Szerintem nem írtam még nektek arról, hogy nekem a családom miatt erdélyi kötődéseim vannak. Édesapám családja ugyanis onnan származik. Apu Kolozsvárott született, ott nőtt fel, ott tanult, és onnan költözött át 1972-ben Magyarországra. Nagybátyámék, unokatestvéremék most is ott élnek. Mi azonban nem igazán ápoltunk velük túl közeli kapcsolatot, nagyon kevésszer találkoztunk, csak a neten követjük egymás életét.
Mindössze kétszer jártam Erdélyben. Először 1985-ben Kolozsváron rokonlátogatáson nagymamámnál, nagynénémnél, nagybátyámnál, unokatestvéreknél. Az időnkbe némi városnézés is belefért, amiből leginkább arra emlékszem, hogy egy zivatarban teljesen szétáztunk Mátyás király szobránál.
Másodjára 2008-ban egy kb. tíznapos utazást tettem Erdélybe volt férjemmel és négy gyerekkel (Kincső akkor még meg sem született, Tündér is kisbaba volt). Életem egyik felejthetetlen nyaralása volt. Kalotaszentkirály, Korond, Bözöd, Kőrispatak, Csíkszereda, Csíksomlyó, Lázárfalva, Szent Anna tó, Tusnád, Úz völgye… Egy csoda! (A fotó 14 éve az Úz völgyében készült.)
Én hiszek abban, hogy nem véletlen, ha valaki erős kötődést érez bizonyos népek, országok iránt. A tudók biztosan előző életekkel magyaráznák ezt, én ennyire nem megyek bele ebbe a témába most. A lényeg, hogy az indiánok és Erdély iránt van bennem valami ősi vonzódás. És most megadatott, hogy 14 év után újra ellátogassak őseim földjére.
A Határtalanul program lehetővé teszi hetedik osztályosok számára, hogy elutazhassanak egy-egy határon túli, magyarlakta vidékre, Felvidékre, Kárpátaljára, Délvidékre vagy Erdélybe. A mi iskolánk ezt megpályázta, és meg is nyerte!
Olyan körútra mentünk az osztályommal, aminek rendkívül változatos a programja, van benne túra és templom, városnézés és természet, hegy-völgy és kastély. Szerdán indultunk, szombaton érkeztünk. Nagyjából 1300 km-t tettünk meg.
Első nap:
7-kor indultunk a nógrádi iskola elől. Kísérők rajtam kívül az intézményvezetőnk, Peti, és a helyettesünk, Lívi voltak. Tágas és kényelmes busszal utaztunk. Sofőrünk Miklós, a fiúknak Főnök úr, nagyon kedves és jó fej volt.
Egyszer álltunk meg egy kis pihenőre, majd később a határ előtt tankolni. Ártándnál léptük át a határt.
Hamar Nagyváradra értünk, ahol a székesegyháznál csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, Róbert.
A városnézést a püspöki palotánál kezdtük.
Aztán elsétáltunk a belvárosba.
A sétálóutcán sok szecessziós palotát illetve templomot láttunk.
Megálltunk egy fagyira, ahol az első nyelvóránk meg is volt: Buna ziua = Jó napot! Multumesc vagy Merci = Köszönöm.
Megnéztük azt a teret, ahol a Magyar Színház áll, sajnos épp felállványozva találtuk. Láttuk az Emke kávéházat, ahol Ady megismerkedett Lédával.
Átkeltünk a Sebes-Kőrös felett.
Eljutottunk a Fő térig, ahol templomok és középületek állnak, például városháza.
Itt is szép szecessziós épületeket találtunk.
Egy újabb templom mellett vezetett az út a vár bejáratáig.
Átléptünk a várkapun, ahol néhány információt tudtunk meg a várról.
Körbe sétáltunk a várudvaron. Odabent középkori épületeket találtunk.
Nagyváradról Kőröstárkányra utaztunk tovább. Itt Gábor Ferenc várt minket, aki az 1919-es emlékműnél mesélt a táj földrajzi jellegzetességeiről, és a térség történelméről, különös tekintettel az egy évszázada történt vérengzésre.
Kora este értünk Vasaskőfalvára. A szállásunk azonban kissé odébb, a falu külterületén a Boga völgyben volt, hegyoldalban, patak mellett.
Az Anett panzióban a lányok és a fiúk két külön épületben szálltak meg.
Rögtön vacsoráztunk is. Végig nagyon finom volt az étel. A húsevők csorbalevest vagy csirkeragulevest, sült vagy rántott húst kaptak. Az én vega-menümben volt rántott sajt meg sült gomba, hús nélküli „húsleves” és gombaleves.
Utána még tettünk egy sétát fel a hegyre, a patak mentén. A „rettentően” fáradt gyerekek fel s le futóversenyt rendeztek.
Este-éjszaka a program meccsnézés meg filmezés volt, ment a móka, kacagás, egymáshoz átmenés, folyosón rohangálás, cseverészés, kacarászás, ahogyan az egy jó osztálykiránduláson szokott történni, általunk teljesen tolerálható mértékben. (A némileg hiányos alvást később a buszon szépen bepótolták.)
Második nap:
Bőséges svédasztalos reggeli után Kiskohon kezdtük a napot.
Felsétáltunk a dombra, fent a barlang bejáratától nagyon szép kilátás nyílt a völgyre és a környező hegyekre.
Bent egy román férfi kalauzolt minket, Robi fordította, amiket mesélt.
Csodálatos volt a barlang! Én jártam már Aggteleken meg a Pálvölgyiben is, de ez akkor is lenyűgözött.
Hatalmas üregekben jártunk, folyosókon vonultunk végig, termeket láttunk.
Gyönyörű cseppköveket alkotott a természet. Ezeknek mindenféle fantázia-neveket adtak a helyiek, de a mi képzeletünkre volt bízva, miben mit látunk.
Itt tanultuk meg a lecsöppenő víz hangja alapján, hogy a függő cseppkőoszlop a sztalaktit, az álló pedig a sztalagmit.
És hogy miért Medve-barlang? A bejárat egyszer régen beomlott, a barlangi medvék pedig bent rekedtek. Láttunk is medve csontvázat. Mire kiértünk, megnyitott a bazársor, ahol szuveníreket lehetett vásárolni.
Innen szerpentines út vitt fel a Bihar-hegységbe. A legmagasabb pontja 1800, de mi „csak” 1300 méterre mentünk fel, a Pádis-fennsíkra.
Itt hó fogadott minket! Fel is vettem a kabátot, az egész út alatt ekkor először és utoljára – kb. 15 perc múlva le is került rólam. A többi napon reggel és este pulcsiban, napközben pólóban voltam. A nap szinte végig sütött, nagyon szép időt fogtunk ki.
Jellegzetes erdélyi tájat találtunk itt fenyőfákkal, víznyelőkkel.
Havas volt a hegyoldal, csúszkálásra csábított. Szánkó híján a gyerekek a kabátjukon, nadrágjukon csúsztak le.
Természetesen hógolyó-csata is kezdődött. Az első tíz percben a többségnek beázott a cipője, a második tíz percben pedig a ruhája is. Sebaj, később a buszon minden megszáradt.
A hóban nehezen haladtunk, eléggé csúszott, így feleannyit tettünk meg (kb. 5-6 km-t), mintha száraz földön túráztunk volna.
Olyan volt, mintha tavasz és tél határán lettünk volna – egyik oldalon lila krókusz mezők, másik oldalon havas hegyoldal.
A Glavoj réten kis pihenőt tartottunk, ahol a gyerekek a patakban játszottak, kövekből gátat építettek.
Visszafelé farönkökön pihentek, ettek.
A visszaúton volt, aki a havas völgyben haladt, mi inkább a hegyoldalban, hogy megcsodáljuk és fotózzuk a krókuszokat.
Innen busszal lefelé haladtunk a kanyargós úton a Boga völgybe.
A Boga patak mentén egy kis kirándulás várt még ránk.
A Boga telepről indultunk, végig a patak mentén haladtunk.
Az út mente tele volt medvehagymával, szedtem is a másnapi reggelihez.
Több vízesés található a kanyonban, mi a Schmidl vízesést céloztuk meg.
Először a víztározóhoz értünk.
Aztán a vízesést csodáltuk meg.
Este tértünk vissza a szállásra. Vacsora után most valahogy nem volt kedve senkinek futóversenyezni, még sétálni sem.
(Folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése