Belendültünk!

Hú, de szörnyű volt sokáig az idő! Nappal 16-18 fok, de jóval hidegebbnek érződött, éjjel 10-12. Mindenütt az a folyamatos nyirkosság, pára ült a völgyben, mintha nem is nyár, hanem ősz volna. Az eső szemerkélt, szakadt, vagy simán csak esett. 

Ráadásul a szél is sokszor fújt. Előző héten trikóban és shortban megsültem, most vastag pulcsiban és farmerben megfagytam. Éjjel annyira fáztam (én!), hogy a takarót le kellett cserélnem paplanra az éjszaka közepén.

Mit is tehetne az ember ilyen hűs és borús időben, amikor alig van itthon gyerek, így adott a csend és a nyugalom, mint bekuckózik és tanul. Nagyon belendültem a tanulásba! Rengeteg tananyagon rágtam át magamat. Ilyeneken például: A turizmus és vendéglátás szakágai, története, formái, tevékenységei, üzlethálózata, jelentősége, szervezete, feltételei, követelményei, szolgáltatásai, hazai és nemzetközi turizmus. Olyan szakkifejezésekkel ismerkedek, mint vonzerő, fogadóképesség, beutazó és kiutazó turizmus, aktív és passzív turizmus, hírverés, turisztikai szükséglet, kereslet, kínálat, ár… A vendégismeret nagyon tetszik, tiszta pszichológia, és érdekes a vállalkozások, dolgozók témája, különös tekintettel az idegenvezetőkre.

Még a ronda és hűs idő ellenére is folyamatosan érik a paradicsom, a cukkini és a patisszon, ők a nyári időszak sztárjai. Szokták kérdezni, hogy miket főzök. Mivel a konyha atomjaira van szétszedve, a konyhacuccok a ház és a terasz több különböző pontján találhatók, ebben a káoszban nem akarok túl bonyolult dolgokat készíteni. Hanem ilyen egyszerűeket: karfiolkrémleves levesgyönggyel, cukkinifőzelék cukkinifasírttal, lángos, zöldbableves házi fűszerekkel, krumplifőzelék keménytojással, málnás sütemény... 

A különböző munkálatokkal nagyon belendültünk! Eljött hozzánk Dávid, hogy a fűrésszel felvágott tűzifát baltával felhasogassa. Először sajnos csak keveset tudott haladni, mert leszakadt az ég, aztán a jobb időben bepótolta. (A fiúk még ásni és betonozni is befogták őt.) Még maradtak rönkök bőven, de jól haladunk, a fűtésszezonra megleszünk az egésszel. 

A fűtésre készülve kihívtam a kéményseprőt, aki géppel brutálisan kitakarította a kéményt. Volt benne lerakódás bőven, most szép tiszta lett. Megszerveztem a lomtalanítást is, szeptember elején viszik el a felújítással járó összes lomot, például a régi konyhaszekrény maradványait is.

Kende elkezdte összerakni a konyhabútort, készen is lett a felső-szekrény váza. Aztán rájött, hogy a többi pontos méretezését inkább a burkolás utánra halasztja. Akkor lesznek majd méretre vágva a munkalapok és a deszkák. Kihasználtam, hogy a fiam vett gipszkarton-csavarokat meg tipliket. Fel is fúrattam vele pár képet, dísztárgyat a falra.

Egyik nap megtörtént a villanyszerelés: relé és új kismegszakítók berakása, fúrás, kábelezés, konnektorok megszüntetése, új kiállás elkészítése. Aznap extra hideg és szeles volt az idő, kiszóltam hát a srácoknak: „Fiúk, nem hozzátok be a gáztűzhelyet a házba, hogy főzés közben kint ne fújja le a fejemet a szél és ne fagyjak meg?” Erre a villanyszerelő: „Miért nem hozzátok be rögtön az új villanytűzhelyet?” Be is kötötte rögvest, fel is avattam a főzőlapot. Sütöttem rajta gyorsan rántott sajtot és sült krumplit.

Elkészült a vízszerelés is. Erre azért volt szükség, mert az új csap a fal helyett most már a munkalapból fog kijönni. A fiúk kölcsön akarták kérni forrasztáshoz a gázlángot az egyik szomszédtól, ő áthozta, majd itt ragadt nálunk. Szétszedte a régi csöveket, szerelt, mindenféle tanácsokat adott a srácoknak. Ők aztán később szépen átkötöttek mindent. Ugyan az egyik nyomáspróba után kissé elárasztották a házat vízzel, így moshattam fel este, de a csap végre használható.

Átjött egy ismerős burkoló is, aki - miután megtudta, hogy kedves barátom csak 20-a után jönne el csempézni - felajánlotta, hogy a héten pikkpakk feldobja nekem az egészet. Kendének ehhez azonban sebtiben elő kellett készítenie a falat: csiszolni és gipszkartonozni.

Beírtam a helyi csoportba, hogy keresek kisebb gipszkarton-darabokat (ne kelljen már a toldozáshoz egy egész táblát megvenni). Pár percen belül már fel is ajánlott ingyen egy falubéli férfi, majd később egy ismeretlen segítő a kerítéshez támasztott további gipszkarton-darabokat. Amúgy az ilyesmi nem szokatlan nálunk, múltkor például hazatérve cukkiniket találtam egy zacskóban a kapura akasztva. Nem sikerült rájönnöm a titokzatos jótevő kilétére.

Kende befoltozta a két helyen kibontott falat. Aztán lecsiszolta a falat a leendő csempe helyén, különös tekintettel a festékes részekre. Ettől aztán az egész házat, teraszt, tornácot szépséges fehér por lepte be. Hófehér lett a padló, a bútorok, és a fiam is. Még a haja is „megőszült”. 

Elég nehezen viselem a felújítással járó kupit és dzsuvát. A ház és a terasz tele van szerszámokkal, anyagokkal, a fiúk cuccaival, és mivel cipővel járunk be, meg munkálatok zajlanak, hiába takarítok, felesleges is: minden csupa kosz.

A konyhafelújítós történetnek elég siralmas a következő történése. Kipróbáltam ugyanis a sütőt, ami először kicsit működött, aztán folyamatosan lekapcsolta a relét, majd egy idő múlva be se kapcsolt. Kiderült, hogy rossz az egész, küldhetem vissza a feladónak. Egyeztetés az ügyfélszolgálattal, aztán futár, pénzvisszatérítés, újabb termék megrendelése… Ez vár rám a következő napokban. Egy időre lőttek az álom-tűzhelynek!

Ettől elszomorodtam, de igyekszem megőrizni az optimizmusomat. Hiszen ettől eltekintve egész jól haladunk. Ahhoz képest, hogy azt hittem, augusztus végén, szeptember elején kezdünk csak neki a munkálatoknak…

Tegnap egy programom nem pont úgy alakult, ahogy terveztem. Sokat kellett várakoznom, ezért, hogy az időt elüssem, földalattin kiutaztam a Városligetbe.

Idén többedjére megnéztem a Hősök terét, a Csónakázó-tavat és a Vajdahunyad-várát.

Gondoltam, közelebbről is szemügyre veszem az új Néprajzi Múzeumot.

Fellépcsőztem az íves épület mindkét oldalára, érdekes élmény volt.

Pazar kilátás nyílik fentről a Városliget különböző részeire, még a távolban a budai hegyekre is.

Amilyen impozáns kívülről a múzeum, belülről annyira szar. Elnézést, de nem tudok jobb szót írni rá. Indokolatlanul tágasak a terek, ahol elvétve lézeng néhány látogató. Félhomály mindenütt, számomra nyomasztó volt a hangulat.

Nekem a régi épület a Kossuth téren sokkal jobban tetszett. Azt megértem, hogy kinőtték és emiatt új múzeumra volt szükség, de szerintem a jellegéből fakadóan sokkal autentikusabb, tényleg népi hangulatot árasztó épületet kellett volna tervezni ehelyett a túl modern valami helyett.

A kiállításokról sem tudok sok jót mondani. Megnéztem volna az állandó gyűjteményi részt, lezárva.

Az időszakos kiállítások többsége ad hoc jelleget tükröz, mintha csak úgy oda lennének dobálva a tárgyak, mindenféle logika nélkül. Egyetlen hatalmas fal – előtte egy cifraszűr. Másik fal – egy indián csónak.

Az egyik óriási vitrinben lándzsaszerű rudakra felszórva különböző népi tárgyak, közöttük egy retró táskaírógép (!) vagy egy hatalmas műanyag ananász (!!). A másik helyen apró népviseletes figurák között Donald Kacsa (!!!). Biztos én vagyok baromira konzervatív, de fel nem foghatom, hogy a Néprajzi Múzeumban mit keresnek ilyenek.

Összesen két tárlat tetszett igazán. Az egyik a cigányságot bemutató fotó-kiállítás. A másik pedig az előtér vitrin-sora, amely a fazekasság művészetével foglalkozott nagyon részletesen, többféle szempont szerint csoportosítva a gazdag gyűjteményt.

Na jó, még a makettek is érdekesek voltak az aulában, Buda és Pest, Városliget egészen miniben és egészen részletgazdagon.

Aztán a program is jól alakult, még jobban, mint vártam. A kulcsszó: változás. Lehet, hogy én már nem is Réka vagyok? 😊

Tíz nappal a hivatalos kilépésemet követően, egy héttel a postázás után végre kézhez kaptam a kilépős papírjaimat. Szerződést kötöttem az új munkahelyemmel, mostantól hivatalosan is a váci Dartmoor Nyelviskola dolgozója vagyok.

A hét végére aztán újra visszatér a nyár, én pedig útnak indulok. Na nem ilyen hippibusszal, ez csak illusztráció, a Baumax parkolójában fotóztam. Hogy hová megyek, arról majd a következő bejegyzésben mesélek nektek.

2023. augusztus