Ákos-koncert - Aba-néptánc

Erről a két hétvégi eseményről fogok most írni és fotókat mutatni. (A profibb koncertes képek Ákos fb-oldaláról valók.)

Szombaton ha jól számolom, életem hetedik Ákos-koncertjén voltam az Arénában. Életemben először kiemelt állóhelyen.

A hetes nagyon intenzív szám az életemben, sokszor hangsúlyosan jelen van.

Amilyen jó ez a szám, annyira jó is volt a koncert!

Láttam-hallottam már Ákost barátnőmmel, volt párommal, gyerekeimmel – ezúttal viszont egyedül.

Nagyon kellett ez az élmény is! Hogy ne figyeljek senki másra, csak a zenére és a látványra. Abszolút bele tudtam engedni magamat az események sodrásába.

Ha épp pörgős volt a zene, ugráltam, táncoltam, tapsoltam, a nyugisabb zenéknél pedig lágyan mozogtam, akár a szememet is behunyva hagytam, hogy vigyen magával.

Nagyon sok szöveg a szívemhez szólt, és persze néha jól esett volna valakit megölelni az érzelmesebb részeknél.

Természetesen végig ordítva énekeltem a számokat, úgy, hogy a végére semmi hangom se maradt.

Ákost mint embert lehet imádni és gyűlölni, a politikai megnyilvánulásaival én sem tudok azonosulni.

Ellenben már 35 éve annyira jó zenéket játszik és olyan csodálatos dalszövegeket ír, hogy én totálisan el tudok vonatkoztatni ettől.

Másrészt objektíven figyelve is elismerheti bárki, hogy olyan profi showt nyom a koncerteken, amit kevés magyar előadó. A hangzás, a fénytechnika csúcs szinten volt.

A koncert dinamikája is nagyon jól lett megtervezve. A dalokat úgy válogatta össze, hogy voltak benne újak és régiek, lassúak és gyorsak, pont a megfelelő mértékben és arányban. Néhány szám erejéig a színpadon volt a régi Bonanzás Menczel Gábor. Sajnos nem indult a banzáj, viszont kihalt minden.

Különlegesség volt, amikor egyszer csak Ákos eltűnt a színpadról (saját bevallása szerint átsprintelt), majd hipp-hopp megjelent középen a keverőpultoknál egy kisebb színpadon.

Három számot játszott el itt, köztük a Csillagok alatt-at, ahol a telefonok fényei világítottak csak, mint apró csillagok.

Voltak örök klasszikusok, pl. Idelenn idegen, Utolsó hangos dal, Hello…

És egy olyan szám, amit bevallom eddig nem ismertem, a 94-es albumról az Áradás, az eredetihez képest szuperül áthangszerelve.

Én nagyon szeretem Ákos részéről (meg úgy összességében is) az elektronikus dalokat, ezek szinte visszarepítenek az időben kamaszkoromba, a Depeche Mode-os, Bonanzás, Cure-os darkos korszakba, amikor a gimis anti-diszkókban tomboltunk.

Akármennyire is tisztában vagyok az idő múlásával, sokszor, idén meg valahogy hatványozottan is, olyan az életérzésem, mintha valahogy 30 évvel ezelőtt lennék.

Ennek egyik hozadéka a koncertekre járás (is), ami az elmúlt évek során egy eléggé kiforrott hobbivá vált számomra.

Olyannyira, hogy már most tudom, jövőre lesz Kowa és Bagossy, Halott Pénz és Bohemian Betyars-Parno Graszt. És ha minden jól megy: 2023. decemberében is: Ákos Aréna.

Másnap nem hogy kipihentem volna magamat, hanem tovább pörögtem. Ugyanis lányaim néptáncos fellépésére mentem le Abára.

Kende Álmos kocsijával vitt le minket, az út során a vadiúj JBL-jét mindenképp ki kellett próbálnia, így üvöltve szólt végig a zene.

Abára érve először a gyerekek iskolájába-kollégiumába vitt utunk.

Aztán átmentünk a művészeti iskolába. 

Míg a lányaim készülődtek, megcsodáltam a sok szép viseletet. 

Tündéré sajnos nem tudom, melyik tájegységé, Csillagé viszont gyönyörű mezőségi (az a viselet az álmom, egyszer nagyon szeretnék magamnak egy ilyet). 

A művészeti iskola összes tanulója fellépett, ovisoktól a végzős gimnazistákig. 

A kisebbek inkább karácsonyos-betlehemes előadásokat mutattak be, a nagyobbak már profibb néptáncokat.

Tündérnek ez volt élete legelső néptáncos fellépése, ami szerintem nagyon jól sikerült. 

Sok szép üde fiatal lány és mindössze három fiú lépett színpadra.

Változatos táncformák voltak: páros, nagy kör, kisebb körök, vonatozás…

Tetszett, hogy a táncok mellett helye volt a poénoknak is, pl. sepregetés, ördög-kergetés. 

Nemcsak táncoltak és énekeltek, de sikítottak, csujjogattak, incselkedtek is. 

Csillagot már többször láttam fellépni, legutóbb az Arénában, a Táncház-találkozón. 

Most azt vettem észre rajta, hogy végre beérett, eljutott a könnyed, laza táncolásig. 

Nyilván aki kezdő, azon látszik a koncentrálás, az majd megfeszül, hogy jól csináljon mindent. Pontosan ilyen voltam én az idei nógrádi néptáncos fellépésemen is…

Csillag viszont végig mosolygott, vidáman énekelt, fesztelenül pörgött-forgott. 

Egyszerűen az látszott rajta, hogy élvezi, amit csinál. 

Tegyük hozzá, hogy a mezőségi a kedvenc tánca.

A végén egy össznépi énekléssel zárták a műsort, ami nagy sikert aratott.

Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre!

Kende négy évig néptáncolt, idén hagyta abba. Visszafelé már ketten autóztunk vele, közben az út felében Beton Hofit hallgattunk ordítva, a másik felében a VB-döntőt hallgattuk-néztük. 

Gondoltam, ha majd visszaérünk Budapestre, kipihenem magam. Hát nem! 

Az autóban elkezdett meccs annyira izgalmas volt számomra is, hogy Anyu lakásába érve tovább néztem-néztük. A második félidőt, a hosszabbítást és a 11-eseket is. 

Emlékeim szerint utoljára 2016-ban láttam focimeccset tévében, akkor is azért, mert a mieink kijutottak az EB-re. Az ikonikus magyar-portugált követtem akkor végig, ami nagyon tetszett (nem úgy, mint életem első hazai meccse élőben, a Mezőkövesd-Paks…). 

Ez a mostani VB-döntő szerintem, totálisan laikus szerint is nagyon izgalmas, mozgalmas, fordulatos volt, végig izgultam. Kende néha a haját tépte drukkolás közben. 

A családunk és az osztályom chat-csoportjában is végig kommentáltuk az egészet. 

Konkrétan nem drukkoltam Argentínának vagy Franciaországnak, én egyszerűen csak egy jó meccset akartam – és sikerült.

A következőkben majd arról olvashattok, hogyan ünnepeltük a karácsonyt az osztályommal, a kollégáimmal, az iskolával, és mit hozott számomra a téli napforduló.

2022. december