezzel saját magamat is megdöbbentve, de mindenki szerint nagyon jól passzol a bordó kabátomhoz.

Tettünk egy kört az ünnepre feldíszített városközpontban. Mindenütt fényfüzérek lógnak, és kivilágított hatalmas karácsonyfa áll a főtér közepén.

Egyedi, hogy a zenélő pavilont falakkal vették körbe, így egy kis házikó lett belőle.

Bent a Diótörő szereplői és díszletei láthatók, melyeket Veronika (Színnel-Szívvel Műhely) készített.

Ez előtt áll a rénszarvas hintója, amire bárki felülhet. Én is megtettem, és bár rénszarvast nem, de lovat közvetlen közelről láttam.

A város adventi koszorúja a szökőkút helyére került. Ahol nyáron a gyerekek pancsoltak, ott most világító gyertyák állnak.

Csillag ezen a napon az osztályával egy budapesti népművészeti kiállításon járt, ahogy sok szép nemezelt dolgot, bőrholmit és népviseletet láttak.

Itthon a héten elég sokat rendezkedtem, takarítottam, pakolásztam, némileg már a karácsonyra előkészülve. A tetőtérben a körülményekhez képest (azaz ahhoz a tényhez, hogy némileg megosztozom a hálószobámon Kincsővel), egész jó állapotok uralkodnak - két új rongyszőnyeggel.

A nappaliban a polcok dekorációja megújult, már ami a fényképeket illeti. Kicsit béna volt ugyanis, hogy 4-5 évvel ezelőtti fejek bámulnak rám a falakról. (A lépcsőfordulóban vannak régi gyerekfotó-montázsok, de az más téma.)

Előhívattam hát néhány idei családi fényképet. Az új fotókat régi és új keretekbe tettem, így végre a 12, 15, 17, 19 és 22 éves gyerekeimet, valamint az anyukámékat, apukámékat, öcséméket, illetve az osztályomat és a kollégáimat láthatom magam körül.

De térjünk vissza a hétvégi eseményekre. Az első előtt következzék egy visszatekintés a múltba. Pár évvel ezelőtt létezett egy olyan, hogy társaskör a diósjenei Boróka-házban. Tulajdonképpen egy jó hangulatú szilveszteri összejövetel ihlette, amikor rengeteget hülyéskedtünk társasozás közben. (pl. „Luke, én vagyok az apád…”). Eszter aztán megszervezte, és innentől fogva havonta jöttünk össze, mi is rendszeresen jártunk családostul. Itt mindenféle társasjátékot játszhatott felnőtt és gyerek, közben lehetett nasit csipegetni és sokat nevetni.

A Boróka-ház aztán nyáron megszűnt, a társaskör viszont sokkal hamarabb halt hamvába. Azóta néhányszor mondogattuk, hogy de jó volt, meg hogy kéne megint, de persze az égvilágon semmi sem történt. Eszter viszont most újra kézbe vette az irányítást, és a jenei könyvtárban újra életre kelt a társaskör. Pénteken mi is voltunk Kincsővel, ahol két csoportra osztódtunk. Mi először „Fedőnevek”-et játszottunk, majd „Dixit”-eztünk (ebben én nyertem!), ők még „Csak egy”-et is. A végén egy nagy közös dobókockás sztori-mesélős játékot játszottunk, sok nevetéssel.

Szombat délelőtt a helyi vásárban jártam. Ez egy szuper jó lehetőség havonta Nógrádon, ahol helyi és környékbeli kistermelőktől és kézművesektől vásárolhatunk. Én is vettem szépeket-jókat, főleg karácsonyra, de nem írom le, miket, mert az is olvas(hat), akiknek szántam, így elveszne a meglepetés öröme. Álljon itt inkább néhány fotó a termékekről, árusokról, hangulatról.

Az esti programról viszont sajnos elfelejtettem fényképeket készíteni. Pedig női kör volt, méghozzá különleges. Ugyanis ezúttal én láttam vendégül a hölgyeket, méghozzá hetet. Merészek voltak, hogy kijöttek hozzám Almáskertbe ebben az esőben-sárban. Diós-meggyes sütivel és mentás-citromfüves teával vártam őket, egyikük pogácsát sütött, de volt itt kesudió meg mogyoró, datolya és gesztenye is. Rengeteget beszélgettünk, és képzeljétek, éjjel 1 óráig maradtak!

Úgyhogy ma csak pihentem és pihenek, miközben a lányaim épp péppé lövetik magukat. (Nyugi, nem hibbantam meg: egy szülinapi buli keretében lézerharcban is részt vesznek.) Jövő héten pedig Hesz-nap és a lányok néptáncos fellépése vár rám. Na meg: Ákos Aréna!!!

 

2022. december

(A vásárról készült fotókat a község oldaláról kölcsönöztem.)