Advent második vasárnapja kettő fontos téli dolgot hozott el számunkra, a havat és a Mikulást. Aki jobban megnézi a naptárat, láthatja, hogy Miklósnak igazából másnap kellett volna érkeznie. Ő azonban tudta, hogy nálunk koleszosok laknak, akiknek vasárnap délután vissza kell jutniuk Abára, viszont ők sem akarnak csemege nélkül maradni.
A Mikulásra először azonban szombaton kezdtünk el készülődni. Van nekem egy jóbarátom Almáskertben, a Laci. Az anyukája Győrött lakik, ahol régi bútorokat restaurál és mindenféle tárgyakat tesz szebbé. Csoda keze van, gyönyörűségeket alkot! Összegyűlt nála két zsáknyi plüss. Laci megkérdezett, hogy szerintem kinek ajánljuk fel. Először az óvónőknek írtam, ők javasolták, hogy adjuk oda a Mikulásnak.
Nógrádon ugyanis szokás, hogy Miki körbejár a faluban és finomságot osztogat, ezúttal osztogathatna játékokat is. Laci átjött hozzánk a zsákkal, együtt szétválogattuk őket, leszedtük a címkéket, majd eljuttattuk a helyi Mikuláshoz. Ő már javában készülődött a másnapra, ruhája kivasalva, sipkája előkészítve, épp szaloncukrokat tett a zsákjába, a felajánlott plüssöket pedig a puttonyába.
A Mikulás legeslegelőször szombat hajnalban Nógrád központjában járt. A Mikulás manója idén Kincső volt, aki segített a finomságok összeválogatásában, sőt, a bizonyos Mikulás-csoki és virgács célba juttatásában is, de ez szigorúan titkos!
Hogy a Mikulásnak ne kelljen nálunk a tetőtérbe felmásznia, a gyerekek a csizmákat-bakancsokat, természetesen kitisztítva a lépcsőre helyezték el előző este. A cukibbak levelet is írtak neki, sőt, idén Tündértől egy kis gyurmafigurát is kapott. Az ajándékok ezúttal alig fértek el a lépcsőfokokra!
Idén a Mikulás ugyanis három helyről szedte össze az ajándékokat, hogy aztán a Hóvirág utcában egy kupacba halmozhassa őket. A gyerekek másnap megjegyezték, hogy az én Mikulásom igazi egészség-mániás. J Persze, mert almát, banánt, mandarint, narancsot, mogyorót és müzli-szeletet hozott. Meg egy kis édességet. A többiektől Mikulás-csoki, mindenféle más csoki, drazsé, bonbon és szaloncukor érkezett, meg apró játékok is el voltak rejtve, pl. karácsonyfa, csengő, hóember vagy Mikulás.
A csemegékből kiállítást rendeztek az asztalra meg a kanapéra. Hiába mondtam nekik, hogy be lehet osztani, amiket kaptak, a gyerekeim aznap gyakorlatilag nem ettek normális ennivalót, csakis édességet (meg gyümölcsöt).
Amikor besötétedett, néhány kedves almáskerti ismerőssel és egy kutyussal kivonultunk az üdülőrész elejére, majd kicsit tovább a Béke térhez. Ott vártuk a Mikulás-járatot. Tudtuk, hogy épp hol jár a faluban, mert a fb-on élőben közvetítették ténykedéseit. Sokáig kellett várakoznunk, jól átfáztunk. A hidegben ki teával, ki pálinkával melegítette magát. (Nekem mégis sikerült meghűlnöm, három napig folyt az orrom utána.) Végül csak megérkezett a Mikulás egy teherautó platóján. Szólt a zene, kettő segítője, a Krampusz és a Manó segítettek az ajándékok kiosztásában. Még nekünk, felnőtteknek is dobáltak szaloncukrot.
A legtitokzatosabb dolog azonban később este történt, amikor a lányok kimentek még egyet csúszkálni, és a kapunkon négy Mikulás-csomagot találtak. Fogalmunk se volt, kitől érkeztek. Azt hitték, én be vagyok avatva, de eskü nem tudom, ki volt az ismeretlen jótevő. Azóta sem sikerült kinyomoznunk, ki járt aznap nálunk. (Talán az Igazi Mikulás???) Mindenesetre ezúton is köszönjük neki!
Hétfő reggel én lepődtem meg nagyon, amikor a csizmámba akartam belebújni. Nem sikerült, mert valahogyan belekerült egy csoki-Mikulás!
Annyira jó volt, hogy másnap az interneten vagy szóban mennyi visszajelzést kaptunk szülőktől, akiknek a gyereke örült az ajándéknak. Az iskolába többen behozták a plüsseiket, vagy mesélték, miket hozott nekik a nógrádi Mikulás. Elmeséltem nekik, hogy az én kezem is benne van a dologban, de akármennyire is faggatóztak, nem árultam el nekik a Mikulás titkos búvóhelyét.
A Mikulás hétfőn természetesen az iskolába is megérkezett. A nagyszünet után a gyerekek kivonultak az udvarra, ahol a másodikosok kedves műsorát nézhették meg. Az osztályomból a lányok annyira fellelkesedtek, hogy a zenére táncoltak, a kicsikkel együtt énekeltek. Mindeközben titkos manók az osztálytermekbe osontak, és csomagokat helyeztek el a padokon. Egy nagyon titkos manó a tanáriba is bejutott, és mindenkinek az asztalán hagyott egy kis csokit meg szaloncukrot.
Már bevonultunk az osztálytermekbe, amikor hatalmas sikolyt hallottunk: az elsősök felfedezték, hogy a Mikulás odakint jár! (A tanár bácsival való bármiféle hasonlatosság csupán a véletlen műve!) Mindenki az ablakokhoz tódult, és láthattuk, hogy a piros ruhás nagyszakállú tényleg ott vonul segítőivel, a krampuszokkal, és egy piros orrú rénszarvassal. A gyerekek utána megkérdezték tőlem, hogy szerintem létezik-e Mikulás. Válaszoltam, hogy természetesen (hiszen én is az egyik vagyok).
Imádom a havat! A vasárnapi havazás mindenkit kicsábított a természetbe. Jól beöltöztünk, előkerültek a vastag sapkák, kötött sálak, síkesztyűk, vízhatlan kabátok és bundagatyák. Én is elővettem az eszkimó-kabátomat, ami valakik szerint indián-kabát, mások szerint tundra-asszony vagyok benne. Jól passzol hozzá a csizmám, ami meg mintha valami mokaszin lenne, meleg béléssel.
A lányok angyalkázással kezdték a kertben, én is belefeküdtem a hóba. Annyira vastag a kabátom prémje, hogy ha a kapucnit is felveszem, simán feküdhetek a földön, nem érzem, hogy fáznék, a lábujjaimat is melegen tartja a csizma.
Aztán a gyerekek előkerítették a szánkót. Egymást húztuk Almáskert utcáin, nagyokat sikítozva. Nálunk itt csak kettő utcát toltak le hókotróval, a két meredek aszfaltosat, a földes mellékutcák maradtak hóborítottak.
Hál’ Istennek. A Muskátli illetve a Gyöngyvirág utcákban csúsztak le a lányok a meredeken. Lacihoz érve jól megdobálták a háza tetejét, kihívva őt egy hócsatára. Felnőttek gyerekek ellen. A lányok a szánkóhoz havat tapasztva építettek sáncot, nekünk kint felejtett kukazsákok biztosították a fedezéket. Ide halmoztuk fel előre muníciót, meg közben is gyártottunk hógolyókat. Brutális ostrom volt, a végén kiegyeztünk döntetlenben.
Örömünkben, hogy esett a hó és itt a tél és szép az élet, lefeküdtünk a földre, és ott örültünk magunknak és egymásnak.
Három hóember is épült ekkor. Az egyik a védőszentünk volt, azaz a tűzcsap-ember, de őt Kincső aljas módon orv-támadásban részesítette, és hógolyóval megsemmisítette.
A másik kettő Laci kocsijára készült, bár egyikük kevésbé hasonlított emberre, sokkal inkább Gollamra a Gyűrűk urá-ból. Ők később leköltöztek a Viola-Muskátli sarkára.
Estére én már bekuckóztam, de a lányoknak még kedvük volt újra kimenni. Sáncot emeltek hóból a kertben, kivittek egy nagy kukazsákot, nekifutottak, és hason csúszva átugrattak a rajta.
Pénteken direkt korábban indultunk reggel. Vittük magunkkal a szánkót is, ahol tudtuk, egymást húztuk. Az utcánkat megint nem kotorták el, minden csupa fehérség volt.
Ennek az autósok gondolom nem örültek, mi viszont nagyon, mert ropogott a talpunk alatt a hó. A látóhatáron ekkor még épphogy csak derengett a nap.
Leérve csodás volt a táj! Balra nézve a távolban látszódott a Naszály, és épp kelt fel a nap.
Jobbra tekintve a vár látványa tárult elénk. Szépek voltak a fények, a felkelő nap sugarai, és a völgyben megülő pára miatt.
Átvágtunk a réten, majd kibukkantunk a tónál. Félig már befagyott addigra, de sajnos ma olvadt, így idén még nem korcsolyázhattunk, bár nagyon várjuk már. Vettem is egy vadonatúj korit magamnak (eddig azt használtam, amit kamaszként kaptam, csak valamelyik költözésnél eltűnt).
Nálam az a szabály az iskolában, hogy hó esetén minden osztályt egyetlen egyszer kiviszek örömködni, vagy a focipályára, vagy a Csurgóhoz. A pályán hógolyóztak a gyerekek, fiúk lányok ellen, mindenki mindenki ellen, stb.
Megkérdezték, hogy engem is meg szabad-e dobni. Naná! Ilyenkor én is szívesen beállok a hócsatába. Majd hóembert építettek, vagyis inkább jégember lett, akire felmásztak, majd a feje tetejéről leugráltak.
A forráshoz már szánkót is vittünk. Azon húzták egymást a gyerekek, majd a katlan meredek lejtőin csúsztak le rajta. Az osztályom diákjai felmásztak a kereszthez, hanyatt feküdtek (!), fejjel előre (!!), és csak úgy, a dzsekijeiken (!!!) csúsztak le a Csurgóig.
Itt egy farönkre cuki kis hóember is épült. Szerintem mindenki nagyon élvezte azt, hogy kint voltunk a jó levegőn, mozogtunk, csapatot építettünk.
A falu központjában felállították a Betlehemet, amit estére ki is világítanak.
Lánykáim nemcsak kapni, hanem adni is szeretnek. Ezen a héten is folytatták titkos küldetésüket, de erről majd csak Karácsony után számolhatok be a blogon, nem akarják, hogy előtte lerántsam róluk a leplet.
Nemsokára meggyújtjuk a 3. gyertyát is a koszorún, és kezdődik Advent harmadik hete.
2021. december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése