Szelídül a patak - Lélek-elemzés

Eltelt egy kis idő a „Lélek-böjtöm” óta. Mostanra már elég sok minden helyre állt, letisztázódott. Elérkezett az idő, hogy összeszedjem erről a gondolataimat, és leírjam, hogyan csengett le bennem ez a 12 napos folyamat.

Ez alatt nagyon erőteljesen foglalkoztam magammal, tudatosan a személyiségem mélyebb megértésére, ráadásul megváltoztatására fókuszálva. Nyilván mindeközben nem hanyagoltam el a dolgozó nő, a háziasszony, az anya illetve a sportoló szerepköreimet. Ezeken kívül azonban igyekeztem (persze csak nagyjából és csak egy időre) kizárni az életemből az amúgy benne intenzíven jelenlévő embereket és tényezőket.

Ezalatt a kommunikációt bizonyos emberekkel lecsökkentettem vagy teljesen megszüntettem. Én, aki amúgy egy dumálgatós, írogatós nő vagyok, ekkor nem akartam másokkal (sokat) kommunikálni. Azt akartam, hogy a kommunikáció belül történjék meg, saját magammal folytassak párbeszédet. Főleg az esti és a reggeli csendesebb, nyugodtabb időszakokban beszélgettem magammal, illetve írtam le, mi is van idebent.

Persze ennek vannak nagyon személyes részei is, így csak a lényeget osztom meg veletek. Átgondoltam, milyen mintákat láttam a szüleimtől, a családomban. Hiányzott az életemből a valódi apakép, a férfiminta, és mivel az összes női felmenőm elvált, a párkapcsolati minta is. Ez nálam főleg kommunikációs gondokat okozott (zéró vagy rossz kommunikáció), illetve a helyes konfliktuskezelési minták hiányát.

A gyerekkoromat, a kamaszkoromat, a fiatalkoromat, az eddigi felnőtt életemet több szempontból is áttekintettem. Nyilván rájöttem arra, amit eddig is tudtam: sok volt a hasonlóság, sok minden ismétlődött, sokszor mintha kábé ugyanazokat a köröket futottam volna. Néhány kulcsszó: alá-fölérendeltség, manipuláció, kontrol, erőszak, önbizalomhiány, tűrés, függés, kiszolgáltatottság. Naiv voltam, hiszékeny, nem rendelkeztem stabil személyiséggel, ezért tudtak annyira befolyásolni, ezért alkalmazkodtam a végletekig, egészen a teljes önfeladásig.

Most viszont egyszerűen úgy döntök: többé nem cipelem az elődeim (különösen nagymamám!) sorsát a saját vállamon. Terhek le, innentől a magam útját járom. Nem viszem tovább az életem során eddig látott, tanult, gyakorolt mintákat. Új életet élek! Ennek kulcs-szavai: szabadság, egyenrangúság, függetlenség, magabiztosság.

Mint korábban írtam, egyik nagy hibámnak tartom az érzelmi labilitást. Nyilván még egészséges mértékben, de azért érzékelek magamon bizonyos érzelmi szélsőségeket; gyakrabban pozitív érzéseket: eufóriát, feldobottságot, lelkesedést, szenvedélyt – de néha ezeknek az ellentétét is, szomorúságot, szenvedést, önsajnálatot, magamba fordulást. Habár az idő múlásával egyre jobban sikerül a hurrá-optimizmusomat némileg realizmussal keverni, a szívem mellé az eszemet is behozni, azért ezen a téren erős tennivalóim voltak.

A hullámzás mindig is jellemző volt rám, de aki az asztrológiában járatos, az bizonyára nem is lepődik meg ezen, miután megírom, hogy a napjegyem Rák, a hold pedig Nyilas. Tűz és Víz. Semmi nyugi, semmi fix. Nekem mindig kell a változatosság, az újdonság. Az állandóság sokáig csak nyomokban volt felfedezhető az életemben és a jellememben.

A csillagok ugyebár nem meghatároznak, de hajlamosítanak. Nem is volt célom, hogy az alapvető személyiségemtől gyökeresen eltérjek. Inkább az érzelmeim gyökeréig akartam leásni, a miérteket mélyebben megérteni, ezeket erősebben uralni (nem visszafojtani!), az érzelmeim megnyilvánulásának módján változtatni.

Szerintem sok szempontból sikerrel jártam. Valahogy mintha kisebb lenne az amplitúdó a két szélsőség között. Réka eddig zubogó, gyors sodrású, pezsgő vizű patak volt, mostanában viszont mintha kezdene (na nem teljesen, de némileg) nyugodtabb, szelídebb… nem is tudom, talán állóvízzé, de legalábbis hömpölygő folyammá csendesülni.

Lelassultak a dolgok, megfontoltabbá váltam. (Kényszeres) cselekvőből lassan átmegyek szemlélődőbe. Még a mozgásomon is észreveszem, hogy az eddigi pattogás, kapkodás megszűnőben van.

Eszembe jutott néhány szemléletes példa erre a folyamatra. Mikor beledobunk egy követ a vízbe, az eleinte nagy hullámokat vet, aztán azok egyre kisebbek lesznek. Vagy mikor megpendítenek egy húrt, az először erőteljesen zeng, majd szép fokozatosan elhalkul.

Ebben a változásban persze van jó is, rossz is. Kisebbek a hullámok, a kilengések. Kevesebb az életemben a szenvedés, az önostorozás. Könnyebben belenyugszom dolgokba, elfogadóbbá váltam. Nekem eddig ugyan mondhatta bárki, hogy gondoljam meg jól, mielőtt megnyilvánulok, sosem sikerült. Most viszont egyre többször és egyre sikeresebben alkalmazom a „számolj el tízig!” vagy a „vegyél három mély levegőt!” módszert.

Azzal, hogy kisebbek a hullámvölgyek, az jár együtt, hogy kisebben a hullámhegyek is. A rossz talán az a következmény, hogy mintha kevésbé lelkesednék, ritkábban vagyok érzelmileg felfokozott állapotban. Remélem, megtanulom azt, hogy az érzelmeimet ne visszafogjam, inkább csak kontroláljam.

Számomra nagy kérdés, hogy nem öntöm-e ki a fürdővízzel együtt a gyereket is. A személyiségem ilyen fajta átalakulásával vajon nem vész-e el az, amit eddig én illetve más szerettem, szerettek bennem. Aki megismert egy pörgős, aktív embernek, annak vajon nem lesz-e furcsa a nyugodt és szelíd Réka.

Én ennek amúgy azért olyan nagy veszélyét nem érzem. Inkább (hú, de rég írtam le ezt a kifejezést) az Arany Középút lesz itt is a kulcsszó. A következő bejegyzésben olvashatjátok majd, hogy ez mi módon valósult meg nálam az elmúlt héten.

 

2023. április