KALANDOK KAPOLCSON
Durva kimondani, hogy a Művészetek Völgye
immáron 35 éves fesztivál, de az még durvább, hogy én korábban még soha nem
jártam itt. Tulajdonképpen Kapolcson sem, csak átutazóban. Ez a központi falu,
de a fesztivál néha öt, volt, mikor hét faluban volt.
Jelenleg három településhez
kapcsolódik; Kapolcson kívül Vigántpetend és Taliándörögd is programhelyszín. A
falvak között a közlekedést a Csigabusz oldja meg, ami tök jó dolog, de csúcs-időben
hatalmas rajta a tömegnyomor vagy egyszerűen képtelenség rá feljutni (lásd. az esti
kis kalandomat a bejegyzésben később).
Tulajdonképpen régóta szemeztem a
fesztivállal, de csak most adódott lehetőségem eljutni. Sógornőmtől ugyanis
kaptam rá egy jegyet ajándékba, úgyhogy csütörtökön fogtam magamat meg a hátizsákomat,
és útnak indultam a Balaton-felvidék felé. A Volán Budapestről közvetlen járatot
indított, így délben már ott is voltam Kapolcson.
Az utazás egyetlen
szépséghibája a brutális légkondi volt. Tudjátok, hogy nagyon nem vagyok fázós,
sőt, de még nekem is nagyon hideg volt, amit nyomott. Szegény nénik előttem
polár pulcsiban, kapucniban vészelték át az utat. (Soha, de soha nem fogom
megérteni, hogy miért jó ez, a kinti 30 fok után bent hirtelen 15 fok.)
Úgy vágtam neki az útnak, hogy azt sem tudtam, hogyan lesz az éjszaka, ott tudok-e aludni vagy sem. Ha nem, akkor arra a B-tervem az
lett volna, amit már pár fesztiválnál eljátszottam.
Hajnalig maradok és az első
tömegközlekedési eszközzel jövök el. Szerencsére azonban végül is lett hely
számomra a kempingben, ami igazából egy magánház kertje volt. Rengeteg sátrat
zsúfoltak be a gyümölcsfák és veteményeskert közé, a mi táborunk pont a kert legeldugottabb
csücskében volt, közvetlenül a baromfiudvar mellett. Ide cuccolt le a fiam a
barátaival, középen egy közösségi teret kialakítva, melyet egy kemping-asztal
és néhány horgász-szék alkotott, a térben festői összevisszaságban hevertek a
száradó ruhák, üres üvegek, nutella, cigi, stb.
Alig vittem magammal holmit, csak vizet és
némi ennivalót. A sátor az unokaöcsémé volt, plédet Kende szerzett. Ez alapesetben
elég is lett volna a nomád lelkemnek, hiszen sokszor kempingeztem, többször
vadkempingeztem is, aludtam jónéhányszor a földön. Most úgy csináltam, hogy a pokróc
egyik fele volt alattam, a másikkal takaróztam. Azzal viszont nem számoltam,
hogy ennyire lehűl éjjel az idő.
Hajnalra 11 fok lett, nagyon fáztam! (Életemben
a leghidegebb sátorozásom Madeirán volt, 6 fokkal.) Reggel a kihalt faluban a
megállóban vacogva dideregtem, és imádkoztam, hogy ne legyen a buszon légkondi. Végül meleg volt és napsütés, kellemesen és gyorsan utaztam hazafelé. Na, de ne siessünk
ennyire előre, nézzük meg, mi is volt tegnap Kapolcson.
A Művészetek Völgye a többi fesztiválhoz
képest hosszú, 10 napig tart. Rengeteg a kulturális program, átláthatatlan a
sokféle esemény. A művészetek minden ága képviselteti magát, vannak könnyű-,
komoly- és népzenei koncertek, táncházak, kiállítások, irodalmi és színházi előadások,
kézműves foglalkozások, mindenféle workshop…
A kézműves vásárban az embernek már attól
jó lesz a kedve, ha látja, mennyi sok tehetséges és kreatív alkotó él hazánkban.
Az ételválaszték kiváló, a hagyományos
magyar kajától kezdve a különböző népek konyháján át a vegán ételekig terjed a
skála. Én fokhagymás lángost ettem.
A magánházak és a templomok udvara is
nyitva, betérhetnek a látogatók, szívesen fogadják a vendégeket.
Ott a Momentán,
a Kenderkert, a Manó udvar, meg ilyen különleges nevek is, mint Szitakötő udvar
vagy Beszélő kút.
Van külön helye Harcsa Veronikának, Szirtes Edinának (Mókus
udvar), Hobónak vagy a Kalákának.
Rendeznek kiállítást tűzoltó szertárban és
plébánián is. Olyan gazdag a kínálat, hogy szerintem az sem jár az összes
helyszínen, aki végig ott van.
Nekem meg csupán egyetlen napom volt bejárni a
területet, ami Kapolccsal majdnem sikerült is. Amikor megérkeztem ugyanis,
annyira belelkesedtem, hogy fogtam magamat, és órákon át ide-oda sétálgattam,
miközben vigyorogtam, mint egy vadalma. Beszippantottam a hely atmoszféráját, elmerültem
a hangulatban, élveztem az élményeket, melyek minden érzékszerv számára nyújtottak
valami különlegeset.
Volt itt persze rengeteg fiatal, de azért
sok kisgyerekes családot láttam, és ami örömteli, hogy idősebbeket is. A
fesztivált amolyan folk-hippi stílusúnak tudnám leírni. Színes ruhák, szoknyák,
egyedi öltözékek kavalkádja. A virágos trikó, buggyos gatya, túraszandál, vászon-hátizsák
kombómmal egyáltalán nem ríttam ki a környezetemből.
Találkoztam ismerősökkel: nógrádiak,
széplakiak, sulitársak, stb. És közben ment a folyamatos real time chat…
A Nógrádi Manó Műhely minden évben kitelepül
Kapolcsra, Eszterék házába. Vele beszélgettem, körbevezetett a házban, a kertben.
Bemutatta az ott jelenlévő embereket, akiknek kusza kapcsolati hálóját képtelen
lennék felidézni. Csodálatosak az alkotások, fantasztikus udvarukban a
hangulat.
Aztán emlékezetes Dorkával a papírhajó-hajtogatás és úsztatás a patakparton,
valamint unokatestvérének, Annának a patak átugrása. Ehhez a spontán
performanszhoz a járókelők hangosan drukkoltak, sőt, némi segítséget is kapott
pár önkéntestől.
Remélem, eléggé szemléletesen érzékeltetem számotokra azt az
oldott, követlen hangulatot, ami ezt a fesztivált jellemezte. Mostanában nagyon
ez van az én életemben is: elfogadni azt, amit hoz az élet, örömmel megélni
azt, ami van.
Nagyon jó volt újra a Balaton-felvidéken
lenni. Ha nem is a közelben, de ezen a vidéken éltünk két évig, és annyira kellemes
érzés mindig a visszatérés.
Autentikusan felújított, színesre vakolt, kőből
épült, stukkódíszes, oszlopos tornácos, spalettás, osztott ablakos házak. Ez
abszolút az én világom.
És akkor ráadásnak az olyanok, mint malom, fazekas-
vagy kovácsműhely, kő- és fahidak, patakok…
Konkrétan három programon vettem részt. Kettő
koncerten, amiben az a vicc, hogy idén mindkettőt láttam már élőben, az egyiket
a Budapest Parkban, a másikat épp most vasárnap a Váci Vigalomban. Az egyik
koncert az Analóg Balaton volt a Lőtéren, ehhez kapcsolódik egy kis érdekesség.
Este 9 körül indultam útnak a szomszédos faluba, Taliándörögdre. Hatalmas volt
a tömeg a busznál, persze hogy nem fértem rá fel, és látható volt, hogy a következőre
sem fogok.
Nekiindultam hát gyalog, hogy majd útközben stoppolok. Naiv lényem
bízott abban, hogy ha nálunk Nógrádon max. a 3., de inkább az 1. vagy a 2. autó
mindig megáll a bekötőn, ha kirakom a kezem, akkor itt sem lesz másképp. Pedig
de: sorra húztak el mellettem, és a hozzám hasonló merészek mellett az autók,
de senki sem állt meg.
Így hát végig gyalogoltam a kb. 5 km-es utat a
szállásunktól a lőtérig, először szürkületben, majd sötétben. Mondogattam is
magamban, hogy nem vagyok normális, 50 évesen, tök egyedül bandukolok itt az
úton, egy tök ismeretlen helyre, azt sem tudom, pontosan hová. Picit para volt,
de közben muris is, egyszóval izgalmas.
A koncert maga jó volt, a közönség annyira
nem. Ismét nem értettem, minek megy koncertre az, aki nem az együttest akarja
hallgatni, hanem helyette beszélgetni, baromkodni. A folyamatos pofázástól, visítástól,
röhögéstől sokszor alig hallottam a zenét, amiért odamentem. A másik az állandó
lökdösődés volt, pedig nagyon nem a zúzdában álltam, hanem jóval távolabb.
Főleg a tini kiscsajok voltak nagyon pofátlanok, gátlástalanul átgázoltak
bárkin.
Visszafelé nagyon nem akartam gyalogolni,
ezért kicsit hamarabb eljöttem, hogy mindenképp felférjek a buszra. Sikerült
is, még ülőhelyem is akadt, jól esett a pár perc pihenés. A busz aztán
zsúfolásig megtelt, mentek a vicces beszólogatások, poénok, visítások a
tömegben. A legjobb az volt, amikor együtt elénekeltük az „Olyan Ő”-t. Merthogy
a cél a Bagossy Brothers Company koncertje volt a Panoráma színpadon.
Azt hittem, hogy mivel 4 nappal korábban
hallottam őket Vácott, ezért most nem lesz valami nagy durranás számomra, pedig
de! Talán ez lett az este fénypontja. Végig énekeltem a számokat, táncoltam és
ugráltam a zenére. Először egyedül, de a vége felé megérkezett Kende és Domi,
majd később a barátaik is. A levezető „Everybody”-ra már együtt buliztunk
(igen, nem tévedés, a Backstreet boys régi száma zárta a koncertet).
A Hagyományok háza Folk udvar esett legközelebb
a szállásunkhoz, ide a nap folyamán többször is betértem. Először egy előadást
hallgattam meg Gömörről. Pontosabban Agócs Gergely népzenész, népzenekutató
beszélgetett Hizsnyai Zoltán költővel.
A mai nap a regenerálódásé volt. A
gyerekek a munka, barátok, bulik miatt egyelőre összevissza vannak az
országban, ezért jelenleg csend, nyugalom és béke honol a nógrádi házban. Leginkább
a kétnapos alváshiányt igyekeztem több szakaszból álló alvással bepótolni. Ezen
kívül átnéztem a fotókat, átgondoltam ezt a csodaszép napot, és megírtam ezt a blogbejegyzést.
Holnap viszont, ha nem is lesz olyan
nagyszabású utcabál, mint amit eredetileg terveztünk, azért lehet, hogy
összejövünk az almáskertiekkel egy kis spontán bulira. Mert a nyár most erről
szól leginkább: kevesebb tervezés (lásd. se az EFOTT, se a Művészetek Völgye
nem volt idén tervbe véve), annál több hirtelen ötlet, és áramlás a flow-val.
Mint ahogyan majd vasárnap is lesz…
2024. július
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése