Fura Húsvét

Amióta (két éve) itt lakunk a Hóvirág utcában, a Húsvétokat az egyedüllét jellemzi. Másoknál ilyenkor jön össze a család, nálunk ekkor széled szét. A nagyobb gyerekeim dolgoztak és/vagy a párjaikkal voltak, a kisebbek meg (végre!) az apjuknál a Bakonyban. Mások jönnek-mennek rokonokhoz, vagy hozzájuk érkeznek vendégek, én nem megyek sehová és nem jön ide senki. Amíg a többségnél ez mozgalmas és zajos ünnep, itt csend van és nyugi.

A „kis” lányaim már korán elkezdték a húsvéti készülődést. Nógrádon a Civil Házban vettek részt egy ünnepi kézműveskedésen, ahol mindenféle tojásfestési technikákat lehetett kipróbálni.

A falut már jó pár hete kidekorálták nyuszikkal meg tojásokkal. Húsvétra a Napraforgó Egyesület tagjai és a kisiskolások feldíszítették a Csurgó forrást és környékét.

A művelődési házhoz egyedi, farmernadrágokból készült dekorációk kerültek.

Számomra az ünnepi előkészület annyiból állt, hogy az előző napok-hetek során elvégeztem a tavaszi nagytakarítást, nagymosást, valamint a ház különböző pontjaira (virágcsokrokra, lámpákra, fogantyúkra) húsvéti díszeket aggattam.

A lelki ráhangolódás viszont nagyjából semmilyen szinten nem történt meg nálam. Nekem eleve a tavaszi nap-éj-egyenlőség az ünnep, arra se voltam valami nagyon rákattanva, gondoltam, talán majd húsvétra megjön a kedvem az elmélyüléshez, de nem.

Korábban a Húsvét napjaihoz kötöttem a cselekedeteimet, ezeket most az utazás miatt nem tudtam megtenni. Elmaradt az utolsó vacsora, nem volt se nagyböjt, se feltámadás. Tulajdonképpen a tavaszi szünet első három napja lett volna alkalmas erre, de ugyebár ekkor Erdélyben voltam az osztályommal.

Mire onnan hazaértem, már el is telt a szünetből három nap, maradt további három (pontosabban két és fél) napom magamra. Ennek első fele mégis csak a házé lett. A lányaim ugyanis utánam hagyták el a házat, és hiába pakoltak el alapvetően, azért némi rendetlenséget és koszt hagytak maguk után. Tehát hazaérkezésem után jöhetett a rendrakás és a takarítás.

Rend és tisztaság után jött a díszítés. A korábbi aranyeső- és ringlóágak elhervadtak, átvette helyüket a japánbirs és a nárcisz.

Eddig mindig Nagypéntekre hagytam a legnehezebb munkát, a sufnit. Mostanra is totális lett bent a káosz, de ezúttal megvárom vele a nagycsaládot; majd kalákában fogjuk szépen átpakolni és fatárolóvá átalakítani.

A közösségi időt nekem a Locsolóbál jelentette. Szüretkor az iskola tornatermében rendeztek bált, ezúttal a művelődési házba hívták a falu- és környékbélieket mulatni. A Visszhang zenekar játszott élő zenét, műsorukban voltak nosztalgia slágerek, a 80-as, 90-es évek dalai, de mulatós nóták is.

Kollégákkal, tanítványok szüleivel ültünk egy asztalnál, beszélgettünk, mókáztunk, iddogáltunk (én szokásosan alkohol-menteset), de főleg mulattunk. Jó volt a buli, nagyon jól esett a tánc, az ének. Önfeledt kikapcsolódást jelentett számomra a bál, ahol hajnali 2-ig maradtam.

Másnap aztán az öt órás táncot megdobtam egy félórás gyaloglással, egyórás tornával és félórás futással. Ilyenkor, ha egyedül vagyok, az Én-időt úgyis általában a mozgás jelenteti. Most is ment a torna ezerrel, üvöltött a zene, élveztem a futást a szép napos időben. Ezek mellett sétáltam és kerékpároztam is.

Tegnap aztán hazaérkeztek a „kis” lányok, és miattuk végre éreztem némi motivációt húsvétos dolgokra. Nálunk ugye vega húsvét van, amihez nem tartozik füstölt sonka. Kalács viszont igen, azt be is dagasztottam, meg is sütöttem.

Nem készítettem festett tojásokat, a gyerekek az apjuknál igen, én csak simán főztem a kalácshoz.

Ezután jött a „nyuszikázás”. A lányok kerítettek öt kosarat, amit tele szedtek fűvel. Utána felmentek a tetőtérbe, ahonnan tilos volt le-kikukucskálniuk.

A húsvéti „Nyuszi” kiment a kertbe, és mindenféle helyekre elrejtett édességeket. Nyuszicsoki, csokitojás, müzliszelet került vázákba, cserepekbe, terasz alá, magas-ágyásba, fűszerkertbe.

Amikor a „Nyuszi” jelzett, hogy kész van, megkezdődött a kincskeresés. Nem tudom, mikor mondják majd azt, hogy elég; mindenesetre jelenleg 12 ill. 14 évesen még mindig rettentően élvezik ezt.

Idén csak ők ketten kutattak, de megtalálták testvéreik finomságait is. Ezek az Erdélyből hozott „vásárfiával” együtt kosarakban várják a nagyokat. Ha majd következő hétvégén hazalátogatnak, megkapják a csokikat.

Idén egészen pontosan nulla darab locsolóm volt. 

Ez a Húsvét valahogy lelkileg is fura, ráadásul most a természet is némileg felemásan ünnepli a tavaszt. Hogy hogyan, arról a következő bejegyzés fog szólni.

 (A babás fotókat Dávid Barbara készítette.)

2022. április