Balatoni Nyár 1. - Zamárdi, Strand Fesztivál

Az igazi nyár utolsó napjait a Balatonon töltöttem-töltöttük. 5 nap Szlovén-tengerpart után 5 nap a Magyar Tenger partján.

Ez tulajdonképpen családi nyaralás volt, én azonban egy nappal korábban útra keltem. Zamárdiba mentem a Strand fesztiválra. Idén három fesztiválon is voltam, mindegyiket vízparton rendezték: Nagymaros VéNégy (Duna), Sukoró Efott (Velencei-tó), és Zamárdi Strand (Balaton). 

Ebből csak egyre vettem jegyet (VéNégy), hiszen az Efott-ra nyertem, a Strand pedig ajándék volt. 

Az osztályomtól tanév végén kaptam egy Kultúra Élménykártyát; sok különböző program közül választhattam ki, hogy melyikre megyek, és én a Strand mellett döntöttem.

Zsúfolt vonaton utaztam le, és jól döntöttem, hogy az InterCity részre kértem helyjegyet, mert itt legalább volt légkondi. Igaz, csak induláskor kapcsolták be, addig a saját levünkben főttünk, mivel ugyebár az ablakokat nem lehetett kinyitni. 

A vonat „természetesen” 10 perc késéssel indult, úgyhogy ismét éljen a MÁV, de legalább gyorsan oda is ért. Zamárdiban aztán ki is ürültek a vagonok, hiszen a többség a fesztiválra jött.

Brutális volt a hőség, 36 fok, tűző nap. 

Annyira melegem volt, hogy rögtön vettem egy fagyit, azt nyalogatva sétáltam ki a Balatonhoz.

A vitorlás-kikötőben fogyasztottam el uzsonnámat. 

Innen csodálatos kilátás nyílt a Tihanyi-félszigetre.

Korábban még sosem jártam Zamárdiban, ilyen szögből még sosem láttam az Apátságot.

Aztán a tóparton gyalogolva jutottam el a fesztivál bejáratához. 

Mire bejutottam, szakadt rólam az izzadtság, a trikóm, a sortom csuromvíz volt.

Először körbejártam a területet, hogy még világosban jól be tudjam magamat tájolni (különös tekintettel a három színpadra). 

Ehhez a háttér-zenét a Blahalouisiana biztosította.

Ezután viszont irány a Balaton! 

Fürödtem egyet, némileg lehűltem, icipicit felfrissültem. 

A partról csodáltam meg a naplementét.

A fesztivál területén mindenütt különböző feliratok, a Balatonhoz, a nyárhoz, a vízparthoz kapcsolódó dalszövegekkel.

Az óriáskeréken és hatalmas „csúzlin” (egy felülés: 12.000 Ft!!!) kívül volt Bungee Jumping (a tó fölött ugrottak ki az emberek), és egy óriás csúszda is. 

Drótkötélen, beülőben csúsztak át az emberek a közönség fölött, sokszor koncert közben.

Az egész fesztivál cirkuszos témára volt felfűzve. Eleve volt ott egy külön cirkusz-sarok, ráadásul a koncertek előtt-alatt is lehetett különböző művészeti produkciókat látni: egy bűvészt, aki eltűntetett egy nőt, egy verset szavaló férfit, egy levegőben pörgő-forgó artistát, vagy egy bohócot, aki olaszul énekelt, gitározott.

A koncertek közben fura, geometrikus formájú, kivilágított figurák jelentek meg, akik a zene ritmusára mozogtak, táncoltak. Egyszer pedig hatalmas lufikat-labdákat lőttek a közönség közé, amiket aztán egymásnak ütögettek a levegőben az emberek.

Az első koncert a Carson Coma volt. Már nagyon szerettem volna őket élőben látni-hallani. Összesen kb. három számot ismerek tőlük, meg mondjuk még kettőnek a refrénjét. Nyilván még jobban élveztem volna a koncertet, ha jobban ismerem őket, mert én nagyon szeretem a dalokat az énekesekkel együtt énekelni. Érdekesség, hogy náluk a hat tag közül négy énekel. 

Lelkes, fiatalos együttes, hasonló közönség. A koncert előtt „Mocskos Fidesz!” felkiáltások, az egyik dalszövegben „Ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor!” Zengett az „Én még sohasem” és az „Osztálytalálkozó”. Az én kedvencem akkor is az Immunissá válunk: „Mert a szerelem egy drog…”

Idén szinte már meguntam (😊) a Halott Pénzt, most láttam-hallottam őket harmadjára 2023-ban. Sajnos ez a koncert nem volt annyira jó élmény számomra. Erről persze nem Dávid és Márk tehettek, ők nyomták a sok jó számot, és szokás szerint szuper bulit csináltak. 

Hanem a sok idióta ember, aki: Eljön egy koncertre, és azt végig pofázza (Akkor minek megy oda?). Rám önti a sörét. Tülekedik, lökdösődik. Ezzel pedig folyamatosan kizökkent engem az élményből…

Ezt a negatív élmény ellensúlyozta, és tulajdonképpen az egész fesztiválra felrakta a koronát az Analóg Balaton koncertje. Ők azok, akikről korábban nem is tudtam semmit, a VéNégyen is csak azért ismertem meg őket, mert a hűs, szeles időben behúzódtunk melegedni a koncert-sátorba. Megérte, azóta napi szinten hallgatom őket, és tulajdonképpen ők voltak a motiváció arra, hogy a pénteki napra kérjem a fesztivál-jegyet.

Sajnos nem tudom szavakkal érzékeltetni, mi is zajlott ott, abban a kb. másfél órában. Egyfajta módosult tudatállapotba kerültem, csakis a zene és a fények segítségével. „Fent”, „Féreg”, „Csússz le”, „Zserbógalopp”, stb. A legeslegvégén pedig személyes kedvencem, a „Könnyű”.

Nemcsak a zene miatt tetszett a koncert, hanem a közönség miatt is. Itt mindenki jó fej volt, odafigyelt a másikra, egységben voltunk együtt, a zenészekkel és egymással is. Kedves mozzanat az, amikor mellém sodródott néhány 18-20 év körüli fiatal. Az egyik fiúval összenéztünk, és megállapítottuk, hogy „Ugye milyen kurva jó ez a koncert? Ugye, hogy ők itt a legjobbak?” Majd bemutatkozott, kézfogással (!), egyetlen mondatom alapján megállapította, hogy tanár vagyok (😊), angolul is beszélt velem, és közölte, milyen jófejség már, hogy az én korosztályom is itt bulizik a fiatalokkal. Köszi az élményt, Bálint!

Tulajdonképpen végig egyedül voltam a Strandon, de amúgy mégsem. Ugyanis nagylányom, Virág is eljött a barátnőjével, Dórival, de csak összefutósan találkoztam velük. Egyszer például a WellHello-ra (!) buliztunk együtt. Amúgy ők is az Analóg Balaton miatt mentek, és nekik is az tetszett a legjobban.

A levezető koncert a Follow The Flow volt. Egyszer voltam már a Fezen-en (Székesfehérvár), akkor is tetszett, most is, igaz, ezúttal csak a végére értem oda. De azért a „Szélcsend”-et sikerült élőben hallanom.

A nagy, hangos, tömeges koncertek után egy óra tájban egy chillezős helyre vetődtem el. Itt gumikból készült fotelekben ültek az emberek, előttük pedig Járai Márk a Halott Pénzből, kezében egy szál gitárral. Random számokat énekelt, illetve a közönség is kérhetett tőle dalokat. Olyanokat, mint az „Egyszerű dal” (Tankcsapda) vagy a „Bájoló” (Szabó Balázs), de Nirvánát is énekelt. A végén egy nagyon vicces összeállítással búcsúzott tőlünk: a nyolcvanas-kilencvenes évek magyar sláger-mixével.

Hogy életben tartsam magamat, a következő két órát egy diszkó-sátorban töltöttem, a 80-as, 90-es évek és napjaink slágereire táncolva.

4 órakor gondoltam, hogy itt az ideje kivonulni a partra. Kinéztem magamnak szuper függőágyakat vagy foteleket, azt terveztem, majd ott pihenek-bóbiskolok egy-másfél órát, aztán amikor pirkad, szépen átsétálok Balatonszéplakra, az kicsit több, mint 6 km, másfél óra alatt simán megjárom.

Aha… 4 órakor a biztonsági őrök úgy gondolták, hogy vége a bulinak. Mindenkinek el kellett hagynia a fesztivál területét! (Ilyen baromsággal soha korábban, sehol másutt nem találkoztam!) A sátorozók elvonultak a kemping területére, a többieket meg kizavarták a kapun, menjünk isten hírivel. Full sötét volt, elmerengtem, hová a bánatba menjek én most?

A tömeggel sodródva az egyetlen logikusnak tűnő helyre jutottam, a vasútállomásra. Volt még egy órám a vonat érkezéséig. Ekkor segítettem egy fiatal, nagyon ittas srácnak jegyet venni (ha nem vagyok ott, Szabadifürdő helyett Nagykanizsára jutott volna). Vele és még sok száz fesztiválozóval „csöveztünk” az állomáson, végig beszélgetve az időt.

Innen aztán vonattal Balatonszéplakra jutottam át, de ez már egy másik történet…

 

2023. augusztus