Elmúlik

Mottó az elejére, kommentár nélkül:

"Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: Elmúlik..."

Hullámzás, folyamatos változás, ez jellemzi az életemet, az utóbbi időszakot, az áprilist pedig mindenképp. Süt a nap, befelhősödik az ég, eső esik, majd kiderül, aztán újra beborul. A szél pedig folyamatosan fúj, állandóan újabb és újabb változásokat hoz.

Tapasztalataim szerint a természet folyamatos megfigyelése, pláne az azzal való szerves együttélés nagyban segíti az ember lelki egészségének, békéjének megőrzését. Észreveszed, hogy tavasszal mindenképp megtörténik a zöldellés, virágzás, ősszel pedig elkerülhetetlen a hanyatlás, pusztulás. Csak halálból fakadhat új élet. De mindig minden meghal, és mindig minden újjászületik. Mindig és minden.

Van egy jó kis népi mondás, Szent György napja (április 24.) után a füvet már kalapáccsal se lehet visszaverni, Szent Mihály (szeptember 29.) után pedig már harapófogóval se lehet kihúzni. Mindennek megvan a rendje, ideje, nem kell semmit erőltetni, ellenben az elfogadás és alkalmazkodás üdvös lehet. Ezzel amúgy most leginkább a türelmetlen Rékát intem türelemre.

A kertben a zöldségek alig bújtak még elő a földből, és azóta nulla darab új virág bontott szirmot. Mondjuk a helyükben én sem bújogatnék-bontogatnék, a francnak lenne kedve ebben a zord időben előjönni, virágozni. Siettetném őket, meg jó lenne már a saját salátát, retket, spenótot, hagymát enni, de most még érezhetően a várakozás ideje van.

Kis időre konkrétan a tél is visszatért. Vasárnap reggelre fehérbe öltözött a táj. Az ablakon kinézve láttam, hogy hó borítja a fákat, hófehér a várhegy oldala is. A képet egy kedves barátom-szomszédom készítette a házából, nem tudván, hogy én épp azon a vonaton ülök.

Vonatoztam, várt Budapest, az Aréna, az országos Táncháztalálkozó! Érdekes módon egyáltalán nem volt teltház. Mikor hét éve ott jártam, tömve volt a csarnok, a szombatnak, de talán még inkább a Csík koncertnek köszönhetően. Most vasárnap volt, Aprók bálja, azaz az ifjúsági- és gyermekcsoportok bemutatkozása.

Középpontban a Közép-Magyarországi Régió állt, először Veszprém, aztán Komárom-Esztergom, végül Fejér megye mutatkozott be. Legelőször a Magonc együttes dobolt, furulyázott, énekelt. Aztán a régió három tánccsoportja közös dallal és össztánccal nyitotta meg a napot.

Úgy mentem oda, hogy én majd hú de nagyot fogok mulatni, aztán a nap nagy részében inkább csak ültem, és néztem a produkciókat. Láttam szérűtáncot és polgári táncokat, kanásztáncot és verbunkot, jöttek a bakonyi betyárok cifraszűrben, meg a hagyományőrző nénik. Legnépszerűbb persze az ugrós és a csárdás volt.

Minden régió a színpadon is előadott, és a küzdőtéren is megjelent, ahol táncházba vonták be a nagyobbakat, valamint népi játékokat tanítottak a kisebbeknek, mint pl. zöldág-járás, kapuzó, házasító, karikázó.

A Fejér megyeiek, az abai Sárvíz Művészeti Iskola és a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes közös műsorral, egy főleg ugrós alapú mezőföldi előadással léptek fel. Csillag (és Bori) a lányokkal üvegezett, Kende a fiúkkal söprűzött. Bevallom, elpárásodott a tekintetem, ahogy néztem őket.

Nagyon-nagyon büszke voltam rájuk! Csodaszép volt az egész, ráadásul tudom, mennyi munka van egy ilyen produkcióban. A néptánc mindegyik gyerekemnek rengeteget adott. Az én nagyszájú fiam ilyenkor megszelídül, az önbizalomhiányos lányom kinyílik. A tánctól egyfajta tartást kapnak, a lányok nagyon nőiesek lesznek, a fiúk nagyon férfiasakká válnak.

A táncházba én is beálltam Virággal. Ugrósoztunk és csárdásoztunk. Szuper élményben volt részem, mert az otthoni ugrabugrálásokat kivéve már nagyon-nagyon régen táncoltam így együtt a gyerekeimmel, talán utoljára a széplaki időkben, ami, ha jól számolom, bizony majdnem tíz éve volt. Most viszont megtáncoltatott Kende, aztán Csillaggal roptam, végül még a „menyemmel”, Borival is táncra perdültem.

Bevallom, nagyon öregnek érzetem magamat! Egy korszak végérvényesen véget ért, a gyerekeim egy része felnőtt, a másik része is erőteljesen felnövőben van, amin kesereghetnék, de nem akarok, mert ennek az életszakasznak is megvan sok szépsége. Egyre kevesebbet vannak itthon, de egyre önállóbbak, egyre jobban boldogulnak egyedül mind tanulásban, mind munkában, mind magánéletben, mind közéletben. A két nagykorú például élete első szavazásán is részt vett. A vasárnapnak erről a részéről amúgy inkább nem írnék semmit.

Érdekes, hogy az elmúlt héten a néptánc még egyszer visszaköszönt az életemben. Tudniillik, hogy a LEP (Lázár Ervin Program) keretein belül már az összes osztály volt valamilyen előadáson, ki színházban, ki cirkuszban, ki interaktív kiállításon, minket, a hetedikeseket kivéve. Alig vártuk már, hogy ránk kerüljön végre a sor, és ez szerdán meg is történt.

„Fordulj egyet előttem!” – ez volt a Bihari János Táncegyüttes produkciójának címe, amit a kistérség sok más hetedikesével együtt a Rétsági Művelődési Központban nézhettünk meg. A táncos részek közben megcsodálhattuk a ruházatokat, ritmust tapsolhattunk, megismerkedtünk népi hangszerekkel, stb. Jól értettek a gyerekek nyelvén, végig sikerült lekötniük a figyelmüket. Különböző térségek táncait és viseleteit mutatta be az előadás, mint például kalocsai, szatmári, rábaközi, somogyi, vajdaszentiványi, kalotaszegi és palatkai

Az utóbbiakra azért is felhívtam a gyerekek figyelmét, hiszen nemsokára mi is arra a vidékre utazunk. Bizony, a nagy álom valósággá vált: szerdán indulunk Erdélybe, és egészen szombatig leszünk ott. Vár ránk Nagyvárad és Nagyszalonta, Kalotaszeg és Kolozsvár, várost is nézünk, túrázunk is (például a Medve-barlangba vagy a Pádis-fennsíkra). Mindenki izgalommal várja már, én is nagyon! Hiába lesz ez munka is a kísérő tanárok részéről, azért remélhetőleg sok szépet látunk majd, és sok jó élményben lesz részünk.

Ez a hét a tanév egyik legkeményebb hete volt számomra. Az erdélyi utazás szervezésével párhuzamosan egy nyári zánkai táborra is pályáztam. Sok-sok munkaóra van mögöttem és az engem segítő kollégáim mögött (aki még ilyet sosem csinált, el nem tudja képzelni, mekkora meló ez), de végre elmondhatom, hogy a pályázat sikeresen beadva. Most már „csak” azért kell drukkolni, hogy el is fogadják, és elvihessük végre a jó tanuló, jó magaviseletű, jó sportoló Hesz-es diákokat a Balaton partjára táborozni.

Ezen felül túl vagyok egy szülői értekezleten, holnap vár rám egy fogadóóra. Megtörtént a nyolcadikosok (és a tanárok) tabló-fotózása, valamint újabb szakaszba lépett a „Lépték – Tervezzünk Közösen!” program, melynek keretében aktív és passzív kikapcsolódásra alkalmas tér alakul majd ki iskolánk közelében. Ezúttal a tanárok, valamint az ötödikes és hatodikos korosztály véleményét kérték ki az egyetemisták egy álom-térrel kapcsolatban. Ha minden jól megy, a nyár folyamán meg is valósul ez a szuper terv!

2022. április