Az út a cél

Egy kedves olvasóm hozzászólása és egy korábbi írásom indított el arra, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Az illető ugyanis aggódott a lelki egyensúlyom és a testi egészségem miatt.

Nos, a tudatos és egészséges életmódom egyáltalán nem önbizalomhiányból fakad. Régen, bevallom, súlyos önbizalomhiányban szenvedtem. Ez jellemezte a gyerekkoromat, a kamaszkoromat, még a fiatal felnőttkoromat is. Ez azonban némileg a válásom után, még hangsúlyosabban az ide-költözésemkor, egészen erősen pedig az elmúlt egy-másfél évben megszűnt. Szerintem mára egészséges mértékű önbizalommal rendelkezem, helyes az önértékelésem, tisztában vagyok az erősségeimmel és gyengéimmel egyaránt.

A motivációm semmiképp sem külső, nagyon is belső. Persze, bevallom, jól esnek a dicséretek, kinek ne esnének jól. De ezek legfeljebb kellemes hozadékai ennek az egésznek. Egyáltalán nem azért edzek és figyelek oda a táplálkozásomra, hogy kapjak X számú lájkot, vagy XY megdicsérje a tinédzseres testalkatomat. Pláne nem azért, mert mások megmondják nekem, hogy mit és hogyan csináljak.

Régebben számtalan példa volt arra, hogy a(z ex) párom kedvéért: hosszú hajat növesztettem, nagyon rövidre vágattam a hajam, nem sminkeltem, erősen sminkeltem, komolyan edzettem, harcművészkedtem, böjtöltem, fogyókúráztam. (Én! Nem is értem! Mindig 54-55 kiló volt a súlyom, most is kb. 57-58, minek akartam én anno ebből még fogyni???).

Már egy ideje azonban a reggeli vastabletta mellé naponta beveszek még egy nagyon fontos gyógyszert, a leszarom-tablettát, így cseppet sem érdekel, ki mit mond, pláne mit gondol rólam. Azért egy testileg-lelkileg egészséges középkorúnak már illene oda eljutni, hogy magasról tojjon a külvilág véleményére. A lényeg nálam a saját magam által kitalált célok kitűzése és ezek megvalósítása.

Ez azonban semmiképp nem jár önsanyargatással. A heti sport nálam nagyjából a következőkből áll: reggelente kb. 45 perc edzés, heti háromszor futás, a faluban kerékpározás, heti egyszer jóga. Ha emellett adódik esélyem más mozgásra, például úszás vagy pingpong, túra vagy evezés, akkor nyilván élek ezekkel a lehetőségekkel is. Szerintem ez távol áll a brutális önkínzástól.

A sportban persze vannak nehézségek, az embernek mindig meg kell haladnia a saját korlátait, de én ezt csak olyan mértékben teszem, hogy még jól essen. Nem akarok lefogyni vagy body-builder testet építeni, nem akarok se nagyon vékony, se nagyon izmos alkatot. Nem célom a szélsőséges terhelés, a spártai körülmények, pláne nem a versenysport. Nem fogok százkilós súlyokat emelgetni és nem indulok az ultramaratonon sem.

A lényeg, hogy ha a tükörbe nézek, elégedett legyek a látvánnyal, arányosan karcsú legyen az alakom, a mindennapjaimban jól érezzem magamat a bőrömben, és jó legyen az állóképességem. Ahogyan azt a korábbi cikkben is írtam: ne sípoljon a tüdőm a hegymászástól, át tudjak táncolni egy éjszakát, kettesével tudjam szedni a lépcsőfokokat, és ne kapjak izomlázat attól, ha feljövök ide a dombra a házamhoz.

Amúgy igazából ebben az egészben nem is a cél elérése a fontos. Van az életemnek néhány mottója, mint például: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legjobban tud alkalmazkodni a változásokhoz”, vagy Assisi Ferenc imája: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni”. Egyik kedvenc jelmondatom a következő: "Az út a cél" (Békés harcos útja). Aki látta a filmet, idézze fel magában a jelenetet, amikor Dan felmegy Szókratésszel a hegyre… Tulajdonképpen ezt énekli a Scooter is: „The chase is better than the catch.”

Tehát én magát a mozgás folyamatát szeretem (és egyáltalán nem gyötrelemnek élem meg)! Üvöltetem a zenét, sokszor én is hangosan énekelek, vagy épp ellenkezőleg, néma csendben elvagyok saját magammal, és élvezem, ahogy testem minden porcikáját megmozgatom. Közben mindenfélén gondolkozom, ilyenkor jönnek a legjobb ötletek, vagy épp hogy totálisan benne vagyok a flow-ban.

Úgy általában élvezem, amit csinálok. Időm nagy részét azzal töltöm el, ami számomra örömöt és elégedettséget okoz. Összességében szeretem az életem, jól érzem magamat a mindennapokban. Az egyszerű, vidéki életmód nagyon sokat segít abban, hogy ne gyötrelemnek érezzem az életet, hanem tényleg természetesnek. Nálam minden összefonódik: munka és háztartás, tanulás és játék, mozgás és kertészkedés. Sok mindenhez hozzászoktam, hozzáedződtem, legyen az a gyerekek vagy a házimunka, az élethosszig tartó tanulás vagy épp a mozgás.

Általában lelkes és jókedvű vagyok. Tele vagyok energiával, szokták is kérdezni, honnan van nekem mindig ennyi belőle. Fogalmam sincs, de a lényeg, hogy a többletet mozgásba fordítom, aztán minél többet mozgok, annál több lesz az energiám.

„Aki kíváncsi, hamar megöregszik”. Ez az egyik legidiótább közmondás, amit ismerek. (A másik: „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.” Mekkora baromság! Rólam, rólunk már számtalanszor terjesztettek olyan pletykákat, amiknek az égvilágon semmi alapja nem volt.) Szóval szerintem a kíváncsiság az örök fiatalság egyik alappillére. Engem érdekelnek az új dolgok, nyitott vagyok a világra, mindig bele akarok vágni valami olyanba, amit még korábban nem csináltam, még az se baj, ha az kicsit veszélyes vagy kockázatos.

Emellett eléggé fegyelmezetten élem az életem, (ön)fegyelem nélkül képtelen lennék egyedül menedzselni egy nagycsaládot. Talán azért vagyok alapvetően elégedett az életemmel, mert reális célokat tűzök ki magam elé, és megvan bennem az erő és a kitartás ezeknek a megvalósításához. Elég hosszú időbe, sok kudarcba és újrakezdésbe telt, mire elmondthattam, hogy a befektetéseim gyümölcseit végre élvezem. Ehhez az kellett, hogy önálló és független legyek, elváltam, lett saját házam, lett munkám, normális bevételem, stb. Ekkor alakult ki teljes mértékben az a tudatos és szabad élet, amit most is élek.

A saját életemben én vagyok a főnök, és bevallom, rohadt jó érzés, hogy magam irányítom azt. Egyszerre vagyok az életem filmjének főszereplője, rendezője és nézője. A műfaja korábban tragédia vagy katasztrófafilm, ma néha romantikus, néha családfilm, vígjáték és drámai elemekkel tarkítva. Számomra rendkívül izgalmas dolog életemet, mint egy sorozatot, kívülállóként figyelni, rendezni és megélni.

(Írásomat kertem virágainak fotóival illusztráltam.) 

2023. szeptember