„Just a perfect
day…” A tegnapi nap ilyen volt. Igaz, állatokat nem etettem az állatkertben
(Lou Reed száma ugyanis így folytatódik: „Feed animals in the Zoo…”), de a
Városligetben voltam, aztán Anyukámnál is, a Városháza Parkban is... De hogy ne
szaladjak ennyire előre, kezdjük az elején.
Ha tényleg a legeslegelején
kezdeném, akkor 30 évet kellene visszautaznom az időben. A gimiben rajz faktos
voltam, rajz-művtöri érettségire és ELTE művtöri szakra készültem. Az érettségi
jól sikerült; az írásbeli, azaz a konkrét rajz nagyon jól, bár a szóbelin az
általam leginkább utált korszakot-stílust húztam, a barokkot.
Az egyetemi
felvételi írásbeli része se ment túl rosszul, (akkor még) láttam esélyt a
bejutásra. Egészen a szóbelinek addig az ominózus pillanatáig, amikor a
vizsgáztató feltette nekem a döntő kérdést: „Ki a kedvenc festője?” Csontváry,
válaszoltam.
„Rendben, akkor mondja csak el szépen, hogy a pécsi Csontváry
Galériában a második emeleten balra a negyedik festmény micsoda!” (Az is lehet,
hogy az első emeleten jobbra a harmadikat kérdezte, de ez persze lényegtelen.)
Természetesen nem tudtam válaszolni, hiszen óbudaiként soha nem jártam Pécsett.
Itt aztán végleg leírtam magamat a vizsgán, vacak pontszámot kaptam, nem is
vettek fel.
Utólag persze köszönöm ezt „Csontvárynak” (és a vizsgáztatónak),
mert három évtized távlatából visszagondolva fogalmam sincs, mi a csudát
kezdenék most művészettörténészként.
A lényeg, hogy
eltelt 30 év, és én azóta se voltam a pécsi Csontváry Galériában. Kétszer ugyan
jártam Pécsett, de egyszer rövid volt az idő, másszor meg nem volt nyitva a
galéria. Három évtizedet kellett várnom, hogy végre „élőben” láthassam a gyűjteményt,
de megérte.
A Szépművészeti
Múzeumba mentem tegnap a Csontváry kiállításra. Utazhattam volna a Nyugatitól
trolival, de én direkt a kis földalattit választottam. Nosztalgia életérzés
volt!
A Hősök terén
érkezésemkor még viszonylag kevés volt a turista (távozásomkor annál több). Anyukám
figyelmeztetett, hogy a belépő elég drága és hosszú a sor. Nos, sorba
egyáltalán nem kellett állnom, és ingyen jutottam be! Amióta közalkalmazott
vagyok, most sikerült másodjára felhasználnom a pedagógus igazolványomat
(ezelőtt három évvel a visegrádi várban).
Megmondom őszintén,
egészen elérzékenyültem, mikor beléptem a kiállításra. Ott volt eredeti
méretben az összes olyan festmény, amiket korábban csak könyvekben, fotókon
láttam. A régi nagy kedvenceim! Mentem egyre csak beljebb és beljebb, a
szívemben ujjongással.
Ott volt az Önarckép,
a Marokkói tanító, és a festő „rejtett” megjelenítése a Mária kútja Názáretben
képen.
Feltűnt néhány
magyar helyszín, például a Hortobágyi kilenclyukú híd vagy Selmecbánya.
A nagyteremben az
óriási festmények: Taormina, Baalbek, a Jeruzsálemi siratófal, a Jajcei vízesés
és Mostar.
A legbelső
teremben pedig: a cédrusok! (A Magányos és a Zarándoklás a cédrusokhoz).
Figyeltem a szívem
belső hangját, hogy hová húz. A végén egyértelműen régi legnagyobb
kedvencemhez, Taorminához vonzott. Eszembe jutott, hogy anno ez volt az
egyetlen, általam élőben látott Csontváry kép, mert ez függött a Nemzeti
Galériában a lépcsőfordulóban. (Ezt említettem is a felvételin, de nem hatotta
meg a vizsgáztatót.) Meg is vettem képeslapon ezt a csoda-színvilágú festményt,
úgyhogy mostantól nekem is van itthon egy icuri-picuri Csontváry „kiállításom”.
Az egyik sarokban
egy filmet játszottak le Csontváry életéről. Pont azt a pillanatot csíptem el,
amikor meghallja a hívást, hogy ő lesz a világ legnagyobb napút festője. Bensőséges,
megható élmény volt!
Utána még körbejártam
a múzeumban, átfutottam a magyar és európai tárlatokat.
Megnéztem a román csarnokot
(nagyon szép),
a reneszánsz csarnokot (elég szép),
és a barokk csarnokot (hmmm…
neeem…). Megerősítést nyert, hogy 30 év alatt ízlésben nem sokat változtam. A
barokkot most is ugyanúgy, ha nem jobban utálom, mint 18 évesen. A képeken csak
áhítat vagy szenvedés, a szobrokon túúúl sok az arany és a díszítés, nagyon nem
az én világom.
Gondoltam, utána
mászkálok egy kicsit a Városligetben, de addigra már brutális volt a tömeg. A
tervem az volt, hogy leülök a tópartra lábat lógatni és falatozni – aztán meggondoltam
magamat. Tényleg próbálok nem ítélkezni, de annyi rosszarcú, megkeseredett,
egészségtelen és boldogtalan embert rég láttam egy rakáson, mint akkor és ott.
Elcsíptem egy mondatfoszlányt („A halálát kívánom annak a f…sz…ó k…nak…”). Ez
megerősített, hogy inkább egy félreesőbb helyen ültem le egy padra megenni a
szendvicsemet.
Meleg volt és
szépen sütött a nap. Trikóban voltam, vékony hosszú szoknyában és
mezítlábasan-szandálban. Az idő sétára csábított. A napsütötte oldalon végig gyalogoltam az Andrássy úton az Oktogonig, aztán a körúton a Corvin negyedig. Megettem egy
raffaello fagyit és megtettem 19.000 lépést. Aznap a reggeli edzéssel és az
esti tánccal együtt több mint 30.000-et gyűjtöttem az iskolának az Egymillió
lépés programban.
Anyukámnál, ha
némi fáziskéséssel is, de az összes gyerekemmel találkoztam. Jót ettem,
bogyóbigyó levest (zöldségkrémleves levesgyönggyel) és krumplistésztát. Jót
aludtam, kipihentem magamat. Segítettem Virágnak lakást keresni (ma meg is
nézett egyet, amit ki is vett albérletbe, hurrá!)
Délután-este
jöhetett a mozgalmasabb majális. A Városháza Parkban ugyanis koncerteket
tartottak. Az elsőnek a második felére értem oda, a másodikról pedig előbb
kellett eljönnöm. De összességében buliztam másfél-két órát.
Az első zenekar a
Midlife Crisis volt. Soha nem hallottam róluk, de jó kis retró számokat nyomtak
a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évekből.
Aztán jött egyik
kedvencem, a Balkán Fanatic. Őket elég sokat hallgatom, de még soha nem jártam
koncertjükön. Anno az vonzott hozzájuk, hogy Lepe is a zenekar tagja, aki Ákos
szintetizátorosa-szerzőtársa is egyben.
A műfaj, hmmm,
hogy is mondjam. Folkrock/folkpop, elektronikus alapok, hozzájuk népzene,
nemcsak magyar, de balkáni is. Mentek a jól ismert dalok, mint a Feljött a nap,
vagy a Repülj madár, meg a sok jó bulizós szám. Este fél 10 után értem haza, és
megállapítottam, hogy ez tényleg egy tökéletes nap volt.
Ez alatt pedig Nógrádon
felállították a májusfát a Szent Flórián parkban.
A végére ideteszem
a fent említett számnak egy nagyon klassz változatát, főleg Bono miatt:
https://www.youtube.com/watch?v=FyYiK8dY_Wk
2023. május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése