Feje tetejére állt a világ

Ha bárki is azt hiszi, hogy most az országnak, a világnak a helyzetét fogom elemezni, az téved. Írhatnék persze az ukrán-orosz háborúról, árvizekről, tűzvészekről és földrengésekről, az egészségügy és természetesen az oktatásügy helyzetéről is, de persze nem teszem.

Ami a feje tetejére állt, az az én világom, mivel mostanság nagyjából minden másképp van, mint korábban. Például megfordult a napirendem. Főként délután és este dolgozom, és bár reggel meg délelőtt is vannak óráim, mégis a nap első fele a nyugisabb, kötetlenebb.

A legelső a mozgás, hiszen minden reggel edzek, minden másnap elmegyek futni, és/vagy kerékpározok (boltba, könyvtárba, buszmegállóba, vasútállomásra).

Könyvtár, igen, most újra nagyobb hangsúlyt kap az életemben az olvasás. Mindig viszek magammal könyvet az útra, így nem vánszorognak olyan csigalassúsággal a percek. Annyira belefeledkezem a történetbe, hogy szinte elrepül az idő. Többnyire kortárs magyar női szerzők történeteit olvasom; olyasmiket, mint amilyeneket én is szoktam írogatni.

Több időm van írni is. Elkészítettem egy hosszabb novellát, amit a szlovéniai nyaralásom ihletett. Tovább folytattam az új ifjúsági regényemet, ami igazából egy anya-lánya könyv lesz. Néha a régebbi novelláimat, regényeimet is toldozgatom, csiszolgatom.

A szabadidőmben azonban főleg tanulok. Minden nap minimum fél, de inkább egy órát gyakorlom az oroszt, főleg a Duolingo segítségével. Jövő héttől pedig elkezdjük az online tanulást Marcival, és meg sem állunk addig, míg le nem sikerül tennem a középfokú nyelvvizsgát. A turisztikai tananyagot is folyamatosan dolgozom fel, most éppen a szállodaismeret kellős közepén járok.

Ebben az időszakban végzem el a házimunkát, például megfőzöm az ebédet. Kincső megrendeli a menüt, az anyja elkészíti. A főzés… Nos, az még mindig egy érdekes dolog nálunk. A konyha jelenleg háromnegyedes készültségi fokozatban van, a holmik nagy részét már bepakoltam a szekrényekbe, polcokra. A mosogatót is tudom használni egy ideje, könnyes búcsút vettem a lavórozástól.

Viszont Kende rengeteget dolgozik, Álmos rengeteget tanul, ezért még nem volt érkezésük kijönni, és: megemelni és beüzemelni a tűzhelyet, elkészíteni a munkapultot, megcsinálni a szekrényt, felrakni a kisebb polcokat… Satöbbi…

A régi gáztűzhely még mindig a teraszon áll, és a konkrét főzés ott zajlik. Az edények és élelmiszerek viszont már bent vannak a konyhában, ezért folyamatosan ki-be kell mászkálni, ide-oda kell hurcibálni a cuccokat. Sebaj, legalább meglesz a napi sok lépésünk. Kincsőt amúgy nagyon idegesíti, hogy így szanaszéjjel vannak a dolgok, és sosem talál semmit.

Én már átlátom a helyzetet, és összességében rend van, viszont a piszok nagyon zavar. Azonban egyelőre csak az alap-takarításnak van értelme. Már nagyon érik egy nagyobb takarítás, nagymosás, súrolás, ablakpucolás, stb. de addig teljesen felesleges nekiállni, míg be nem fejeződnek a munkálatok, hiszen a fúrás, csiszolás, fűrészelés kosszal jár.

A tanítás is egészen más. Például a helyszín. Annyira jó mostanában az idő, hogy nemcsak kint tanulok és főzök, de a délelőtti, délutáni óráimat is a teraszon tudom tartani. Egész különleges érzés ezt jó levegőn, madárcsicsergés közepette, mezítláb csinálni.

Más a tanítás minősége is. Sokkal több a szabadság, sokkal több a felelősség. A magántanításnál nincs sablon tananyag, egyénre szabok mindent. Van újrakezdő, van középhaladó, és van olyan is, aki nyelvvizsgára készül. A diákhoz alkalmazkodva döntöm el, kinek mit és hogyan tanítok. 

Máshogy haladunk ott, ahol van konkrét cél, adott határidő, és máshogy annál, akinél nincs. Érdekesség, hogy van egy angol tanítványom, akit a magyar nyelv szépségeire okítok. Nagy kihívás, mert sokkal nehezebb, mint angolt tanítani, viszont nagyon érdekes, és némi változatosságot is jelent.

A tanítványok motiváltak, nem kell őket noszogatni. Odafigyelnek, nincs szükség fegyelmezésre. Szinte folyamatos sikerélményem van: amit tanítok, azt többnyire megértik, megjegyzik, alkalmazzák. Nincs az az állandó zaj és nyüzsgés, ellenben van csend, nyugalom, békesség.

Ha meg nagyon vágyom egy kis zsizsegésre, elég belátogatnom a suliba az ex-kollégákhoz, régi tanítványokhoz. Múltkor is bementem, cukik voltak, örültünk egymásnak, elbeszélgettünk, elnevetgéltünk. Jártamban-keltemben is összetalálkozom néha volt diákokkal, jól esik a mosolyuk, a köszönésük.

Az, hogy jóval relaxáltabb vagyok a mindennapokban, rányomja a bélyegét az itthoni hangulatra is. Sokkal jobbak és könnyebbek a hétköznapok Kincsővel, mint tavaly. Magától leül tanulni, együtt tanulunk, beszélgetünk, cukiskodik.

Múltkor tök jó anya-lánya napot tartottunk. Igazából pingpongozni indultunk, de a nagy melegben megkívántam egy fagyit. Sajnos Nógrádon csak hétvégenként lehet fagylaltot kapni, ezért elhatároztuk, hogy átmegyünk Diósjenőre. Ám sajnos épp akkor ment el a vonat, a busz, minden, várni kellett volna egy órát.

Kincső vetette fel, hogy biciklizzünk át. Átbicikliztünk. Tök jó volt! Ugyan hét éve élek itt, és az utóbbi években jó időben falun belül mindig kerékpárral közlekedek, még soha nem tettem meg ezt az Almáskerttől mindössze 6,5 km-es távot biciklivel.

Az út mondjuk Diósjenő belterület kivételével brutális. A bekötőt ugyan nemrég megcsinálták Nógrádig, de a falun belül pl. a vár mögötti út, a Jenő felé kivezető út, vagy a két települést összekötő út minősíthetetlen szar állapotban van. Vagy a kátyúkat kerülgettük, vagy kénytelenek voltunk a gödrökbe belehajtani, a feltöredezett aszfalton zötykölődni, vagy az út szélére a földes részre letérni.

Amúgy a biciklizés összességében jó élmény volt, meg se éreztem, hogy letekertem 13 kilométert. Vettünk egy finom fagyit a Diablito-ban, én kivételesen karamellást, és a jenei Szent István parkban fogyasztottuk el.

Aztán visszafelé az eredeti tervnek megfelelően a nógrádi Taposó Parkba tekertünk. Először kettesben pingpongoztunk, aztán jöttek volt diákok, és velük is ütögettük a labdát. Sötétedésre értünk haza, szép kerek délután volt.

Szombaton a nógrádi vásárban jártam. Ebben még nincs semmi különös, hiszen meg szoktam ott fordulni máskor is. Ezúttal azonban segíteni voltam, méghozzá „Szörpös” Ágotának (aki épp tanfolyamon volt), pontosabban a párjának.

A ki- és bepakolásban Betti segédkezett, én meg az eladásban. A szörpökön kívül a kínálat része volt a sokféle szirup, szósz és az isteni sütemény is. Természetesen nem hagytam ki az ilyenkor szokásos diós kürtős-kalácsot sem.

Mivel a konyha-felújítás projekt stagnál, úgy éreztem, valamit tennem kell, legalább egy icipici lépést, hogy tovább haladjon az ügy. Ezért vettem két pár új edényfogót, melyeket Éva néni direkt úgy varrt nekem, hogy passzoljanak a csempe színvilágához.

Leszedtem az utolsó paradicsomokat, még a zöldeket is, majd beérnek a tálban a napon. Leszedtem az összes cukkinit és patisszont. A csoffadt paprikákat és a mini padlizsánokat is.

Megkötöttem az utolsó gyógynövényes csokrokat.

Szőlőt többnyire kapunk vagy veszünk, almát (hol másutt, mint Almáskertben) szedünk.

A teljes betakarítás, a kert előkészítése a téli időszakra meg fog történni a jövő hét során. Épp időben az őszi nap-éj-egyenlőség előtt. Pontosan ekkor lesz Nógrádon a hagyományos szüreti felvonulás (viseletben) és bál, amiről természetesen nektek is beszámolok majd.

Előtte azonban, pont Újholdkor, tartok egy dupla programos Népi Napot. Nem árulom el, hová megyek majd, és mit fogok csinálni. Tippelni ér!

 

2023. szeptember