Húsvéti (nem tojás) festés

A húsvét most nálunk nagyon nem úgy alakult, ahogy eddig szokott. Korábban ilyenkorra, sőt, általában már a tavaszi nap-éj-egyenlőségre végzek a tavaszi nagytakarítással és nagymosással. Húsvétra a ház rendezett és tiszta, és vagy egyedül pihenek vagy a családommal ünnepelek. Vasárnap a gyerekek a fonott kosarakat fűvel kibélelik, és a kertben kutatják fel a nyuszi által „tojt” finomságokat.

Kezdjük azzal, hogy az időjárás most annyira vacak volt, hogy a nyuszi nem az eső áztatta és hűvös kertbe rejtette el az édességeket, hanem a házba. Hiába nagyok már a gyerekeim, akkor is ragaszkodnak hozzá, hogy ne csak úgy simán kapják meg a csokikat, hanem nekik kelljen azokat megkeresni. Meg is találták mindet a polcok alatt, a vázákban vagy a fogmosó-poharakban.

Húsvét napjára annyira azért rendezetté vált a ház, hogy némileg ünnepi módon dekoráljam. A festés alatti napokban mindenféle medvehagymás finomságot sütöttem, húsvét reggel azért bedagasztottam egy kalácsot. Ahogy a címből kiderül, idén nem festettünk tojást, de azért kifőztem egy adagot, hogy a kalácshoz azt együk. Mi ugyebár vegák vagyunk, ezért nálunk nincs húsvéti sonka.

De térjünk vissza az időben egészen a tavaszi szünet első napjáig. Ezen a napon déltájban érkeztünk haza Kendével Budapestről, megejtve egy nagybevásárlást, és ekkorra kellett (volna) a lányoknak felkelni, felöltözni, megkajálni, és persze kipakolni a házat, előkészítve ezzel a festést. Ez (természetesen) nem történt meg, így az első mozzanat egy közös pakolás volt, amikor is sok mindent kivittek a teraszra, totális káoszt teremtve ezzel. Az ágyakat, komódokat középre húzták és letakarták.

Amikor beterveztük a tavaszi szünetre a festést, úgy gondoltuk, ekkor majd szép napsütéses napok lesznek és jó meleg. Ez nem így történt. Az egy dolog, hogy az ember nehezebben ébred, kel fel, és szánja rá magát a munkára akkor, amikor hűvös van és borongós az égbolt. Viszont a falak is lassan száradnak ilyenkor.

Tíz fok alatti hőmérsékletben nem volt kedvünk egész nap tárva-nyitva hagyni az ajtókat-ablakokat, és ebben a nyirkos időben értelme se lett volna. Ezért hát beszereztünk fújós hősugárzókat és párátlanító készülékeket. Beírtam a helyi csoportba, hogy néhány napra keresek ilyeneket kölcsönbe, másnapra már hét ajánlatot kaptunk. A gépek jól tették a dolgukat, nagyon hamar megszáradt a festék, ráadásul meleg is lett a házban.

Kicsit rosszul készítettük elő a dolgokat. Elfeledkeztünk a takarófóliáról – még szerencse, hogy Berkenyén van festékbolt. Nem volt elég a maszkoló-szalag és a csiszoló sem, ezekért is át kellett ugrani a szomszéd faluba. Nem találtunk meg a spaklit, ezért találékony gyerekeim a nokedli-szaggatót vetették be a gletteléshez.

Felül kezdték a munkát, először a gyerekszobával, aztán a hálószobával, másnap pedig a nappali térrel folytatták. Ki kellett huzigálni a tipliket, csavarokat, szögeket, de nem is baj, hiszen most máshová fognak kerülni a képek. Be kellett tömni glettel a lukakat, aztán simára csiszolni a felületet. Ezek után ment a falra egy vagy szükség esetén (pl. kémény) több réteg festék. Nagy felületen nagy hengerrel, kicsin kicsivel, aprón ecsettel.

Én amúgy az egész folyamat során egy pillanatig se gletteltem, szalagoztam vagy festettem. Kaptam is ezért a szemrehányást a gyerekektől, hiába mondtam, hogy én viszont főzök, mosogatok, pakolok és takarítok utánuk. Ez nem hatotta meg őket, beszólogattak, hogy „Anya nem csinál semmit”. Természetesen csináltam. Például a koleszosok rengeteg szennyes ruhával érkeztek meg Abáról, ezért három adagot mostam és teregettem ki, és mivel ilyen időben nem lehetett kintre teregetni, ezért a szárítókat ide-oda tologattam a káoszban.

Mivel ez az én őszinte blogom, ezért leírom, hogy rendkívül stresszes volt számomra ez a pár nap. Az egész festés nagy feszültségben telt. A gyerekek egymással is összevesztek párszor, de velem még többször. A káromkodásokat már nem volt erőm strigulázni. Röpködtek a szurkálódós megjegyzések, amit nehezen toleráltam. Elég rossz volt azt hallgatni, milyen szar ez a ház, miközben én legalább vettem egy házat és otthon biztosítok számukra.

A ház egyébként egyáltalán nem szar, csak húsz éve épült, és fogalmunk sincs, mikor festhették ki utoljára, de jó ideje biztosan nem. A gipszkarton-elemek között rések keletkeztek, az eredetileg fehér falszín megsárgult, beszürkült. Jó néhány helyen nagyobb darabokban lejött a fal, amit glettel kellett kipótolni. A festés során pár résznél az alsó festékréteg levált, miközben Kende próbált rá új réteget kenni. A magasban festéshez létrát és teleszkópos nyelet is használtak. A ház érdekességét a ferde falak és a kiugrók-beugrók adják, de festés szempontjából a sok ki-be-forduló sarok és él nagyon megnehezítette a gyerekek dolgát.

Az sem könnyítette meg a munkát, hogy eltérő a bioritmusunk. Én ugyebár pacsirta vagyok, hajnalban kelek, de már a tyúkokkal alszom, vagy legalábbis lerogyok késő délután-kora este. A gyerekeim viszont mind baglyok; délelőtt másznak ki az ágyból, viszont ha belelendülnek, akkor késő estig képesek aktívkodni. Reggel, míg ők aludtak, én elvégeztem a házimunkákat vagy pakolásztam, takarítottam. De mikor lement a nap, mosogatórongyként estem össze, és minden lelkifurdalás nélkül relaxáltam, szundítottam be a kanapén, miközben körülöttem üvöltött a zene és néhány kamasz.

Sajnos a konyhára nem jutott elég festék, de végül is ez nem olyan nagy baj, hiszen nyáron ezt a helyiséget teljesen felújítjuk majd. Csak mivel azt hittem, legalább a felső részeken ki lesz festve, ezért levettem a falakról mindent, képet, tálast, ezért ezeknek most üres (és ronda) a helye. De csak túlélem már ezt a pár hónapot ilyen látvánnyal.

Amikor a festéssel végeztünk, jött a takarítás. Sajnos hiába takartuk le a bútorok nagy részét, a székek meg lócák, amikre a gyerekek álltak, csupa fehér festékesek és koszosak lettek. Letisztítottam hát őket, az összes tároló- és ülőbútort, meg az asztalt, az ablakokat és ajtókat, Kincső pedig vállalta a kapcsolókat és a lámpákat. Folyamatosan söpörtem és nem is tudom hányszor mostam fel.

Amikor elkezdtük a visszarendezést, rájöttem, hogy nem szeretnék mindent ugyanoda visszarakni, ahol eddig volt. Három éve lakunk itt a házban, kell egy kis változatosság, némi frissítés. Jött hát a „vetésforgó”: a barna polc helyére került a kredenc, a kredenc helyére a komód, a komód helyére a drapp polc, a drapp polc helyére pedig a barna polc. Így egymás mellett vannak az északi falon a nagyobb, tömörebb bútorok, a déli oldalon a polcok, a „szentély” pedig a kályha mellé, középre költözött.

Hogy teljes legyen a változás, a földszinti tér két fő funkcióját, a nappalit és az étkezőt is megcseréltük. Ugyan logikusabb, hogy az étkező a konyha közelében legyen, így viszont sokkal tágasabbnak, szellősebbnek tűnik a tér. A falfülkébe („télikert”) került a kanapé, ami csak úgy fért be, ha levettük a karfáit. Jó ide bekuckózni, most is itt írom ezt a bejegyzést, és itt is aludtam, míg a gyerekek fent elfoglalták az egész tetőteret. Persze fura még kicsit ez a másféle térrendezés, de idővel megszokjuk majd.

A fürdő már a második nap végére ragyogott. A harmadik nap estéjére már egész emberi állapotok uralkodtak az egész földszinten. A tetőtérben csak a negyedik napra állt helyre a rend, ugyanis a lányok megtaláltak mindenféle, eddig elfelejtett játékot, legót, plüssöket, és ezekkel kezdtek el játszani.

A teraszon akkor szűntek meg a hadiállapotok, amikor Kende elpakolta az összes gépet és szerszámot. Már csak a szőnyegek maradtak kint, velük megvárom a holnapi meleg és napsütéses időt, hogy kintre teregethessem őket. A lányok pedig végre felvitték az összes cuccukat. Szerencsére megszállta őket az ihlet, és megint selejteztek egy nagyot. Szerintem mondjuk még mindig rengeteg olyan felesleges holmijuk van, amit az életben soha nem használnak, csak a helyet foglalják és a port fogják. Ráadásul kitalálták (századjára), hogy át akarják rendezni a szobájukat. Ötletelgettek, mindenféle tervek születtek, a megvalósítás azonban még várat magára.

Na de hogy visszakanyarodjak végre a húsvéthoz: miután este is és reggel is kimostam és kiteregettem egy-egy újabb adagot, megmostam a hajamat, hogy kijöjjön belőle az elmúlt napok iszonyat mennyiségű dzsuvája. Tegnap beállított az egyik szomszéd három gyerekkel könyveket válogatni, cserébe hoztak sajtos-sós és kakaós-édes süteményt. Ma reggel megsült a kalács, ráadásul még egy tányérnyi kókuszgolyót is készítettem. Könyvekért cserébe ma kaptam egy citromfüves szappant is. (Csakis) mára felfüggesztettem a kaja-szabályokat, nem tartom se az időszakos-böjtöt, se az édesség-megvonást. Már 8-kor megreggeliztem és ettem pár kocka csokit is.

Ez a húsvét tehát ilyen felemás, kupis, koszos, még a locsolóbált is kihagyom miatta. Testileg is fárasztó, lelkileg is megterhelő volt ez a pár nap. Mára már el kellett volna érkezzen a feltámadás, de én nagyon nem ezt érzem magamban, inkább a totális kimerültséget minden szinten. Legszívesebben világgá mennék…

2023. április