2022. október 4., kedd

Mérleg


Múlt kedden „osztálykirándulni” voltam a nyolcadikosokkal. Én ki szoktam kérni a gyerekek véleményét arról, hová menjünk. Voltunk már együtt Királyréten, a Csóványoson, a gödi strandon és persze Erdélyben is. Kérdeztem őket, na, utolsó őszi kirándulásotok így együtt, merre menjünk?


Erre ők: Moziba! Korábban is terveztünk már egy közös mozizást, de a covid közbeszólt. Most végre elmegyünk a Westendbe, eszünk egy jót, és megnézünk egy jó filmet. A
z előzetesek alapján a szavazás az Avatar-ra esett. Nagyon örültem neki, mert anno mélyen megérintett ez a film. Decemberben jön ki a második része, most újra játszák az első részt.


De hogy ne csak úgy szimpla mozizás legyen, 4DX-et választottunk. Itt három dimenzióban láthatjuk az eseményeket, ráadásul nemcsak a szemünkre és a fülünkre, hanem a többi érzékünkre is hatnak illatokkal, vízzel, széllel, fényekkel, és mozgó székekkel. Még Vasemberrel is találkoztam!


Vácig a kis pirossal mentünk, ahol a kalauz „nagyon örült” a két hosszú gurigányi jegyünknek. Átszálltunk a zónázóra, ahol természetesen az emeleten utaztunk. 


A Westendben néhányan speciális teát vettek, amiben gyümölcsízű golyócskák vannak. Aztán a többség a Mekinél vásárolt be.


Elvitelre kérték a menüket, hogy a hátsó étkező-résznél egy kupacba telepedhessünk le. Innen még elmentek néhányan a Burger King-be meg a KFC-be, én pedig a szokásos pizzámat (gomba, kukorica, ananász) ettem a szokásos helyen, a Pizza Hut-ban. A legfelső emeleten még beszerezték a popcornt és az édességeket is.


Aztán beültünk a terembe, és végignéztük ezt a 166 perces műremeket. A gyerekek nagy része nagyon élvezte a filmet. Jómagam is, hiába láttam már korábban. Az Avatar mondanivalója és képi világa is csillagos ötös.


A hétvégén háromnapos továbbképzésen voltam kollégáimmal Mezőkövesden.


A rendszerváltás témáját jártuk körbe különböző szemszögekből. Voltak előadások és műhelymunkák is.

Átfogó képet kaptunk a korszak történelméről, gazdaságáról, társadalmáról, kultúrájáról.

Kipróbáltunk egy rendszerváltós társasjátékot, ez egyaránt jelentett nosztalgiázást illetve a kor életmódjának, életérzésének felidézését is.

Különböző drámapedagógiai módszerekkel ismerkedtünk meg, egy rendszerváltás korabéli kerettörténet köré fűzve ezeket.

A vizsgamunkánk egy, a korszakhoz kötődő projektfeladat elkészítése volt. A mi csapatunk retró úttörőtábort tervezett örsökkel és tábori napirenddel.


A programoknak a Hotel Balneo adott helyszínt.


Kényelmes szobában pihenhettük ki a nap fáradalmait.


A svédasztalos reggeli, ebéd és vacsora változatos és nagyon finom volt.


A sok tanulás után jól esett egy kis kikapcsolódás. 


Délután adódott egy kis időnk és lehetőségünk a wellness-részlegben fürdőzni, szaunázni.


Egyik este elmentünk a Mezőkövesd-Paks meccsre. 


Életem első focimeccse volt, amit a Paks 2:1-re megnyert.


Másik este zenés összejövetelt tartottunk egy másik iskola tanári karával. Sok egyéb mellett stílusosan úttörő- és mozgalmi dalokat is énekeltünk, gitárkísérettel.


Hazafelé-menet rövid városnézést tartottunk Mezőkövesden.




A kedvemért a Hadas városrészbe, Matyóföld központjába is ellátogattunk.





Mindeközben Abán megrendezték az Atilla Király Gimis „gólyák” bátorságpróbáját. Tündér lelkesen vett részt rajta. Előtte zászlót készítettek, rőzsét gyűjtöttek.


Szent Mihály napján kint töltötték az éjszakát a természetben (természetesen a felsőbb évfolyamosok és tanáraik felügyelete mellett), tábortüzet raktak, és bebizonyították, mennyire ügyesek, merészek és kitartóak.


És egy nagyon személyes, de nagyon jó hír a végére: Megszületett a harmadik unokaöcsém! A húgom végre anya lett! Ezúton is sok boldogságot mamának, papának, babának!

Most pedig már javában tart nálunk a "rendezvények hete", ennek a sok-sok eseményéről fogok nektek beszámolni a következő bejegyzésben. 

2022. október







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése