Ciprus 1. - Debrecen, Larnaca

Vacakul indult a nyár… 

A balesetemről már többször is írtam, nem is részletezem most. A hangulatomról meg csak annyit, hogy júniusban rám tört a totális szenvedés, és folyton arról panaszkodtam chat-en Zolinak, mennyire szar nyár lesz ez így.

Aztán jött egy hirtelen kósza gondolat: utazzunk el kettesben valahová! (Hátha attól visszatér az életkedvem.) De hová? Ő Németországból ontotta az ötleteket, én innen Magyarországról. Ahová olcsó repjegyet leltünk, ott brutálisan drágák voltak a szállások. Ahol viszont emberi áron találtunk volna szállást, oda a távolság okán a repjegy volt drága.

Egyszer csak a felmerült Ciprus. Az ötletet a pelikan.hu és a booking.com is támogatta. Már csak a gyerekeket kellett megoldani. Akik elvileg az apjuknál töltötték volna a nyár nagy részét. Aki viszont elutazásunk előtt pár nappal (mire már megvolt a repjegy és lefoglaltuk az első szállást is) közölte, hogy ő amúgy most kimegy külföldre dolgozni, a csajokat meg tegyük, ahová tudjuk. Szerencsére tudtuk, méghozzá ex férj új barátnője (tudjátok követni?) és Nagymami segítségével. (Ezúton is ezer hála és köszönet nekik!)

De hogyan kerültek debreceni fotók a ciprusi beszámolómba? Hát úgy, hogy a „cívis városból” indult a repülőnk! Úgyhogy először szépen elvonatoztunk Debrecen city-be, ott eltöltöttünk egy napot, majd másnap reggel röppentünk tovább a Földközi-tenger vidékére.

Az a napunk érdekesen telt, főleg ami a szállásunkat illeti. Lefoglaltam egy hostelt, amit eleve alig találtunk meg, és ahová megérkezvén recepcióst nem találtunk, csak különböző külföldi fiatalokat (jordán, orosz, angol), akiknek fogalma sem volt semmiről. Úgy döntöttünk hát, hogy ott hagyjuk a cuccunk nagy részét, és nyakunkba vesszük a várost.

Kb. 20 éve jártam életemben egyszer Debrecenben, de rögtön megrohantak az emlékek, ismerős volt a nagyállomás, a villamos, és a református templom is. Végigsétáltunk a széles főúton, megcsodáltuk a szépen felújított főteret, és több gyönyörű szökőkutat is láttunk.

Aztán kivillamosoztunk a Nagyerdőhöz, ahol először a tónál sétáltunk, majd elmentünk az állatkertbe. Láttunk pingvin-etetést, jártunk Nyuszi-falván, megcsodáltuk az állatok királyát, és Zoli még egy madár-röpdébe is becsalogatott. 

Az állatkert amúgy nem volt akkora szám, mint 3 éve a nyíregyházi, ráadásul szép lassan beborult, majd szakadni kezdett az eső. A zuhét a pálmaházban vészeltük át trópusi növények és hüllők társaságában.

Amikor enyhülni kezdett az eső, tovább indultunk, de annyira lehűlt a levegő, hogy inkább mozizás mellett döntöttünk („Szerelem második látásra”). 

Vásárlás után visszatértünk a szállásra, ahol megint egy csomó külföldi volt (tök mások, mint korábban), és végre a recepciós is felbukkant. Egy egyiptomi srác, aki közölte, hogy túlfoglalás történt (???), de felajánl nekünk egy airb’n’b lakást. 

Ez is a belváros kellős közepén volt, ahol a galérián tölthettük az éjszakát, igaz, hajnaltájban megjött az igaz lakó az alsó szintre, de ennyi izgalom után ezt is túléltük.

Úgyse sokat aludhattunk, hiszen fél 4-kor már kelnünk kellett. Sötétben gyalogoltunk ki a nagyállomáshoz, onnan busz vitt minket a reptérre. Rendhagyó módon úgy döntöttünk, hogy merészek leszünk, és nem viszünk magunkkal nagy csomagot, hanem kis hátizsákkal vágunk neki az egyhetes nyaralásnak. Ennek persze anyagi oka is volt: nem akartunk sok pénzt fizetni a plusz poggyászért, csakúgy, mint az egymás melletti ülőhelyekért sem.

Vajon mit fog még kitalálni jó öreg WizzAir barátunk, hogy lenyúlja az olcsó jegyre rákattanó gyanútlan turistákat? Ennek előnye is volt, villámgyorsan bejutottunk a váróterembe, a repülőn pedig megismerkedtem egy kedves párral, akikkel sokat beszélgettem a kevesebb mint 3 órás út során.

Larnacában, Ciprus tengerparti nagyvárosában landoltunk. Az útlevél-ellenőrzés igen érdekes volt, de végül szerencsésen túljutottunk a biztonsági ellenőrzésen.

A reptérről busszal mentünk a központi busz-állomásig, onnan pedig térkép és GPS segítségével találtuk meg a szállásunkat, ahová jócskán kellett még gyalogolnunk a parttól.

Ez egy inkább modernebb jellegű üdülőváros, de azért láttunk régi épületeket is szép számmal.

Az apartman felé sétálva rögtön láttunk néhány jellegzetes ortodox templomot, illetve mecsetet. (Ennek a kettősségnek az okáról a következő részben fogok írni.)

Az egyik templom mellett egy barlang-kápolnát találtunk, a másiknál egy temetési szertartásba csöppentünk.

A szálláson, amit szintén nehezen találtunk meg, leraktuk a cuccokat, elfoglaltuk a szobánkat, a kedves tulaj friss gyümölcsökkel fogadott minket, és nemcsak a dinnye, de a hideg zuhany is lehűtött minket.

Cipruson ugyanis rettenetes volt a meleg, és ez az egész hétre végig így is maradt. 35-40 fokban, tűző napsütésben jártuk körbe a szigetet.

Első nap csak Larnacát, ahol még számos templomot néztünk meg kívülről (innen szebbek voltak, régi kő-épületek), illetve belülről (nekem kicsit túl sok volt az ikon, az arany, a díszítés, és furcsa az ikonok csókolgatása is).

Amikor aztán, immár nagyobb pakk nélkül, újra lesétáltunk a partra, végiggyalogoltunk a tenger mentén húzódó sétányon.

Megnéztük a fő teret, a hajókikötőt, a szabad-strandot (Cipruson mi egyáltalán nem láttunk fizetős strandot!).

Ezután bementünk egy erődbe, képzeletben pedig visszautaztunk jópár évszázadot a középkorba. 

A szomszédos minaretből müezzin éneke hívott esti imára. A legkülönösebb élmény aznapra nekem az volt, hogy bejuthattam egy mecsetbe. 

Fel kellett venni egy, a fejet és a teljes testet takaró köpenyt, és így szemtanúja lehettem egy iszlám szertartásnak.

A legszebb látnivaló aznap talán a Szent Lázár templom volt, díszes toronnyal, boltíves árkádsorral.

A tartalmas és fárasztó nap végén korán feküdtünk le, tudva, hogy ezután új kalandok várnak ránk. Például a Sóstó, Lefkara, Aiya Napa és Capo Greco. Ezekről majd a következő posztban írok nektek.

2019. augusztus