Egy hét itthon

Az egyik utolsó bejegyzésem úgy fejeződött be, hogy számomra a balatoni fejezet még nem ért véget. Sajnos mégis. Szombatra terveztem egy találkozót a magyar tengerhez néhány volt általános iskolai osztálytárssal-barátnővel. Egyikük Veszprémben lakik, a másik Belgiumból utazott haza, a harmadik nyaralója meg Alsóörsön van, ott gyűltünk volna össze. Az időjárás-előrejelzés alapján sejtettük, hogy a strandolás kizárt, de az indulás hajnalán olyan ítéletidő tombolt itt nálunk, hogy útnak sem mertem indulni. Szakadt az eső, a víz ömlött az utakon, elárasztotta a kertet, dörgött-villámlott szinte egész nap; jól tettem, hogy itthon maradtam. Még ha ez azt is jelentette, hogy sajnos elmaradt a balatoni találka.

Másnap délután jégesőt kaptunk, de szerencsére nem okozott nagy károkat a kertben. Előtte viszont meleg volt és sütött a nap, pont kedvezett egy családi találkozónak. A családnak két híja volt sajnos, Virág és párja, Dávid is dolgozott a hétvégén. Ezen a nyáron még nem sikerült egyetlen olyan napot sem találni, amikor mind az öt gyerekem együtt lett volna. L Én azért még reménykedem… A lényeg, hogy itt volt a három lány, Kende a barátnőjével, Borival, és persze Nagymami Ottóval. Az apropó igazából az én 16 nappal azelőtti szülinapom megünneplése volt.

A kislányok titkos cetlikkel vezettek az ajándékok helyszínére. Nem is maga az ajándék tetszett, az Nutella volt és aszalt gyümölcsök, aminek a nagy részét úgyis ők ették meg, inkább ez a játékos keresgélés. Csillag maga nemezelt és állított össze nekem egy kis piros-narancssárga tasakot, amit nemrég fel is avattam. Én az ilyen saját készítésű ajándékot értékelem igazán, amiben benne van az alkotó szíve-lelke. Kende az elszakadt régi helyett egy új függőágyat vett nekem Csillaggal közösen, fel is rakta a két diófa közé. Nagyon hangulatos és kényelmes, olyannyira, hogy azóta többször szunyókáltam már benne napközben.

Bori egy tálkát adott, amiben a Raffaello-k mellett egy sárgás színű, illatos szappant is találtam. Már múltkor kaptam egyet az anyukájától, akkor zöldes színben, aki maga készíti őket. (Köszönöm, Anita!) Amúgy is szappanos időszakom van, egy kolléganőmtől vettem egy rózsaszínű, tulipán alakú levendulásat, Berkenyéről pedig több natúr-szappant. Soha nem használunk semmilyen más tisztálkodó-szert, csakis természetes, házi szappanokat!

Anyukáméktól egy MP3 lejátszót kaptam. Tudom, maradi vagyok, ugyan ki használ manapság ilyet? Hát az, akinek még mindig, tudatosan, nincs okos-telefonja! És hogy minek nekem egy ilyen? Hát hogy futás közben tudjak zenét hallgatni! Engem torna közben is nagyon motivál a dallam és a ritmus, most majd futás közben is fog. Szépen berakom a lejátszót a futónadrágom hátsó kis zsebébe, a fülhallgatót a fülembe, és irány Almáskert! Amikor itthon vagyok és az időjárás is engedi, gyakorlatilag minden nap futok egy kicsit. Néha kora reggel, amikor MÉG nincs meleg, néha estefelé, amikor MÁR nincs. A végére így is, úgy is leizzadok. Ne szépítsünk, hívjuk ezt a futást inkább kocogásnak. Vállalom, hogy nem vagyok benne szupermenő, de azért fejlődőképesnek érzem magamat. Amikor két hónapja, a Challenge Day kihívás hatására nekikezdtem, két utcát bírtam lefutni, de úgy, hogy majd kiköptem a tüdőmet. Most átlagban négy, sokszor már inkább hat utcahosszt futok le, ami tudom, hogy egy profi futóhoz képest nudli, de én magamhoz képest nézem, és elégedett vagyok. Főleg, hogy érzem, egyre gyorsabban és könnyebben megy. Amikor épp olyanom van, elkalandozgatok ide-oda, hol ritkábban látogatott utcákba, hol Almáskert szélére a földekhez, hol le a rétre. A futás kezd az életem részévé válni, és én nagyon boldog vagyok, hogy legyőztem magamban ezt a mumust, még ha 47 évembe is telt.

2 évembe telt egy másik mumus legyőzése. Ekkor történt ugyanis a kerékpáros balesetem, amikor itt Nógrádon szó szerint pofára estem. Felépülésemet követően viszonylag hamar újra biciklire ültem, de azt a bizonyos utcát, ahol összezúztam magamat, tudatosan elkerültem. Két éve egyszer sem gurultam ott le, de most úgy döntöttem, ennek vége. Erőt vettem magamon és irány a Szondi utca! Azt hittem, be fognak ugrani a rémisztő emlékképek, de nem, simán lejutottam a faluba, és örültem, hogy megint leszámolhattam egy parámmal.

A nagyobb gyerekeim sokat dolgoznak a nyáron, nekik inkább munkáról szól a „vakáció”. Virág korábban egy csákvári, most már egy budapesti kávézóban-cukrászdában dolgozik, de közben tanult is. Nemrég fejezte be a tervező-grafikusi iskolát, záróvizsgázott, leadta a projektfeladatokat is. A vizsgamunkája kreatív és gyönyörű lett! Kende pedig famunkákat végez, például legutóbb barátjával egy teraszt épített egy mobilházhoz. Szép és profi munka lett! A bevételt szerszámok-eszközök vásárlásába fekteti, hogy minél hamarabb saját vállalkozást indíthasson. Önálló, tudatos, felnőtt emberek lettek. Büszke vagyok rájuk nagyon!  Csillag önkéntes munkát végzett a jenei Boróka-házban. Végig részt vett a Mesetábor foglalkozásain, így nemcsak a drámajátékokban szerepelt aktívan, de sok mindent alkotott is. Papírsárkányt készített, tutajt rakott össze, pólót batikolt, később visszament a nemez-táborba is, ahol állatfigurákat, fülbevalókat csinált.

A „kis”lányok hazatértek egy időre az apjuktól, mivel egy nógrádi sporttáborba fizettem be őket. A tábor el is indult, a második napon azonban Tündér balesetet szenvedett – akárcsak az anyja 2 éve! A heves esők kimosták a kavicsokat az útra, ő gyorsan gurult a lejtőn a kerékpárral, nem fékezett kellőképpen, és kisodródott a kanyarban. Alaposan megütötte magát, és szerzett pár sebet is. Néhány olyat is, aminek az ellátását egyedül nem vállaltam be, az orvosnál fertőtlenítették és kötözték be. Aznap természetesen nem ment táborba, másnap viszont igen, pedig járni még alig tudott. Kedves tanára reggel feljött érte kocsival, majd délután haza is fuvarozta. (Köszönjük, Máté!) Csütörtökön kalandparkba ment a csapat, ott nem tartott velük, még túl nehéz lett volna a hosszú és emelkedős utat megtennie Diósjenőn. Az utolsó napon táborozott, még ha ez számára inkább üldögélést, a számháborúzó, jógázó, labdázó társait nézését is jelentette. Újabb átkötözésre egyébként már nem került sor. Itthon ő, a húga és én leműtöttük róla a kötéseket, némelyik szépen beleragadt, majd hagytunk szabadon, a napon és a levegőn tovább száradni a sebeket. Most már egész „szépek”, tegnap a bátor lányom újra kerékpárra ült és még pingpongozott is.

Ez mostanság az egyik kedvenc időtöltésünk. Legurulunk biciklivel a kocsmába, ott jó a hangulat, szól a zene, vidámak az emberek. A nyolcvanas évek retro slágereit énekeljük, üdítőt iszunk, jégkrémet eszünk. És a lényeg: az asztalitenisz. Ezt úgy kell elképzelni, hogy tök kicsi a hely a teraszon, hol egy kisgyerek lép az ember lába alá, hol Maci kutya, a labda néha az asztal alá gurul, néha a kerékpárok-motorok alá, de volt, mikor beleesett egy pohárba. A lányaimnak egyre jobban megy, határozott fejlődést látok rajtuk. Aztán elhessegetjük őket az asztaltól, és beindulnak a felnőtt-páros csaták. Nagyon szeretek ezekkel az emberekkel együtt lenni, játszani, mozogni, hülyéskedni.

Tényleg zajlik Nórádon az élet! A várban is mindig történik valami, például íjászverseny vagy hagyományőrző bemutató, korhű ruhákban, fegyverekkel, lovakkal. A vár parkolójánál két fabódé áll, ez itt a reklám helye. Az egyikben Nagy Zoliék kürtőskalácsa, a másikban Pék Dudás Zsuzsiék csavaros gépi fagyija. Mindkettő isteni! Mellette meg ugye Béla bácsi vendéglője, ahol ugyan én mindig rántott sajtot eszek, lévén ez az egyetlen vega-kaja, de állítólag a húsos ételek is nagyon finomak. Aki Nógrádon jár, ki ne hagyja ezeket a gasztro-élvezeteket!

Kicsit jó is volt, hogy a héten annyira nem jöttem-mentem, mert azért a kerttel is kellett foglalkozni. A lányok lenyírták a füvet, amit ugye mi igencsak ritkán szoktunk, hogy legyenek szép vadvirágaink. Én mega-gazolást csináltam, kézzel gyomláltam, sarlóval kaszáltam. Ahonnan felszedtem a zöldségeket, oda már nem ültetek, hanem beborítom a talajt növényi maradékokkal, kaszálékkal, hogy visszaadjam a földnek az elvesztett tápanyagokat.

A visszametszett rózsák újra szirmot bontottak. A kör alakú virágoskertben még mindig csak sokasodnak és növekszenek a növények, de a virágját még egyik sem mutatta meg. Így a kert most inkább zöld semmint színes, de ennek is megvan a maga szépsége.

A magas-ágyásokban az esőzés hatására nagyon megindult a paprika és a paradicsom növekedése, szépen elburjázottak, viszont termést még egyik sem hozott. Nagyon későn ültettem őket ki, reménykedek, hogy nyár végére-ősz elejére azért tudunk parit-paprit szüretelni. A sok eső a karalábét teljesen tönkretette. L Az uborka eddig elég reménytelennek tűnt, de most végre kúszik és virágzik. 

Érnek, de még picik az első cukkinik. A kukorica jó magasra nőtt.  

A cékla szépen levelesedik. A hagyma szára nálunk még nem száradt el, hagyom a földben, amíg csak lehet. 

A bab teljesen felkúszott a támasztékra, sűrű-leveles, már csak a termését várom. 

A saláta már egy ideje nem fogyasztható, felnyurgult, virágzott, nemsokára magzik. A retekről már begyűjtöttem a magokat a jövő évi vetéshez. A veteményes szélén virágzik az általam ültetett körömvirág és a büdöske, meg a természet adta ki tudja milyen vadvirágok.

Végre, ha késve is, de beköszöntött nálunk a gyümölcsszezon. Elraktam a fagyasztóba meggyet és málnát. 

Rendeltem barackot is, amit szintén mélyhűteni terveztem, de plöttyedt volt, ami csak lekvárnak való. 

Sárosan szedték, nehéz volt tisztítani, befőzni se sok kedvem volt.

De mit volt mit tenni, nem akartam, hogy a sok barack rám rohadjon.

Végül isteni lekvár készült belőle! 

A magokat szárítom, télen feltörjük, megesszük, élet-erő-egészség!

A hét fénypontja számomra mégsem a szülinap meg a pingpong meg a kert, hanem: az ÁKOS-koncert! Aki ismer vagy olvas, az tudja, hogy nálam jó ideje ő az abszolút favorit. Két éve hallottam őt utoljára élőben. Másfél éve vettem meg a jegyet. Egy éve lett volna a koncert, aminek aztán most július 23-ra módosították az időpontját. Péntek, Budapest Park! Előtte számoltam vissza a napokat, aztán az órákat. Elvileg barátnővel mentem, meglepő (vagy annyira mégsem?) módon nógrádiakkal is találkoztam, de a koncertet végül tök egyedül tomboltam végig.

Nekem egy koncert, pláne Ákos nem arról szól, hogy végigdumálom (mögöttem két nő), vagy hogy karba-tett kézzel állok (mellettem egy férfi). Ha koncert, akkor a zúzdába megyek, az eleje felé, középtájra, hogy jól lássak és halljak. Nem érdekel, ki mit gondol, az sem, hogy 47 éves vagyok. Lélekben örökifjúként én táncolok, ugrálok, tapsolok, kezeket a magasba, a számokat pedig végig üvöltve énekelem. A végére így X kalóriát elégettem, hangom nem maradt, ellenben rendkívül jót buliztam. Egy baj volt a koncerttel – túl hamar ért véget. L

Holnaptól aztán újra Réka Tour, 3. forduló start! Vár rám a budapesti Palatinus strand (nem akarom elkiabálni, de talán együtt az egész család!), aztán bejárom Tolnát-Baranyát.

2021. július