Ciprus 4. - Paphos, Konnos

Az egész ciprusi útra jellemző volt egyfajta szervezetlenség. Igazából úgy indultunk neki, hogy ha már maga az út ilyen hirtelen felindulásból született, akkor csináljuk az egészet tök spontán módon. Ez nem rossz hozzáállás, de útközben rájöttünk, hogy kicsit nagyobb tervezéssel csomó időt megspóroltunk volna, és nem maradtunk volna le helyszínekről, programokról.

Sajnos a következő nap is egy ilyen elszalasztott lehetőségről szólt, ami aztán igencsak rányomta bélyegét a hangulatunkra. Paphos város volt a célpont, és az egész hét leghosszabb utazása várt ránk. Na nem túl hosszú, két órás, hiszen a sziget maga is pár óra alatt beutazható. De azt a fene se gondolta volna, hogy nem a partra visz minket az Intercity, hanem a belvárosba, ahonnan még majdnem egy órás csalinkázás után jutottunk csak le a tengerhez. Már az volt az érzésünk, hogy egy olyan buszt fogtunk ki, ami bejárja egész Paphost. 

Így láttuk a komplett üdülő-negyedet, viszont olyan későn értünk le, hogy addigra már az összes szervezett túra elindult. Pedig mi el akartunk volna menni megnézni egy kanyont, a teknősök öblét, esetleg még Afrodité szikláját vagy születésének helyét is.

Csalódottak voltunk, és egymásra meg a világra morogva ültünk jó ideig. Némasági fogadalmat téve bámultam a tengert, ami előtt Afrodité szobra állt.

Aztán csak megszületett a nagy terv: nézzük meg a régészeti parkot! Az ötlet remek, bár ez nem 40 fokban, szikrázó napsütésben lett volna ideális. Mindegy, mi ugyebár kalandvágyók vagyunk, és sikerült különböző módon enyhíteni is a hőséget:

1. Ücsörögtünk a légkondis látogatóközpontban, és megnéztünk egy tök érdekes filmet a régészeti feltárásokról.

2. Nekivetkőztünk, és úgy jártunk körbe a romokat.

4. Egy nagy fa árnyékéban pihentünk, kajáltunk, és megcsináltuk a repülőgép becsekkolását, illetve az utolsó szállás lefoglalását (Lassan érik nekem is egy okosteló…).

4. Fagyiztunk.

5. A végén én még a tengerben is megmártóztam.

Amúgy, ha a folyamatos megsülést és izzadást nem vesszük figyelembe, maga a park nagyon érdekes és látványos volt. Rengeteg görög meg római korabeli romot láttunk, nagyon jó állapotban megmaradt mozaikokat, oszlopokat díszes oszlopfőkkel.

A hatalmas amfiteátrumnál sokat időztünk.

Aztán megnéztük a világítótornyot is, aminek az őrszobája kiállítást is rejtett.

Szép volt a helyszín, közvetlenül a tengerparton, és sok természeti képződményt is láttunk, sziklákat, barlangokat, kőhidakat.

Egy frankkori palota maradványait is megtekintettük.

Utunk során sokszor találkoztunk mindenféle gyíkokkal, de itt különösen sok volt belőlük.

Aztán ismét hosszabb buszozás várt ránk visszafelé, így ezen az estén csak rövid nicosiai sétát tettünk, viszont annál jóízűbben vacsoráztunk.

Elhatároztuk, hogy az utolsó napunkat szuperül megtervezzük-szervezzük, hogy tökéletes legyen. Az is lett! Ez a szombati nap az egész ciprusi hét méltó megkoronázásává vált!

Mindkettőnk kedvence Aiya Napa lett, így elhatároztuk, hogy visszamegyünk oda, csak egy másik partszakaszára.

A busz-utazás tartogatott némi furcsaságot. Hétvége lévén rengeteg fővárosi igyekezett a tengerhez, így már reggel nagyon zsúfolt volt a busz-végállomás. (Tisztára mint nálunk a Déli pályaudvar, a sok balatoni nyaralóval.) A sofőr nem engedte fel a buszra még a kis kézipoggyászokat sem. És mivel megtelt a busz, ülőhely hiányában a következő városi megállókban nem engedte fel az ott várakozókat sem. 

A ciprusi buszokon tilos állva utazni! Szomorú volt látni a sok csalódott arcot, akiknek egy órát ott kellett várakozniuk a következő Intercity-re (már ha arra felfértek egyáltalán). Ugyanez volt amúgy a helyzet visszafelé, csak még durvább mértékben, amikor nagy csomó ember volt kénytelen a megállóban maradni a napon, hőségben…

De haladjunk tovább és érkezzünk meg végre Aiya napába, ahol ismerős volt az átszállás a központban, csakhogy ezúttal tovább mentünk Capo Greco-nál, méghozzá Konnos-ba.

Ott olyan helyen reggeliztünk, ahonnan ráláttunk az öbölre. Mi azonban mazochista módon nem rögtön a tengerbe vetettük magunkat, hanem előbb egy túrát tettünk.

Kezdetben a felső ösvényen haladtunk, ahonnan szépen rá lehetett látni az öbölre. A célpont Küklopsz barlangja volt, ahol búvárokat láttunk merülni.

Mi pedig rögtön a tenger vízében merültünk meg, ahol sziklás-köves volt a part.

Visszafelé már az alsó ösvényen jöttünk, így meg tudtunk állni a gyakorlatilag üres Tigonos beach-en is fürdeni, ahol már kavicsos volt a lábunk alatt a talaj.

Konnos bay-be visszatérve természetesen újabb fürdés következett a homokos strandon, ami viszont már dugig volt emberekkel.

Nem is maradtunk ott, mentünk tovább egy parti ösvényen, ami egy idő után már magasabban haladt.

A kilátás pazar volt: visszatekintve Konnos-ra, előrefelé pedig a másik öbölre, ahol hajók, vitorlások várakoztak.

A szirt kiugró csücskébe eléggé hamar odaértünk, és ott egyrészt egy kedves kis kápolnát találtunk, másrészt egy fagyizót. Hát, az utazás legdrágább, egyben legborzalmasabb ízű fagyiját sikerült ott elnyalnom (illetve Zolinak átpasszolnom).

Itt egy lépcső lefelé menve egy másik tengeri barlangban találtuk magunkat, tele pancsoló emberekkel. Szerencsére Zoli picit odébb talált egy eldugottabb fürdőhelyet. Itt tök egyedül úszhattam a kéklő tengerben.

Ezután Kamara Tou felé vettük az irányt.

Kettő sziklahidat is beterveztünk, de az elsőt, a Koraka kőhidat lezárva találtuk, ugyanis életveszélyesnek nyilvánították a rálépést. (Rögtön felidéztük a máltai emléket, hogy mi még épphogy láthattuk az Azúr ablakot, ami pár hétre rá leomlott.)

Aiya Napába lejutva hamarabb szálltunk le a buszról, hogy megnézhessük a szoborparkot. Ez egy hatalmas szabadtéri terület, tele kő- és fémalkotásokkal. 

A téma igencsak vegyes, talán görög istenségekkel találkoztunk legtöbbet, közülük is természetesen Afrodité volt a legnépszerűbb.

Innen újra kisétáltunk a tengerhez, ahol a második kőhíd, a Love Bridge várt ránk. Erre már rá lehetett lépni, amit meg is tettünk.

Vakmerő emberek innen a magasból ugráltak bele a vízbe, köztünk magyarok is (Hajrá, Zita!).

Az öblöt magányos sziklák és a szirtbe vájt tengeri barlangok tarkították. 

Karousos Beach volt az utolsó strand, ahol megfürödtünk a tengerben.

Innen ismét busszal mentünk Larnacába, az utolsó szállásunkra. Ez volt mind közül a legszebb, kár, hogy csak egy éjszakát töltöttünk itt el.

Estére bementünk a város központjába egy kis sétára, meg hogy szuveníreket vegyünk a családnak. A helyi édességek annyira nem jöttek be a gyerekeknek, hogy még most is van belőlük, de Nagymami örült a fűszereknek. Természetesen a hűtő-mágnes nem maradhatott el. Én egy szép tálat választottam, Zoli pedig egy Afrodité szobrocskát.

Sétánk során megtapasztalhattuk, mennyire élénk az éjszakai élet Larnacában, és kivilágítva láthattuk a Szent Lázár templomot.

Búcsú-vacsoránkat egy kedves helyi vendéglőben fogyasztottuk el, ahol a vendéglátó házaspár igazi szórakoztató egyéniség volt.

Másnapra már nem sok izgalom várt ránk. Mindössze annyi, hogy éjjel a szél lefújta az erkély korlátjáról Zoli törülközőjét, de ő trükkösen visszaszerezte.

Reggel reptér, ahol egy felmérést végző hölgy kérdéseivel ostromolt minket a nyaralásunkkal kapcsolatban.

Szerintem mi voltunk a legkisebb poggyásszal rendelkező utasok a repülőgépen! (És hogy hogyan is csináltuk végig az egy hetet ennyi cuccal? Egyrészt ésszerű pakolással. Másrészt minden 2. napon szépen kimostam kézzel a fehérneműt, trikót, fürdőruhát…)

Debrecenbe érkezésünk katasztrofális volt, egyrészt mert ugyanolyan kánikula fogadott idehaza, mint amilyen Cipruson volt. Másrészt mert szembesültünk azzal, hogy busz csak 2 (!!!) óra múlva megy a városközpontba. Taxira nem akartunk költeni, inkább nekiindultunk gyalog a bekötőúton, stoppoltunk – és végül felvett minket egy srác, és bevitt a nagyállomásra.

A vonaton a mai magyar valóságba csöppentünk: 40 fok meleg, nulla légkondi, milliós embertömeg a Campus fesztivál miatt. Budapesten átvettük Nagymamitól a gyerekeket, józan ésszel átgondolva fáradtságunk miatt kihagytuk a váci Kowa koncertet, és inkább hazajöttünk egyenesen Nógrádra.

Így ért hát véget ez a spontán nyaralás.

2019. augusztus