Újabb írások

Íme néhány újabb írás az Intuitív Írás Challenge feladatai közül. (A nyelvezet itt-ott némileg kozmetikázva, a nagyon személyes részek kihúzva…) Figyelem! Az írások csupán a képzeletem szülöttei. A valósággal való bármiféle hasonlóság csupán a „véletlen” műve!

 

GÖRÖG ISTENNŐ

Kinek a nyomdokába is szeretnék lépni? Héra egy hisztis tyúk, igazi házsártos feleség - mondjuk ilyen csapodár férjre, aki istennőket és földi nőket válogatás nélkül tesz magáévá, én is ki lennék akadva. Pallasz Athéné bölcs és igazságos, nem lenne rossz. Aphrodité, a szépség és szerelem istennője, hmmm, ez igencsak vonzó szerep volna, hiszen szép vagyok és szerelemre vágyok. Amennyit a földet túrom manapság, igazán hozzám illene Démétér is, de ő egy kicsit unalmasnak tűnik számomra. Csakúgy, mint Hesztia – egész nap otthon ülni és őrizni a tüzet, nem valami izgi. Mivel az Anya és Bába korszak után most az Amazon életszakaszomban vagyok, talán Artemisz áll hozzám a legközelebb, mert a természetben él, erős és független. Őt akarom kitúrni az Olümposzról!

Nem lesz könnyű menet, hiszen, mint említettem volt, ő erős nő, ezt az erőt kell valahogy felülmúlnom. Na de erre ott van nekem az én szuperképességem, a túlélő erő. Akármi is történik velem, mindig átsegít a nehézségeken. Ha a földre zuhanok, segítségével talpra tudok állni. Ha krízis van, nem omlok össze, hanem tovább lépek,

Artemisz biztosan nem vált el öt gyerekkel, én mégsem fetrengtem a depresszióban. Nem lakott két évig jurtában, nem költözött a válás után egy rakat gyerekkel egy isten háta mögötti szőlőhegyre, (egy istennő költözhet az isten háta mögé? J ), egy komfort nélküli présházba. Én viszont megcsináltam!

Jobban belegondolva: Lehet, hogy nem is középszerű istennő vagyok? Aki ilyen szuperképességekkel rendelkezik, az nem elégszik meg az Olümposszal! Kell a francnak Artemisz helye, pukkadjon csak meg ott abban a kristálypalotában a tizenegy haverjával együtt!

Tudjátok mit? Én magam alkotom meg az alternatív univerzumot, az O2-t (Olümposz 2.) Legyen a neve Rékaverzum. Ki tart velem? Kerítek az élére magam mellé egy Zeusznál sokkal jobb csávót. Csak még rá kell találnom.

 

NIGÉRIAI CSALÓ

A feladat azért vicces, mert az egyik fiút az osztályomból úgy szoktuk hívni, hogy „nigériai elnök”. Fogalmam sincs, honnan ragadt rá ez a név, talán akkor, amikor még alsóban bennszülöttnek öltöztek farsangkor, és a lányok őt legyezték pálmalevéllel.

A lényeg, hogy nekem van hatalmi hátterem, hiszen Zsoltitól elég csak egy hivatalos nigériai pecsétet kérnem, és máris tudja elnökként igazolni, hogy én valami extra fontos ember vagyok az országban. Nigéria egyik legnagyobb gondja jelenleg a korrupció, így lehet, hogy Zsoltit meg is kenem egy kis pénzzel ezért. Egy kis kiadás – aztán jó sok bevétel.

Igazából nigériai törpekecskék tenyésztésére szeretném a pénzt kérni, de mivel erre senki sem adna, azt írnám a levelek címzetteinek, hogy éhező nigériai gyerekek élelmezésére gyűjtök. Ami végül is annyira nem hazugság, hiszen a törpekecskék tejét a gyerekek (is) fogják inni. Ezzel idős hölgyeket és családanyákat fogok megcélozni, ők érzékenyek a gyerek-témára.

Vagy azt kamuzom, hogy a Shell ellen folytatok környezetvédelmi akciót azért, mert egyszer tőlük belefolyt az olaj a Niger folyóba, brutális szennyezést okozva. Az összes hazai zöld szervezet ontja majd nekem a lét.

Komoly pénzösszegeket várok úgymond az etnikai-vallási háborúk károsultjai számára. Szerencsére pont megosztott az ország, a hazai katolikusoknak a nigériai keresztények, az iszlám-hívőnek (oké, belőlük nem túl sok van Magyarországon) pedig a kinti muzulmánok megsegítésért fogok agitálni.

Három a magyar igazság, egy a ráadás. Megcélozhatnám még a focirajongókat is, azokkal Dunát lehetne rekeszteni nálunk. Nigéria pedig háromszor volt afrikai labdarúgó bajnok. Majd azt írom a levélben, hogy a pénzt arra fordítom, hogy ez a bravúr negyedszerre is teljesülhessen.

Természetesen az „elnök”, Zsolti bankszámlaszámát fogom megadni, ő lesz a strómanom, látunk erre kiváló példát a hazai politikában is.

Amikor majd sok-sok ember küldi nekem a 200 dollárt, megveszem a sok nigériai törpekecskét, kiköltözök egy farmra a Niger folyó mentén, és élvezem a gazdagságomat. Naphosszat lógatom a lábamat a folyóba – egészen addig, míg egy krokodil le nem harapja a kislábujjamat.

Ekkor ébredek rá, mit tettem. Aki másnak vermet ás. Jön még kutyára dér. Derűre ború.

Lelkifurdalás mardos, eladom az összes törpekecskét, és a pénzt tényleg jótékony célokra fordítom. Megtérek és elzarándokolok Rómába, Jeruzsálembe meg Mekkába. Halálom után pedig én leszek Nigéria első szentje.

Csalóból Szent. Tisztára Saulusból Paulus.

 

KETTEN A LIFTBEN

Egyszerre léptek be a liftbe: a férfi, akit aznap rúgtak ki a cégtől, és a nő, aki aznap lépett újoncként a helyébe. Egyszerre húzták el a szájukat a másik láttán, egyszerre nyomták meg a Földszint gombot.

A férfi, öltöny-nyakkendő helyett ma már laza ingben, vászonnadrágban, tornacipőben, kezében az amerikai filmekből ismert papírdoboz, benne az összes saját holmija, ami évekig az íróasztalán állt az irodában.

A nő, haján lakk, arcán smink, testén kosztüm, lábán körömcipő, egyik kezében retikül, másikban mappa a friss kinevezésével.

A lift elindult a hetedikről. A férfi az egyik sarkába húzódott, a nő a másik sarkában állt.

A férfi dühös volt, elkeseredett és csalódott. Tudta, hogy nem rajta múlt az az üzleti tévedés, ami elég súlyos károkat okozott a cégnek. A bakit az osztályvezető követte el, csak rákente az egészet. Valakinek el kellett vinnie a balhét, ő lett az. Ő, aki a Közgázon végig jeles volt, aki épp arról a szakterületről írta a szakdolgozatát, ami most a vesztét okozta.

A nő elégedett volt, büszke és boldog. Tudta, hogy saját tudásának és képességeinek köszönhette azt, hogy felvették ehhez a neves céghez, erre a jelentős posztra. Végre, megérte az a sok tanulás, a kitűnő vizsgák, a felsőfokú nyelvvizsga, a kiváló államvizsga.

A lift hirtelen rázkódott egyet, és megállt. Egész pontosan a negyedik és a harmadik emelet között.

A férfi a nőre sandított. Hülye liba, gondolta! Biztosan valami protekciónak köszönhette, hogy idekerült. Esetleg jól feküdt a főnök díványán. Hosszú haj, rövid ész.

A nő a férfira pillantott. Szerencsétlen balek! Hogy bénázhatta el úgy azt az üzletkötést?

A lift nem mozdult. A nő kopogott egyet az ajtaján, semmi válasz, a férfi megpróbálta kirántani, hasztalan.

A szemüket forgatták. A férfi az ujjaival malmozott, a nő a körmével kopogott a lift falán.

A nő hirtelen megnyomta a vészcsengőt, hosszasan berregett, a férfi elővette telefonját, és tárcsázta a cég központi számát.

– Küldik a szerelőt – szólt, csak úgy maga elé, némileg a nőnek címezve a mondatot.

– Akkor várunk – mondta a nő.

Egyszerre sóhajtottak.

A férfi a szeme sarkából kicsit jobban megnézte magának a nőt. Mit tudhat ez a csaj, amit ő nem tudott?

A nő akkor nézett a férfira, amikor az épp nem figyelt egyet. Hogy követette el azt a ballépést?

Nem tudták, mit tegyenek ebben az abszurd helyzetben. Hogy ők ketten itt ragadtak a liftben.

– Nem én voltam – szólalt meg a férfi hosszú percek után. – Csak rám verték az egészet. Kellett egy bűnbak.

– Volt egy ilyen sejtésem.

A férfi lerakta a dobozt a földre.

– Nem miattam rúgtak ki – magyarázkodott a nő. – Csak azután jelentkeztem, hogy téged elbocsájtottak. Nem állt szándékomban kitúrni.

– Tudom én azt – legyintett a férfi.

A nő kibújt a magas sarkú cipőjéből, és bokakörzésekkel tornáztatta a lábát.

Csend. Vártak.

A férfi előhúzott egy papírlapot az irattartóból, azzal legyezte magát. A nő vizet permetezett a tarkójára.

– Az osztályvezető egy barom. Majd meglátod. A nagyvezírnek nyal, az meg cserébe mindent elhisz neki.

– Nem ismerem. Sem az osztályvezetőt, sem az igazgatót. Pécsről jöttem fel Pestre, senkim sincs a cégnél.

Hallották, hogy valaki odakint kopácsolni kezd a liftajtónál.

Felcsillant a szemük. Vártak. Csend. A kopácsolás abbamaradt.

A férfi egy szendvicset vett elő, odakínálta a nőnek, az rutinszerűen hárított a kezével. A nő egy üveg üdítőt húzott elő a táskájából, letekerte a kupakot, már majdnem belekortyolt, aztán gondolt egyet, és a férfi felé nyújtotta, de az intett, hogy nem kér.

– Tulajdonképpen utáltam itt dolgozni – mondta csámcsogva a férfi.

– Valójában azt sem tudom, miért jelentkeztem erre az állásra – törölte meg a száját a nő ivás után.

Fúró hangja sivított fel a liftajtónál. Reménykedve hallgatták.

Aztán csend lett. Vártak.

Fülledt meleg volt. A férfi fogta a papírlapot, és legyezőt hajtogatott belőle. Odalegyezett vele a nő felé, majd egyszerre elnevették magukat.

Amikor a liftszerelő 12 óra múlva kinyitotta végre az ajtót, meglepő látványban volt része.

A nő és a férfi egy kiterített újságpapíron ültek a padlón. Fejükön papírcsákók. Cipőik a sarokba dobva, mellettük üres szalvéták, kenyérmorzsák, kiürült üdítős-palackok. A lift tele volt hajtogatott papírral. Csónakok, darumadarak, békák. A nő kezében csiki-csuki, épp hatot számolt, mert az a férfi kedvenc száma. Mindketten hangosan röhögtek.

A nő alig bírta ki pisilés nélkül. A férfi is nehezen! A liftszerelőt pedig azonnali hatállyal elbocsájtották, hogy nem ismerte fel rögtön a hibát, és fél napba telt annak megszerelése.

A nő és a férfi voltak azok, akik áldották a béna szerelőt. Egymást átkarolva léptek ki a liftből.

 

HAJÓTÖRÖTT

Ó, hát az attól függ, van-e velem egy jóképű és erős férfiember, avagy csak magam sodródtam a partra. Utóbbi esetben bepánikolnék, majd hamarosan magányosan belepusztulnék a hajótöröttségbe.

Én most inkább az első esetről írnék, mert sokkal szimpatikusabb, hogy a szigetre vetődve, a fejemet a homokból felemelve egy férfi-társat látok magam mellett. Lebarnult bőrén homokszemek és vízcseppek…

De tegyük félre még egy kicsit a romantikát, hiszen először persze a praktikus dolgokkal foglalkozunk. Macsétával bozótot irt, pikk-pakk összetákol egy kis kunyhót, amit én pálmalevelekkel otthonossá teszek. Levadász valami madarat, fog egy halat – amit csak ő eszik meg, mivel vega vagyok. Amíg süti a húst a tűzön, én elmegyek gyűjtögetni. Szedek egy csomó finom gyümölcsöt, és jól belakok vele.

A déli hőségben az árnyékban pihenünk, majd úszunk egyet a tengerben – mielőtt megbizonyosodtunk róla, hogy cápák nem laknak arrafelé.

Bízzunk benne, hogy a sziget lakatlan, és nem valami bennszülött kannibál csapat ejt minket fogságba és fal fel vacsorára. Nem szeretnék nyárson megpörkölődni, az távol áll a tökéletestől! (Bár lehet, hogy a kannibálok számára én lennék a tökéletes vacsora.)

A partról együtt nézzük a naplementét, majd bevonulunk a kunyhónkba szerelmeskedni. Egyáltalán: minek bevonulni? Szerelmeskedünk a homokban, a langymeleg vízben…

Ha ez film lenne, akkor itt ébredne fel a főszereplő nő, kinyitná a szemét a lakatlan szigeten, rajta homokszemek és vízcseppek. Ekkor jönne rá, hogy pasi sehol, csak hallucináció volt minden. J

 

RAJTAKAPTAK!

Soha nem csaltam meg senkit. Ha valaha tennék is ilyet, akkor sem a saját házunkban, mivel a komédiákban és a krimikben is borítékolható, hogy ilyen esetekben tér haza a megcsalt férj.

A filmekben a férj vagy azért kapja rajta őket, mert eleve gyanakszik, szélsőségesebb esetben magánnyomozót is fogad, vagy azért, mert valami banális „véletlen” folytán hamarabb ér haza.

A nőknek valahogy nyitottabbak a receptoraik erre, és előbb vagy utóbb észreveszik a párjuk megváltozott viselkedését, még akkor is, ha az gondosan igyekszik eltűntetni a jeleket, túlórákat és hétvégi továbbképzéseket hazudik, leszedi a hosszú hajszálakat a zakójáról, külön kimossa a rúzsfoltos inget, és óvatosságból kitöröl minden „Nyuszómuszós” üzenetet, vagy előrelátóként kettő telefonja, külön csajozós fb-profilja van. (Bár lehet olvasni olyan sztorikat, ahol a férfi évekig, akár évtizedekig játszotta ezt, és élt kettős életet, aminek az okát, pláne a menedzselését el nem tudom képzelni.)

Ebben az esetben viszont én vagyok a megcsaló fél. Mivel hosszú távon szeretőt tartani tényleg érthetetlen számomra (vagy igyekezzen megjavítani a házasságát, vagy váljon el, és kezdjen új életet Nyuszómuszóval), ezért most egy hirtelen fellángolásról lesz szó.

A férjem sokat dolgozik, külföldre utazik, vidékre jár, alig látom. Ha hazaér, akkor vagy bezuhan az ágyba és alszik, vagy leül a kanapéra egy sörrel és meccset néz, vagy otthon is dolgozik. A lényeg, hogy alig van rám ideje, energiája, hiányolom a korábbi figyelmét, kedvességét.

Nem tervezem, hogy megcsalom, de valahogy csinosabban, sőt, kihívóbban kezdek öltözködni. Élvezem, hogy megbámulnak az utcán, jobban riszálom a fenekem, férfi-kolléga mellé ülök le a menzán, régi fiú-barátaimmal chattelgetek, stb. (A férjem mindebből az égvilágon semmit sem érzékel.)

Egyik reggel elromlik fürdőben a csap, a férjem vagy nem tud csapot szerelni, vagy nem ér rá kihívni a szerelőt, szokás szerint elviharzik a munkába, én meg otthon maradok, és keresek egy jó, olcsó és közeli szakembert.

Kareszt több ismerősöm is ajánlja, a netes értékelés szerint öt csillagja van, naná, hogy őt hívom, megnyerő a hangja, udvarias a modora, ha nem is azonnalra ígéri magát, mert ugye munkája van dögivel, de a délelőtt megpróbál beugrani.

11 óra van, csengetnek, épp főzök, rohadt meleg van, egy szál rövid otthoni ruhácska van rajtam, hajam kontyba fogva, fakanállal a kezemben nyitok ajtót. Karesz ott áll, kezében szerszámosláda, borostásan, kantáros nadrágban, kivillannak az izmai.

Megmutatom neki a fürdőszobát, a mosdó alá fekszik, kérdezem, adogassam-e neki a szerszámokat, de mikor nem ismerem fel, melyik a 12-es kulcs, röhög egyet, és inkább ő keresgél a ládában. Látom, csorog róla az izzadtság, kérdem, kér-e egy sört, visszautasítja, munka közben nem iszik alkoholt, kér-e egy limonádét, azt köszönettel elfogadja.

Limonádé megérkezik, leguggolok mellé, úgy adom oda a poharat, ő felül, úgy issza meg a limonádét. Az utolsó cseppig kiissza, a száját megtörli a koszos kezével, én rámosolygok, ő rám néz, és mindenre ráérez, amit a tekintetemben lát.

Lejön neki, mi a helyzet otthon, vágja, milyen hiányaim vannak. Magához húz, és megcsókol a koszos, limonádés szájával.

Hamar lekerül rólam a kis ruhácska, róla is a kantáros nadrág.

Kipróbáljuk a földet, aztán a mosógépet, végül a fürdőkádat. Ott hempergőzünk éppen, minden csupa habfürdő, amikor hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó. Eszembe se jutott bezárni, meg hát amúgy is van a férjemnek kulcsa ugyebár.

– Hahó! Mókuci! Nem láttad a kék mappámat? – Kipattanunk a kádból, mint az őrült keresem a kis ruhácskát, valahová a sarokba került az elején, Karesz a kantáros nadrágot, amit a szennyes-tartó mögé hajítottam. – Valahol itthon hagytam, pedig kellene a prezentációhoz. Hol vagy, drágám?

– A fürdőben, kicsim! – kiáltom, miközben a csuromvizes testemre igyekszem rángatni a ruhámat. Lenyomja a kilincset, természetesen a fürdőajtón sem húztam el a reteszt. Amikor belép, felöltözve guggolok a mosdó mellett, kezemben egy üres pohár.

– Szia, anyukám, puszi. Üdvözlöm.

– A vízvezeték-szerelő – mutatok Kareszra, aki hanyatt fekszik a mosdó alatt, kezében a 12-es kulcs, rajta kantáros nadrág.

– Oh, igen, szuper, siker?

– Alakul – mondja Karesz, és látom, érzem, nevetést fojt vissza.

– Miért vagy te is csupa víz, kedvesem?

– A mester úr az elején elfelejtette elzárni központilag a vizet. Kispriccelt. – Karesz erre kis híján felnyihog.

– És az a pohár?

– Megszomjazott a mester úr, készítettem neki egy limonádét.

– Azt istenien csinálod. Ízlett? – kérdi a mosdó alá kukucskálva.

– Igen, tényleg isteni volt! – Erre majdnem belőlem robban ki a hahotázás.

– Jól van, csak ügyesen, mire délután hazajövök, kész legyen, tudjak fogat mosni meg borotválkozni.

Férj kimegy a fürdőből, halljuk, hogy keresgél a nappaliban, kutatja a mappát a hálóban, aztán:

– Megvan! Csókollak! Viszlát! – kiabál be nekünk kintről, becsapja maga után a bejárati ajtót, és leviharzik a lépcsőn.

A fürdőszoba padlóján mindketten fetrengünk a röhögéstől. Aztán rájövünk, hogy a zuhanyzót még nem próbáltuk ki kettesben.

Karesznak másnap én is öt csillagot adok a neten.