Káosz

Káosz. zűrzavar, összevisszaság. Ezek a szavak jellemzik mostanság az életemet, a világot, az embereket, az időjárást, mindent.

Azt se tudom, hogyan írjak róluk, kavarognak a fejemben a gondolatok. Talán az időjárással kezdem. Ami totálisan kiszámíthatatlan. Először is nagyon hűs van! Tudjátok, hogy én aztán laza vagyok ilyen téren, az átlagnál mindig minimum egy réteggel kevesebb van rajtam, de ez már nekem is sok. Vagyis kevés, a hőfok. Alig volt most tavasszal olyan nap, amikor reggeltől estig rövid-ujjúban lehettem kint. Kivétel ez alól a szombati nap, amikor Nagymarosra mentünk a gyerekekkel, ott készültek a cikket illusztráló fotók is.

Reggel pólóban indultunk, este pólóban érkeztünk. Napközben néha akár trikó is jó lett volna. Az emberek többsége persze pulóverben volt, sokakon dzseki is, a gyerekek fele sapkában (!). Míg én a parton napozgattam, a gyerekeim először mezítláb mentek a Dunába, aztán a lányok combközépig, Kende pedig nekivetkőzött, és szépen megfürdött a folyóban (!!). Hozzátenném, hogy idén már mártózott meg természetes vízben, márciusban a Balatonban, ami 3 fokos volt (!!!).

Mielőtt tovább fejtegetném a káosz témáját, még írok egy kicsit erről a napról, mert nagyon jó élményeket adott. Természet, virágzó gyümölcsfák, Pikinik Manufaktúra, Fő téri piac, emberek, akiket ismeretlenül is közelinek éreztem magamhoz, természetesen ismerősök is, víz, messzeség… Legelsősorban pedig: szabadság. Nagyon vágytam már erre!

A gyerekek végig a parton voltak, de én tettem egy nagyobb kirándulást a hegyen. Éreztem, hogy kicsit egyedül kell lennem, kóborolnom. Először a Fehérhegy utcán mentem fel, de valahogy nagyon rossz energiájúnak éreztem. Ti is tapasztaltátok már, hogy vannak helyen, ahol, sokszor ésszel megmagyarázhatatlan okból az embert rossz érzések fogják el? Ez ilyen volt! Nem is mentem el a tetejéig, háromnegyedénél visszafordultam. A Nap utcán sétáltam utána végig, és eljutottam a Kálvária aljába.

Egy régi kőlépcső visz fel innen a Kálvária-dombra. Amikor megpillantottam, rögtön tudtam, hogy ezért kellett nekem aznap nekivágni a hegynek! Mielőtt nekiindultam a lépcsőnek, óhatatlanul is eszembe jutott, milyen volt Jeruzsálemben a kálváriát végigjárni. Azt hiszem, azokat az élményeket soha nem fogom tudni elfelejteni. Akárhányszor kálváriánál járok (legutóbb Zebegényben), önkéntelenül is átlényegülök.

Felfelé ballagva minden stációnál megálltam; nem azért, mert nem bírtam a lépcsőzést, hanem egyrészt visszafordulni, egyre magasabbról nézni a tájat, fotózni. Másrészt kicsit elcsendesedni, a stáció történéseivel némileg összhangba kerülni. Nagyon megérintett,ó; nemcsak testben, hanem lélekben is utat jártam ekkor.

Mire felértem a Kálvária-kápolnához, szépen megjártam a magam kálváriáját. Nagyon kellett ez most nekem, ennek a legfontosabb okát az írásom végén fogjátok megtalálni.

A domb tetejéről elém tárult a Duna, Visegrád, lent a falu, fölötte a hegy, tetején a várral, mögötte a Visegrádi-hegység és a Pilis. Tudom, nyálas regényekbe-filmekbe illő, de ragyogóan sütött a nap, vakítóan kék volt az ég, néhány fehér bárányfelhő tarkította csak. Csodálatos volt!

A kápolna mellett óriási kereszten a megfeszített Jézus - itt megint kicsit rossz érzéseim támadtak. Nagyon nem szeretem, hogy az egyház többnyire a halott, keresztre feszített Jézust használja jelképként, az élő, áldást adó Jézussal ellentétben (lásd. Riói Jézus-szobor).

A lényeg, hogy úgy éreztem, utam során sok terhet letettem, így könnyed léptekkel mentem vissza, le a lépcsősoron.

Ahhoz képest, hogy az összevisszaságról akartam írni, eddig eléggé sok minden szólt az összerendeződésről. Nézzük akkor tovább a káoszt, méghozzá az időjárást. Áprilisban hó, zápor, zivatar, jégeső, tomboló szélvihar, éjszaka fagyok, hidegrekordok… Április 26. van és ma is be kellett gyújtanom!

Kb. egy hete bújtak elő az első zöldségek a veteményesben, két centis a borsó, egy centis a retek meg a saláta, siralmas. Pedig úgy örültem, hogy idén mindent sokkal hamarabb vetettem el. Mondjuk ha zöldség lennék, én sem dugnám ki a fejemet a föld alól ilyen zord időben.

Azon gondolkoztam, vajon ha az emberekre hat az időjárás, nem lehet, hogy fordítva is? Az a sok zűrzavar, ami most uralkodik az országban meg a világban, simán hathat az időjárásra. Lehet, hogy túl spirituálisan hangzik, de szerintem ez mind az emberek félelmeinek, negatív gondolatainak kivetülése.

És hogy mi van az országban? Minden gyerek mehet suliba. Ja, bocsi, a gimisek mégsem. Oh, módosítunk, a felsősök sem. Remek ez azoknak a tanároknak, akik, mint én is, egyszerre tanítanak alsóban is, felsőben is. (Tudom, hogy sokan november óta csinálják ezt az élő meg online tanítás közti váltást, akik felsősöket és középiskolásokat egyaránt tanítanak.)

Én ezt úgy oldom meg, hogy ha vége az itthoni online órámnak, akkor kerékpárra pattanok, besuhanok a suliba, ott megtartom az élő órát a negyedikeseknek, aztán vagy hazatekerek, vagy ha nagyon szűkös lenne az idő, akkor az iskolából tartom meg a következő online órámat. Na, ez az igazi káosz – de uralom.

Kavarog bennem sok minden az ország-világ dolgairól, de mindig úgy érzem, hogy ha ezekről írnék, akkor pont olyannak adnék további energiát, aminek nem akarok. Így hát csak röviden: az „Oszd meg és uralkodj!” politikája ezúttal is, mint mindig, kiválóan működik. Most épp nincsenek migránsok, Soros, melegházasság, Brüsszel, most vannak maszkosok-nem maszkosok, oltakozók(!!!)-oltásellenesek, lezáráspártiak-nyitáspártiak, pedagógusokat támadók-védők, védettségi kártyások-(még) nem beoltottak...

Direkt nem foglalok egyik mellett vagy ellen sem állást. Úgyis ismertek. Rettentő nagy önuralom kell, hogy 1. ne kommenteljek oda bizonyos posztok alá, 2. el se olvassam az ilyen posztokat, 3. meg se nyissam a fb-ot. Ezt mostanság úgy oldom meg, hogy egyszerűen kikapcsolom a rootert, és inkább írok, mert az nagyon fel tud szabadítani. Egy nagyon jó kis regényben vagyok benne nyakig, a főszereplő persze félig én vagyok, talán mire az ő életét képzeletben rendbe hozom, addigra rend lesz az enyémben is.

És akkor a végére jöjjön a saját életem káosza. Csak röviden, minden magyarázat nélkül. Sok mindennek vége. Se kutya, se lakókocsi, se párom. Ennyi.

 

2021. április