Ki minek gondol...

 

„Ki minek gondol, az vagyok annak…”

(Weöres Sándor)

Az ismert idézet valahogy arra utal, hogy hiába van az embernek egyfajta kialakult énképe, az mégiscsak másokon múlik, hogy róla mit gondolnak az emberek. Függ a neveltetésüktől, életszemléletüktől, beállítódásuktól.

 „Gyors vagyok a lánynak, a zsarunak személy,
Moszkvában gazdag, de idehaza szegény.
Törpének óriás, óriásnak törpe,
Playboynak téboly, egyenesnek görbe.”

(Rapülők)

Azaz: senkinek sem elég jó. Minden viszonylagos, mondotta Einstein, mindenkinek megvan a maga igazsága. Nem is tudom, létezik-e egyáltalán egyetemes egyetlen igazság. Minden attól függ, hogyan lépünk interakcióba másokkal, a minket körülvevő világgal.

„Hiába fürösztöd önmagadban,

Csak másban moshatod meg arcodat.”

„Szemem tavában magadat látod:

Mint tükröd vagyok leghűbb barátod”

(József Attila)

Rengeteg szerepben éljük az életünket, amit lehet egészségesen is kezelni. Az iskolában tanár vagyok, itthon háziasszony, a gyerekeim anyja, a szüleim gyereke, a barátaim barátja, a női kör alapköve, a faluközösség tagja, magyar állampolgár – és csak úgy egyszerűen: nő. Ezek között az adott helynek, helyzetnek megfelelően lehet rugalmasan lavírozni.

Sokakra viszont sajnos annyira ráolvadt a jelmezük, hogy azzal szinte teljesen azonosultak. A nők számára hatalmas nyomást jelent az, hogy ezekben a különböző szerepekben egyformán maximális teljesítményt várnak el tőlük. Kik? A párjuk, a szüleik, a munkatársaik, a lakóközösség, a társadalom egésze. Akit érdekel, ki mit mond vagy akár csak gondol róluk, azok összeroppannak e mázsás súly alatt.

Imént arról olvastam egy cikket a Nők Lapjában, hogy szabad-e ma egy nőnek szórakoznia. Maga a kérdés is sértő szerintem. Mégis: hányadik században élünk? Nehogy már 2022-ben bárki megszabhassa, hogy egy nő mit vehet fel, hová mehet el, hogyan kapcsolódhat ki és kinek a társaságában!

Botrányt okozott nemrégiben, hogy Finnország miniszterelnöke, Sanna Marin bulizik (!), énekel (!!), táncol (!!!). Rengetegen felháborodtak ezen, mert úgy gondolták, hogy egy miniszterelnöknek, egy anyának, egy nőnek nem illene így viselkednie.

Nekem spec. már az is nagyon tetszik, hogy egy ország élén állam- vagy kormányfőként egy fiatal nő áll, csakúgy, mint Dániában vagy Izlandon, Észtországban vagy Litvániában, sőt, Koszovóban és Moldovában is. Másrészt marhára bírom a bőrdzsekis-bakancsos vagány szettjét, harmadrészt szimpatikus, hogy igenis mer egy ország vezetőjeként, pláne nőként laza lenni, kikapcsolódni.

Az őt bírálók azon problémáztak, hogy biztosan alkoholt fogyasztott vagy drogozott. Egy ember nem is szórakozhat alkohol vagy drog nélkül? Személy szerint kereken 30 éve nem fogyasztok alkoholt, mégis kiválóan tudok bulizni. Mások ezt feszültségoldónak használják, de vannak, akiknek erre semmi szükségük nincs. Egyszerűen nyitottak és felszabadultak mindenféle tudatmódosító nélkül.

„Egy nő szerencsés, ha szórakozhat, mert elengedi őt a férje/párja.” Micsoda? Ez számomra olyan, mintha a másik tulajdona volnánk. Ez az egész a bizalomról szól, ami sajnos még manapság is nagyon sokakból hiányzik. Az elengedésről és elfogadásról, ami még mostanság is kínaiul hangzik rengeteg embernek.

Régen egy nő csakis férfitársaságban (férjével vagy férfirokonával) mehetett el otthonról. És ha különböző a hobbijuk, az ízlésük? Hogy passzol össze egy metálos meg egy jazz-rajongó? Hogyan tölti a szabadságát egy csendes, nyugodt illetve egy társaságkedvelő, zajos szórakozást szerető ember? Nem egyszerűbb, ha alkalmanként hagynak egymásnak időt és teret arra, hogy külön-külön élvezzék a számukra legmegfelelőbb kikapcsolódást?

Lehet ezt barátokkal, barátnőkkel, kollégákkal vagy akár egyedül is. Igen, egy nő teljes természetességgel elmehet egyedül moziba, befizethet egy utazásra, részt vehet egy tanfolyamon vagy tagja lehet egy jóga-klubnak.

Írásommal semmiképp sem célom szítani az ellentétet a két nem között, csupán egyenlőségért kiáltok. Hadd érvényesüljön a kölcsönösség elve! Teljesen egyértelmű, hogy a férfiaknak is kell az én-idő, csakhogy a társadalom sokkal nagyobb elfogadással kezeli, ha ők focimeccsre mennek, megisznak egy sört a kocsmában, vagy elrobognak motorozni a hegyekbe.

Miért nem ugyanilyen egyértelmű, hogy egy nő elmegy sportolni, művelődni, tanulni, szórakozni? Újra írom: a XXI. században élünk. Nyugodt szívvel lehet futni, hangversenyre menni, továbbképződni vagy csatlakozni egy kézműves-körhöz. Valamint ugyanolyan nyugodt szívvel, szabadon lehet fesztiválokra járni, világot látni, partikon mulatni, koncerteken tombolni.

Ha kisgyereke van, akkor is jár a nőnek a kikapcsolódás, és semmiféle lelkifurdalást nem kellene éreznie, amikor alkalmanként nem ő van a gyerekével, hanem a gyerek apukája, nagyszülei, más rokon, szomszéd, barát vagy akár egy baby-sitter.

Nyilván vannak extrém esetek, amikor egy nő semmibe veszi a munkáját, a háztartást, a családját, és csak a bulizásnak él. De ha valaki tisztességesen dolgozik, elvégzi a házimunkákat, neveli a gyerekeit, ápolja a kapcsolatát a párjával, akkor abszolút jár neki alanyi jogon az élet élvezete is.

Kicsit elkanyarodtam az eredeti mondandómtól, de mégis benne volt a különböző szerepekkel kapcsolatos elvárás, a mások külső megítélése. Ha valakinek problémája akad ilyen helyzetekben, egy nagyon hasznos orvosságot tudok ajánlani. Én is sűrűn alkalmazom, sőt, egyre sűrűbben. Ez nem más, mint a lesz@rom tabletta.

Ebben az írásban nem volt most semmilyen aktuális történés, elmélkedés annál inkább. Most valahogy ilyen nem (teljesen) rólam szóló bejegyzéshez volt kedvem. Szeretettel, nektek.

2022. október